Scream Awards

Sziasztok!
Meghoztam a következő fejit! Köszönjük a komikat, amiket írtatok! :) Remélem tetszeni fog a mostani is! :)
Jó olvasást!
Csók, Amy


** Rob **

Azt mondják: az idő minden sebet begyógyít. Az emberek makacsul hisznek abban, hogy ha elég időt hagynak maguknak, és a lelküknek, akkor túl tudnak lépni a katasztrófákon, a veszteségeken. Szerintem ez valamilyen szinten igaz is, de nem teljesen. Van, amit nem lehet elfelejteni. Például az első csókot, az első igazi gitárodat, vagy az első nagy szakítást… mikor minden megváltozik. Mikor rájössz, hogy a legnagyobb változás az életedben nem is az volt, hogy megkaphattad Őt, hanem, hogy el is veszítetted.

Kristen nagyot sóhajtott mellettem a kocsi hátsó ülésén. Pillantásom ideges arcára esett, és mosolyogva néztem, ahogyan a rövidke szoknyájának szegélyét gyűrögeti. Épp díjkiosztóra mentünk, október közepe táján. Alig pár órája még vörös kontaktlencsékkel a szemében játszotta Bellát vámpírként, most pedig itt ülünk, túl egy hosszú munkanapon, egy rövidebb repülőúton, és tudjuk: még nincs vége a mai napnak.

A Scream Awards-ra öt kategóriában is jelöltek minket: Krist a kedvenc Fantasy főszereplőnőjének, engem is a kedvenc férfi főszereplőnek, az Eclipse-t a legjobb Fantasy filmnek… a csapatot is, és Taylort is a kedvenc férfi mellékszereplőnek… De persze én ezen nem idegeskedem. Minek? Ami a fejemben nem tud nyugodni, az-az volt, hogy Rachel is eljön.

Már négy hosszú hónapja, hogy szakítottunk, vagyis hogy szakítófélben vagyunk, vagy tudom is én mi ez. Akkor nem állítottam meg. Elmondtam neki, hogy szeretem, ő pedig annyit mondott, hogy ez most nem elég. És ezért hagytam elmenni. Hogy mondhatta, hogy ez nem elég? A szerelem mindig elég! Az akkori éjszakát is Jacksonnál töltöttem, és utána sok másikat is. Nem volt jó egyedül ülni a szobában, és arra gondolni, hogy Rach elsétált a kisbabánkkal a hasában.

Felhagyott minden munkával, bocsánatot kért attól a majomtól, majd elhagyta a várost. Pár napig Cara házában élt, és beszélni sem akart velem. Én persze hívtam, de Cara minduntalan azt mondta, hogy Rach még áll készen beszélni velem. Nem tagadom, hogy rettentő dühös voltam akkor. Mintha az egész az én hibám lett volna, úgy állította be, hogy miattam történt az egész. Pedig én csak meg akartam kérni a kezét.

Kristen újra felsóhajtott mellettem, majd ügyetlenkedve próbálta lecsavarni az ásványvizes üvegének a kupakját.

- Nyugodj már meg Stewart! – mosolyogtam rá, és kivéve a kezéből az üveget, lecsavartam a kupakot.
- Köszi! – vette vissza a műanyag flakont, és ráhúzott. – Nem hiszem el saját magamat – nevetett fel keservesen.
- Mi baj van Kris? – kérdeztem komolyan. Mostanában ismét csak ő volt a legjobb barátom, Jackson mellett persze. Nem mászott rám, nem próbálkozott be. Újra minden a régi volt.
- Annyi mindent köszönhetünk ennek a filmsorozatnak, Rob – nézett rám, majdhogynem könnyes szemekkel. Elmosolyodtam. – De komolyan. Én most valamelyik szar egyetem padjában ücsöröghetnék, miközben az anyámmal laknék, te valahol Londonban árulnál gitárokat – erre felnevettem, mire már ő is elmosolyodott. – De gondolj csak bele. Peternek családja van, ő tökéletesen boldog lenne az Alkonyat nélkül is, Nikki rendezni is tud, és már amúgy is jó színésznő volt előtte is, Kellan meg valamelyik sportmagazin elején feszítene – csak kuncogni tudtam, ahogyan élénken mutogatva próbálja vázolni a lehetséges jövőt. – És aki szerintem a legjobban ellenne az egész nélkül, az Jackson… - motyogta, majd elmosolyodott. – Zenél, mindenféle hülye filmben szerepel amúgy is… Basszus, ő úgy tudja élvezni ezt az egészet… Még nője is van már, igaz, hogy ott a világ másik végén, de nézz rá! – remegett meg a hangja. – Boldog, szerelmes, és élvezi, amit csinál…
- Miért, te nem élvezed? – vontam fel a szemöldököm.
- De, de nem úgy, ahogyan kellene. Hányszor láttad Rathbonet sírni a rajongók miatt, hogy kiakad, mert idegesítik? – utalt néhány emlékére. – Soha! Én miért nem tudok ilyen lenni? Nem hogy örülnék ennek… - mutatott ki az ablakon, ahol már az emberek élő sorfalat álltak. Megérkeztünk.
- Most szedd össze magad! – fogtam meg a vállait, és komolyan néztem a szemébe. Lehet, hogy ő előbb kezdte, mint én, de itt, ilyenkor ütközik ki, hogy fiatal egy kicsit. – Nikki és Jay is itt vannak mögöttünk, nem lesz semmi baj! Négyen végigmegyünk, aláírunk, nyilatkozunk, mosolygunk, bemegyünk, megnyered a díjat – itt elnevette magát. – És indulunk is vissza dolgozni. Oké? – kérdeztem.
- Mikor lettél ilyen felnőtt, Rob? – mosolygott szelíden, majd egy puszit nyomott az arcomra.
- Egyszer muszáj volt már… - sóhajtottam.
- De, ugye tudod, hogy ha… szóval mi itt leszünk! – most viszont ő nézett rám komolyan. Tudtam, hogy mire gondol.
- Rachel nem fog megenni vacsorára… talán – bólintottam.

A kocsi pár perccel később megállt, és egy nagy mosoly kíséretében kiszálltam, majd a kezemet Kristennek nyújtottam, aki megfogva azt, kibújt a kocsi rejtekéből. Magam mellé húztam, átöleltem a derekát, majd a fotósok felé fordulva mosolyogtunk. Csak rutin! - Mondogattam magamban. Pár pillanattal később a másik oldalamra Nikki lépett, Krishez pedig Jay. Négyen tudtunk csupán eljönni, de ennek szemmel láthatóan nagyon is örültek.

Rachel azóta persze már beszél velem. Ketten vettünk egy házat Los Angeles szívében, ahol mind a hárman elférünk. De ebből is látszik, hogy fogalmam sincs, hogy éppen milyen viszonyban vagyunk. Mert azóta sem egy puszi, sem egy ölelés nem volt. Semmi. Mégis kihangsúlyozta, hogy az én otthonom is lenne. Képeket készített a házról, elküldte, én rábólintottam, elutaltam az összeg felét, ő pedig megvette, és lassacskán berendezi. Januárra várjuk a babát, és addigra mindennek készen kell lennie.

Na igen. Mikor kitudódott, hogy nem vagyunk együtt, a média megőrült. Kristenre fogták az egészet, cikkek jelentek meg, hogy vele csaltam Rachelt, sőt, hogy inkább eddig Rachellel csaltam Krist. Elővették a lányok balhéit, mikor Rach kidobatta Krist a hotelből, és minden mást. Kristen nem mutatta, hogy zavarná, de tudtam, hogy így van. Mégsem tudtam megvédeni egyiküket sem.

Rach nem volt hajlandó visszamenni az apja házába, ezért döntött egy saját háznál. Ami a miénk. De velem mégsem volt együtt. Ha mondhatom ezt, ugyanolyan érzéketlen csitri lett, mint mikor én megismertem. Hűvös volt, és gyönyörű. De nem tudtam vele mit kezdeni. Ha virágot küldtem, kidobta a kukába, de ha telefonon beszéltünk, teljesen normális volt, néha úgy tűnt, örül nekem. Szóval teljes káosz volt a fejemben.

Rövid interjúk következtek, és még több fénykép. Kristen nem tűnt túl boldognak, de elég jól viselte. Hozta azt a tipikus Kristen Stewart arcát, amit sokan szeretnek, de sokan nem. És ez így volt jó. Jay mellett éppen a Breaking Dawnról beszéltem, mikor hallottuk, hogy felbolydul a méhkas, és vadul kattintgattak a hátunk mögött. Ahogy megfordultunk megpillantottuk Rachelt.

Egy kismamáknak készült, térdig érő, pánt nélküli koktélruhában volt. A haja fel volt tűzve, és enyhe sminket viselt. De ami igazán elragadóvá tette, az a terhesség volt. Szinte sugárzott. Most láttam azóta először. És teljesen lefagytam. Csak bámultam rá, ahogyan pózol, és mosolyog. Eddig csak képeken láttam őt, de igazam volt. Olyan volt, mint régen, leszámítva a nagy pocakot. Ahol az én kisfiam vagy kislányom növekedett.

Jay oldalba bökött, és úgy nézett rám, mintha idióta lennék. Hát az is voltam!

Azonnal elindultam Rachel felé. A fotósok kettőnk között kattintgattak, gondolom megörökítették az egészet. Rach felém kapta a pillantását, és először mintha megijedt volna, majd rendezte arcvonásait, és győzelmesen mosolygott. Mint régen. Kicsit elkedvtelenedtem ettől. Mintha csak egy trófea lennék. Mégis a szívem olyan gyorsan dobogott, mintha lefutottam volna a maratont.

Elmosolyodtam, majd magamhoz öleltem. Olyan furcsa volt, hogy a nagyobbacska pocakjától, nem tudtam jól magamhoz szorítani, mégis fenséges érzés volt. Ahogy belenéztem a szemeibe, ott is hasonló csillogást láttam, mint azelőtt. Egy bátortalan puszit nyomtam az arcára, aztán maga mellé húzott, és pózolni kezdett a fotósoknak. Mindig is tudta, mitől döglik a légy!

Nem tudtam, mit is mondhatnék, és szerintem Rachel sem. Csak mosolyogtunk, és öleltük a másikat – már amennyire fél kézzel lehetett -, s élveztük, hogy együtt vagyunk. Még ha csak így is. Kezem pár pillanat múlva automatikus simított végig a gerincén, mire ismét rám nézett. Csak mosolyogni tudtam. Komolyan, mint egy idióta!

Végül Rachel unta meg az egyhelyben álldogálást, és engem is magával irányítva befelé vettük az irányt. Az ajtóban ott toporgott már Kris, és Jay is, Nikki meg mögöttünk jött valahol. Na ez volt a nagy pillanat. Hogy vajon Rach mit fog tenni, hogy Kristen is itt van. Nem szerettem volna, ha újra megalázza. Mert szerettem Krist, még ha néha olyan elviselhetetlen is.

Először Jay ölelte át Rachelt, és bókolt neki egy sort, hogy milyen gyönyörű ma éjjel. Na igen, valami ilyesmit te is mondhattál volna, Pattinson! – gratuláltam magamnak. Aztán Kris lépett magabiztosan Rach elé, és nyújtotta a kezét. Rach először csak lenézett Kris kezére, majd elmosolyodott, és elfogadta azt, sőt még két puszit is adott neki. Ezen nem csak én lepődtem meg! Aztán Nikki is megjött, üdvözölték egymást Rachellel, majd bementünk.

- Velünk tartasz? – találtam végre meg a hangomat, és Rach füléhez hajoltam. Kicsit mintha összerezzent volna a hangomtól, és nagyot nyelt, majd rámnézett.
- Nem, köszönöm. Apa mellett ülök – fintorgott.
- Leo is itt van? – képedtem el, és azonnal elfelejtettem minden aggodalmamat. Csakis Rachel érdekelt.
- Itt, pont ő ne lenne? – rázta meg a fejét. – De nem voltam hajlandó vele jönni – mondta, miközben a teremben sétáltunk a sorok között. – Viszont sakkban tart, szóval igyekszem viselkedni – sóhajtott, majd megállt, és felém fordult.
- Sakkban tart? – kérdeztem idegesen, mire Rach csak felnevetett, és kezét a vállamra simította. Azonnal megnyugodtam egy kicsit.
- A babával. Jó érvei voltak… Ő a nagyapja, és mindent meg tud neki adni.
- De én is… - akartam volna ellenkezni, de Rachel közvetlenül elém lépett, és kedvesen mosolyogva szólt rám.
- Mint a nagyapja, úgy értettem. Én gyűlölöm őt, Rob, és ezt te is nagyon jól tudod – komolyodott el, mire bólintottam. Egyik kezemet a derekára simítottam… nem tudtam megállni, hogy ne érjek hozzá!
- Jó, de tudod, hogy ha bármi van… akkor szólj, és…
- Tudom, tudom… bevered a képét! – nevetett fel újra. Úgy tűnt, hogy boldog. Csak azt nem tudtam, hogy egyébként is ilyen boldog-e, vagy csak most, hogy én is itt vagyok. – Jó ember vagy, Rob! – simogatta meg az arcomat. Pillantásunk összekapcsolódott. Annyira szeretem! Ő mégsem tartotta ezt elégnek… - Jobb, mint Leo meg én együttvéve – mosolygott.
- Ne mondj… - nem hagyta, hogy végigmondjam, az ujját az ajkaim elé csúsztatta, ezzel jelezve, hogy ne mondjak semmit.
- Állva fogok ujjongani, mikor felmész oda, és megnyered a díjad! – mutatott a színpad felé, és gyengéden nézett rám. Nem értettem. A képeken olyan más volt. De rettentő jól esett, hogy most így van. – Ügyes legyél! – nyomott egy puszit az arcomra, majd beoldalazott a sorba.

Csak néztem, ahogyan üdvözli az emberek. És észrevettem a legfontosabbat: amint ellépett mellettem, újra az-az arrogáns nő lett, aki volt, mikor megismertem. Vajon ez csak álca? Vajon velem önmaga? Vajon velem szeretne lenni? Reméltem, hogy így van.

Sóhajtva indultam tovább, és ültem be Kris és Jay közé. Kristen éppen Nikkivel diskurált valamit, így csak meredtem magam elé, és vártam, hogy elkezdődjön a ceremónia. Jay mellettem a telefonján nyomkodta a gombokat. Elmosolyodtam. Kristennek igaza volt vele kapcsolatban. Boldog, biztosan épp neki ír, oda a „világ végére”, ahogyan Kris mondta.

Amikor végre arra került sor, hogy kimondják ki nyerte kedvenc színésznő díját, Kris lélegzet visszafojtva ült mellettem, és a kezemet szorította. Én biztos voltam benne, hogy ő nyer, hiszen csodálatos tehetség. És tényleg ő nyert. Megkönnyebbülten mosolyogva fújta ki a bent tartott levegőt, és állt fel, hogy felmehessen a színpadra. A lépcsőig természetesen elkísértem, majd visszasétáltam a helyemre.

Köszönetet mondott mindenkinek, aki rá voksolt, majd nekem is. Csak vigyorogva bólogattam neki fel a színpadra. Igaza van, egymás nélkül senkik lennénk a szakmában. A díjjal a kezében sétált vissza hozzám, és boldog mosollyal az arcán nézett fel rám. Csak egy puszit nyomtam a homlokára.

A férfi kategóriánál, nem mondom, nekem is elakadt a lélegzetem egy kicsit. Végül az én nevemet mondták ki, és azonnal felpattantam, Kristennel együtt, és szorosan átöleltük egymást. A nagy ricsajban, csak a szájáról tudtam leolvasni a szavakat ’én megmondtam’. Igen, ő mindig is hitt bennem. Ő is elkísért a lépcsőkig, majd a színpadon átvehettem a díjat, és a mikrofonhoz érve egy valakit kerestem a szememmel.

És meg is találtam. Rachel ott állt, kicsit messzebb, mint ahol mi helyet foglaltunk, és vigyorogva tapsolt. Megmondta: állva fog ünnepelni. Elszorult a torkom. Olyan, mintha plátói szerelmet táplálnék a tökéletes nő iránt, aki soha nem lehet az enyém. Sajnos, tényleg ilyesmi is volt a helyzet. Visszamosolyogtam rá, majd megköszöntem a díjat, és iszkoltam is a színpadról.

Még vissza kellett mennünk háromszor is. Tay helyett Jay vette át a díjat, majd a csapat kategóriát, és a kedvenc film kategóriát is a színpadon ünnepeltük. Tényleg egy nagyon sikeres estét ’zárhattunk’, aminek szívből örültem.

Az egész parádé végén, mikor már a kivonulásnál tartottunk, Kris és én is leragadtunk a rajongóknál. Jay és Nikki épp interjút adtak valahol. Rengeteg kérdést tettek fel nekünk, nem csak a filmmel, de a magánéletünkkel kapcsolatban is, amiket igyekeztünk gyorsan elhessegetni.

Már kezdtem izgulni, hogy búcsúzás nélkül kell itthagynom Rachelt, mert sehol sem láttam őt. Lassan forgolódtam a tengelyem körül, hogy merre lehet. Közben megint csak kifogtunk egy érdeklődő riportert, így négyen beálltunk és újra belevetettük magunkat a kérdések zömébe.
Épp Nikki ecsetelte a szex kérdést Bella és Edward között – mi csak mosolyogtunk Kristennel -, mikor egy tenyér csúszott az enyémbe, így hátrafordulva megpillantottam Rachelt. A riporter azonnal Rachre pillantott, aki egy csábos mosolyt eresztett felé.

- Megengedi, hogy elraboljam egy pillanatra, Robot? – pillantott rá, de meg sem várta a választ, máris húzni kezdett.
- Hova megyünk, Rach? – kérdeztem, miközben magamban ujjongtam, hogy a kezemet fogja.
- Egy kissé csendesebb helyre – mondta. Végül újra az épületben kötöttünk ki, és egy félreeső folyósóra húzott. A félhomályban láttam, ahogyan elmosolyodik, míg engem a falnak nyomott. Csak állt előttem, én pedig kezdtem megőrülni, hogy vajon mit szeretne.
- Rach? – kérdeztem, de csak leintett. Nagy levegőt vett, és mélyen a szemembe nézett.
- Nemrég jártam az orvosomnál – kezdte, én pedig ideges lettem. Csak nem valami baj van? Bár akkor nem lenne ilyen jó kedve. – És… Rob… Kislányunk lesz! – vigyorgott rám, én pedig csak bámultam rá.
- Kis… kislányunk? – kérdeztem vissza. Nem voltam benne biztos, hogy ezt mondta, lehet, hogy csak képzelődtem.
- Igen – bólintott. – El akartam mondani, hiszen nem akarok eltitkolni semmit sem előled, még ha most nem is vagyunk együtt… - csak bólintani tudtam.

Kényszeredetten elmosolyodtam, mert örültem, hogy kislányunk lesz, de az a szívembe mart, hogy kimondta: nem vagyunk együtt. Scream Awards… én is sikítani tudnék!