Egy család felbomlása

Jó olvasást! Puszi! Amy

** Rob **

Miután kitessékeltem mindenkit a szobából Rach felé vettem az irányt, akit lefektettem a kanapéra. Laposakat pislogott, és nagyon úgy tűnt, hogy kezd magához térni.

- Ha hagytad volna, még akkor, hogy széttépjem ezt a hülye kis picsát, most nem lenne semmi gond! – nézett rám szúrósan, mire elmosolyodtam.
- Ha széttéped, mint hülye gyerek a mesekönyvet, az sem old meg semmit! – simogattam meg lassan újra kipirosló arcát. – Megijesztettél! – szomorodtam el ismét.
- Ne haragudj! Csak a vérnyomásom… Kristentől hol felugrik, hol leesik. Kristen Stewart ártalmas az ember egészségére. – halvány mosoly jelent meg vonásain.
- Fel kell készülnöd, hogy Leo idejön! Kris biztos szólni fog neki!
- Leszarom! – sóhajtott, miközben felült. – Azt kapja majd, amit akart. Azt a Rachelt, akit te is megismertél Rob! – nézett rám komolyan, keze mégis gyengéden simított végig az arcomon.
- Biztos vagy benne? – ültem mellé, és derekánál magamhoz húztam. Szerettem volna, ha olyan közel van hozzám, amennyire csak lehetséges.
- Igen. Ő nevelt olyanná, akit a partikon lehet mutogatni. Hála az Égnek, hogy anyámra ütöttem! – remegett meg egy picit a hangja. – Ha nem így lenne, magamtól sosem lennék normális… Már ha most az vagyok. – motyogta.
- Tökéletes vagy. Nekem mindenképpen. – adtam egy puszit az arcára. – De most mennem kell! Megleszel egyedül? – kérdeztem.
- Persze, apa szerintem előbb úgysem ér ide, mint te. – vont vállat.
- Jól van. Sietek! Szeretlek anyuci. – mosolyogtam rá, mire rögtön neki is jobb kedve lett.
- Én is téged apuci! – csókolt meg még egyszer.

Még megsimogattam a hasát, és elköszöntem a picitől is, majd lefelé vettem az irányt.
Az egész napom azzal telt, hogy türtőztettem magam. De komolyan! Olyan szívesen kitekertem volna Kristen nyakát, hogy azt el sem tudom mondani. Hogy lehet valaki ilyen gyerekes? Még jó, hogy a kötelező forgatókönyvi szövegen kívül nem mert hozzám szólni.
Este viszonylag korán értünk a szállodába, így siettem is fel a szobánkba.
Amikor beléptem az ajtón Rachel és Leo egyszerre kapták rám a szemüket.
Elállt a lélegzetem, ahogyan Rachre néztem. Arca olyan volt, mint mikor először megláttam azon a partyn. Ugyanaz a magabiztos és sugárzó tekintet.
Haja be volt göndörítve, lágyan hullámos volt, szemei világos árnyalatot kaptak, ajkain pedig egy kis cseresznye szín. Egy fekete blúz volt rajta, és egy fehér feszülős nadrág, magas sarkú cipővel. Elképesztően csodálatosan nézett ki.

- Szia Édesem! – mosolygott rám, és hívogatóan nyújtotta felém a kezét, amit azonnal meg is ragadtam, és mellé sétáltam, hogy egy puszival köszönthessem.
- Elárulnád Robert, hogy miért nem szóltál, hogy megvan a lányom? – füstölgött Leonardo.
- Én mindennél jobban szeretem a lányodat, és megkért, hogy ne szóljak, így én be is tartottam ezt. – néztem rá nyugodtan. Látszólag nem tetszett neki a hozzáállásom.
- Hát ez nagyszerű… - csapta össze két kezét. – Felelőtlen bagázs.
- Apa. Kérlek! Hagyd ezt abban. Nem vagyok hajlandó elmenni innen, ezt már megmondtam. – Rach úgy beszélt vele, ahogyan velem is, az első éjszakánkon. Győzelemittasan, magabiztosan és erélyesen.
- Kislányom! Csak nem gondolod, hogy hagyom, hogy össze-vissza járd a világot Robbal? Ugyan, nem erre neveltelek!
- Erre neveltél! – mutatott végig magán azzal a kezével, amivel nem az enyémet szorongatta. – Itt vagyok! Jól nézz meg, jól vésd az eszedbe a hangom és az arcom, mert örülhetsz, ha egy évben egyszer látni fogsz ezután! – fenyegetőzött Rachel.
- És mégis mivel érdemeltem ezt ki? Hát nem adtam meg neked mindent? – kiabált Leo.
- Hogy mivel? – kiáltott vissza Rach. Na most fog robbanni! – Megölted az anyámat! Hagytad, hogy elvegyék tőlem! Ezt sosem bocsátom meg neked! – Leo és én is lefagytunk. Én azért mert vártam, mit reagál ő, ő pedig mert nem számított erre.
- Tessék? – suttogta. Látszott rajta, hogy nem érti, Rach honnan tudja.
- Hallottalak telefonálni. Nem Rob miatt tűntem el otthonról, hanem miattad. – mondta kegyetlen nyugodtsággal. Persze én tudtam, hogy mennyire fáj neki az, ami kiderült.
- Nem úgy van, ahogy gondolod… - kezdte Leonardo, de Rachel félbeszakította.
- Nem a te titkos, piszkos ügyeid miatt ölték meg? – kérdezte.
- De… Én nem tudtam, hogy…
- Erről ennyit. És ne is álmodj róla, hogy látni fogod az unokádat.
- Te terhes vagy? – egyik megdöbbenés követte a másikat Leo szemében.
- Igen. Gyereket várok Robtól. – lépett egészen mellém, és fél kézzel átölelte a derekamat.
- Nem… Nem tilthatsz el tőle… - háborodott fel.
- Elvetted tőlem anyát. Én elveszem tőled őt, és magamat is! Most pedig, ha megkérhetlek… - sétált az ajtóhoz és szélesre tárta azt. – Menj.
- Ezzel még nincs vége édes lányom! – nézett farkas szemet Rachellel.
- Tudom. De ne feledd! A legjobbaktól tanultam a játékot! – mosolygott rá Rach.

Leo egészen vörös fejjel távozott a lakosztályból, és Rach olyan erővel vágta be utána az ajtót, hogy szerintem a szálloda szerkezete alapjaiban remegett meg. Villámokat szóró szemekkel tekintett felém, én pedig nem tudtam, mit mondjak.
Szerencsémre nem is várta, hogy mondjak valamit, mert olyan hévvel esett nekem, hogy időm sem maradt bármit is kinyögni.

Ajkai falták az enyémeket, és kezei már a pólóm levételével voltak elfoglalva. Hagytam, hogy kiélje rajtam minden szenvedélyét, és hagytam, hogy őrült módon szeressen. Ajkai mindenhol ott voltak. Ujjai gyengéden kulcsolódtak férfiasságom köré, de mégis szenvedélyesen játszott vele.
A kanapén fekve, mámorban úszva próbáltam csillapítani a légszomjam, Rach pedig mellettem pihegett.

- Ha minden napom vége ilyen lenne, akkor én lennék a legboldogabb nő a világon. – motyogta mosolyogva, és hozzám bújt.
- Ha rajtam múlna, akkor így is lenne! – fordultam felé. – Ezt nem adhatom meg neked, mert mindig lesz olyan munkám, ami majd elválaszt minket. – simogattam meg csípőjét, mire lehunyta a szemét.
- Nem baj. Majd megoldjuk… Ha te is akarod!
- Akarom hát! – húztam közelebb.

Még jó ideig feküdtünk ott, majd Rach úgy döntött, hogy ideje vacsoráznunk. Mivel sejtettük, hogy a többiekkel együtt való vacsoráról lekéstünk, és talán Rach nem is akart Kristennel találkozni, ezért rendeltünk némi kaját.
Rachel szerencsére jóízűen falatozott mellettem, miután lezuhanyoztunk, és látszólag nem volt rossza kedve.

- Biztos jól vagy anyuci? – bújtam be mellé az ágyba, mikor már az egyik esti filmet nézte.
- Persze apuci. – mosolygott rám jókedvűen. – Miért?
- Hát csak… Gondoltam, hogy ez az egész…
- Tudod Rob… Tisztán emlékszem az anyukámra. Nagyon erős nő volt, és szenvedélyesen szerette azt, amit csinált. Leonardo akkoriban még nem dolgozott ennyit, de azért keveset sem. Sokszor nem volt velünk. – nézett rám komolyan. – Anya tényleg kemény nő volt, és én sem vagyok különb. Nem török meg! Tudom, hogy anyukám már egy jobb helyen van, és hogy vigyáz rám… Ránk. – csúsztatta kezét a hasára. – Leonak nem hiszem, hogy meg tudok bocsátani. Így most már tényleg csak ti maradtatok nekem, és Cara. – hajolt közelebb és csókot nyomott a számra.
- Mindig veled leszek, ígérem!

Ezekkel a szavakkal a fejemben aludtam el, és készültem fel lelkiekben egy újabb munkával töltött napra.
Az elkövetkező egy hét elég nehéz volt. Én egyre fáradtabb voltam, de Rach viszont egyre vidámabb. Számtalan ötlete volt már a babával kapcsolatban.
Örültem neki, hogy ennyire jól érzi most magát, de a hét utolsó napján már annak is örültem, hogy ágyig eljutottam a lábaimon, és nem úgy kellett elmásznom odáig.

Három hét elteltével végül úgy ahogy, de belerázódtam a dolgokba, és minden zökkenőmentesen zajlott. A film készült, Rach boldog volt és úgy tűnt Kris is lenyugodott.
Egészen normális volt, kisebb-nagyobb beszélgetésekbe is bonyolódtunk. Számomra világos volt, hogy elfogadta azt, hogy Rachel és én egy pár vagyunk, bár Rach és ő azóta egy kukkot sem beszéltek.
Nem is bántam, mert egy újabb vadmacskaharcra nem lett volna energiám.
Nem úgy a környezetünkben élők. Kellan rossz passzban volt, mert Esther úgy döntött, hogy nem kér a nyilvánosságból, és kiadta Kel útját, aki viszont ezerrel kapálózott, hogy visszafogadja, pedig ilyen messziről nem nagyon volt esély.
Jackson akkora ordítást levágott Ashleyvel, hogy olyat el sem tudtam képzelni azelőtt. Ash képei megjelentek az újságokban, miszerint Joe Jonassal volt, és Jay teljesen kiakadt. Sosem hallottam még őt kiabálni, sőt még úgy igazán a hangját sem emelte fel, de most… Ash csak pislogott, és hallgatta, ahogy Jackson kikelve önmagából ordít. Mind meglepődtünk. Közölte, hogy keres valaki mást, nem egy olyan kétszínű libát, mint Ash. Még jó hogy mindezt nem egy szabadtéri forgatáson vágta le, hanem egy stúdióban.
Nikki szerencsére boldog volt a jelenlegi barátjával, és úgy tűnt, hogy jól alakul a kapcsolatuk.
Hát ki mit kapott, valaki jót, valaki rosszat.
A hangulat így elég érdekesre sikeredett egy-egy jelenet forgatásakor. Kellan nem emlékezett a szövegére, Jackson szinte ellökte magától Ash-t amint felhangzott hogy „ennyi” egy felvétel végén, én meg Kris pedig tartottuk a három lépés távolságot, amint lehetett.

Szóval nem volt könnyű elviselni azt, hogy folyton elbaszta valaki a játékot, és vehettük fel elölről az egészet.
Így minden este kellett még egy türelem játékot is játszanom, hogy végighallgassam Rachel minden óhaját-sóhaját.

Egyik ilyen este már nagyon fáradt voltam, és megkértem, hogy ma aludjunk előbb. Láttam rajta, hogy nem tetszik neki az ötlet, de akármennyire is szerettem, képtelen voltam tovább fent maradni, így amint letettem a fejemet a párnára elmerültem az álmok világában.
Reggel mikor csörgött az ébresztőm, furcsa módon Rach nem ült mellettem, egy bögre kávéval a kezében, mint eddig minden reggel.
Sóhajtva léptem ki a nappaliba, és reméltem, hogy nincs komolyabb baja.
A kanapén ült, és láttam rajta, hogy valami nagyon böki a csőrét, és ahogy észrevett, dühösen nézett rám. Tudtam, hogy itt most lesz valami… Túl nagy volt a csend… A vihar előtti csend.

Titok

Sziasztok!
Na, eljutottam idáig is. Remélem, örültök neki. 18+-os karika érvényben, szóval kiskorúak ne nagyon olvassátok a saját érdeketekben, mert megmondták az okosok, hogy nem ajánlatos a lelki világotok fejlődése miatt (bár nem hiszem, hogy ez bárkit is visszatart, de rajtam nem múlt a dolog). Én szóltam.
Komikkal alakulunk hölgyek esetleg urak, már nem 5-öt írtok, hanem 9-et, de ezt is lehetne még fokozni. Igazam van vagy igazam van? Szerintem igazam van! Na, szóval kapjátok picit össze magatokat, mert össze fogjuk akasztani a bajszunk. 49 rendszeres olvasó mellett ez édes keves azt kell, mondjam. Mi pedig akkor vagyunk nagyon, nagyon lelkesek, ha látjuk, hogy ti is azok vagytok. Komoly ösztönző erő, hogy írtok, ezt higgyétek el nekem.
Amúgy még mindig várjuk azokat a lelkes amatőröket vagy profikat, akik hozzáadnának valamit a mi kis fantazmagóriánkhoz. E-mailben lehet bátran jelentkezni (kesha420@gmail.com) nem eszünk embert és tényleg szabad kezet kaptok szóval, ha van kedvetek írni, akkor semmi nem gátol titeket maximum a fantáziátok! Ha szükséges segítünk stb.
Na, ennyit a hegyi beszédből. Jó olvasást mindenkinek!
Csóközön:
Kesha
****

Rob

A vágyaim már most az egeket korbácsolták. Pedig szinte hozzá se értem. De a látványa megdobogtatta a szívem, a pulzusom a fellegekig szökött a lélegzetem pedig kapkodóvá vált. A nadrágom fájdalmasan szűknek bizonyult. Rach mosolyogva simította a tenyerét a mellkasomra, amitől minden izmom görcsbe rándult. Egyszerűen álltam ott, mint egy kőszobor és néztem az előttem álló lányt. Még egy cseppet sem látszott rajta, hogy kisbabát vár, az alakja egyszerűen… Leírhatatlanul tökéletes.
Idegőrlő tempóban gombolgatta ki az ingem. Még kettő volt hátra mikor nem bírtam tovább és kihasználva, hogy a testembe visszatért az élet - az egyik testrészembe túlságosan is - letéptem magamról az átkozott anyagot. Rach szélesen mosolygott rám én viszont már nem bírtam kontrolálni magam. Szégyen nem szégyen neki estem. Persze csak óvatosan hisz az agyam valami távoli halk kis hangja figyelmeztetett, hogy óvatosan kell vele bánnom hisz a gyerekemet várja. Mégis faltam az ajkit. A csókja különleges afrodiziákum volt a számomra. Már csak arra eszméltem, hogy az ölembe ugrik én pedig az utolsó lépést teszem, vele az ágy felé majd egyszerre dőlünk a matracra. A fehérnemű, amit külön erre az alakalomra húzott a kedvemért nem volt hosszú életű. A finom anyag hangos reccsenéssel adta meg magát az akaratomnak. Rach ujjai az övemet bontogatták majd egyszerűen a hátamra fordított és lecibálta rólam az alsómmal együtt. Végre valahára meztelenül simultunk össze. Minden egyes négyzetcentiméternyi bőrfelületet beborítottam a csókjaimmal. Nem tudtam betelni vele. A mellei sokkal érzékenyebben reagáltak most a nyelvem és az ujjaim játékára én pedig élveztem, hogy az alattam lévő lány zihálva veszi, a levegőt néha pedig felsikít a gyönyörtől, amit én, egyes egyedül én okozok neki. Semmi nem volt ehhez fogható. Azaz akkor még azt hittem. A hasán át eljutottam a nőiességéig Az arcát néztem miközben az ujjaimmal simogatni kezdtem a gyönyöre középpontját. Annyira érzelem és élvezet suhant át a vonásain, amit eddig még soha nem láttam rajta. Még nagyobb élvezetben akartam részesíteni így nem törődve a halk könyörgéssel, hogy ne várassam, tovább tegyem végre a magamévá a nyelvem küldtem édes csatába. Az íze elbódított a halk nyöszörgése az őrületbe kergetett. A körmei a vállam és a hajam szántották. Két ujjaim is gond nélkül el tudtam tüntetni a teste mélyén, de amint ezt megtettem levegő után kezdett kapkodni majd a teste ívbe feszült és megéreztem a rejtett izmai akaratlan összehúzódásait. Elégedettséggel töltött el a tudat, hogy még mindig ki tudom elégíteni, hogy így reagál az érintéseimre. Tovább kényeztettem egészen eddig, míg fel nem rántott magához és nem részesített egy olyan csókban, amitől azt hittem, hogy halott vagyok és a mennyországba kerültem. És ez még semmi nem volt tőle. Lassan szakadt el a számtól, hogy az állam vonalát és a nyakam részesítse finom csókokkal. Csillagokat láttam a gyönyörtől. Komoly önuralomról tettem tanúbizonyságot azzal, hogy nem sültem el azonnal mikor az ujjait a férfiasságom köré kulcsolta. Ugyan ebben a percben finoman beleharapott a mellkasomba. Felszisszentem, de nem a fájdalomtól, hanem az élvezettől, amit ezzel okozott. Őrület mire képes, hogy meddig tudja feszíteni a húrt. A nyelve lassan siklott egyre lejjebb. Játékosan csókolt bele a köldökömbe majd a hasamon keresztbe kasul kalandoztak az ujjai és az ajkai, de a lényeget csak az ujjaival kényeztette csak egyelőre. Egyre kevesebbe levegő jutott a tüdőmbe, ahogy játszadozott rajtam. De mikor az ajkai fogságába estem tényleg leállt a légzésem és a szívverésem is. Megdermedve próbáltam összekapni magam, hogy ne élvezzek el azon nyomban. Nem volt egyszerű. A nyelve le felsiklott merev testemen én pedig végleg elvesztettem a fejem. Egyszerűen lerántottam magamról és fölé kerekedve egyetlen mozdulattal hatoltam a teste mélyére, hogy aztán megálljak. Olyan régen nem éreztem, hogy egyek vagyunk, hogy az enyém, hogy a forró nedvesség körbeölel, hogy alatta, fekszik, zihál és a szíve majdnem átszakítja a bordáit, hogy most minden pillanatot ki akartam élvezni.
- Rob… - nyöszörögte miközben végigsimította a gerincem vonalán és a fenekembe markolva próbált mozgásra ösztönözni.
- Szeretlek - ziháltam a szemébe nézve.
Tényleg így éreztem. Szerettem mindennél és mindenkinél jobban. Cseppet sem bántam meg, hogy komoly kapcsolatba bonyolódtam vele. Hogy odabent a pocakjában növekszik a kapcsoltunk édes pici gyümölcse.
- Én is szeretlek - suttogta halkan miközben a nyakamba kapaszkodva húzta fel magát és édes csókot lehet a számra.
Eddig tartott a nem mozdulok, kiélvezem a pillanatot elhatározás. Egyre gyorsabban hajtottam mindkettőnket a gyönyör felé. Rachel simogatásait és csókjait mindenhol éreztem és ez még tovább tüzelte az amúgy is őrülten perzselő vágyaim. Egyszerre értük el a mennyország kapuját. Mindketten remegtünk az élvezettől. Az izzadt testét a mellkasomra vontam miközben össze-vissza puszilgattam az arcát.
- Ez már hiányzott - kuncogta a nyakamba mire én is felnevettem.
- Nekem is. De jól vagy? - Simítottam a tenyerem a hasára.
- Soha jobban - bólogatott vigyorogva. Mint egy teljesen elégedett, jóllakott kiscica úgy bújt hozzám. Aztán hirtelen megdermedt a karomban és durcásan nézett rám. El nem tudtam képzelni mit követtem el - Máskor bánhatnál finomabban a fehérneműmmel - bökött a fejével a földön heverő szétszakadt anyagdarabok felé - aztán az előbbinél is szélesebb vigyor terült szét az arcán. Apró csókkal jutalmaztam a színészi teljesítményét.
- Nem ígérem meg, így legalább mindig kapok meglepit - suttogtam a fülébe.
- Szeretlek - hallottam meg a halk vallomást, ami ismét megdobogtatta a szívem.
- Én is szeretlek. Na meg a törpét is - mosolyodtam el.
A tudat, hogy apa leszek belülről melengette a szívem. Félelmetes és csodás érzés volt. Egy kisember, akiért felelős vagyok, akit nekem kell nevelnem, felkészítenem az életre. Tudtam, hogy a karomban tartott nővel együtt képes leszek rá, bár még mi is csak felelőtlen kölkök voltunk. De volt kilenc hónapunk arra, hogy felnőjünk a feladathoz. Azt tudtam, hogy imádom már most azt a kis törpéikét, aki odabent növekszik.
- Rob… - hallottam meg szerelmem halk hangját.
- Mondd csak szívem.
- Megígéred, hogy nem leszel olyan, mint Leonardo? - Kérdezte halkan. Mostanában csak így emlegette. Nem tudta kimondani, hogy apa.
- Mindenre esküszöm, ami szent - vágtam rá azonnal mire Rach elmosolyodott egy apró sóhaj után.
Így is gondoltam. A munkám soha nem fog elválasztani a gyerekemtől. Ha kell, otthagyom a színészetet vagy majd egy színházba játszom, mit tudom én, de részt fogok venni a törpike életében az egyszer biztos. Nincs az az Isten, aki elválaszthatna tőlük. Soha nem akarom, hogy a gyerekem ne apának hívjon hanem Robnak vagy még rosszabb esetben Robertnek. Azt már nem. Én leszek a világon a legeslegjobb apuka. Imádni fogom és erről, ő is tudni fog. A pénzre meg magasról teszek. Így is kerestem annyit, hogy életem végéig elé legyen nekem és a családomnak. És ha meg mégse lenne elég akkor a szüleim is felneveltek engem és a nővéreim, egyszerű emberekként. Dolgoztak és slussz. Mindenünk megvolt. Majd én is elmegyek, biztosítási ügynöknek vagy autószerelőnek fene se tudja. Bár nem hiszem, hogy erre szükség lesz.
Rach ujjai ismét a testem kezdték becézgetni. Nem haboztam egy percig se, hogy a mindkettőnkben újraéledő vágyat kielégítsem. Hajnalban aludtunk el. Ugyan nem sok értelme volt hisz pár óra múlva kelhettem is, de cseppet sem bántam, hogy nem tudtam sokat aludni az éjszaka hisz sokkal izgalmasabb elfoglaltságaim voltak.

Reggel Rachel ismét kávéval várt. Viszont a zuhany közbeni gyors együttlétünk még a koffeinnél is jobb hatással volt rám, már ami az ébrenlétet élteti.
Még volt pár percem az indulásig így a kanapén ücsörögve simogattam a kismanót Rach pocakján keresztül. Szerelemem vigyorogva figyelte mikor a kanapé melléé térdelve apró puszikat nyomtam a hasára.
- Szeretlek törppicúr míg nem leszek itt vigyázz a mamára jó? - Magyaráztam a hasának mire Rachel halkan felnevetett és a hajam kezdte simogatni. - Téged is szeretlek anyuci - térdeltem fel, hogy egy csókot nyomjak a szájára.
- Jól van apuci, de ideje menni, dolgozni én pedig nekiállok rajzolni - somolygott.
- Tudom, hogy mennem kell, de nem akarok - nyüszítettem, mint az ovisok.
- Vigyázok rá, ne aggódj - simította ő is a hasára a tenyerét.
- Tudom.
Még egy puszit nyomtam a hasára, de ebben a percben kicsapódott az ajtó. Azonnal arra kaptam a fejem.
- Mi a fenét csinálsz Rob? - Ráncolta össze a homlokát Jay.
- Öhmmm… - Na, erre most mit mondjak? Rachellel azt beszéltük meg, hogy nem szólunk a babáról senkinek, amíg nem muszáj.
- Te terhes vagy - rakta össze a kirakót Jackson miközben Rachelre nézett.
- Ki terhes? - Jelent meg hirtelen Kellan is.
Ó a francba. Már csak ez hiányzott. Kérdőn néztem Rachelre aki szintén tanácstalanul pislogott rám. Most mi a fenét csináljunk?
- Rachel - mutogatott szerelmem felé az a kotnyeles barom.
- Kitől? - Kerekedtek ki Kellan szemei is.
- Tőlem te idióta - csapta tarkón Jackson. - Szerinted ha Rob puszilgatja a hasát és vele van, akkor kitől?
- Hát mit tudom én - vont vállat durcásan Kellan.
- Észlény - forgatta meg Jay a szemeit miközben beljebb jött és Rachelt felkapva a kanéról pörgetni kezdte a levegőben. Tátott szájjal bámultam a kitörését.
- Hűűű…. Gratulálok - nyomott egy puszit az arcára mire Rach felnevetett.
- Köszi - ölelte meg. Ácsi mikor lettek ők ilyen jóban? A féltékenység azonnal eluralkodott rajtam így kitéptem Rachelt Jackson karjaiból és magam mellé húztam.
- Apuka leszel… Ezt nem néztem ki belőled - lépett mellénk Kellan is vigyorogva majd alaposan hátbaveregetett aztán Rachel is bordaropogtató ölelésben részesített.
- Hé, óvatosabban még összetöröd nekem - szóltam Kellanre akinek a karjai közt nem is látszódott a hozzá képest pöttöm leányzó.
- Vigyázok, rá ne aggódj - mosolygott rám miközben elengedte. - De ti miért nem mondtátok el? - Nézett ránk sértődötten.
- Titokban akartuk, azaz akarjuk tartani, amíg lehet - adta meg Rachel az egyszerű választ miközben a karomba bújt.
- Értem. De előttünk lebuktatok - mutogatott Jay önelégülten vigyorogva magára és Kellanre.
- Nyugi lakat a szánkon - vigyorodott el Kellan miközben elmutogatta, hogy dobja el a kulcsot, ami a száján lévő lakatot nyitja.
- Jaja, tőlünk senki nem tudja meg, hogy gyereket vársz Robtól - vigyorgott tovább Jackson.
Jól esett, hogy ennyire örülnek annak a hírnek, hogy szülők leszünk. És az, hogy nem szivárogtatják ki a kis titkunk, amíg mi úgy nem döntünk, hogy elmondjuk a többieknek szintén rendes volt tőlük. Egy dologgal nem számoltam….
- Mocskos kis cafka - hallottam meg az ajtóból egy dühös hangot. Mire észhez tértem már előttünk is állt és Rachel felé lendített a tenyerét, de szerencsére időben elkaptam a kezét a csuklójánál fogva.
- Ne merészeld - sziszegtem a dühöngő nőszemély felé.
- Biztos vagy benne, hogy tőled van? - Kérdezte gonosz mosolyt villantva.
- Igen - vágtam rá gondolkodás nélkül. Tudtam, hogy így van. Hisz Rachel hosszú idő óta csak velem volt. Kétségem se volt a felől, hogy a pici akit a szíve alatt hord az én gyerekem. Viszont Kristenre egyre dühösebb lettem amiért ilyesmiket mondd. Hogy lehet ennyire… Á, nem is tudom kifejezni szavakkal mit gondolok.
- Utolsó kis ribanc vagy - köpte Rachel felé a szavakat. - Felcsináltattad magad, hogy megtartsd mi?
- Nekem nincs szükségem ilyen trükkre - vigyorodott el Rachel.
- Kristen, menjünk jó? - Nézett rá Kellan.
- Erről Leonardo tudni fog, tudom, hogy égre földre téged keres. Hát most tudni fogja hova is bújtál el. Majd ő gondoskodik róla, hogy eltakarodj innen - mutogatott Kris mire Rachel teljesen lesápadt.
- Ne merészeld - suttogta erőtlenül. Láttam, hogy a szemébe könnyek gyűlnek majd egész testében remegni kezdett.
- Rach, kicsim, nyugodj meg jó? - Nyúltam az álla alá, hogy a szemébe nézhessek. A fény, a csillogás az élet amit annyira imádtam mindig a tekintetében, teljesen kihunyt a csodaszép kék szemekből. Mintha egy élettelen baba lenne úgy pislogott rám majd lassan lecsukta a szemeit és elernyedt a teste…