Az életünk színjátéka

Sziasztok!
Nem véletlenül kellett ennyit várni erre a fejezetre:) Én vagyok hármunk közül a leggonoszabb. Ha nem látom, hogy lelkesedtek a történetért akkor én se fogok lelkesedni az írásért és várni kell a fejezetekre amit én írok:) Na de megszületett szóval tessék kommentelni:)
puszi nektek:
Kesha

**Rob**

Tudtam, hogy amire készülök az kissé, na jó, nagyon gonosz Rachelel szemben. De meg akartam leckéztetni a tegnapért. Szerettem semmi kétség. És meg is bocsátottam neki, mert tudom miért tette, amit tett, de attól még fájt minden szava. Persze a seb nagy része begyógyult tegnap éjjel, mikor bevallotta, hogy belém szeretett. Na de azért ő se tehet meg mindent. Míg szerelmem zuhanyozott, addig én az erkélyen ittam a kávém, amit Lisa készített nekem. Szerettem itt lenni. Sokkal jobban éreztem magam Rachel otthonában, mint a szállodai szobában. Nem tudtam, hogy azért, mert itt él és nőtt fel a szeretett nő, aki be kell vallanom mostmár, hogy teljesen elcsavarta a fejem vagy azért, mert már herótom volt a szállodáktól. Nem is számított. A gondolataimból a derekam köré fonódó karok és a hátamra adott puszi zökkentett ki. Mosolyogva fordultam meg Rach ölelésében és gyönyörű szemeibe néztem. Ha nem tudnám, hogy nagykorú tuti azt hinném, hogy csak egy tizenöt éves kislány. Hogy lehet valaki ennyire babarcú? A tekintetem az ajkára siklott és nem tudtam ellenállni, így gyengéden csókolni kezdtem. Szeszélyes kis boszorkány- futott át az agyamon, de abszolút nem zavart, hogy nem könnyű eset. Imádtam csatázni vele, bármennyire is leszívta néha a vele vívott harc az összes energiám. De amit a nyelvével művel.... Istenem. Néha megrémített a tudat, hogy egyetlen csókjától elveszítem minden épelméjű gondolatom, és csak arra vágyom, hogy újra és újra átélhessem a csodát, amit nyújtani tud nekem. Tuti, hogy le kéne csukatni a perverz gondolataimért, ami minden érintésekor átcikázik az agyamon... Még jó, hogy senki sem tudja, miket szeretnék tenni vele, mert ha tudnák, abból nem sülne ki semmi jó. Na nem mintha ő sűrűn tiltakozna a testi gyönyörök ellen. Legszívesebben visszacitáltam volna az ágyba, de mégis erőt vettem magamon és óvatosan eltoltam magamtól, amire egy elégedetlen nyögés volt a válasz. Büszkeséggel töltött el a tudat, hogy én is hatással vagyok rá és neki is nehezére esik elszakadni tőlem. Hihetetlen, hogy mióta ismerem szinte csak az ágyban voltunk, mégse tudtunk betelni egymással. Elléptem tőle, majd a kezébe nyomtam a kávésbögrét.
-Köszönöm-mosolygott rám.
-Igazán nincs mit-viszonoztam a vigyorát.
-Hová megyünk?-Kíváncsiskodott tovább.
-Nem árulom el-vágtam rá. Na ezt most tuti nem szedi ki belőlem.
-Biztos?-Húzta huncut mosolyra a száját, ami semmi jót nem ígért számomra. Tudtam, hogy tervez valamit azért, hogy elérje, amit akar.
-Biztos-nyögtem ki, mikor már közvetlenül előttem állt. A bögréjét visszarakta az asztalra, majd a kezét a pólóm alá csúsztatta és a mellkasom kezdte cirógatni. Csak ezt ne... -Ez nem ér-sóhajtottam fel. A szívritmusom ismét felgyorsult, de próbáltam mélyeket lélegezni és higgadt maradni. Ment is, míg be nem csúsztatta a kezét a nadrágom alá és ott is simogatni kezdett. Mostmár csak zihálni tudtam és kikerekedett szemekkel bámultam az elégedett arcát.-Rach-nyögtem fel, mikor az apró keze már az alsónadrágom alatt kutakodott.
-Biztos?-Kérdezte kacéran, mire lefogtam a csuklóját. Tudtam, hogy ha tovább folytatja azt is be fogom vallani neki, amit még el sem követtem.
-Biztos-húztam ki a kezét a nadrágom alól, mire nevetni kezdett. Mire sikerült lehiggadnom megitta a kávéját. Hihetetlen egy nőszemély. Ha nem lenne, ki kéne találni. A reggeli kávé után visszamentünk a szobájába.
-Mit vegyek fel?-Fordult felém, miután vagy tíz percre eltűnt a gardróbban. Az ágyról figyeltem, hogy egy-egy ruhadarab kirepül a szobából, néha pár sóhaj és elégedetlen nyögés is kihallatszódott, amin jót kuncogtam magamban.
-Semmi extra nem kell-mondtam, miközben felálltam és Rachelt félretolva a gardróbszoba ajtajából besétáltam. Azt hiszem nem kellett volna... Az állam a padlót súrolta a sok több ezer dollárt érő ruha, cipő, és táska láttán. Erőt véve magamon körbenéztem és valami programhoz illó darab után kutattam, míg meg nem találtam a szerintem tökéletes ruhát. A fogasról levéve Rach kezébe nyomtam.
-Ezt?-Nézett rám értetlenül, majd a ruhára. Nem volt benne semmi extra. Egy sima fehér pánt nélküli maxiruha volt.
-Szerintem jól fog állni-vontam meg a vállam.
-Hát jó-bólintott, majd magára kapta az anyagot. Tényleg tökéletesen állt rajta. Túl tökéletesen... Mintha ráöntötték volna.
-Mehetünk?-Kérdeztem tőle, mikor úgy gondoltam elkészült.
-Persze, még felveszem a cipőm- mosolygott rám izgatottan, majd ismét eltűnt a gardróbban, majd vagy 10 centis sarkakon egyensúlyozva ismét előbújt.
-Biztos jó ötlet ez?-Néztem a cipőre.
-Ez egy Manolo Blahnik, ami mindig jó ötletnek minősül-vigyorgott rám. Ő biztosan tudja.... Kézen fogva indultunk ki a házból, ahol már a terv szerint kint állt a fekete bérelt Audi. Nem engedtem, hogy bármit is hozzon magával. Még a végén nem sikerül a tervem.
-A te kocsid?-Nézett rám kérdőn.
-Per pillanat igen-vigyorogtam, mint a vadalma, miközben kinyitottam neki az ajtót és besegítettem. Los Angelestől egy órára mentünk a tengerpartra. Még régen mutatta nekem ezt a helyet Kellan. Csendes és szinte teljesen kihalt az egész környék.
-Ez csodálatos-ugrott ki vigyorogva Rach a kocsiból, majd becsukta a szemét és csak mélyeket lélegzett a levegőből. Sose láttam még ilyen szépnek, ahogy a napfény megvilágította az arcát. Gyönyörű volt és ismét nem bírtam neki ellenállni. A dereka köré fontam a karjaim és megcsókoltam. Készségesen viszonozta minden apró mozdulatom.
-Gyere-kulcsoltam össze az ujjaink, amint el bírtam válni a puha ajkaitól. Rachel értetlenkedve pislogott rám. Gondolom azt hitte, azért hoztam erre a kihalt partra, hogy nyugodtan együtt lehessünk, amiben igaza is volt csak épp most nem szexre vágytam. Na jó ez hazugság. Arra mindig vágytam, de ezt most elnyomtam magamban. Újabb meglepetést okozott, mikor bólintott és a cipőjét levéve elindult velem sétálni. Nem ellenkezett, nem akart irányítani. Legalább arra számítottam tőle, hogy az irányt ő akarja meghatározni, de nem. Hagyta, hogy vezessem. Közben rengeteget beszélgettünk. Ő főleg a mamájáról és a festészetről mesélt, én meg a munkámról meg a zene iránti szeretetemről. Azt hiszem most végre sikerült lebontanunk a falakat, amik eddig elválasztottak minket és rengeteget nevettünk együtt. Rég éreztem magam ilyen jól bárkivel is. Rach olyan humorérzékkel lett megáldva, amit álmomban sem gondoltam volna róla. A testén kívül mostmár a személyisége is félelmetes hatást gyakorolt rám. Órákig ültünk a homokba néztük a vizet és beszélgettünk. Semmi több. Már délután öt volt, mikor még mindig csacsogva elindultunk vissza az autóhoz. Pár percig csendben andalogtunk, majd megszólaltam.
-Tudod nagyon fájt, amit tegnap tettél és mondtál-mondtam, mire rémülten felkapta a fejét és a szemembe nézett.
-Tudom és sajnálom, ne haragudj, kérlek!
-Nem haragszom, de ezt nem teheted többé-mondtam a kocsinak támaszkodva.-Meg kell tanulnod Rach, hogy nem játszhatsz. Velem nem, mert annak mindig következménye van-magyaráztam, majd beszálltam az autóba. Rach értetlenkedve pislogott rám.-Kicsim este találkozunk. Jó sétálgatást-mondtam, majd dobtam felé egy puszit és beindítottam a motort.
-Nem hagyhatsz itt-kiabált rám.-Azt se tudom, hol vagyunk-dühödött fel.
-Sajnálom édes. Szeretlek-mosolyogtam rá, majd elindultam. Hallottam még, ahogy utánam üvölt.
-Gyűlöllek Pattinson. Ezért még tuti megöllek!
A visszapillantóból láttam, hogy utánamvágja a cipőjét és a feje tiszta vörös az idegtől, de csak kuncogni tudtam rajta. Persze tudtam, hogy most kihúztam nála a gyufát és minden bizonnyal kapni is fogok valami büntit ezért, de remélem az éjszakára kitalált programom enyhít majd a kis vadmacskám haragján. Los Angelesbe visszaérve azonnal a hotelba mentem. A szobámba felcsattogva gyorsan lezuhanyoztam. Úgy számoltam, hogy ha még Rach lassan is sétál, akkor is maximum 1,5 óra alatt talál egy olyan helyet ahonnan lehet taxit fogni. Valószínű, hogy utána azonnal a fejemért fog indulni, szóval nem volt sok időm. Gyors törölközés után belebújtam egy farmerbe meg egy világoskék ingbe, amit most nem volt türelmem végiggombolni. Azonnal rohantam a telefonhoz és kiköveteltem mindent, amihez a tervemhez szükségem volt. Fél órába se telt máris elkezdhettem rendezkedni. A hálószobában teleszórtam az ágyat rózsaszirmokkal és az egész szobát teleraktam mécsesekkel. A pezsgőt behűtöttem, az epret tálkába rakosgattam. Gondoltam a hosszú séta után jól fog esni neki, ha megmasszírozom, így a masszázsolajat is bekészítettem, majd a fürdőt is telepakoltam rózsaszirmokkal és mécsesekkel. Mikor mindent késznek ítéltem leültem az erkélyre és vártam. Kezdtem megbánni, amit tettem. És mi van, ha valami baja történik? Azt sose bocsátanám meg magamnak. Elüthetik vagy elrabolhatják, vagy a fene se tudja. Egyre idegesebb lettem és már fél percenként lestem az órám, hogy vajon mikor ér már ide. Szóltam Lisanak is, hogy ha hazaér mondja meg neki, hogy itt várom, és ha nem akar látni, hívjon fel. De nem hívott... Szóval még otthon sincs. A fenébe. Már két órája ültem ott egyik cigit szívva a másik után, mikor elfogyott a türelmem és felhívtam Lisát, hogy Rach hazaért-e már. Persze nem... Na jó megkeresem. Nem gondolkoztam, csak kocsiba vágtam magam és elindultam oda, ahol hagytam. A szememmel végig pásztáztam az utat, hátha megpillantom valahol. És egyszer csak igen. A sötétben feltűnt a gyönyörű hosszú női ruhás alak. Lehajtott fejjel kullogott. Gyorsan lefékeztem mellette, de fel se nézett csak ment tovább. Azt hiszem elvetettem a sulykot. Kipattantam az autóból és rájöttem, hogy nálam nagyobb barmot még a Föld nem hordott a hátán. Futólépésben mentem utána.
-Rach várj! Ne haragudj, kérlek! Tudom, hogy hülye voltam...
-Nem haragszom-mondta határozottan, de nem állt meg csak ment tovább.
-Állj már meg-szóltam rá, mire megtorpant, de nem fordult felém.-Sajnálom jó? Tudom, hogy hülye voltam...-kezdtem bele a mentegetőzésbe. Igen mikor kitaláltam jó ötletnek tűnt... Viccesnek és hasonlók, de nem volt az. Nagyon nem. Persze Rachel nem hagyta, hogy végigmondjam, amit akarok. Még mindig nekem háttal állva félbeszakított.
-Rob ne aggódj, értem a lényeget. Vezekelnem kell, mert azt tettem amit. Az én hibám. Csúnya dolog volt, igazad van. És most menj. Lesétálom, amit le kell és ennyi-mondta, majd ismét elindult. Ledöbbenve álltam. Nem ugrott a torkomnak? Nem értettem semmit. Mindenre számítottam, gyerekes hisztire, kiabálásra, a macijai bevetésére, sőt akár még FBI-ra is, de erre nem. Már messze járt, mikor újból kapcsoltam. A kocsiba visszaülve gyorsan utolértem.
-Rachel szállj be-mondtam a lehúzott ablakon keresztül.
-Nem-vágta rá. Lépésben haladtam mellette és most tűnt fel, hogy mezítláb sétálgat, a cipője pedig a kezében van.
-Rach szállj már be, kérlek. Még a végén belelépsz valamibe-aggodalmaskodtam.
-Vigyázok, ne aggódj-nézett végre rám, és megeresztett egy halvány mosolyt. Na most vagy tényleg nem haragszik, vagy tervez valamit. Basszus nem érdekel. Kínoztasson meg a medvéivel, ahogy akar, csak vihessem biztonságba.
-Kérlek szépen-kértem újra.
-Nem Rob. Akkor mi értelme lett volna az egésznek? Semmi. Ez tudod olyan zarándokút vagy mifene. Ha majd beérek a célba, akkor oké minden. Letudtuk a bűnöm, és tiszta lappal indulok.
-Rach ez sületlenség. Nem haragszom rád, csak meg akartalak picit leckéztetni, de hülye ötlet volt. Szeretlek. Szállj be kérlek az autóba.
-Nem-felelte egyből, mire elveszettem a türelmem.
-A francba Rach. Megbántam érted? Most én is sétáljak veled büntetés gyanánt?
-Oh nem a te büntetésed, hogy veszel nekem egy új Manolo Blahnikot, mert ez miattad ment tönkre-mutatta fel vigyorogva a kezében tartott cipellőt.
-Rach annyi cipőt veszek neked, amennyit csak akarsz, csak szállj be az autóba-ígértem mosolyogva.
-Nem-makacskodott tovább, mire felsóhajtottam. Hihetetlen egy nőszemély. Úgyse bírok vele. Kivettem egy szál cigit a kocsiban elhajított dobozból, majd gyorsan a mellettem sétáló makacs öszvérre gondolva még egyet. Meggyújtottam őket majd az egyiket az ablakon át felé nyújtottam, amit mosolyogva vett el.
-Köszi-szívott bele mélyen, miközben tovább haladtunk.-Ezt bedobhatom hozzád?-Lengette meg a kezében tartott cipőt.
-Egy feltétellel-mosolyogtam rá, mire kikerekedtek a szemei.-Ha beszállsz a kocsiba, és velem töltöd az éjszakát.
-Meggyőztél, azt teszem, amit akarsz-vonta meg a vállát. Basszus...
-Rachel a fenébe. Én nem azt akarom, hogy azért töltsd velem az éjszakát, mert tegnap szórakoztunk ezzel, hanem azért, mert velem akarsz lenni-mondtam dühösen. Megijedtem, hogy nem akar már. Hirtelen észre se vettem, hogy megállt.
-Robert Thomas Pattinson, hogy a fenébe jut az eszedbe olyasmi, hogy csak a hülye játékunk miatt akarok veled lenni, és ha az nem lenne, akkor nem tenném?-Emelte fel a hangját. Ezzel a mondatával megint összezavart.
-Hát én... Szóval én... A lényeg, hogy én azt hittem, hogy dühös vagy rám és többé látni se akarsz-dadogtam, miközben ő csípőre tett kézzel állt összeszűkült szemekkel. De a mondat végére leengedte a karjait és elmosolyodott, majd megcsóválta a fejét.
-Olyan bolond vagy. Mondtam, hogy nem haragszom és szeretlek. Amúgy is elutazol. Szerinted nem akarom kihasználni az időt, amit veled tölthetek?-Kérdezte.
-Nem tudom-hajtottam le a fejem.-Sajnálom-suttogtam. Tényleg egy idióta vagyok.
-Nincs mit sajnálnod-mondta, majd bedobta a cipőt a kocsiba és továbbindult. Lépésben haladtam mellette. Egy idő után újra megszólalt.-Tudod, mikor otthagytál nem indultam el egyből. Azt hittem visszajössz és a kihalt tengerpart tökéletes terepnek tűnt arra, hogy elássalak élve-mosolyodott el ismét, mire nekem is megjelent egy halvány vigyor az arcomon. Szóval először tényleg ki akartalak nyírni.-De ahogy ültem a homokban és néztem a vizet rád várva volt időm gondolkodni. És értem a lényeget, ezért sétálok. Tudod, hozzászoktam, hogy akármit megtehetek akárkivel büntetés és mindenfajta következmények nélkül. De ez rossz, hisz én is ugyan olyan ember vagyok, mint bárki más. Csak talán kissé el lettem kényeztetve. Én sose voltam megbüntetve vagy leszidva semmilyen csínyért. Mindig megkaptam, amit akartam vagy így vagy úgy. Ha valami rossz fát tettem a tűzre bevetettem a legszebb mosolyom és levettem aput a lábáról, aki azonnal megvédett és elfelejtett mindent, mert az ő pici lánya voltam. Még jutalmat is kaptam, ha rossz voltam. Babák és játékok tömkelegét, mikor kicsi voltam, mikor meg nagyobb lettem, akkor ruhák, ékszerek, autók, pénz, bármi... Még csak ki se kellett nyitni soha a szám semmiért, máris az enyém volt. Ebből állt apu gondoskodása. Pénz… Semmi mást nem tudott adni soha. Anyu halála után még inkább elkerült. Lisa szerint azért, mert hasonlítok a mamára, és ha rám néz, őt látja. Nekem nincs senkim Rob-nézett rám és láttam a szemében a fájdalmat.
-Én itt vagyok neked és szeretlek-mondtam. Értettem mostmár én is mindent. Ő az apja miatt ilyen. Egy örökké magányos kislány, akire senkise figyelt a mamáján kívül. El nem bírtam képzelni, milyen lehet így felnőni. Hogy az apád csak arra kíváncsi veled kapcsolatban, hogy van-e elég pénz a bankszámládon, de hogy milyen jegyet hozol haza a suliból vagy mi történt veled, na arra magasról tesz. Sosincs veled, sose visz el fagyizni vagy egy moziba. Ismét csak áldottam az eget, hogy a családom nem ilyen. Hogy az apám az apám. És most még annak is örültem, mikor kicsinek jól kikaptunk, ha valami rosszat csináltunk a nővéreimmel. Ő semmilyen figyelmet nem kapott. Soha. A gondolataimból Rachel hangja térített magamhoz.
-Én is szeretlek Pattinson, és nem akarlak elveszíteni-mondta. A kocsit leállítottam és kipattantam, hogy szorosan magamhoz ölelhessem. Mint egy elveszett kisgyerek úgy bújt a karjaimban. Azt akartam, hogy tudja, itt vagyok neki. Figyelek rá és foglalkozom vele. Szorosan fűztem a karjaim a karcsú dereka köré és csak öleltem.
-Nem fogsz elveszíteni. Itt vagyok, és nem megyek el-suttogtam a hajába.
-De igen, el fogsz menni-suttogta. Ezzel a mondatával szíven szúrt kicsit. Igaza van, el fogok menni de...
-Visszajövök-suttogtam.-Visszajövök, mert szeretlek. Soha többé nem leszel egyedül-jelentettem ki határozottan. Igazából nagyon hasonlóak voltunk. Én is magányos voltam mióta "híresség" lettem. Nem lehettem a családommal se a barátaimmal. Neki meg, ha azt vesszük sose volt senkije. Nekem is szükségem volt rá, ugyanúgy ahogy neki rám. Mostmár ő is az életem része. És vigyázni fogok rá- fogadtam meg magamnak. Egy puszit nyomtam a homlokára.-Menjünk vissza-mosolyogtam rá, miután kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
-Én még sétálok kicsit-vigyorgott rám, majd kibontakozott az ölelésemből és elindult. Nevetve csóváltam meg a fejem, majd visszaszálltam az autóba és Los Angeles széléig lépésben haladtam mellette.
-Na mostmár igazán szállj be. Nem sétálgathatsz mezítláb a koszos utcán-szóltam rá. Egy bólintással megadta magát, majd beszállt mellém. Azonnal a hotelhez hajtottam. A portás elég furán nézett ránk, mikor Rachel mezítláb mászott végig a hallon, de egy szót se szólt. A szoba előtt megtorpantam.
-Kicsit maradj itt. Mindjárt jövök-kértem sejtelmesen vigyorogva.
-De miért?-Kíváncsiskodott.
-Csak tedd meg, kérlek-adtam ki az utasítást, amire vonakodva ugyan, de rábólintott. Gyorsan berohantam a szobába megeresztettem a vizet a kádba és meggyújtottam a gyertyákat, aztán kirohantam a folyosóra.
-Csukd be a szemed-kértem mosolyogva.
-Rob mire készülsz?-Kérdezte türelmetlenül.
-Csukd be és megtudod-mondtam még mindig egy idióta vigyorral a fejemen. Becsukta a szemét, de nem voltam benne biztos, hogy nem fog lesni így a tenyerem rátapasztottam a szemére.
-Rob-nyögött fel elégedetlenkedve, miközben betuszkoltam az ajtón.
-Mindjárt. Ne légy türelmetlen-kuncogtam. A fürdőig meg se álltam vele, majd ott levettem a kezem róla.-Kinyithatod-suttogtam a fülébe. Hirtelen megdermedt, ezáltal engem átjárt a kétségbeesés. Basszus, ez tuti túl romantikus és nem tetszik neki. Rach pillanatokon belül eloszlatta a kétségeim, amint megfordult. Édesen mosolygott, a szemeiben pedig megcsillantak a visszatartott könnyek. Aztán a nyakamba vetette magát, és olyan csókot kaptam, hogy azt hittem meghalok. Muszáj volt eltolnom magamtól hisz kényeztetni akartam még mielőtt mást is csinálnánk. Óvatosan kibújtattam a ruháiból és áhítattal néztem végig rajta. Gyönyörű volt. Percekig legeltettem rajta a szemem, majd elzártam a vízcsapot és a karjaimba kaptam a karcsú testet, hogy berakhassam az illatos, habos vízbe.
-Te nem szállsz be?-Kérdzte mosolyogva. Szerettem volna. Nagyon szerettem volna, de ha megérzem a puha testét hozzámdörgölőzni, nem tudok majd uralkodni magamon, így mosolyogva nemet intettem a fejemmel. Óvatosan mosdattam végig minden apró porcikáját a kád szélén ülve, majd kisegítettem és egy puha törölközővel leitattam róla a vizet, aztán egy másik törülközőbe csavartam és a hálóba vittem, ahol szintén csodálkozva nézett körbe.
-Ez..-kezdett bele, de a mutatóujjam a szájára tettem ezzel elhallgattatva. A puha ágyra raktam.
-Fordulj hasra-kértem, mire szó nélkül tette, amit kértem. A törölközőt a derekáig lehúztam, majd a tenyerembe öntöttem némi masszázsolajat és elkezdtem masszírozni, amire egy elégedett hümmögéssel felelt. Óvatosan gyúrtam végig a hátát, a vállait, a lábát, ő pedig teljesen ellazult. Mikor abbahagytam nem mozdult meg. Elaludt... Ugyan nem ezt terveztem, de nem bántam, hogy így alakult. Csendben figyeltem az arcát, amit halványan megvilágítottak a mécsesek és csak néztem, ahogy békésen szuszog mellettem.
-Szeretlek-suttogtam, majd óvatosan betakartam és miután ledobáltam magamról a ruháim melléfeküdtem. Amint letetettem a fejem a párnára közelebb kúszott hozzám, a fejét a mellkasomra hajtotta és átölelte a derekam.
-Rob-motyogta álmában, mire egy ezer wattos vigyor jelent meg az arcomon. Szóval rólam álmodik... Végtelenül elégedett voltam magammal. Átkaroltam a derekát és még közelebb húztam magamhoz és néztem, ahogy alszik. Aztán engem is elnyomott az álom....

Díj

Sziasztok!
A blogunk megkapta az első díját, aminek nagyon örülünk! Kreatív blogger díjat kaptunk először Dórytól, aztán Arianatól is! Hálásak vagyunk, amiért szeretitek az írásaink, és olvastok minket! Köszönjük szépen!

Dóry oldala: http://alkonyatfan000.blogspot.com/
Ariana oldala: http://arianablogja.blogspot.com/

Mivel mind a hárman kaptunk ilyen díjat, ezért nem írnánk ki magunkról ide is 7 dolgot, és 7 blogot, mert már körbeadtuk annak, akiknek szerettük volna!
Köszönjük mégegyszer!
Kesha, Ancsa, Amy

Kiborulás és édes békülés

Sziasztok!
Megjöttem a következő fejezettel. Ez sokkal hosszabb lett, mint amit írni szoktam. Remélem elnyeri a tetszésetek, és komiztok nekem! Annyak nagyon örülnék!
Puszi!
Amy


** Rachel **

El sem hiszem, hogy Rob ilyen szépeket mondott nekem, ez egyszerűen…hihetetlen. Annyi minden történt már köztünk ezalatt a pár nap alatt, de mégis úgy érzem, hogy vele a legjobb, és hogy örökké mellette szeretnék maradni.
Felemeltem mellkasáról a fejem, és mélyen a szemébe néztem. Nem láttam mást, csak szeretetet, talán szerelmet, vágyat, és egy kis félelmet. Igen… A félelem sűrű köde olykor-olykor engem is körbeleng, s majd’ megfulladok benne. De úgy hiszem ez a félelem nem alaptalan. Hisz a kapcsolatunk még elég gyerekcipőben jár, és ez a távollét igenis rosszat tehet nekünk, amit nem akartam. Egyszerűen csak el akartam bújni a világ elől, s vele tölteni hátralévő éveimet, hagyni hogy szeressen, és hogy én szerethessem.
Uram Isten! – lepődtem meg a saját gondolataimon. Szerelmes vagyok? Ugyan… Hisz alig ismerjük egymást. Igaz, hogy eddig talán Ő tud a legtöbbet rólam az eddigi „kapcsolataim” közül, de azért mégis…

- Jól vagy? – zökkentett ki a gondolataimból Rob aggódóan csengő, könnyed hangja.
- Persze! A lehető legjobban! – mosolyogtam rá. Nem akartam, hogy azt higgye elbizonytalanodtam, mert nem így van. Akarom őt, ezt tudom, és most csak ez számít.

Lassan, de biztosan összeszedtük magunkat, s egy csók után Rob még körülnézett, majd levitt a szobámba. Áradozott róla egy sort, hogy mennyire tetszett neki az én kis búvóhelyem, majd egy hosszú zuhanyzás, és egymás etetése után elmentünk aludni. Boldogan hajtottam álomra a fejem Rob mellett, s másnap is Rob édesen szuszogó alakját láttam. Keze a derekamon pihent, s lábai is belegabalyodtak az enyémekbe. Tenyerem az arcára feltettem, s óvatosan végigsimítottam kisimult vonásain. Nehéz élete lehet, hisz az átkozott lesifotósokról nekem is van némi tapasztalatom, de ő sokkal nagyobb csillagnak számít a hollywoodi égen, mint én valaha is lehetnék. De nem is akartam az lenni. Hogy mire vágytam most? Csak arra, hogy egyszerűen vele legyek. És hála Istennek ez meg is adatott nekem. Nem mondom, hogy nem félek, mert azt hiszem kinőttem már a tiniszerelmek világából, ahol minden rózsaszínű felhőben úszik, s nem számít más csak a szerelem. A való világban ez sajnos nem így működik, de igyekszem majd csak magunkra koncentrálni, és kizárni a zavaró tényezőket.

Gondolkodásomból Rob csókja ébresztett, amit az ajkán nyugvó ujjaimra kaptam. Egymásra mosolyogtunk, majd egy édes csókban forrtunk össze.
Sejthettem volna, hogy az idilli pillanat nem tart örökké, sőt ez a nap is el lett cseszve.
A telefonom hangosan kezdett csörögni, s mire nagy nehezen előhalásztuk az ágy alól apa közölte, hogy ismét elmegy, és vigyázzak magamra. A bankszámlámra utalt pénzt, és hogy nem tudja mikor jön haza.

- Még csak el sem búcsúzott! – motyogtam magam elé bámulva.
- Ki? – kérdezte meglepetten Rob, ahogy felült mellettem az ágyon.
- Apa. Elment megint. És most mondta telefonon. – hajtottam le fejemet. De hát, mit is akarok? Sírni? Ugyan! Nem fogok. Én Rachel Knight vagyok! Felvettem a rideg maszkomat, amit mindig is hordtam, majd érzelmeimet elrejtve Rob elöl, rá emeltem tekintetem.
- Ne csináld ezt! – susogta a fülembe, majd egy apró puszit nyomott a nyakamra.
- Mit? – kérdeztem.
- Ezt… - mutatott az arcomra. – Tudom, hogy fáj Rach, de nem kell elbújnod. Előlem nem! – mondta. Egy pillanatig elgondolkodtam. Megéri ez nekem? Hisz ki voltam, mielőtt beleestem az érzelmek csapdájába? Egy erős, magabiztos nő, akit nem rendített meg semmi, vagy legalábbis nem látták rajta. Most pedig… Sérülhetek, sőt már sérültem is ebben a kapcsolatban. Szeretem Őt, de vajon tényleg ezt akarom? Beengedni az életembe, hogy amikor már nem bírja a távolságot, vagy csak a kötöttséget eldobjon, úgy mint apa is teszi mindig?
- Robert! – szólítottam meg rideg hangon. – Kérlek, menj el! Szeretnék egyedül lenni… - mondtam s a szemébe néztem, majd felhúztam a szemöldököm. Nem mozdult csak bambán bámult rám. – Na mi lesz? Külön kérvényt nyújtsak be, hogy hagyj magamra a saját házamban? – szólaltam meg kíméletlenül. Tudtam, hogy fájdalmat okozok, de úgy voltam vele, hogy inkább most, mint később, és próbáltam azt az elvet a szemem előtt tartani, amit más férfiaknál: inkább neki fájjon, mint nekem.
- Rach… - suttogta elhalóan a nevem.
- Menj már! – szóltam rá hangosabban, s szavaim nekem is fájtak, nagyon is. De ez tűnt ésszerűnek. Itt láttam be, hogy az életem elrontója apa volt, miatta vagyok az aki. Ő kezdett magamra hagyni először, s miatta döntöttem úgy, hogy jobb, ha távol tartom magam az erős kötöttség érzésétől. Rob még mindig nem mozdult, így meg kellett tennem. Ki kellett mondanom azt, ami majd borítja azt a bizonyos bilit. – Talán a fizetségedre vársz az elmúlt napokért? – kérdeztem, s pár cseppnyi gúnyt is rejtettem hangomba. Jó színésznő vagyok, mindig is az voltam, hát most kamatoztatom a tudásom.
- Mi van? – tért magához, s értetlenkedett. Szegénykém! Ajjj… Rachel! Ne sajnáld már meg! A vége úgyis fájdalom lenne!
- Este hívlak, majd ha megint szexre vágyom, de most inkább mással szeretnék foglalkozni! – vetettem oda neki, s lassan a kikászálódtam az ágyból. – Amikor kijövök a fürdőből, ne legyél itt Pattinson! A számod pedig tudom… - mondtam, majd kicsit bicegve bementem a fürdőbe, és magamra zártam az ajtót. Hátamat nekivetettem, s legördültek az első könnycseppek arcomon. Előtte nem gyengülhetek el többször, és más előtt sem.
- Ne hogy azt hidd, hogy ezzel bármit is megoldasz! – kiabálta az ajtó túlsó oldalán. Erőt vettem magamon, letöröltem azt a pár könnycseppet, ami ott éktelenkedett a szemem sarkában, majd magamra vettem a legszebb gúnyos mosolyom, s kinyitottam az ajtót!
- Ez csak szex volt, nincs érzelmi jelentősége! – mondtam.
- Dehogynem! – vágta rá egyből, s megfogta a kezem, olyan közel hajolt, hogy az orrunk hegye összeért, és suttogva folytatta. – Te magad mondtad, hogy szeretsz! – nézett a szemembe, és a kétségbe esés ott játszott pillantásában.
- De nem azt, hogy szerelmes lennék beléd! – mondtam, majd kiszakítottam magam kezei közül, és gunyorosan hozzátettem. – Az ágyban jó vagy, a padláson is! – mosolyogtam álszenten. – De semmi több! A szobaszámod is tudom, majd ha kellesz megyek! Vagy hívlak!
- Kötődsz hozzám, tudom! – mondta nagyon lassan.
- Az egy dolog, az pedig egy másik, hogy most nem akarok veled lenni! Nem vagyunk összenőve… Nem hiába mondtam nemet arra, hogy elkísérjelek! Na puszi! – mondtam, majd becsaptam az ajtót.

Nekem fájtak ezek a kimondott hazugságok, nagyon… De muszáj volt megtennem. Amint belenéztem abba a gyönyörűen csillogó kék szempárba elvesztettem az igazi énem, azt a valakit, akivé váltam, és nem ok nélkül lettem az, aki. Amennyi csalódás ért már nem is olyan hosszú életem során, nem csoda, ha ilyenné váltam. De nem bánom, mert ha nem engedem magamhoz közel az embereket, akkor nem fájhat. Rob már bent volt a szívemben, és most is bent van, de talán túlságosan is elsiettük a dolgokat.
A felismerés, hogy talán most üldöztem el őt magam mellől örökre, szinte elemi erővel söpört végig rajtam. A földre rogytam, már nem bírtam tovább. Sírtam, sőt keservesen zokogtam, és nem létezett más a szívemben, csak ő. A mosolya, a szemei, az ajkai, a tökéletes teste, a hangja, amint azt mondja, hogy szeret.
Nem tudom meddig fekhettem a fürdőben a földön, de egyszer csak egy ismerős hangra lettem figyelmes, aki a nevemet kántálja. Kinyitottam szemeimet, s a könnyeimen keresztül megláttam Cara aggódó arcát.

- Rachel! Mi a szent szar bajod van? - rémüldözött, tudtam, hogy nagyon kiakadt, hogy így talált, mert csak ilyenkor szokott csúnya szavakat használni.
- Azt… azt hiszem… szerelmes vagyok! – bőgtem neki, mint egy ötéves óvodás, és a karjaiban elbújva sírtam ismét.

Ott ültünk a hideg csempén, mint két szerencsétlen, és együtt sírtunk, Cara sosem bírta, ha sírni lát, kevésszer fordult elő, de akkor tudta, hogy nagyon ki vagyok borulva, és megrémítette a látvány, így mindig együtt sírtunk.
Nagy nehezen sikerült annyira lenyugodnom, hogy el tudjam neki mondani, hogy mi történt.

- Te azok után kidobtad szegénykémet, hogy megmutattad a padlást? – hitetlenkedett.
- Tudom, egy idióta vagyok!
- Hát ehhez kétség sem fér! – motyogta, mire oldalba böktem. Végre sikerült nevetnünk, és kicsit jobb kedvünk lett, de a gombóc a gyomromban nem múlt el.
- Nem tudom most mit kéne tennem! Nem akarom elüldözni, de azért ez a szerelem téma sem áll olyan közel hozzám… - tanácstalanul felsóhajtottam, és mivel a mosdó alatt ültünk a fém színű csövet kezdtem szorongatni.
- Majd én! – pattant fel hirtelen, s még az sem zavarta, hogy a feje csak úgy kongott, ahogy beverte a márvány mosdó szélébe, és feltartott kézzel állt, mint aki megnyerte a lottó ötöst, vagy az olimpiát, majd felkapta a táskáját a földről, és kiviharzott.
- Cara? – kiabáltam utána. Ebbe meg mi a fene ütött?
- Zuhanyozz le valahogy, aztán moss fogat meg minden! – adta ki az utasítást. Mégis mi a fenét akar? De Caraval nem lehet, vagyis inkább nem szabad ellenkezni, így tettem, amit kért.

Lassan zuhanyoztam, mert ügyelnem kellett a lábamra, de mivel fél lábon állni nehéz, ezért levettem a kötést, félre dobtam, majd óvatosan a letettem a lábam, és a súlyomat ráhelyeztem. Nem éreztem fájdalmat. Ez furcsa! Járkálni kezdtem körbe-körbe a zuhanykabinban, és boldogan kiáltottam Cara után.

- Na mi van? Mossam meg a hátad? – jött be nevetve.
- Nem! Nézd! – és sétálni kezdtem.
- Ó, hát ez nagyszerű, akkor választhatok egy normális ruhát… - gondolkodott el, és már ott sem volt.
- Oké… - motyogtam magamnak.

Megmostam a hajam is, majd egy törölközőbe csavarva a mosdóhoz léptem, és megmostam a fogam. Mindent úgy tettem, ahogy mondta Cara, majd a szobám felé vettem az irányt. El sem hittem, hogy ez a nő megint így felforgatta a szobámat, bár nem kellene csodálkoznom, mert minden egyes alkalommal, amikor megyek valamilyen eseményre, ezt csinálja.
Az összes sminkcuccom, amik eddig szépen el voltak rejtve a fésülködő asztalom fiókjában, az mind ki volt rakva a tükör elé. A hajvasalótól kezdve a göndörítőig, és a lakkokig minden ott volt.

- Cara! Mi a… - kezdtem volna, de leintett, mert telefonált. Rámutatott a székre, amit a szoba közepére helyezett, hogy üljek le. Meg is tettem.
- Kivel beszéltél? – kérdeztem.
- Hozatok neked egy szép Gucci ruhácskát, és cipőt. – mondta nemes egyszerűséggel.
- Minek? – értetlenkedtem.
- Mert lesz egy exkluzív patry, amire a te Roberted is hivatalos. – válaszolta.
- Nekem nem is mondta! – csodálkoztam, ám Rob arcára gondolva ismét elfogott a szorító érzés.
- Nem hát, elment volna nélküled, mivel a te lábaddal nem mehettél volna. De láss csodát, meggyógyultál! Így meglepjük! – tapsikolt örömében.
- Cara! Most küldtem el, és a véleményem nem változott! – förmedtem rá.
- Na ide figyelj! – állt elém, és feltartotta mutató ujját, majd összeszűkítette szemeit. Ajaj! Nagy bajban vagyok! – Két évvel vagyok nálad idősebb! Tisztelj! – szólt rám. Nem nevettem, mert tudtam, hogy most kihúztam a gyufát. – Az lesz, amit mondok! Robert nem olyan, mint Leonardo! Ezt ne felejtsd el! Nem mondom, hogy ugorj a nyakába, és menj hozzá feleségül… Még nem! Tudom, hogy ki vagy, te pedig tudod, hogy kik vagyunk! Ahova mi belépünk, ott minden száj tátva marad! És ez most is így lesz! Legyél vele egy hangyányit barátságosabb, mert ő megérdemli! Értettem? – kérdezte, mintha értelmi fogyatékos lennék.
- Igen! – mondtam, majd kaptam egy puszit.

Cara először megszárította a hajam, majd kivasalta, aztán gyönyörű loknikat varázsolt bele. Nem szoktuk feltűzni, Cara jobban kedveli ezt a természetes hatást. Aztán hátra döntött a székben, és az alapozással kezdte a sminkem, majd nem tudom mivel folytatta, én csak élveztem, hogy ismét gyönyörűvé varázsol.
Rengeteget gondoltam Robra, és arra, hogy mi lesz, ha majd nem örül nekem, és ettől nagyon féltem. Nem tágítottam attól, hogy szeretem, éreztem a hatalmas szerelmet a szívemben, de azért tényleg megijedtem. Nagyon. Semmi garancia nincs rá, hogy nem okozunk egymásnak fájdalmat. Na jó, én már megtettem, és önző módon akkor, abban a pillanatban örültem, hogy nem én vagyok a szenvedő alany.
Vagyunk, akik vagyunk. Mind hazudunk. Mindannyian tolvajok és függők vagyunk. Mindaddig boldogok vagyunk, amíg nem bántjuk magunkat vagy másokat. Mindannyiunkban van harag, és amikor szembeállítanak a hibáinkkal, akkor felidézzük a múltat. Felidézzük a régi önmagunkat. Legalábbis megpróbáljuk. Arrogánsak és kéjsóvárak vagyunk, és tele vagyunk hibákkal. De végül a hibáink utolérnek minket.
Vajon hiba volt, amit Robbal tettem ma? Biztosan, olyn téren legalábbis, hogy fájdalmat okoztam neki, nagy fájdalmat. Bántam már, de nem vagyok benne biztos, hogy ha visszamehetnék az időben, akkor másképp csinálnám.

Cara végre befejezte a műveletet, és csillogó szemekkel pillantott rám, és arcán hatalmas mosoly terült el. Tökéletes – motyogta.
Szembe fordultam a tükörrel, és ámulva néztem magam. Sötétbarna hajamhoz, és kék szemeimhez pontosan illet a Cara által elkészített aranyszínű smink. A szemem körül az egész bőröm arany színben csillogott, és hatalmas, ívelt pillákat varázsolt rám, az arcomra enyhe babarózsaszín pirosító került, a szám pedig eredeti színében pompázott, egy kis szájfénnyel.
Nagyon meg voltam elégedve, és sikongatva fordultam barátnőmhöz, és köszöntem meg neki.
Pár perc múlva csengettek, és Cara futva sietett ajtót nyitni, majd kicsit később két Gucci dobozzal tért vissza.
Ha megtartottam volna az összeset, amiben már kaptam ruhát, és egyéb kiegészítőket akkor akár öt hatalmas kastélyt is építhetnék belőle.
A nagyobbat letette elém az ágyra, a kisebbet pedig még a kezében szorongatva nézett rám izgatottan.
Leemeltem a doboz tetejét, majd a védő puha papírokat kiszedve megpillantottam a mai ruhám. Gyönyörű volt, még így is, hogy a dobozban volt gondosan összetűrve. Lassan emeltem ki helyéről, és a ruha megmutatta milyen valójában.
Gyönyörű aranyszínű volt, enyhén csillogott, pánt nélküli, és a combom közepéig ért. Azonnal kibújtam a törölközőből, majd Cara felém nyújtott egy test színű, pánt nélküli melltartót, és egy fehér tangát. Gyorsan magamra kaptam a holmikat, és belebújtam a ruhába.
Nem hiába Cara volt az egyik legnagyobb divat mániás, akit ismerek, és nem hiába volt ő a stylistom.
A ruha, pontosan követte a testem vonalát, és dekoltázsa sem volt elhanyagolható. Anyaga puha volt, és egyáltalán nem volt kényelmetlen viselni. Cara elővette az ugyancsak arany színű magas sarkú cipőt, amin szintén csak ámultam. Egy gyönyörű bebújós, körülbelül nyolc centis sarokkal, és pár gyémántkővel rendelkező tökéletesség volt.
Elővettük a felcsatolandó harisnyatartót, és hozzá egy megfelelő darabot, majd azt is felhúztam.
Akaratlanul is eszembe jutott az első éjszakánk Robbal, ahogy levette rólam a combfixemet, és végigcsókolta a lábaimat… Az emlékek megrohamoztak, és már attól, hogy képzeletben érzetem magamon érintéseit teljesen beindultam. Csillogó szemekkel fordultam a tükör felé, és néztem bele. Elégedett voltam a látvánnyal, bár lehet, hogy ez beképzelten hangzik, de mi tagadás? Jól néztem ki.

Egy kis aranyszínű táskába Cara bedobált pár cuccot, majd lekísért a garázsba. Természetesen a saját Ferrarimmal mentem most is. A Palace nevű klubban lesz az este megrendezve, így arrafelé vettem az irányt. Ha jól informált Cara – márpedig ő mindig, mindent tud -, akkor Rob körülbelül úgy öt perce érkezhetett meg.
A klub széles utcájában a forgalom csak odafelé volt megengedett, így lassan gurultam az előttem álló két limuzin mögött. A zene halkan szólt, és dúdolgattam. Ahogy kinéztem a sötétített ablakokon ismét elképedve néztem, hogy mennyien vannak itt, hogy szinte megszámlálhatatlan mennyiségű paparazzi kattogtat. Na akkor, ha Rob is úgy akarja, rengeteg fotó fog rólunk készülni.
És mekkora az én mákom? A kettővel előttem megálló limuzinból kik szálltak ki? Kristen, Ashley, és Nikki – akit csak hírből ismerek. Nem mentek tovább hanem megvárták a következő autót, amiből előpattant Kellan, Jackson és Rob. Jól megnéztem magamnak, míg az előttem lévő sofőr kiszállt, hogy becsukhassa az ajtót.
Robon egy gyönyörű fekete öltöny volt, és egy fehér ing, fekete nyakkendővel. Nagyot nyeltem, mert igazán izgató látványt nyújtott, ám szerencsémre ő nem vett észre, és Kristennel az oldalán elindult a vörös szőnyegen, hogy fotózhassák őket. Na, akkor Kristen most is helyre lesz téve! – gondoltam magamban.
Lassan gurultam a megfelelő helyre, és egy egyenruhás férfi, aki most jött kinyitotta a kocsim ajtaját, és pedig átadva a kulcsokat, a „gazdag vagyok” mosolyommal léptem ki a kocsiból. Milyen jó, hogy minden partira előre meghívnak minket, mert apa az, aki!

Mosolyogva álltam pár másodpercig még, csípőre tett kézzel, majd ahogy felhangzott a nevem a riporterek és fotósok között az egész Twilight bagázs felém kapta a fejét. Kellan, Jackson, és Ashley látszólag örültek nekem, Nikki nagy figyelmesen nézte Krist, aki engem méregetett gyilkos pillantással, Rob pedig… Nos, az ő arcán az a tipikus féloldalas mosoly ült, de látszott rajta, hogy bizonytalan egy kicsit. Én is az lennék, ha azt művelte volna velem, amit én vele ma reggel.
Egy kicsit el is szégyelltem magam… De csak egy kicsit!
Magabiztosan, és csípő riszálva közelítettem meg a társaságot, majd egyenesen Rob karjaiba meneteltem. Óvatosan átöleltem, majd köszöntem a többieknek is. Így igazodva hozzám, egyik oldalamon Rob, másikon Ashley álltunk a fotósok elé. Rob ismételten a fenekemre csúsztatta a kezét, mire az én mosolyom csak nagyobb lett. Rengeteg kép készült rólunk, de ez nem volt elég, mert a mi nevünket kiabálták. Így a többiek egy kicsit beljebb mentek, mi pedig ketten maradtunk. Ekkor jutott eszembe valami:

- Tégy úgy, mintha imádnál! – suttogtam a fülébe azokat a szavakat, amiket ő is mondott nekem.

Nagy mosolyt villantott felém, de ami feltűnt, hogy a szeme nem mosolyog így. Rögtön utat tört belsőmben a bűntudat, és már nagyon sajnáltam őt. Hogy tehettem ezt vele? Azzal akit a legjobban szeretek, és aki engem is szeret?
Rob, óvatosan maga felé fordított, majd pár pillanat hezitálás után lassan hajolt ajkaimra és adott egy pici csókocskát.
Jaj… Szegény még megcsókolni sem mert nagyon, azért mert én hisztis picsát játszottam! Nagyszerű! – szidtam magam gondolatban. Összebújva fordultunk kicsit még arra amerről a vakuk villogtak, majd lassan elengedtük egymást, és kézen fogva sétáltunk be az épületbe.

A hely egy emeletes volt, és nagyon nagy. Lent is én fönt is volt egy hatalmas bár, hosszú pulttal, és mindenhol kerek asztalok voltak, körülöttük kényelmes kanapékkal. Enyhe világítás volt, amolyan épphogy csak tudjunk rendesen látni és táncolni is. Rob a többiek felé húzott, és leültünk az egyik kisebb kanapéra.

- Azt hittem annyira lesérültél, hogy nem jöhetsz! – mondta cseppet sem kedvesen Kris.
- Rob mellett a helyem! – válaszoltam mosolyogva, s az említett felé fordultam.

Rob mosolygott, de nem szívből és ezt észrevettem. Tudtam, hogy az én hibám, és ezt nagyon, de nagyon sajnáltam. A szemembe nézett már hosszú percek óta, és kék szemeivel valami féle magyarázatot várt. Én viszont nem tudtam, hogy mit mondjak. Rob a fülemhez hajolt, miközben egyik kezét a combomra, másikat a derekamra csúsztatta, és halkan beszélni kezdett.

- Mit keresel itt Rachel? Hiányzott a felhajtás? – kérdezte. Oké, ez fájt, de megérdemlem.
- Miattad vagyok itt! – mondtam őszintén.
- Nagyszerű! – motyogta, majd elhajolt. Az asztalon már ott voltak az italaink, amit nem tudom, hogy ki rendelt. Megfogott egyet, és meghúzta.
- Nem örülsz? Ha akarod elmehetek! – hajoltam most én a füléhez.
- De örülök… Csak nem te vagy az egyetlen, aki fél az ismételt csalódástól, és fájdalomtól! – nyomta meg az ’ismételt’ szót.
- Bármit megteszek! – mondtam!

Robert szemében mintha újraéledt volna a tűz, amivel mindig rám néz. Elvigyorodott, és a számhoz hajolt, úgy beszélt hogy ajkaink súrolták egymást.

- Mi az árad? – kérdezte.
- Nem vagyok eladó! – susogtam döbbenten.
- De igen! Ugyanazt kérem, amit te! Egy napot! Ahogy az elején! Megvennélek! - mondandója végén megnyalta ajkaim. A vágy feléledt bennem, és jelen pillanatban nagyon is bele akartam menni a játékba.
- Ezer dollár? – hangzott kérdésnek.
- Legyen inkább tízezer! Bár ennél sokkal többet érsz! – suttogta kéjesen.
- Legyen! – válaszoltam.
- Akkor éjféltől, holnap éjfélig az enyém vagy! – mondta mosolyogva és én bólintottam.

Nem mintha eddig nem lettem volna az övé, de tudtam, hogy ki fogja használni a mai estét, ahogyan én is tettem. Az este hátralevő része nyugisan telt. Kristen nem nyaggatott tovább, bár a pillantása mindent elárult, és a többiekkel pedig nagyon jól elbeszélgettem.
Belül izgatottan vártam már, hogy lelépjünk, és Rob ’birtokba vehessen’. Ezen izgalmamon az sem segített, és tompított, hogy Rob az asztal alatt simogatta a combom, és olykor-olykor feljebb is merészkedett, egészen intimebb testrészeimhez is.
Lassan eljött a fél 12, és Rob végre kimondta a bűvös szót: ’mehetünk’.
Az este folyamán megbeszéltük, hogy a szállodába megyünk az én kocsimmal.
Ahogy kisétáltunk a klubból még volt jó pár fotós, és amíg vártuk a kocsim, feléjük fordultunk. Pár percig álltunk mosolyogva és egymást ölelve, majd ahogy a kocsim begördült Rob beült kinyitotta nekem az ajtót, majd ő is beült a vezető ülésbe. Mivel nem ivott többet, csak azt az egyet, így nem is zavart, hogy vezet.
A sebváltón lévő kezén volt az én kezem is, és csendben tettük meg az utat.
A szálloda elé érve leadtuk a kocsim, majd felmentünk Rob szobájába.

Amint csukódott az ajtó, Rob nekiszorította testemet, és szenvedélyesen megcsókolt. Kezei a derekamat simogatták, majd elvált ajkaimtól, és ködös tekintetét rám emelte.

- Nem fáj a lábad? – kérdezte. Jaj, de aranyos, hogy még a szenvedély hevében is aggódik értem.
- Nem, nem lett megerőltetve, úgyhogy rendben van. – biztosítottam. Rob csak bólintott, majd felkapott az ölébe, és bevitt a szobába, aztán lefektetett az ágyra. Ő mellém feküdt, és csillogó szemekkel suttogott.
- Szeress úgy, hogy sose felejtsem el!

Igen, ma egymás szavait felhasználva szerettünk egymásba újra. Mert állítom, hogy annak ellenére, hogy ilyen lehetetlen vagyok, talán jobban szeret, mint eddig. És én is őt.
Lassan húztam fel kicsit a szoknyám, hogy rá tudjak ülni csípőjére. Szemei szinte kocsányon lógtak, úgy figyelt engem, s hangtalanul elmotyogta: ’gyönyörű’. Szemeimbe könnyek szöktek, amit ő is észre vett, és ijedten azonnal felült, és rémülten nézett rám.

- Mi baj? Rosszat mondtam? – kérdezte.
- Szeretlek! – mondtam sírósan. – Szerelmes vagyok beléd! – mondtam kicsit magabiztosabban, és elmosolyodtam.
- Én is szerelmes vagyok beléd! – mondta mosolyogva. – De miért löksz el magadtól? – kérdezte kicsit szomorkásan.
- Félek! Rob az ember életében elvileg a család az egyik legfontosabb. Erre itt van apám… Leonardo Knight, a gazdag milliárdos, aki le se szarja a fejem. Neki kellett volna velem lennie, amikor meghalt anya! De nem tette. Sosem állt mellettem. És ha valaki olyan életében, akiében elvileg a legfontosabbnak kéne lennem, nem is vagyok, akkor mit várjak tőled? Senkiben nem bízom meg, csak Caraban. Ő volt az egyetlen, aki mellettem volt. A macikáim is fontosak, de aki mindent tud az Cara.
- Én szeretlek! És nem hagylak el! A munkám elszólít, néha nagyon messze. Ezért is kértem, hogy gyere velem. Persze én megértem, hogy nem akarod itt hagyni az életed, de… Nem tudok mit tenni! – sóhajtott, s miközben beszélt a hátamat simogatta.
- Csak szeress! És tarts ki! Ígérem változni fogok! – susogtam, majd eldöntöttem az ágyon.

Sokáig feküdtem csak úgy rajta, és csókolóztunk, majd Rob lehúzta a ruhám cipzárját, és lecsúsztatta testemről. Maga alá fordított, és a melltartóm levétele után szájába vette melleim, és felváltva kényeztette őket. Mellbimbóim szívogatta, belőlem hangos nyögéseket előcsalva. Reszkető kezekkel gombolgattam ki az ingét, majd szedtem le róla a nyakkendővel együtt. Rob már a harisnyámat is levette, majd a bugyimtól is megszabadítva kezdett el nyelvével izgatni.
Kezeimmel hajába túrtam, és akarva-akaratlanul irányítottam fejét. Aztán már mikor nagyon kívántam, tarkójánál fogva húztam magamhoz, és csókoltam meg. Szenvedélyesen csókolóztunk, majd miután sikerült levennem a nadrágját, és mindent ami még volt rajta, hátára gördítettem és lassan vezettem magamba. Hangosan nyögött, és kezeit csípőmre helyezte, s erősen nyomott magára. Ettől nekem is megjött a hangom, s egészen elmerült bennem.
Őrült tempót diktáltunk, ő segített mozgásomon, s szinte végig hangosan nyögdécseltünk.
Együtt jutottunk el a csúcsra, majd mellé feküdtem, és mellkasát kezdtem cirógatni.
Szorosan ölelt magához, és apró puszikat nyomott az arcomra. Mosolyogva néztük egymást hosszú percekig, majd boldogan aludtam el.
Reggel arra ébredtem, hogy Rob a nyakamat halmozza el kis puszikkal, és mikor kinyitottam a szemem, mosolygós arcával találtam szemben magam.

- Ébresztő Csinibaba! – búgta fülembe.
- Muszáj? – kérdeztem.
- Igen, gyere! – fogta meg kezeimet, és húzott fel az ágyról.
- Miért vagy már felöltözve? – kérdeztem.
- Mert elviszlek valahová! – mondta vidáman.
- Hová? – kíváncsiskodtam.
- Meglepetés, de annyit elárulok, hogy kocsikázni kell hozzá! – mondta, majd egy édes csókot adott, és bevonultam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam egy tökéletes napra, Roberttel.

Padlás

Sziasztok!
Nagyon kreatív címet adtam ennek a fejinek, gondolom nem lőttem le a poént!(XD)
Pici 18-as korhatár :)
Köszi a segítséget Amy!
Várom a véleményeket, puszilok mindenkit!
Ancsa


**Robert**

- Biztos vagy benne? -Léptem hozzá közelebb és ujjammal megemeltem állát, hogy a szemembe nézhessen. Nem tudom, mire számítsak, amikor felmegyek, az embernek szüksége van egy olyan helyre ahol egyedül lehet, ahol nem zavarhatja senki. Ahol nem kell feleslegesen jártatni a pofádat, és másokat meggyőzni. Egy olyan kuckóra, ahol önmagad vagy, és csak magaddal vívsz csatát. Ahol csak kizárólag és keményen te vagy a főszereplő. Önzőség? Nem, inkább szükségállapot. Lényegtelen milyen formában teszed, papírra veted, dalba öntöd, megeleveníted..csak tedd meg. Ha van egy ilyen hely a számodra, jól gondold meg, hogy kit engedsz be, mert ezt nem tudod visszacsinálni, nem tudod meg nem történté tenni.
Rachel titokzatosságát elnézve olyan dolgokat láthatnék, ami tényleg Ő, az igazi arcát. Az elmúlt napokban közel engedett magához, de nem tudom helyesen teszi-e, ha most felmegyünk a padlásra. Most idióta lennék, ha azt mondanám intim szféra, de ehhez tudnám hasonlítani, átlépni egy bizonyos határt, közelebb kerülni valamihez...
-Rob, figyelsz te rám egyáltalán? Csak nézel, de közben nem reagálsz, jól vagy?-Elkezdte rázogatni vállam, bassza meg, megint elbambultam?
-Ööhm persze, ne haragudj...szóval, biztos vagy benne?
-Te tényleg fura egy ember vagy Pattinson, ha másban nem is, ebben igaza van a rajongóidnak és a médiának.
-Ez most, hogy érted hogy "fura" vagyok? De várjál csak..rajongóimnak? Te kémkedsz utánam? Nem mintha zavarna, csak a fele nem igaz, amiket mondanak rólam.
-Abban vagy "fura" hogy a te szavaiddal éljek, beszélek hozzád és semmi reakció, de közben csak nézel. Igen előfordult, megnéztem egy-két dolgot. Nem mondom meg, miket néztem meg, hiába is próbálkozol, és nem fog bejönni a féloldalas mosolyod sem, téma lezárva.-Megint elővette a határozott énjét, szerettem, amikor ilyen, sokszor elveszítem azt a bizonyos fonalat, most sem történt ez másképp.
-Azért én kíváncsi lennék, miket tudtál meg, de inkább kérdezz engem, az a biztos. Elviekben én vagyok az alany, sőt gyakorlatilag is. Lényeg, az a biztos, ha hozzám fordulsz.-Persze, hogy félmosolyra húztam a szám, nehogy neki legyen igaza. Mielőtt válaszolhatott volna, felkaptam és elindultam vele a konyha felé.
-Ezek szerint akkor megyünk..-motyogott a nyakamhoz közel és hozzám simult akár egy kiscica. Nem válaszoltam neki a kérdésre, magamat is megleptem azzal hogy elindultam, még mindig nem tudom helyesen teszem –e, ha feltárja nekem a legnagyobb titkát. Megérdemlem? Nem fogja megbánni?
-Rach, merre menjek?
-Találd meg baby..nagyon otthonosan mozogsz már nálunk, de én ennek nagyon örülök.-Találjam meg? Ezzel azt hiszem nem lesz gond. Elindultam a konyha felé, ahol sejtésem beigazolódott a megmentőm: Lisa. Amikor meglátott hatalmas mosollyal az arcán fordult felénk és nem kerülte el a figyelmemet Rach motyogása sem: - Ez nem ér - Ezen csak vigyorogni tudtam.
-Lisa, segítenél nekem egy kicsit?-Kérdeztem tőle és közben duzzogó vadmacskámat letettem a székre, egy másikat pedig közelebb húztam hozzá, hogy a lábát kényelmesen feltegye.
-Igen Rob, mondjad bátran, vagy most másik receptet szeretnél kérni? De várj csak, holnapra hozom neked a kiskönyvemet, abban le van írva minden.- Nem akarok ránézni Rach-re, nem akarok, biztos vagyok benne, hogy most komplett idiótának néz, valami indokot ki kellett találnom, hogy adjon pár információt. Anyukámnak recept kell című mese..jó ötletnek tartottam...idáig.
-Lisa nem, csak szeretném megtudni, merre van a padlás, úgy gondoltam, hogy..talán segítesz?
-Robert, ezt most kérdezed, vagy mondod?-Sérült angyalom már a fejét fogta, én meg már a röhögőgörcs szélén álltam.
-Talán mondom? Oké, most komolyan, Rachel nem mondja el nekem, és úgy gondoltam talán te segítesz..Lisa..kérlek! -Ha ez nem hatja meg, akkor semmi, kemény nő az igaz, de a beszélgetésünk után bátran mondhatom hogy igazi tündér. Nem mondott semmit csak a fejével a nappali felé bökött, amikor felhúzott szemöldökkel elnéztem abba az irányba, láttam egy fehér ajtót..aha..szóval arra.
-Köszönöm, egy igazi kincs vagy..és nagyon jó illatok vannak, látom megint valami pompásat csinálsz, de te mindig valami eszmélet..-Mondtam volna tovább, de nem hagyta, lehet túlzásba estem?
-Elég legyen, na sipirc, és vigyázz az én kicsikémre, a lépcsőnél figyeljetek- Nekem sem kellett több, megint ölembe kaptam a "batyumat" és megcéloztam az ajtót. Rachel segített nekem kinyitni, majd felkapcsolta a villanyt, és tényleg egy nagy csigalépcső vezetett felfelé. Nem vagyok egy nagy izompacsirta, és már a tizedik lépcsőnél kapkodtam a levegőt.
-Nocsak, kifáradtál? Akkor inkább tegyél le, majd felmegyek valahogy, még a végén sérvet kapsz nekem.-Röhögni, szedni a lábaimat és nem felbukni..ejj sok ez nekem, csak azért is gyorsabbra vettem a tempót, amikor felértünk még egy ajtó fogadott minket. Mély levegőt vettem és ránéztem Rachelre:
-Kicsim, tudom, hogy unod a kérdést, de biztos vagy benne? Még meggondolhatod magad. Tudod, én nem igazán tudok neked olyat mutatni, amit még nem láttál tőlem
-Rob, csak egy kérdés, és lehetőleg csak arra válaszolj, meg akarsz ismerni?-Sosem beszélt még velem ilyen komolyan, csak az elszántságot és némi félelmet láttam szemében. Még mindig visszafordulhatok, de bassza meg, kíváncsi vagyok rá, én is félek akár csak Ő.
-Igen.- Nehezemre esett kimondani a szavakat, egymásra néztünk és lenyomta a kilincset. Kicsit horror filmbe illő jelenet volt, az ajtó nyikorgott, és amikor beljebb léptünk még a padló is reccsent. Az állam körülbelül a pincében érhetett földet. Hatalmas helység, első ránézésre azt mondanám, hogy inkább egy raktár, mint kuckó. Mindenhol tárgyak, mégis katonás rend. A bejárattól rögtön jobbra egy faasztal volt, gondolkodás nélkül mentem oda és raktam le Rachelt. Adtam egy gyors puszit szájára és felfedezőútra indultam. Megcéloztam a hatalmas könyvespolcot, teremtő ég...mennyi könyv. Volt itt minden, művészkönyvek, regények, verseskötetek, atlaszok sokasága, rengeteg vázlatfüzet, tankönyvek, füzetek. És a polc legalján egy hatalmas doboz. Már épp hajoltam volna le, amikor magamhoz tértem, vagyis egy hang visszarepített a valóságba..
-Nyugodtan nézz körül, ha bármi kérdésed van, akkor szólj..egy kicsit félek.-Rögtön ránéztem és egy félénk lányt láttam. Hol van az én vadmacskám? Aki mindig mindenhol elmondja, amit gondol? Ennyire tart a véleményemtől? Igaz, hogy még csak pár perce vagyok itt, de már most imádom.
-Azt hiszem még nincs kérdésem, vagyis van egy..nem..kettő.
-Mire vagy kíváncsi?- Közben ismételtem visszafordultam a könyvekhez és a szemem sarkából a dobozra néztem, mi lehet benne?
-Rengeteg atlaszod van, miért? Ezek a kedvenc könyveid? A vázlatfüzetben a te munkáid vannak?
-Van egy szokásom, amikor külföldön járok akkor biztos, hogy bemegyek egy könyvesboltba és megveszek egy atlaszt..igen..hülyeség, de imádom a térképet bújni, valaki szalvétákat gyűjt, vagy plüsst , vagy akármit, de nekem ez... Igen ezek a kedvenc könyveim, vagyis egy része, rengeteg könyv van még apa szobájában. Ami a vázlatfüzeteket illeti főleg az én munkáim vannak benne.- Nem kerülte el a figyelmemet az utolsó mondata, de mivel láttam hogy kényes témát érintettem, ezért nem is mentem bele. Volt egy sejtésem.
A padlás másik felében egy kész galériát láttam, állványok, táblák, bazi nagy méretű mappák, mindenhol ecsetek, ceruzák és minden eszköz..és egy… mi az? Szemetes a szoba közepén? Egy kupac papír hevert a földön, és mint a filmekben, körülötte piros szalag, na ezt viszont nem értem.
-Rachel, ez micsoda? Miért van itt?
-Rob, lehet, nem fogod érteni, de azért megpróbálom elmagyarázni-Közben letápászkodott az asztalról és óvatosan közelített felém, épp szólni akartam, hogy ne mozduljon, de kezével jelezte, hogy fogjam be.
-Amikor leülök alkotni, itt érthetsz rajzolást, festészetet, tervezést, akármit, akkor a nulláról indulok, egy fehér lap, vagy vászon nekem az újrakezdést jelenti. Elkezdeni valamit, véghez vinni, ami a tiéd, te készítetted, lelkiállapotod tükrözi...nem könnyű de megéri, amikor úgy érzed, hogy nem szeretnél rajta tovább dolgozni, mert egy műre sosem mondod, azt hogy kész, ilyen nincs, akkor megnézed és visszagondolsz milyen utat jártál be egy üres laptól egy általad készített munkáig. Egy időszakot jelent, és sikert. Nem másnak csinálod, magadnak. Önmagamat fejlesztem, azt hogy tovább kell haladnod az úton, akár az én életemben. Persze hogy vannak, amik nem tetszenek, ezer meg ezer lapot radíroztam majdnem hogy rongyossá, próbáltam eltüntetni a hibákat, hogy ne látszódjon, de tudod...a másik oldalán látszik a vésés..a küzdés, hogy csak azért sem adod fel. Amikor keretezik a képeidet, ezek nem látszódnak, mert egy egyszerű ember mit lát? A végeredményt, a másik oldalt nem. Amit itt van… ez a kupac -Itt lenézett az említett piros szalaggal körbevett halmon, majd rám emelte tekintetét, és közelebb jött hozzám, hagytam, most nem akartam közbe szólni, nem, most nem..
-Ezek azok az időszakok az életemben, ahol nagyon mélyen voltam, amikor a rajz sem segített, igen még az sem. Téptem a lapokat, pedig van olyan köztük, ahol csak egy pici vázlat van. Nem tudtam koncentrálni... gondolom most teljesen hülyének nézel, hogy egy szemét papír ad nekem erőt, hogy folytassam -Nézett a szemembe és nevetett, de a szemében csak szomorúságot láttam. Megérintettem a vállát és kézséggel bújt közelebb.
-Nem nézlek hülyének kicsim, őszintén mondom nem hittem volna, hogy ilyen sokoldalú vagy. Az hogy beengedtél ide, nekem nagyon sokat számít. A képeid lenyűgözőek, komolyan mondom. Tudom hogy ez, nem csak egy galéria neked, vagy nem is tudom hogy fogalmazzam meg… A lényeg, nem tudom miért féltél nekem megmutatni, ez a hely te vagy. Te alakítottad, te tetted olyanná amilyen. Örülök neki, hogy megmutattad nekem. Köszönöm.- valóban így is gondoltam, ez a lány tele van titkokkal. Most értettem meg, milyen is Ő. Eddig is tisztában voltam vele, hogy nem az agyonra elkényeztett csitri. Tudtam, hogy nem egy rózsaszín buborék fogad fent minket a padláson.
Szeretem őt, igen. Mégjobban meg akarom ismerni, tudni akarok róla mindent, a gyerekkorától elkezdve a megismerkedésünkig… mindent. Nem akarok gondolni most a jövőre, arra hogy hogyan tehetnek keresztbe nekünk. De pokolian félek...
Ráemeltem tekintetem és rögtön ajkához hajoltam, nem akarok gondolni a jövőre, itt akarok maradni a biztonságot nyújtó padláson. Rachel nyakam köré fűzte karjait, és ma már sokadjára felhúztam combjait derekamra, figyelve a sérült lábára. Nem hagytam, hogy akármit mondjon, csókokkal borítottam be nyakát, arcát, és közben ráraktam az asztalra. Nem engedett lábai fogságából. Hangosan nyögdécselt, ahogy levettem pólóját, amit nem sokkal ezelőtt én adtam rá. Elkezdte felfelé tolni az én pólómat is, készséggel segítettem neki. Pillantásunk összekapcsolódott és mindketten mosolyogtunk. Boldogok voltunk. Ő is tudta itt nem kell foglalkoznunk a külvilággal, csak mi vagyunk. Magához rántott és most ő tapadt számra, kezei mindenhol érintettek. Sosem éreztem magam ilyen felszabadultnak. Rachel nyelvét végighúzta alsó ajkamon, és gyengéden megharapta, még közelebb húztam magamhoz, már amennyire ennél jobban ez lehetséges. Kezeimet óvatosan, ujjam hegyével végigsimítottam meztelen hátán és derekán egészen a rövid nadrágjáig. Vállát, kulcscsonját tűntettem ki csókokkal, miközben addig ficánkolt, míg leküzdötte a nadrágját is, kezeit ugyanúgy, mint én, ő is gyengéden végigsimított gericemen. Most nem a vadság vezérelt minket, hanem a felszabadultság, lágyság. Kezeim közé vettem mellét és gyengéden kényeztettem, majd nyelvemmel tapadtam a halmokra. Rachel hangot adott tetszésének, a nevemet hajtogatta egyfolytában. Bugyiját lassan hámoztam le róla, most nem akart siettetni, Ő is átadta magát a pillanatnak. Lábát végig csókoltam a bokájától egészen nőiességéig, majd a másikat is. Hangosan ziháltunk mind a ketten. Mellkasomon éreztem apró kezeit, majd felfelé haladt, majd az állam alá nyúlt. Itt volt teljesen meztelenül előttem és nem tudtam betelni a látvánnyal. Egy rövid ideig fürkészte tekintetem, majd egy halvány mosolyt eresztett meg, nem tudom hogy csinálta, de csak arra lettem figyelmes, hogy a nadrágom már nincs rajtam. Gyorsan kiléptem belőle, és csípőjét nekem nyomta, most rajtam volt a sor, hogy egy hangos sóhaj hagyja el számat. Nem kapkodtunk, máskor ilyenkor, már rég szakítottuk, téptük volna a ruhákat, de most nem. Hagytam, hogy az utolsó ruhadarabot lehúzza rólam, és abból is kiléptem, majd fenekénél fogva magamhoz húztam és akkor kapcsolódott össze testünk is. Szenvedélyes csókokkal és gyengéd cirógatásokkal tűzdelt szeretkezés volt. Most nem haraptuk, karmoltuk a másikat, Rachel hátravetette fejét, majd nyakához hajolva végigszántottam nyelvemmel vállától egészen a füléig, és rekedtes hangommal ezt suttogtam:
-Nem tudom, mit tartogat nekünk a jövő, de most ebben a pillanatban, még az ég is ránk szakadhat, ezt napot sosem felejtem el.
-Én sem, ebben biztos lehetsz- Kék szemeit az enyémbe fúrta, aztán mélyebbre hatoltam, Rach eközben egy forró csókban részesített, majd egyszerre ért el bennünket a beteljesülés. Nem tudom meddig lehettünk összegabalyodva, izzadt testünk egymásba fonódva, csak a csend uralkodott a padláson, időérzékemet teljesen elveszítettem, Rachel mostmár egyenletes szuszogását hallgatva egy gondolat kerített hatalmába: erre vártam egész életemben...erre a pillanatra...boldogság, remélem sokáig velem maradsz.

Hullámzás

Sziasztok!
Végre ez is kész!:D A komikat várjuk továbbrais szeretettel legyen akár jó vagy rossz! Ancsának ezúton is köszönöm azt a pár sort amit belerakott a történetbe (persze nem árulom el melyik részt írta ő, de ha valaki kitalálja jutalmul küldünk neki egy hatalmas cuppanós puszit a chaten át) Amynek pedig köszönöm a bétázást! Kis 18+-os fűszerezés ismét van! Kiskorúak remélem tudják, hogy ott be kell csukni a szemüket:) ( Na nem mintha becsuknátok, de azért szóltam:D)
Jó olvasást!
Puszi:
Kesha
****

Rachel

Ahogy az ajkaink találkoztak ismét fellobbant bennem a tűz iránta. A világ legtökéletesebb férfija fekszik mellettem és azt akarja, hogy menjek vele Osloba. Meg kell valljam, nagyon hízelgő volt az ajánlat, de Los Angeles az Los Angeles. Ráadásul egyetem is van. Meg míg ő dolgozik, addig én halálra unnám magam. Oslo nem nekem való hely. Bár ki tudja... Valószínű ott is feltalálnám magam. A szívem és az eszem egyik fele azt súgta, hogy menjek vele, hisz még csak épp most lett teljesen az enyém, viszont a másik fele arra bíztatott, hogy maradjak. Elvégre Rob színész, ha a kapcsolatunk hosszú távú lesz, hozzá kell szoknom, hogy akár hónapokig is távol kell lennie tőlem. Nem tudtam dönteni. Aztán már gondolkodni sem bírtam tovább. Rob kezei a combomra csúsztak, és őrjítő cirógatásba kezdtek, miközben az ajkaim egyre jobban falta. Nyelveink vad és szenvedélyes csatát vívtak, de ennyi nem volt elég belőle. Alig pár órája szeretkeztünk és most tessék, megint kívánom. A kezeim a mellkasáról a hasán át az alsónadrágja felé csúszott és megállapítottam így anyagon keresztül is, hogy ő sincs ezzel másképp. Amint finoman végigsimítottam férfiasságán belenyögött a csókunkba, mire én elégedetten elvigyorogtam magam. Az egyik lábam átvetettem a derekán, hogy felé tudjak kerülni, de a szám egy fél pillanatra se választottam volna el az övétől. Szükségem volt a csókjára, a testére. Hihetetlen dolgokat váltott ki belőlem és sose tudtam betelni vele. Emlékezetessé akartam tenni ezt az éjszakát mindkettőnk számára. Az egyik kezemmel az arcát, a másikkal pedig a mellkasát simogattam, mikor megéreztem a kezeit a fenekemre csúszni. Ismét abnormális módon szedtük a levegőt, és hát a szívritmusunkat se lehetett ideálisnak nevezni. Nagy nehezen elváltam a szájától, hogy a nyakát kezdjem kényeztetni. Rob torkát halk nyögések hagyták el, ahogy egyre lejjebb haladtam a testén. A fejét hátrafeszítette, amint a hasához értem és zihálva kapkodott levegő után, hisz a kezeim már rég az alsónadrágján keresztül simogatták merev testét. Amint megszabadítottam a felesleges ruhadarabtól a szájához kúsztam, hogy édes csókot lophassak. A testem körül lévő lepedőt Rob erőszakosan csavarta le rólam. Amint végzett azonnal a tarkómra csúsztatta a kezét, hogy magára vonjon. Őrült szenvedéllyel csókolt meg, miközben hol a fenekem, hol a hátam, hol pedig a csípőm simogatta. Úgy éreztem, hogy ha most azonnal nem tesz a magáévá, akkor elégek a vágy tüzében. De a kimondatlan kívánságom rögtön teljesült, ugyanis két oldalról a derekamba markolt és magára húzott. Elégedetten nyögtem fel, majd mozogni kezdtem rajta. Egész testemben bizseregetem, és úgy éreztem, hogy mi vagyunk csak az egész világon. Sose hittem volna, hogy lehet valakivel ennyire tökéletes a szex. Ha semmi másban nem is, de ebben tökéletes párost alkottunk, ebben biztos voltam. A fenekem alá nyúlva Rob még gyorsabb mozgásra ösztönzött, miközben a tekintetét az enyémbe fúrta. Egyszerűen nem bírtam elszakadni a szemeitől, miközben a mellkasára támaszkodva ismét lassítottam a tempón ezzel is tovább fokozva mindkettőnk élvezetét. Persze Rob ennél jóval türelmetlenebbnek bizonyult. Hirtelen ült fel és csapott le az ajkaimra, hogy utána a nyakam és a melleim is perzselő csókokkal halmozza el. Amint finoman ráharapott az egyik mellbimbómra, azonnal rámtört a gyönyör. Sikítva adtam át magam az élvezetnek, miközben a vállaiba mélyesztettem önkéntelenül is a körmeim. A fejem hátrahajtottam és csukott szemmel élveztem a mindent elsöprő tűzijátékot. Kicsit lassult a tempó, míg visszatértem a valóságba, hogy utána újra a fékevesztett vágy uralja a testünket. A fenekem alá nyúlva ösztönzött Rob gyorsabb mozgásra, miközben mindenhol éreztem a perzselő csókjait, hogy aztán újra lecsapjanak rám a gyönyör hullámai, és ezzel együtt őt magammal vigyem a paradicsomba. Ernyedten hanyatlott a puha párnák közé magára vonva engem is. Nem létezett senki más ebben a pillanatban a világon csak mi ketten. Rob ismét a hátam simogatta és apró puszikat nyomott az arcomra, de nekem ennyi nem volt elég. A csillogó kék szemeibe néztem és elmosolyogtam magam önkéntelenül is.
-Ez ugye igent akart jelenteni?-Kérdezte vigyorogva. Válasz helyett a szájára tapadtam, hogy még egy mézédes csókot válthassunk. Miután elváltam kívánatos ajkaitól, és belenéztem csillogó szemibe, magamat is megleptem a válaszommal.
-Nem- Őszinte akarok lenni, tényleg úgy gondoltam, hogy nem lenne helyes, ha vele tartanék. Az életem része, ezen nincs mit vitázni. Az eddigi kapcsolataim hamar zátonyra futottak, de ezt vele nem szeretném elrontani. Lehet hatalmas hibát követek el, de most úgy érzem ez a helyes. Dupla, vagy semmi. Egyúttal a kapcsolatunk még a kezdőfázisban túlélne egy "távollétet" és megerősödne, vagy nem passzolunk össze és különválnak útjaink, szerelem ide, vagy szerelem oda.
-Hmm, értem, tudod...-Kezdte el a mondatát, miközben kezei simogatták a hátam.-Mindig meglepsz basszus, azt hiszem, hogy kezdelek megismerni, és mindig olyat teszel, amire nem számítok.
-Jól mondtad-néztem szemeibe, és megérintettem az arcát.-Kezdesz… ezen van a hangsúly… Rob, mióta találkoztunk nem igazán telt el olyan nap, hogy ne lettünk volna együtt. De mielőtt a szexre gondolnál.
-Rach, a szex...
-Rob, befejezhetném a mondatot? -néztem mostmár játékosan a szemeibe, mert láttam rajta, hogy nem vette sértésnek, hogy közbe szóltam. Ez bizonyította azt is, hogy gyengéden beleharapott a vállamba.
-Na szóval, neked munkád van, és nem szórakozni mész oda, gondolom nem lesz annyira fárasztó, mint a forgatások, és most nem oktatlak ki, ne értsd félre, de az elmúlt napok is mutatják, hogy amikor egymás közelében vagyunk, akkor elszabadul a pokol. Igen, itt jön képbe a szex… Auu.-mondanom sem kell nevetését próbálta valahogy leplezni a vállam csócsálásával.
-Ne haragudj, én csak…-Kiszabadítottam a kezem és betapasztottam a száját.
-Fogd be, türelem, két perc múlva mondhatod. De ne próbálj meg aludni. -Régen nevettem annyit tiszta szívből, mióta az Ő társaságában vagyok. Vagyis minden megváltozott, rengeteg érzelem dúl bennem. Történnek rossz dolgok is, de ettől talán még jobban elkezdtem hozzá kötődni.- A szex csodálatos. Sose hittem volna, hogy lehet valakivel ennyire jó. De nem alapozhatjuk erre a kapcsolatunk. És lehet, hogy az idő, amit most külön töltünk, majd végleg szétválaszt minket, de az is lehet, hogy még biztosabbak leszünk abban, hogy akarjuk a másikat-mondtam a szemébe nézve, majd leemeltem a kezem a szájáról.
-Én akarlak téged-mondta.
-Igen, most, hogy itt vagyok melletted. Most, hogy akkor kapsz meg, amikor akarsz. De mi lesz, ha hetekig vagy akár hónapokig távol vagy? Rob férfi vagy…-kezdtem bele, de félbeszakított.
-Micsoda megállapítás. Igen az vagyok Rach-mondta kissé ingerülten. Nem akartam felhúzni, se veszekedni vele, mégis sértésnek vette, amit mondtam.-És mégis mire akarsz ezzel kilyukadni? Hogy csak egy két lábon járó tesztoszteronbombának tartasz, aki nem bírja kordában tartani magát?
-Én nem tudom-szégyelltem el magam és lehajtottam a fejem, de ő nem hagyta. Az állam alá nyúlt és finoman kényszerített, hogy újra a szemébe nézzek.
-Rachel figyelj rám. Én ezt komolyan gondolom veled. És nem vagyok olyan, aki házról házra jár. Kibírom szex nélkül és nem foglak megcsalni bármekkora étvágyam is van. Ráadásul ilyen téren te se panaszkodhatsz. Én se lehetek biztos, hogy kibírod-suttogta az utolsó szavakat.
-Mit képzelsz te rólam?-Kaptam fel a vizet most én, miközben felpattantam és ismét magamra csavartam a takarót. Bicegve indultam ki a szobából. Nem bírtam volna most egy helyen maradni vele és még az sem érdekelt, hogy őrült fájdalom nyilall a bokámba minden egyes lépés után. Persze Rob utánam jött, és minden tiltakozásom ellenére a karjai közé kapott.
-Ne gyerekeskedj-szólt rám határozottan.-Hová akarsz menni?-Kérdezte kissé dühösen és a szemei is a haragját tükrözték.
-Tegyél le és hagyj békén. Csak egy szexéhes cicababának tartasz-magyaráztam én is dühösen, miközben ficánkolni kezdtem a karjai közt és a vállát püföltem. Persze nem mentem ezzel se semmire és hamar újra a teraszon lévő asztalon találtam magam. Amint letett a szemeit az enyémekbe fúrta.
-Nem tartalak egy szexéhes cicababának. Ha ezt gondolnám rólad, nem vállallak fel. Ha így éreznék, akkor nem törődnék veled, és nem kértem volna, hogy gyere velem. Azért akartam, hogy mellettem legyél, mert pokolian fogsz hiányozni. Kötődöm hozzád Rach és nem csak a szex miatt, ami meg kell valljam, isteni veled. Hanem magad miatt. Tudni szeretném, hogy ki vagy. Igen, meg akarlak ismerni, és ehhez idő kell. És félek, hogy ha elmegyek, akkor ismét bezárkózol a távollétemben és újra magad köré építed a falakat, amiket eddig sikeresen lebontottam. Nem vagy könnyű eset, sőt mi több... Hatalmas kihívás vagy számomra. Sose találkoztam még ilyen lánnyal, de egyet tudok, hogy akarlak.
-És miért akarsz?
-Nem tudom...-vallotta be, és féloldalas mosolyra húzta a száját, miközben a hajába túrt.
-Hát ez bíztató-dünnyögtem.
-Rach szeretlek. Legyen elég ennyi egyelőre. Csak hagyd, hogy felfedezzem ki is vagy. Azt már tudom, hogy apuci gazdag kicsi lánya nálad egy szerep. De, hogy milyen is vagy igazából azt nem teljesen, mert nem engedsz közel magadhoz. Vedd végre le a maszkod.
-És ha rájössz miközben távol vagy, hogy mégse kellek neked?
-Hagyd ezt abba, a fenébe is. Bízz bennem-emelte fel a hangját.-Olyan sokat kérek tőled?
-A bizalmat ki kell érdemelni-vágtam rá.
-Mondd meg, hogy mit szeretnél? Mi a fenét akarsz tőlem Rach? Mit tegyek, hogy elhidd, amit mondok? Hogy bízz bennem és abban, hogy ha megmutatod ki vagy, akkor nem foglak bántani? Mi a fészkes fenét szeretnél tőlem? Ha azt akarom, hogy mellettem legyél, te nem akarod. Ha elmegyek, mert a munkám miatt muszáj, akkor azt hiszed, hogy mindenkivel össze fogok feküdni aki az utcán velem szembe jön. Arra nem vagy képes, hogy megnyílj előttem, de mégis azt mondod, hogy szeretsz. Mégis, hogy képzeled ezt így? Tiszta ellentmondásos vagy. Döntsd el, mit akarsz tőlem. Én nem vagyok a játékszered. Ha akarsz, ha velem szeretnél lenni egy normális kapcsolatban, azért neked is tenned kell. Ha viszont nem, akkor mondd meg, és itt sem vagyok-dühöngött.
-Én tényleg szeretlek, és veled szeretnék lenni-feleltem dühösen, hisz a feltételezés is sértő volt, hogy nem.-És nem tartalak egy játéknak. De nem könnyű-gyűltek könnyek a szemembe.
-Kicsikém-ölelt magához Rob szorosan. A dühét, mintha elfújta volna a langyos Los Angeles-i szél.-Szeretlek, szóval ne pityeregj. Nem akartalak megbántani-suttogta, miközben a hátam és a hajam simogatta.
-Tudom- szipogtam, miközben ádáz harcot vívtam a könnyeimmel, de persze ők nyertek, és alattomos módon kibuggyantak.
-Nyugodj meg jó? Én csak kicsit felkaptam a vizet, hisz már most nehéz a tudat, hogy nem leszel mellettem. De biztos vagyok benne, hogy átvészeljük. Át kell vészelnünk Rach.
-Szeretlek-suttogtam a mellkasába.-Nem akarom, hogy elmenj.
-Én sem akarok elmenni. Szeretnék mindig veled lenni. De nem tehetem-suttogta, majd elengedett és egy gyengéd csókot nyomott az ajkaimra. Mikor elengedett az asztalon heverő cigisdobozáért nyúlt, és kivett ismét két szál cigit, majd miután meggyújtotta őket az egyiket átadta nekem. Egymás szemébe nézve némán szívtuk el a ciginket.-Ideje bemenni-mondta, miután eloltotta a csikkjét. Az én kezemből is kivette a már szinte teljesen leégett rudacskát, amit gyors mozdulattal elnyomott a hamutálban, aztán a karjai közé kapott újra. Mire felértünk az álmosság érzése már lecsapott rám. Éreztem, ahogy gyengéden az ágyra fektet, majd szorosan magához húz.
-Szeretlek-suttogtam.
-Én is szeretlek kis butám-nyomott egy puszit a homlokomra.
-Nem vagyok kis buta-vágtam be félkómában is a durcit, és erőtlenül rácsaptam a mellkasára, mire elnevette magát és még szorosabban ölelt át.
-Inkább aludj. Szép álmokat.
-Jó éjt...

Reggel verőfényes napsütésre keltem, de mégsem ez volt a legjobb az egészben hanem az, hogy Rob feküdt mellettem. Csak néztem az arcát és már ettől is kiült a vigyor az arcomra.
-Miért bámulsz?-Szólalt meg hirtelen, amitől felsikítottam.
-Basszus Rob, megijesztettél-morgolódtam, hisz tényleg azt hittem, hogy alszik és nem számítottam erre. Rob persze jól kinevetett, amiért bevágtam a durcit, és tüntetőleg hátat fordítottam neki. Éreztem, hogy ő is elfordul tőlem, majd vissza. Szorosan tapadt a hátamhoz, majd a karját átvetette a derekamon és a nyakam a kezében tartott rózsával kezdte simogatni, de ezzel még nem ért véget az engesztelés, hisz hol a vállamra, hol a hátamra, hol pedig a tarkómra nyomott apró és lágy csókokat.
-Jó reggelt-súgta két puszi közt, de én már rég a kezében tartott rózsát akartam elvenni tőle.
-Én kapom?-Kérdeztem, miután végre a kezeim közé kaparintottam a fehér virágot. Rob ismét elnevette magát.
-Nem. Lisának hoztam-kacagott.-Basszus, hogy te nem ő vagy-ült fel hirtelen mellőlem vigyorogva.- Asszem eltévesztettem a szobát-nevetett tovább, majd fel akart állni, de a karja után kaptam és felültem mellé, hogy a kezeim a nyaka köré fonjam és egy csókkal köszönjem meg a romantikus gesztust. Úgy csimpaszkodtam belé, mint egy kismajom és belemosolyogtam a csókunkba. Lassan döntött hanyatt az ágyon, de nem szakítottuk meg a csókunk, és persze a nyakát se voltam hajlandó elengedni. Kezdtem magam tényleg szexéhesnek érezni, de nem tehettem ellene semmit, hisz egyetlen csókjától is képes voltam elveszíteni a fejem. Minden érintése perzselte a bőröm. Ez a szeretkezésünk sokkal másabb volt, mint az eddigiek. Lassú, romantikus, tele érzelmekkel mégis maximálisan kielégítő. Imádtam, ahogy újra és újra eggyé olvadunk. Életem végéig képes lettem volna vele szeretkezni. Igen, most már ki mertem jelenteni, hogy szeretkezünk. A gyönyör kapuit egyszerre léptük át, és a szoba csendjét csak a halk nyögésünk szakította meg. Percekig feküdtem a mellkasán várva, hogy a szívem újra visszaálljon a normális ritmusra és a levegőt is egyenletesen bírjam szedni, miközben Rob folyamatosan a vállam simogatta szintén levegő után kapkodva, dübörgő szívvel. Hirtelen hangos korgásra lettem figyelmes. Persze az idillt az én gyomrom zavarta meg, amiért kicsit dühös lettem de rájöttem, hogy tényleg nem ártana valami táplálékot juttatni a szervezetembe. Rob a gyomrom türelmetlen követelőzésén ismét elnevette magát, és miután egy puszit nyomott a homlokomra felült.
-Hé, hová mész?-Elégedetlenkedtem, miközben a derekába csimpaszkodtam.
-Sehová-válaszolta vigyorogva, majd az ágy mellől egy reggelivel telepakolt tálcát emelt fel, és miután rendesen felültem az ölembe rakta.
-Ezt meg hogy?-Pislogtam rá értetlenül.
-Lisa kedvel-kacagott fel.-Jó étvágyat-nyomott egy müzlis tálat a kezembe. Csendben reggeliztünk meg, majd kivitt cigizni és kávézni. Amint visszamentünk a szobámba, egy új ötlet villant a fejembe.
-Segítesz felöltözni?-Rebegtettem a szempilláim.
-Miért?-Hökkent meg, mikor az ágyra tett.-Jobban szeretem, ha nincs rajtad ruha-jelentette ki nagy komolyan.
-Szeretnék mutatni valamit-somolyogtam rá.
-És mi lenne az?-Kíváncsiskodott.
-Majd meglátod-titokzatoskodtam tovább. Tegnap este szerette volna megtudni ki is vagyok. Szavakkal nem bírtam elmondani neki, így inkább meg akartam mutatni hátha megérti. Miután eleget tett a kérésemnek és ő is magára kapta a ruháit, kérdőn nézett rám, ahogy felemelt.
-Hová szeretne menni a kisasszony?-Kérdezte.
-A padlásra-suttogtam, és már előre féltem mit fog szólni a dologhoz, de meg akartam mutatni neki az én kis búvóhelyem...

Teleport II. avagy a meleg hatásai

Üdv néktek!!

Helyzet a következő: Sokan tudjátok minden nap frisselünk, írunk nektek, melózunk. Igen ám, de a kevés folyadékbevitel megtette a hatást: lassulunk, mindent pataknak nézünk, és nem tesz jót az izgalom se, amit a foci vb eredményez (és hát egyes focisták látványától néha cseppfolyóssá válunk)...
Na jó bevallom személy szerint én, tegnap túl sok folyadékot is vittem be a szervezetembe, de ingyen sörnek ki tud ellenállni???? Szóval mocskosul aznapos vagyok és lehet ma még erre az állapotra is rádolgozok, mint más az izomlázra:-)
A lényeg: nem biztos hogy most hétvégén írunk fejezetet. Ez nem büntetés, szóval nyugalom és nincs izgalom..az izgalmakat hagyjátok ránk (XD)
Az is lehet, hogy Ancsa megírja a kövi fejit helyettem, ha össze tudja magát szedni. (Lehet szugerálni XD) Tessék bíztatni, mert ha rám vártok akkor legközelebb hétfőn lesz frissítés! De tudjátok a motiváció mindannyiunknak sokat jelent! Chaten tessék Ancsát győzködni, hogy essen neki a dolognak hátha bejön és megörvendeztet titeket...
Szeretünk mindenkit, palack víz avagy hideg sör legyen veletek a helyes focisták és drága Rpatzz mellett!!! Na teleportálok egyet Kellanhez ha már kisajátítottam maganak, hogy vele nézzem a vb-t de hétfőn jövök vissza ígérem:)
Vigyázzatok magatokra! :)
Sok puszi: Ancsa, Amy, Kesha

Egy kérdés

Sziasztok!
Megjöttem a következővel! Várom a véleményeket!
18+ van benne, mint azt tőlem megszokhattátok... :D
Puszi!
Amy


** Robert **

Rachel kétségbe esett pillantása felért számomra ezer késszúrással a szívembe. Annyira szerettem volna az örökkévalóságig vele lenni, de nem tehettem. Pont most, mikor végre rendeződtek a dolgaink, és felvállaltuk egymást a nyilvánosság előtt, a Summit kitalálja ezt a marhaságot.
- Miért pont oda? – kérdezte csendesen.
- Mert a Summitnak van ott egy bázisa, és mindenféle promós videókat és képeket akarnak ott csinálni. Lesz pár exkluzív rendezvény is, amire fejeseket hívnak meg. Támogatókat. Mivel a rajongók szeretnék, ha a Hajnalhasadást két részben forgatnánk. - Sajnálom Rach… - motyogtam a végét. Tényleg nagyon sajnáltam. Legszívesebben hagytam volna a francba az egészet, de nem tehettem.
- Én is… - mondta szomorúan. Szemeiben könny csillant, de igyekezett nem utat engedni az érzéseinek. Nekem ez nagyon jól esett, hogy így ragaszkodik hozzám, de nekem is nagyon nehéz volt belegondolni, hogy akkora az alig két hetes kapcsolatomat itthagyjam.
- A negyedik héten fut össze a bagázs Osloban. Akkor lesznek a partik. Lesz amolyan álarcos bál, meg kajával megspékelt buli is. Bár gondolom ez nem vígasztal, ahogy engem sem. – nagyot sóhajtottam. – Úgy lenne jó, ha velem lennél… - suttogtam, s bánatos arcára néztem.
- Igen…
- Rach! Mondj valamit! – kértem, miközben kezeimet folyamatosan mozgattam tökéletesen vékony és formás lábain.
- Nem tudom, mit mondjak… Töröm a fejem… - s tényleg összpontosítani látszott.
- Oké… - sóhajtottam, majd befáslizott bokájához hajoltam, s apró puszikat leheltem rá.
- Azt mondod, a Summit támogatókat gyűjt? – kérdezte a távolba meredve.
- Igen… - vártam, hogy ebből mit akar kihozni.
- Nekem rengeteg pénzem van… Vagyis apának… - mormolta, majd fény csillant szemében.
- Azt akarod mondani, hogy támogatnátok a Summitot? – kérdeztem elképedve.
- Hé, ha már negyvenezer dollárt költöttem rád, legalább maradj is meg nekem! – mosolygott hamiskásan.
- Nem tudom Rachel… - mormogtam. – Az akkor nagyon sok pénz lenne!
- Tudom, majd megbeszélem apával. – nagyot sóhajtott. – És akkor csak három hetet kell kibírnom nélküled! – mosolygott vidámabban.
- Igen… Az jó lenne! – mosolyogtam én is.

Nem tudtam mi lesz, de abban biztos voltam, hogy irtóra fog hiányozni. Ezalatt a pár nap alatt tényleg nagyon erős érzések alakultak ki bennem, s nagy birtoklási vágy.
Rachel elnyomta cigijét, s az enyémet kivette számból, egy slukkot még szívott belőle, majd azt is elnyomta. A szemembe nézett, aztán le a számra, s kéjesen megnyalta alsó ajkát. Nem is kellett több, lassan hajoltam kívánatos, pirosan telt ajkaihoz, s adtam rá picike puszikat. Rach résnyire nyitotta azokat, s ajkamba harapva szívta meg egy kicsit. Karjaimat önkéntelenül is köré fontam, s kihúztam az asztal szélére kívánatos testét. Nyelve kereste az utat az enyém felé, s mikor összetalálkoztak kéjes táncot jártak egymással. Volt hogy ajkaink össze sem értek, csak nyelveink érintették egymást. Rach nyakamba fonta karjait, s lábait lassan, óvatosan fonta körbe derekamon, mire én combjai alá nyúltam, s megemeltem. Besétáltam vele a szobába, s lefektettem az ágyra.

- Csókod gyógyír minden fájdalmamra! – suttogta fülembe, majd végigcsókolta a nyakamat.

Eme mondata még hosszan csengett elmémben, miközben ajkaink kényeztették egymást. Tehát valószínűleg ő is olyan jól érzi magát velem, mint én vele. Sosem voltam szerelmes igazán, de ez az érzés egyelőre erősebb bárminél, amit eddig éreztem.
Nem volt több időm ezen rágódni, mert megéreztem Rachel kezét a nadrágom cipzárjánál.

- Neked… Pihenned kellene! – mondtam kábán, s szemébe néztem.
- Akarlak! – lehelte alig pár milliméterre ajkaimtól.
- Én is! – válaszoltam, s újra elmerültem testének kényeztetésében.

Rachel nem vesztegette az időt, s vadul rángatta le rólam a ruháimat. Én ennél azért óvatosabb voltam, s ügyeltem sérült lábára.
Mikor már minden ruhánk valahol a szobában a földön hevert, Rach ép lábát a derekamhoz emeltem, s szemébe nézve lassan merültem el benne. Ő a szemeit tágra nyitotta, s halk nyögés hagyta el torkát. Tempóm lassú maradt még egy darabig, de Rachel nem engedte tovább, s csípőjét egyre gyorsabban ringatta alattam. Másik lábát felemelte, és mindkettőt a nyakamba tette, így én térdeltem, s próbáltam minél mélyebbre hatolni benne. Ő ezt minden próbálkozásomnál egyre hangosabb nyögésekkel, és néha már-már sikolyokkal jutalmazta. Kezei a takarót markolták, s szeme csukva volt, fejét néha leszorította a párnára.
Éreztem az egyenletes lüktetését belülről, s ez engem is a csúcsra repített. Rachel hangosan zihált, s kapkodott levegőért, rólam nem is beszélve, de egy szemhunyásnyi időt sem hagyott, mert meghallottam erőszakosan csengő ám halk hangját:

- Még! – suttogta.

Kicsit meglepődve néztem rá, s ezt ő is észrevehette, mert lábait leemelte rólam, s magára húzott. Úsztunk a verítékben, de nem számított, még mindig engem akart, nem volt neki elég belőlem, s ez újult erővel töltött fel.
Rach most erőszakosan tapadt kulcscsontomhoz, s erősen megszívta egy ponton. Felszisszentem, de nem fájt, inkább jobban feltüzelt.

- Megjelölsz? – kérdeztem, miközben kicsusszantam belőle, s jobb kezemet odaemeltem, s körözni kezdtem rajta.
- Igen, mert… Ahhh… - nyögdécselt. – Csak, hogy… Ahhh… Rob! – sikkantott fel, mikor négy ujjamat belé csúsztattam. – Hogy az enyém vagy! – bökte ki végül.
- Csak a tiéd! – suttogtam a fülébe.

Rach egy pillanatig megállt csípőjének mozgatásában, s így én is megálltam, szemembe nézett, mosolygott. Én is megeresztettem egy tipikus „Pattinson féle félmosolyt”, majd újra izgatni kezdtem.
Teste vonaglott, s hangosan sóhajtozott, majd megragadta vágytól meredező testrészem, s eszeveszettül gyorsan mozgatta rajta kezét. Ujjaimat kihúztam testéből s a feje mellett a párnába temettem arcomat, s így tompítottam nyögéseim hangosságát.

- Nyögj nekem! – kérlelt.

Füléhez hajoltam, s nyelvemmel játszadozva rajta engedtem ki minden kéjemet. Rach másik keze a hátamat cifrázta ki, s biztos voltam benne, hogy már ez előtt is tele volt piros csíkokkal, de ez után…
Rachel magához irányította kezében tartott férfiasságom, s csiklóját kezdte izgatni vele. Őrjítően lassan körözött lüktető, nedves középpontja felett, s én már majd’ megőrültem annyira akartam. Kezeit elkaptam, a feje mellé, a puha párnára szorítottam, s keményen, szinte erőszakosan tettem magamévá újra őt.
Melleit vettem célba, s szívogattam kemény mellbimbóit, míg ő a nevemet mondogatta. Imádtam az ő szájából hallani ezt.
Gyors tempóban, de mégis sok idő elteltével értük el újra a beteljesülés kapuját. Lihegve hanyatlottam testére, de igyekeztem tartani magam.

- Kielégült a kisasszony? – kérdeztem nehezen forgó nyelvvel.
- Maximálisan! Maga a megtestesült tökély, Mr. Pattinson. – kuncogott.

Nevetve feküdtem le mellé, s vontam óvatosan mellkasomra őt. Amekkora balfasz voltam fiatal koromban a csajozásban, hát most annál jobban ment. Persze nem nehéz, ha az embert a legszexisebb pasinak választják a világon, de azért nekem mégis meglepő. Nagyot fújva a hajamba túrtam, s ránéztem a mellettem fekvő vadmacskámra.
Az egyetlen nő, akit meg akarok tartani magam mellett. Ám ez nem lesz egyszerű, ha nem leszek mellette. Ki tudja hány más férfi környékezi meg, s amilyen szexuális étvágya van, ki tudja, hogy ellen tud-e majd állni.
Nagyon remélem, hogy igen, bár engem tutira megesz majd a féltékenység. Felrémlett előttem, hogy mi lenne, ha megkérdezném, hogy velem tartana-e már az elejétől fogva, s eljönne-e velem Osloba már a következő héten. Bassza meg! Az a hideg és zord erdőkkel teletűzdelt hely nem való ennek a szépségnek. Neki a csillogásra van szüksége, s a mindennapi nyüzsgésre. Nem velem egy északi országban. Bár megfordult a fejemben, hogy talán ebben is tévedek, s a rejtett oldalában erre is vágyna. Egy kicsit elhagyná a napsütötte helyet, s velem jönne. Nem… Nem tudom, talán… De lehet, hogy nem.
A rohadt életbe Pattinson! Szedd össze magad! – dorgáltam magam gondolatban.

- Rach! – suttogtam, mert nem tudtam, hogy alszik-e.
- Igen Rob, menjünk ki, és gyújtsunk rá. – mondta mosolyogva.
- Honnan tudtad? – kérdeztem elképedve, s magamra rántottam az alsógatyám. Majd karjaimba kaptam egy szál lepedőbe csavart testét, s kisétáltam a teraszra. Felültettem az asztalra, ahol pár órája volt, s meggyújtottam két cigit, majd az egyiket neki adtam. Pont mint pár órája.
- Onnan, hogy a kezed automatikusan két ujjal simogatta a combomat, s nagyokat lélegeztél. Ráálltál már gondolatban egy cigire, s én előbb tudtam talán, mint te. – világosított fel. Csodálkozva figyeltem őt, s egyre jobban biztos voltam benne, hogy nem akarok tőle elválni.
- Jó megfigyelő vagy! – mondtam.
- Köszönöm!

Úgy vigyorogtunk egymásra, mint az idióták, de nem bántam. Ha vele voltam már nem kellett egy szerepet játszanom, és saját magam lehettem. Pár perc múlva bevittem az ágyra, de ő fürdeni akart. Hát, talán egy fáslit még magam is fel tudok majd tenni, így óvatosan leszedtem duzzadt bokájáról, majd miután körbecsókoltam azt, bevittem a fürdőbe. Megengedtem egy kád vizet, s lábát a kád szélére támasztva leültettem. Addig kérlelt, míg végül megadtam magam, s bemásztam mellé. Mondjuk jól esett, hisz alaposan megizzasztott. Lassan mosdattuk meg egymást, s ügyeltem rá, mikor szárazra töröltem csodás testét, hogy ne okozzak neki fájdalmat. Visszavittem a szobába, és bekötöttem a lábát, majd megkérdeztem mihez lenne kedve. Végül a filmnézésnél maradtunk, így miután beszereztem Lisától a konyhában egy kis harapni valót és egy üveg Colát, visszasétáltam Rachelhez.

Legnagyobb bánatomra közölte, hogy Alkonyat maratont tartunk, s az első részt indította el. Nagyot sóhajtottam, s egyik kezemmel átölelve őt, számba tömtem az egyik húsos falatkát. Legnagyobb meglepetésemre Rachel nem az az olvadós fajta volt. Ha valami nem tetszett neki azt megmondta, és a csókjelentnél durcásan keresztbe fonta maga előtt a kezeit, és morcosan nézett rám.
Odahajoltam hozzá, s a csókba belevittem minden szeretetem, és talán szerelmem iránta. Elégedetten dőlt neki a mellkasomnak, s a vámpír baseball jelenetnél vidáman tapsolt és ámuldozott. Nagyon tetszett neki, s irtó aranyosan taglalta, hogy milyen aranyos vagyok, vagy milyen szexi a mosolyom. Egy kicsit zavarba is jöttem, amit jól ki is nevetett. Hát hoztam a béna formám. Gondolatban vállon veregettem magam.

Nem tehettem róla, de az Új hold felénél már majdnem bealudtam. Egyre többször hajtottam fejem Rachel vállára, s vissza. Rémesen fáradt voltam, de egyszer csak Rachel sírós hüppögésére lettem figyelmes. Azonnal felkaptam fejem, és oldalról néztem könny áztatta arcát.

- Rach! Mi baj? Mid fáj? – kérdeztem kétségbe esetten.
- Nem fáj… csak… csak ez olyan… – motyogta. A képernyőre nézve épp a Volturi jelentem ment. Ellágyult a szívem, hogy ilyen kis törékeny is tud lenni.
- Ugyan… Ez csak trükk!
- Tudom… - mormogta kicsit morcin.
- Rendben… - tétovázva feküdtem vissza, s öleltem magamhoz.
- A könyv szebb! – mondta határozottan a film végén.
- Igen, szerintem is… Nem is tudtam, hogy olvastad!
- Nem is egyszer! – mondta elpirulva. – Csak eddig nem nagyon akartam a filmet is megnézni. De szenzációsan jól nézel ki benne. Nem csoda, hogy ennyien csorgatják a nyálukat a képernyők előtt. – mondta elpirulva.
- Nem olyan nagy szám… Bár kétségtelenül ez a film hozta a sikert számomra. – mondtam. Bár néha azt kívántam, hogy bárcsak ne jelentkeztem volna Edward Cullen szerepére, de most így belegondolva, akkor nem ismerném Rachelt. Ezt pedig most el se tudnám képzelni.
- Nagyszerű színész vagy Robert! – mondta, majd keze közé vette arcomat, s lágyan nézett rám. – És egy sármos, igazán sármos férfi! Megérdemled az elismerést! – mondta.
- Köszönöm! – válaszoltam, majd megcsókoltam.

Így, ölelkezve, és csókolózva dőltünk vissza a párnák közé, és miután Rach lekapcsolta a tv-t, sokáig fészkelődött a legjobb pózt megtalálva karjaimban.
Már egy ideje fekhettünk a sötétben, de tudtam, hogy ő sem alszik. Azon rágódtam, hogy mit szólna, ha megkérném, hogy jöjjön velem. Elvileg addigra már a lába is jól lesz. Á, mégsem. Meg kellene hagyni neki a választás lehetőségét, s inkább csak feltenni egy kérdésként.
Nagy levegőt vettem, s bátortalanul arcával szembe fordultam, s megkérdeztem:

- Nem jönnél velem Osloba? – suttogtam.

Őszintén megmondom, hogy féltem tőle, hogyan fog reagálni, féltem, hogy esetleg felkapja a vizet, de ehelyett mosolyogva felém nyújtózott, s egy csókot nyomott ajkaimra.

Nyugalom?...Soha....

Sziasztok!! Itt vagyok megint egy "kisebb hullámvölgy után"...
Ezt a fejezetet nagyon sok embernek küldöm, igaz utána elfogtok küldeni a francba, de sajnálom XD
Kesha, Amy, köszi a segítséget!:)
Kiemeltem küldeném: lusti, Jonssy, Zarc, kuksi, Zsuzsa, Récsöl, Anita, mimi, GBTC, dancerg suzy,bori -/nak/nek, Köszönöm csajok ;-)
várom a komikat, legyen jó, akár rossz! :)
Szeretlek benneteket!:)
Pussz: Ancsa :)
Ui:.Néhány ember ráfog jönni miért érdeklődtem az országok miatt XD


**Rachel**

Luke ahogy rámkapta a tekintetét nem tudom mit láthatott benne, de ezek szerint most a szemeim ugyanazt tükrözték, mint ahogy valójában érzek. A bokám fájdalmától, vagy attól amit az előbb láttam, nem tudom, de egy könnycsepp csordogált le az arcomon. Azt hiszem minden benne volt ebben a cseppben. Szavaim amit macimhoz intéztem bár engem is meglepett, de megtették a hatást. Rögtön elengedte Rob pólóját és, mint egy rossz gyerek úgy állt ott, és láthatólag tanácstalan volt a helyzettel.
-Rachel mit akarsz mondani ezzel, hogy nem bántott? Kérlek ne hazudj emiatt a barom miatt! Nekem elmondhatod az igazat, ha kell addig letépem a füleit hogy ne hallja.-Összeszűkített szemmekkel néztem, hol Robra, hol pedig erre a pankrátor macira. Robert próbált erősnek mutatkozni és megmutatni hogy kutya baja, de lássuk be egy ölkös után a gyomorába eléggé fura arckifejezéssel szemlélte a dolgokat.
-Luke, mondom hogy nem bántott, elcsúsztam és kész. Mit gondolsz, Rob unatkozott és gondolta eltöri a lábamat? Ugyan már, nyugodj meg. És a füleit meg hagyd békén.-Komolyan olyan mint egy anyatigris, azt hittem legalább George csinál valamit de erre meg...úgy állt ott az ajtóban a doki melett, mint az a bizonyos a lakodalomban.
-Jó oké, ha nagyon kéri akkor utána visszapüfölöm, ezen ne múljon -Az orvos aki elviekben hozzám jött segíteni, szerintem nem gondolta volna hogy egy ilyen műsor szemtanúja lehet. Feszülten figyelt, és bölcs ötletnek tartottam hogy nem merészkedett közelebb, mert még a végén hozzá is ápolót kell hívni. Közben ami a lábamon volt törölköző rohamosan melegedett át, de eszem ágában sem volt kimutatni a fájdalmamat.
-LUKE! -kezdtem elveszíteni a türelmemet, George most gondolta úgy, hogy ideje közbe lépni, elindult és mintha ezer éve nem találkozott volna cimborájával megveregette Luke vállát.
-Haver, higgadj le, én hiszek a mi angyalunknak, figyelj, te is láthatod hogy Mr. Pattinson nem büszkélkedhet olyan méretes izmokkal, mint mi. Rachel pedig hajlamos néha az ilyen balesetekre. Emlékszel pár évvel ezelőtt amikor magára borította a festőállványt? Ott is szívroham kerülgetett minket, de csak felhorzsolta a kezét.-Remek, most meg az én szerencsétlenkedésem a téma. Inkább mennék kórházba, ott legalább nyugalmam lenne és...fájdalomcsillapító.
-Itt a vége Rachel meséjének, ennyi elég lesz köszönöm, Geogre bár nem mondtál volna inkább semmit.- Ránéztem Robra aki egy fokkal jobb színben volt, de még mindig láttam rajta az aggódást, és egy pici mosolyt a szája szélében. Nagyszerű, mi jöhet még? Ahogy ezt kimondtam az orvos mellém lépett és levette a törölközőt a lábamról. Figyeltem a reakcióját, de nem volt meglepve, ezek szerint nem lehet nagy baj. Aham, gondoltam én hülye..elkezdte nyomkodni a duzzadt felületet mondanom sem kell, ordítani tudtam volna a fájdalomtól. Rob odajött hozzám és figyelte az esményeket, nagyon úgy csinált, mintha hirtelen orvosi diplomát szerzett volna, a tekintete nagyon eltökélt volt. Láttam hogy szeme sarkából figyel engem, és próbál némi erőt adni lelkiekben. A dokim megnézte a másik lábamat is, majd felém fordult:
-Essünk túl gyorsan a formalistásokon. A nevem Dr. Wilson, megnéztem a lábát kisasszony, a helyzet a következő. Kórházba kéne mennie sürgősen, azt én is megtudtam állapítani hogy nem történt törés. A boka külső felületénél viszont gyorsan történik a duzzadás. Kollágák a kórházban készítenek majd egy röntgen felvételt, akkor már többet tudnak ők is mondani. Sajnos így láthatlanban annyit viszont mondhatok, a törés kevesebb fájdalommal szokott járni, mint a ficam. Gipszet nem fog kapni mankót sem, ilyenkor rögzítőt vagy fáslit szoktak javasolni. De most ha megbocsájtanak mennem kell időpontom van megbeszélve az egyik betegemmel. Remélem megértik, és mihamarabbi gyógyulást kívánok. Majd bátorítólag rám mosolygott, nem mondom hogy nem esett jól a gesztus, de azt hittem legalább felír valami fájdalomcsillapítót és elvan rendezve a dolog. Nem akarok kórházba menni.
-Elnézést doktor úr, nem tudna valamit adni Rachelnek? És mennyi ideig szokott tartani ez a ficam amíg rendbe jön? -Rob tette fel a kérdést de a két nagy macim is kíváncsi tekintettel figyelte, hogy a doki mit fog mondani:
-3-4 hét amíg teljesen rendbe jön, de ez változó, a vizsgálatok után többet fognak majd tudni. Ők majd biztosan adnak valamit a kisasszonynak, elnézést, de most tényleg mennem kell. Mr. Pattinson, megnyugodhat, nem lesz semmi baj. Szeintem ha már ott vannak, önt is megnézhetné valaki...Öhhmm..Ahogy láttam igen nagy ütés érte.-Majd gyorsan ránézett Lukera aki csak egy vigyort eresztett meg, de George sebesen oldaba vágta és rendezte vonásait.
-Viszontlátásra -Köszönt el majd elindult a kijárat felé.
-Köszönöm szépen hogy ilyen hamar a segítségemre sietett, nagyon hálás vagyok, mivel tartozom? -Épp szólni akartam valamelyik vadbarmomnak hogy halásszák elő a táskám amikor Rob adott egy csókot a homlokomra:
-Majd én elintézem, maradj nyugton. - Majd karon fogta a menekülő orvost és kivezette a szobából -Nekem sem kellett több rögtön a két nagyszájú macijaimhoz fordultam:
-Ez mire volt jó Luke? És te George?Az a szöveg hogy kitéped meg tudom is én, mit néztél te? Milyen filmet? Ha nem ismernélek, bevallom még én is megijedtem volna... olyanok vagytok néha , mint a gyerekek, de azért szeretlek titeket.-Hangulatingadozásból én vinném a pálmát, de ismertek már, ha tényleg fájt valamim, akkor sokszor előfordult az ilyen. Néztek rám nagy boci szemekkel, én meg küldtem feléjük egy fájdalmas mosolyt.
-Rachel ne haragudj, de tudod milyen vagyok elszáll az agyam. Kislány, gyorsan hozom a táskád, gondolom benne van minden papírod és mehetünk a kórházba. Felhívom Carát hogy szaladjon el.
-Ne szólj neki, majd értesítem én meg apát is. Jól van menjünk, addig sem kell hallgatnom az ökörségeiteket.- A végén már felnevettem kínomban. Amit örömmel vettek tudomásul, Rob hamar visszaért és rögtön felkapott, igaz egy kicsit nehézkesen, de megoldotta.
-Rögtön hozom, csak felöltöztetem, nyugi nincs para nem bántom, csak egy szál semmiben nem engedem hogy elvigyétek. Menni akarok én is veletek, de Stephtől hasonló szöveget fogok kapni mint tőled-Itt erőteljsen nézett Lukera és próbált nagyon meggyöző lenni. Időm sem volt még reagálni sem, de nem csak én voltam ezzel így hanem a két idiótám is. Átvitt az én szobámba majd a hálóba érve, letett az ágyra. Gyorsan lekapta rólam a ruhákat, majd a szekrényemhez ment, és egy pillanatig megállt, majd hártafordult:
-Valami kénylemes ruha kell, póló és valami rövidnadrág jó lesz? -Teljesen felforgatta a gardróbomat, de nem tudtam most ezzel fogalkozni. Bántott az a tény, hogy még mindig azt hiszi, miatta volt az egész baleset, pedig csak én voltam szerencsétlen.
-Rob, nem te vagy a hibás, nincsen semmi gond, rendben leszek. És menj siess mert kinyírnak. A rövidnadrág meg a póló pedig jó ötlet. Legalább lesz mivel elüssem az időt, amekkora kupit csinálsz.-Ezen már ő is nevetett majd a kezében visszatért egy sportos összeállítással. A "felöltöztetem Rachelt" dolog, egy kicsit fura volt neki is meg nekem is. Nem történt semmi köztünk, csak néha kaptam egy csókót hol a vállamra hol pedig nyakamra. Nagy nehezen sikerült rám adni minden ruhát és fátyolos hanggal a fülembe suttogta:
-Bármennyire is kívánlak, most nem lehet. Lerendezem a dolgokat és rohanok vissza hozzád. Most a fejemet tudnám csapkodni a falba hogy ilyen kis falatnyi ruhában vagy, de gondoltam ne kellejen még azzal is szarakodni a kórházban.
-Ugye azért megnézeted magad? Azért kaptál rendesen. -Erre nem válaszolt semmit csak még közelebb hajolt. Felnyögtem ahogy szája érintette a bőrömet, majd óvatosan végigsimított combomon, végezetül szenvedélyesen tapadt ajkamra. Lihegve váltam el tőle és, mintha porcelánból lennék úgy vitt ki a két macimhoz. Csak bámultam rá, hang pedig nem hagyta el torkomat. Végigsimítottam arcán, majd búcsúzóul adtam még egy puszit a szájára. Kézről kézre jártam Rob karjai után Luke karjaiba kerültem. Visszanéztem Robertre és láttam hogy aggódva néz utánam, majd gyorsan ment vissza a szobájába. Gondoltam összekapja magát és rohan Ő is. George addigra a ház elé hozta a kocsit, de mivel látták rajtam hogy nem vagyok beszédes kedvemben, ezért nem is próbáltak meg most poénkodni. Beraktak hátra és indultunk is. Egész úton azon járt az agyam, hogy fogom kibírni a szobafogságomat, hisz abban biztos voltam kényszerpihenőre leszek ítélve, de egyetemre hogy megyek be, arról gőzöm se volt. Nem szerettem amikor korlátozva voltam, sokszor volt olyan amikor gondoltam egyet és elrohantam ide-oda. Ahogy ismerem magam, most is ez lesz velem, amikor nem lehet majd mozognom akkor jön majd rám a mehetnék. Fasza.
A kórházban végeztünk röpke két óra alatt. Oké bevallom, az is közrejátszott hogy azzal kezdték testőreim hogy mi a nevem. Mondanom sem kell rögtön mehettem is be a vizsgálóba. Utáltam amikor így viselkedtek velem, hiába mondtam hogy kivárom a soromat úgy csináltak, mintha nem hallották volna szent beszédem. Igazságtalannak gondoltam az egész dologot, valakik órákon kerszetül, vagy éppen egy fél napig is várnak, erre meg én...
Dr. Wilsonnak igaza lett, a belesetis doki ugyanazt mondta , mint ő. Legalább egy heti folyamatos fekvést, borogatást javasolt. Kíméljem magam, kerüljen a nehéz fizikai munkát és ne gyakorlatozzak azzal hogy lefutom a maratont. Rögzítőt is írt fel, meg egy fájdalomcsillapítót, meg valami kenőcsöt a gyulladás miatt. Még a kórház gyógyszertárában kiváltottuk a recepteket és én hulla fárdtam tűrtem hogy most George vegyen karaji közé és vigyen ki a kocsihoz. Teljesen elvesztettem az időérzékemet, csak arra figyeltem fel hogy valaki valami puhára rak, és egy hideg dolgot tesz a bokámra. Utána se kép se hang.

***
Suttogásra figyeltem fel, próbáltam valahogy kivenni hogy a hangok kikhez tartozhatnak, de nem volt könnyű dolgom. Nem tudtam nappal van-e vagy már rég éjszaka. Kótyagos fejjel nyitottam ki a szememet és Robot Carát és apát pillantottam meg. Rögtön mindenki az ágyamhoz szaladt és kérdésekkel bombáztak. Eleinte csak annyi erőm volt hogy: egy szavas válaszokat adjak a kérdésekre, de később élnénken feleltem és majdnem hogy jó kedvem volt.
De egy valami nagyon nem hagyott nyugodni, Rob bánatos arca. Csak remélni tudtam nem apa vagy Cara csinált valamit már megint. Nem akartam hogy balhé legyen. Most hogy végre nyugalom van körülöttem, és az hogy apa itt van velem, mikor tudom hogy munkája van, hihetetlen jól érzéssel töltött el.
-Kicsim, tudom már kérdeztem, de jól vagy? Eléggé kiütött a gyógyszer, azt sem vetted észre amikor a fiúk hazahoztak, igaz hogy nem értesítettél, de ebből most nem is csinálok problémát. A lényeg, hogy rendbe fogsz jönni, de addíg nem ficánkolsz hanem feküdni fogsz, mint egy darab fa, világos?- Mosolyogva bólintottam, majd nagy nehezen feltápászkodtam és nyomtam egy puszit az arcára. Meglepődött az egyszer biztos, és szorosan ölelt meg, ezzel meglepve engem is.
-Jajj jól van elég lesz már Leo, összenyomod szegényt.-Nos igen, Cara hangján lehetett hallani a boldogságot, egyrészt mert élek és virulok, másrészt, ő is látta, valami megváltozott apa és köztem. Valamiféle gát szakadhatott át. Apa után Cara kapott utánam, majd játékoson összevesztek, ki fog majd ápolgatni a nap 24 óráján kerszetül. Boldogan néztem őket.
-Akkor mi most megyünk is, Robnak is adunk egy kis időt hogy veled lehessen. Beszélgessetek.-Nem kerülte el a figyelmemet, hogy lopva Robra pillant, majd Carára. Mi a franc történt már megint?
-Rach édesem, ha bármi baj van, csak hívj fel, kiharcoltam apádtól hogy nézzük meg az új éttermet, így elvisz vacsizni, ha már a múltkor azt vágta a fejemhez hogy borzalmasan tudok főzni. Bevágtam a hisztit és most én nyertem.
-Pedig ezerszer bocsánatot kértem, de neked aztán lehet könyörögni, elnézést ha nem szeretem a szénné égett kaját.- És ezt fogom hallgatni reggeltől estig amíg itthon leszek? Valahogy megpróbálom elintézni hogy Robbal legyek, Carat és apát elviselni huzamosabb ideig... na ahhoz külön idegrendszer kell.
-Menjetek már, megleszünk, na hess hess.-Nem akartam őket elküldeni, de Rob közelsége megint őrjítően hatott rám. Gyors puszit nyomtak az arcomra majd végre nagy nehezen kimentek a szobából.
-Biztos hogy jól vagy?-Jött a szokásos és unalmas kérdés, szemeibe néztem majd a bokámra. Fásli volt rajta. Ezek szerint tényleg elkábultam a gyógyszertől, mikor tették rám?
-Igen a fásli, Cara kötözte be a lábad, jó sokat aludtál, este 9 óra van -Folytatni akarta volna még a szöveget, de hirtelen magamra rántottam és vadul tapadtam szájára. Szükségem volt a közelségére, a nyakára hajoltam majd elkezdtem keresni a polója szélét, kívántam. Hangosan nyögött egyet amikor kezimet becsúsztattam az anyag alá és végigsimítottam izmos lapockáján.
-Rach, beszélnünk kell, kérlek -Mintha leforráztak volna, úgy értek szavai, felnéztem szemeibe és szomorúságot láttam. Tudtam hogy baj van.
-Mi a baj? -Már a legrosszabbra gondoltam, megcsalt..biztos vagyok benne hogy erről van szó.
-Ki volt az? Nem csinálok műsort, csak mond meg - A lehető leghiggadtam szóltam hozzá, szavaim hatására először meglepett, majd dühös képet vágott, végül egy nagy mosoly terült szét az arcán. Nyugalom Rachel, nyugalom, próbáltam fegyelmezni magam, de ahogy nevetése egyre nagyobb lett, nálam egyre jobban kihúzta a gyufát.
-Most mégis mi a faszért nevetsz? -És csak nevetett tovább, ezt komolyan nem hiszem el.
-Rachel nem csaltalak meg ha erre célzol, gyere kiviszlek cigizni, de igazán hízelgő volt, ahogy reagáltál.. -De jó kedve lett hirtelen valakinek. Nem baj, nem csalt meg, ennek igazán örültem, de akkor mi lehet a baj?
-Rob, nagy baj van ugye? Miért nem mondod meg? -Közben hátam és a térdhajlatomhoz tette kezét és felkapott, meg sem állt a nappailból nyíló ajtóig, ez volt a ház azon része ahol füstölhettem szabadjára. De honnan tudta merre kell menni? Most még ez sem érdekelt, csak tudni akartam hogy miért ilyen velem? Ahogy kiértünk letett az üres asztalra, feljebb vackoltam magam, ő pedig egy párnát rakott a hátam mögé, hogy mégse a hideg kőfalnak támaszkodjak, lábamat pedig kényelmesen felrakhattam.
-Nos, hallgatlak -Tértem rögtön a tárgyra, közben meggyújtott két cigit és az egyiket felém nyújtotta.
-Beszéltem ma Steph-el, ismertette velem az elkövetkendő terveket, ő is nem olyan régen értesült a fejleményekről. A helyzet az hogy a nagy becses Summit kitalálta hogy pár nap múlva el kell mennünk promózni az Eclipse-t. De nem is akárhogyan. Kristen, Kellan és Peter egy hét múlva indulnak Las Vegasba -Itt megint mosolygott, Mi ez a hirtelen szervezkedés? És Kellan Vegasban!? Te jó ég, mi lesz ott.
-Elizabeth, Jackson, Xavier és Én pedig színtén egy hét múlva indulunk..még pedig..-Jajj nekem, direkt játszik az idegeimmel?Szólalj már meg Rob -A francba Rach..messzire..Norvégiába
-Hogy hova?? Te most szórakozol velem? Mennyi ideig? -Hangom meghaladta a magas "c"-t.. Nem érdekelt hogy visítottam, mint egy idióta, most amikor minden rendeződne körülöttem..a Summit felkerült a kinyírom listámra, az holt biztos. Éreztem hogy egész testemben remegek, mire Rob a combomra tette a kezét, majd végig a szemembenézett és kimondta:
-Négy hétre...