Önmegvalósítás

Sziasztok!
52 rendszeres olvasó és 6 komment. Ugye ez most csak vicc? Ejnye bejnye. Komolyan mondom ilyet én még nem láttam. Nagyon össze fogjuk akasztani a bajszunkat ha nem írtok és ugye azt ti se akarjátok?
Na jó olvasást és tessék komizni!!!!
Puszi
Kesha
****

Rach

Amint megláttam minden haragom elpárolgott. Pedig tényleg bántott, hogy alig van velem, mégis a látványa elfeledtette velem, hogy mennyire egyedül érzem magam. Egy szál boxerben kócosan álmosan és talán kissé rémülten pislogott rám. Éreztem, ahogy az ajkamra mosoly kúszik amint megláttam, hogy idegesen végigszánt a haján. Egyszerűen nem bírtam rá haragudni, hisz ő a gyerekem apja, akit szeretek. Tudom, hogy imádja a munkáját és persze engem is.
- Gyere ide - suttogtam, miközben felé nyújtottam a kezem.
- Jó reggelt - suttogta mosolyogva, majd amint leült az ölébe húzott és megkaptam a reggeli csókadagom. Nem szívesen váltam el az ajkaitól de muszáj volt, hogy némi oxigént tudjak juttatni a tüdőmbe. A keze a hasamra kúszott az arcát pedig a nyakamba temette. Annyira idilli volt a pillanat. Szerettem volna, ha így maradunk örökre. Ketten, azaz hárman együtt. Mindig.
- Miért néztél rám olyan csúnyán? - Mormogta a bőrömbe pár perc békés csend után.
- Nem fontos. Csak kicsit meghülyültem - kuncogtam, miközben a tarkóját cirógattam.
- Hülyén is szeretlek - nézett a szemembe mosolyogva, mire felnevettem.
- Tudom - nyomtam egy puszit a szájára.
- Akkor mondd el, mi volt a baj - kérte halkan, miközben a derekam cirógatta.
- Csak kicsit egyedül éreztem magam. És rád akartam kivetíteni a hülyeségem. Nincs mit csinálnom és te se vagy velem, mert dolgozol - magyaráztam. Láttam rajta, hogy meg akar szólalni, de a mutatóujjam a szájára raktam jelezve, hogy még nem fejeztem be. - Nincs semmi baj Rob. Szeretlek és tudom, hogy a munkáddal jár, hogy késő este esel haza és fáradt vagy. Nincs ezzel baj. Nem a te hibád. Tudtam mit vállalok és nem bántam meg. Viszont ha nem akarsz egy őrülttel élni, muszáj lesz valami elfoglaltság után néznem. Nem bírom én ezt a bezártságot - sóhajtottam fel.
- Szóval unatkozol - meredt maga elé.
- Kicsit, de nyugi. Feltalálom magam.
- És mégis mire számítsak? - Nézett rám félve.
- Azt hiszem rajzolni fogok. Festeni. Még többet. És keresek egy galériát, ahol dolgozhatok én is. Nem akarok a te pénzeden élősködni - gondolkodtam el. Így kimondva nem is hangzott hülyeségnek, hogy dolgozzak. Fel se fogtam, hogy mennyire jó ötlet, míg hangot nem adtam a dolognak.
- Arról szó sem lehet. Nem fogsz terhesen dolgozni - csattant fel hirtelen.
- Most meg mi bajod? - Néztem rá értetlenül mire óvatosan a kanapéra rakott, felállt és idegesen járkálni kezdett.
- Hogy mi a bajom? A barátnőm unatkozik, mert nem foglalkozom vele. Azt hiszi, hogy keresnie kell, mert engem zavar, hogy használja a bankkártyám és nem mellékesen a gyerekemet várva akar hülye mérgező festékekkel szórakozni - dühöngött. Elmosolyodtam a gondolatmenetén.
- Rob, nyugodj meg jó? Mérgező festéknek csak a közelébe se megyek. És miért baj az, hogy dolgozni akarok? Nem értem - csóváltam meg a fejem.
- Mert nincs rá szükség. Keresek én eleget ahhoz, hogy eltartsam magunkat. Semmiben nem fogsz hiányt szenvedni. Esküszöm - hadarta.
- Rob. Elég! Nem a pénz miatt akarok dolgozni. Azaz nem csak azért. A te pénzed, te kerested. Tudom, hogy szívesen megosztod velem és köszönöm. De nem e miatt akarok elsősorban dolgozni. Te tudod a legjobban, hogy hogy éltem. Bulik, bulik, bulik, egyetem és bulik. Most meg mást se csinálok csak egy szállodai szobában ülök és téged várlak. Megőrülök, ha nem mehetek emberek közé. Szükségem van a lüktetésre, mert ha nem megkattanok. Ma reggel is a te fejed akartam ezüsttálcán. És mindezt miért? Mert unatkozom. Nincs mivel elfoglalni magam.
- Tanulj meg főzni és akkor várhatsz vacsorával minden este. Vagy veszek egy házat és rendezd be kettőnknek és a picinek. Igen ez jó lesz - csillant fel a szeme és már kapott is a mobilja után, de még mielőtt tárcsázott volna bárkit is elkaptam a csuklóját és megállítottam.
- Nem. Elég! Miért nem akarod, hogy pénzt keressek?
- Az apádtól mindent megkaptál. Én viszont ezek szerint nem tudok neked mindent megadni, amire szükséged van - sóhajtott fel kétségbeesetten.
- Bolond vagy. Ha most veszel egy házat vagy fene se tudja mit, az csak arra lesz jó, hogy olyanná válj, mint Leonardo. Ő is bezárt egy aranykalitkába, pénzelt de ezen kívül rám se bagózott. Nem érdekel a pénzed. Te kellesz. Rád van szükségem és barátokra. Igazi barátokra. Nem csak olyan emberekre, akik a nevem vagy a pénzem miatt vannak velem. Érted? És ha dolgozni kezdek, ha elérek valamit én a saját erőmből, nem azért, mert te vagy a párom, vagy mert Leonardo az apám az ad egy löketet. Azt szeretném ha elismernék, hogy tudok festeni. De nem a pénz miatt. Hanem magamért. És persze szeretnék a pöttömnek is felmutatni valamit. Gondolj bele ha megszületik és nagyobb lesz veled dicsekedhet. Büszkén mondhatja, hogy te vagy az apukája. Egy híres színész, aki nem mellékesen tehetséges és elismert a szakmájában. Én pedig leszek az anyukája aki évekig az apja pénzén élt, aztán összejött veled és a te bankszámládat csapolta, de ezen kívül mást nem tettem le az asztalra. Szeretném ha rám is büszke lenne. Ha én is fel tudnék mutatni valamit az életben. Kezdeni akarok magammal valamit érted Rob? Soha semmit nem csináltam, de most akarok. Dolgozni, pénzt keresni, alkotni. Nagyon szeretném. És nem lesz a kicsinek semmi baja a festéstől meg attól, hogy dolgozom. Nem kell félned. Talán ha sikerül és jobban le tudom foglalni magam akkor minden más lesz. Könnyebben fogom elviselni, hogy nem lehetsz mindig velem. És nem egy őrült hisztériás nő fog várni haza esténként, hanem valaki aki melléd bújik, aki szeret, aki megért, aki mellett pihenhetsz és leengedhetsz. Ezt szeretnéd nem?
- És ehhez úgy érzed muszáj dolgoznod? - Ölelt magához óvatosan, miközben fürkésző pillantással méregetett.
- Igen. Azt hiszem - mosolyogtam rá.
- Oké, de vannak feltételeim. Egy: Nem mész veszélyes gőzöket árasztó izék közelébe. Kettő: látni akarom a helyet ahol dolgozol…
- De még nem is jelentkeztem sehova - kotyogtam közbe, mire egy csúnya pillantással nézett rám. - Oké befogtam - kuncogtam.
- Három: Amikor már nem bírsz festeni a pocakodtól, pihensz és nem veszélyezteted a csöppséget. Négy: Én maradok az első fontos munka az életedben - mosolyodott el és egy puszit lehelt a szám sarkába.
- Oké. Ezek teljesíthető feltételek.
- És van még egy feltételem. Csak azért dolgozz, mert neked ez jót tesz. Ne a pénzért hanem azért, hogy boldog legyél. Önmagadért. Én mindent megadok neked és a gyerekünknek, amire szükségetek lehet. A te pénzed magadra költheted csak. Minden másról én gondoskodom. Értem? - Vigyorgott rám.
- Értem - húztam ki magam és tisztelegtem egyet, mire hangos és megkönnyebbült kacagás tört fel a torkából.
- Bestia. Sose tudok neked nemet mondani - vigyorgott, mint a tejbe tök és újabb édes csókban forrtunk össze.
Éreztem a kutakodó ujjait a pólóm alá vándorolni, amitől azonnal fellobbant bennem a vágy iránta mégis egy vészcsengő megszólalt a fejemben, hogy ennek nem most van itt az ideje. Kétségbeesetten próbáltam rájönni, hogy miért is nem, de a csókja íze elvette a maradék eszemet is. Aztán beugrott.
- Rob - nyögtem és megpróbáltam eltolni magamtól. Persze nem sok sikerrel.
- Hmmm? - Mormolta a nyakamba.
- Menned kell… Ahh.. Menned kell..- sóhajtottam fel, mikor a szája a kulcscsontomra tapadt. Hova is kell mennie? Velem a hálóba. Vagy a kanapéra. Nem jó lesz itt is. Állj, elég! Már megvan hova kell mennie. - Menned kell dolgozni - nyögtem ki végül.
- Nem érdekel - suttogta elfúló hangon.
- Muszáj - nyögtem fel ismét. A szavaimnak a telfonja csörgése adott nyomatékot.
- Bassza meg - káromkodott Rob dühösen, majd egy utolsó puszit nyomott a számra és elindult a telefonja felé. Steph hívta, hogy hol a csudában van már.
Kuncogva figyeltem ahogy a szemét forgatva hallgatja ahogy az ügynöke lecseszi. Gyors morgás után kinyomta a hívást, majd ismét rám nézett és elmosolyodott.
- Este befejezzük - ölelt magához, majd gyors csókot nyomott a számra és elvonult zuhanyozni. Míg ő a fürdőben folyatta magára a vizet addig én rendeltem neki egy kávét, magamnak meg némi reggelit és Rob laptopját előkapva kezdtem kutatni állás után.
Volt pár ígéretes ajánlat, de megvártam míg Rob elmegy és csak aztán kezdtem lázas telefonálásba. Három helyre is el kellett ma mennem egy-egy interjúra így gyorsan behabzsoltam a reggelim, majd a fürdőbe vonulva elkezdtem készülődni. Szerencsére a pocakom még alig látszott így még az összes ruhámba belefértem. Egy farmer és fekete blúz mellette döntöttem hozzá illő magas sarkú cipővel. A hajam hagytam, hogy lazán a vállamra omoljon. Felraktam egy kis szájfényt és késznek ítéltem magam. Életemben nem voltam még állás interjún, így fogalmam sem volt arról megfelelek-e majd így. Kicsit kezdtem pánikolni de eltökéltem magam, hogy ha fene fenét eszik akkor is találok valami munkát. Taxit hívva indultam el az első galéria felé. Ahol amint megtudták kinek a lány vagyok el is utasítottak. A második helyen se jártam sikerrel. Ott a Robbal való kapcsolatom kifogásolták. Senkit nem érdekelt, hogy értek-e a képekhez. Csalódottan ültem be a taxiba. Út közben megcsörrent a telefonom. Mosoly kúszott az arcomra amint megláttam ki hív.
- Szia - köszöntem.
- Szia édesem. Este nyolcra legyél készen. Elviszlek valahová. Szeretlek és pokolian hiányzol, de most mennem kell. Szia - darálta le Rob.
- De hova megyünk? - Kérdeztem volna meg, de már ki is nyomta a telefont.
Hát ez szuper. Honnan a csudából kéne tudnom, hogy mit vegyek fel, ha egyszer azt se tudom hova megyünk.
Hirtelen megállt az autó. Már a kedvem is elment attól, hogy bemenjek. Itt vajon mi lesz a bajuk? Hogy kék a szemem? Vagy, hogy barna a hajam? A taxist kifizetve mégis kiszálltam a kocsiból.
- Jó napot - köszöntem jó hangosan mikor beléptem.
- Máris megyek - kiabált valahonnan hátulról egy férfi.
Szuper még várnom is kell. Sebaj addig is legalább nézelődöm egy sort. A falakon kortárs festők és néhány amatőr vagy ismeretlen művész képei sorakoztak. A legkülönbözőbb stílusú képek voltak egymás mellé rakva. Nem igazán tudtam ki rendezte el így őket, de jó nagy hülye volt az biztos. Semmi rendszert nem láttam a dologban. Ha az a cél, hogy eladja a tulaj egy-egy művész képeit akkor lehet, hogy legalább festők szerint kéne a képeket csoportosítani. Itt viszont… Teljes káosz uralkodott. Több kép még csak a falnak támasztva hevert.
- Segíthetek? - Hallottam meg egy hangot a hátam mögül, mire ijedten rezzentem össze. Annyira a gondolataimba mélyedtem, hogy fel se tűnt a közeledő léptek zaja.
- A jó büdös francba - kaptam a szívemhez miközben sarkon fordultam. Egy mosolygós pasassal találtam szembe magam. Azaz pontosítva először csak a mellkasával. Makkos cipő, szakadt farmer, fehér ing és egy öltönyzakó. A férfi nem lehetett több harmincnál és eléggé hasonlított Robra leszámítva, hogy szőke volt. Ugyan olyan csibészes mosoly, ugyan olyan kusza haj. Persze az ő szemei nem voltak olyan gyönyörű kékek, mint Robé, de volt benne valami ami szimpatikussá tette.
- Rachel Knight vagyok és a tulajjal szeretnék beszélni.
- Szia. Greg Nelson - nyújtotta felém a kezét.
- Te vagy a tulaj? - Néztem rá kétségbeesetten, mire elnevette magát.
- Aham. De nyugi nem eszek embert. Miben segíthetek?
- Az állásra szeretnék jelentkezni - motyogtam.
- Remek. Hova jártál suliba?
- Los Angelesbe. De még nem végeztem - magyaráztam, mire megfordult és az előtérben álló pulthoz sétált.
- Értem. Ki a kedvenc kortárs művészed?
- Lilly Callow - vágtam rá gondolkodás nélkül, mire ismét szembe fordult velem és fürkésző pillantással kezdett méregetni.
- Lilly Callow? Érdekes. Elég bizarr képeket készít.
- Szerintem gyönyörűek. És egyedi mind - vágtam rá felháborodottan.
- És morbid.
- Nem az számít. Hanem az, amit kivált az emberekből. A képeit nézve elgondolkodik az ember. Annyira részletesek, mindig fel lehet fedezni bennük valami újat ahányszor ránézünk egy alkotására. A stílusa lenyűgöző - kaptam fel a vizet. Lilly Callow tényleg a kedvenc művészem volt. Egy ilyen tudatlan seggfej, hogy meri azt állítani a képeiről, hogy morbidak. Na jó mondjuk van benne némi igazság, de akkor is. Csak most tűnt fel, hogy csípőre tett kézzel dühösen fújtatok. Greg hirtelen kuncogott fel.
- Holnap reggel nyolckor várlak itt. Csak most nyitottam meg az itteni galériám, szóval elég nagy a kuszaság, de te majd helyrerázod a helyet. Üdv nálunk - darálta le rám se nézve.
- Tessék? - pislogtam megilletődve. Azt hittem elküld a fenébe amiért előjött a temperamentumosabb énem. Ehelyett…
- Fel vagy véve. A béredben biztos ki fogunk tudni egyezni. Sose késs és hagyj mindig kávét. Ennyi a szabály. A munkaidőd délelőtt tíztől, négyig fog tartani. Este már én vagyok bent. Persze ha van valami esemény elvárom, hogy a segítségemre légy. Hát ennyi. Holnap találkozunk és akkor megbeszéljük a többi részletet és megkötjük a szerződést - nyújtotta felém a kezét.
Csak most esett le, hogy sikerült munkát találnom.
- Köszönöm - böktem ki vigyorogva, mire aprót biccentett és kikísért.
- Szia - köszönt el majd meg se várva, hogy én is megszólaljak becsukta az ajtót.
Alig vártam, hogy elújságoljam Robnak a jó hírt. Iszonyatosan büszke voltam magamra. De már csak két órám volt nyolcig. Basszus… Hogy fogok én elkészülni?