Meglepetés

Sziasztok!
Meghoztam a következő fejezetet! A végéért bocsi, de csak azért hagytam abba, hogy olvashassunk majd Kesha féle mocskos szexet! Én imádom!
Azért komizhattok, mert tényleg kevesen írtok nekünk!
Jó olvasást! Puszi:
Amy

** Rob **

Hát őszintén szólva először nagyon megijedtem. Egy baba az nagy felelősség, és tényleg még fel kell nőnünk a feladathoz, de hiszem, hogy sikerülni fog.
Rach mellettem édesen szuszogott, és örültem, hogy megtaláltam és hogy jól van. Bár láthatóan nagyon megviselte az egész dolog. De vajon az apjával mi a gond? Nem fogadja el a pénzét, és nem beszél vele. Ki kell derítenem, de csak úgy, hogy ne izgassam fel vele Rachelt.
Óvatosan kibújtam ölelő karjai közül, és lementem a földszintre. Megbeszéltem a fiúkkal, hogy elmehetnek, majd én itt maradok vele. Először persze megkaptam a fejmosást, de aztán belementek a dologba.
Cara még telepakolta a hűtőt, majd ő is elment, így kettesben hagyva minket.
Telefonáltam a rendezőnek, akitől szintén egy alapos lebaszást kaptam, de megegyeztünk, hogy két napig maradhatok.

- Nem érdekel Rob! – mondta. – Ha kell, akkor hozd el Rachel Knightot is, de itt legyél, és használható legyél! – harsogta.

Nem tudom Rach mit szól majd ahhoz, hogy velem kéne jönnie. Legutóbb nagyon megbántottam, de igyekszem neki bebizonyítani, hogy szeretem, és mindennél fontosabb a számomra.

Megcsillogtattam főzőtudásomat, és egy egyszerű spagettit készítettem. Teleszórtam a tetejét sajttal, amit szépen ráolvadt, majd egy tálcára tettem a két tányért és felmentem Rachelhez.
Még mindig aludt, de olyan sovány lett szegényem, hogy kénytelen vagyok felébreszteni őt, hogy egyen valamit.

- Édesem! – suttogtam, és megsimogattam az arcát. Lassan nyitogatta szemeit, és álmosan pislogott rám.
- Rob? – kérdezte. – Azt hittem csak álmodtalak. – mosolyodott el.
- Itt vagyok veled, veletek. – simítottam tenyeremet a hasára.
- Hmm… Micsoda illatok. – ült fel, és a tálcára nézett.
- Azon kevés dolgok egyike, amit anyukám megtanított nekem megfőzni. – erre csak szélesen elmosolyodott. – Jó étvágyat! – tettem az ölébe a tálcát, majd mellé ültem.
- Köszönöm szépen! – adott egy puszit az arcomra.
- Bármikor.

Jóízűen fogyasztottuk el az ételt, és közben bekapcsoltuk a tv-t. Rach mindet megette, pedig telepakoltam a tányért, sőt még kért repetát is.

- Szóval… - kezdtem, mikor a konyhában ácsorogtunk, és Rach bepakolta a mosogatógépbe a tányérokat. – Elmondod, hogy miért nem beszélsz Leonardoval? – kérdeztem félve. Szemeiben könnyek gyűltek, és hirtelen megállt a mozdulatban.
- Amikor hazamentem, hallottam őt… - kezdte, majd elmesélte, hogy mit beszélt Leo telefonon.
- Ezt nem tudom elhinni. – motyogtam magam elé.
- Pedig elhiheted. Ő tehet arról, hogy anya meghalt. – ránéztem és láttam, hogy a könnyek csíkot húznak az arcán.
- Gyere ide… - húztam magamhoz, és átöleltem.
- Mostmár… Nincs családom… Eddig se foglalkozott velem, de most mindennek… Vége. – nyöszörögte.
- De van családod. Ott van például Cara. És én is, meg a babánk. Mi hárman összetartozunk. És én mindig veled leszek! – ígértem.
- Neked is dolgod van. – nézett rám szomorúan.
- Kéz napig lehetek távol, aztán vissza kell mennem, de szeretném, ha velem jönnél! – néztem szemébe, mire igencsak meglepődött.
- Biztos? Mert ha ez a kicsi miatt van, akkor megígérem, hogy vigyázok magamra és rá is, de nem szeretném, ha csak azért…
- Dehogy! Veled szeretnék lenni! Ezen ne aggódj! – mosolyogtam rá kedvesen.
- Szeretlek! – bújt a mellkasomhoz.
- Én is szeretlek! – adtam egy puszit a feje búbjára.

Az elkövetkező két napban sokat beszélgettük, és Rach is jobban nézett ki, és jobb hangulata is volt. Már tudott rendesen enni, bár volt amit régen szeretett, de most rá sem tudott nézni, és fordítva is. Szemei alatt a karikák már alig látszottak, és ajkai egyre többször görbültek mosolyra.
Cara jött el hozzánk, és egy csomó új ruhát hozott Rachelnek, hogy Vancouverben megfelelő ruhatára legyen. Elbúcsúztak, majd elindultunk vissza Kanadába.
A vencouveri reptéren volt pár fotós, mert természetesen kiszivárgott, hogy nem vagyok a forgatáson, és vártak rám.
Rachel szerencsére egyáltalán nem pánikolt be, pedig arra számítottam, hogy azok után, amiken keresztülment, másképp fog reagálni a dolgokra, de nem így történt.

Szürke kabátját összehúzta maga előtt, begombolta, majd felszegett fejjel, és győzelmes mosollyal az arcán lépkedett ki mellett a fotocellás ajtókon.
A sötétített ablakú kocsiba beülve, amit a rendező küldött elénk, kifújta a tüdejében tartott levegőt.

- Ha azt hiszik, hogy egyszer úgy kaphatnak lencsevégre, hogy rossz passzban vagyok, akkor nagyon nagyot tévednek! – mondta felháborodva.
- Az én Szerelmem! – nyomtam egy puszit ajkaira, mire ő csak boldogan mosolygott vissza rám.

A hotelbe érve, felvettem a szobakártyám, majd felmentünk, és Rach kipakolta a cuccait. Ahogyan a női holmik helyet kaptak a lakosztályban, egyre boldogabb lettem. Örültem, hogy itt van velem.
A srácokkal együtt szoktunk vacsorázni, így szóltam Rachnek, hogy készüljön.
Egy fekete, feszülős farmert, és egy halványrózsaszín blúzt vett fel, fekete magas sarkú csizmával. Eszméletlenül nézett ki. Haját felkötötte, arcára enyhe sminket varázsolt, és már késznek is nyilvánította magát.
Kéz a kézben mentünk le az étterembe, majd az asztalhoz érve Ashley máris Rach nyakában lógott, és azt ecsetelte, hogy mennyire örül, hogy itt van.
Jackson is hasonlóképp jókedvű volt, Kellanról nem is beszélve. Nikki és Kris csak ültek egymás mellett, és elmotyogtak valami „szia” félét, de különösebben nem foglalkoztak velünk. Vagyis velem, mert Rachelre elég dühös szemekkel pillantottak.
Rach azonban a szokásos lekezelő pillantással elintézte őket, és a vacsora további részében nem foglalkozott velük.
Örültem, hogy nem rendeztek jelenetet, bár ami késik az nem múlik, és tudom hogy Kristen képes kiprovokálni a dolgokat.

Ashleyvel megbeszélték, hogy mivel holnap Ash szabadnapos, ezért elmennek vásárolni. Látszólag minden nagyon rendben volt. A szobába felérve azonban Rach kitört.

- Annyira gyűlölöm azt a kis cafkát. – mondta, miközben a csizmáját vette le, én pedig csak kamilláztam. – Én most egy kurva rossz szót sem szóltam hozzá, és mégis így méreget, esküszöm, ha nem lennék terhes, nekiugrottam volna. – mondta, majd a fürdőbe ment, én meg utána.
- Ugyan, ne is foglakozz vele. Ha idegeskedsz, az csak árt a babának! – simogattam meg a hasát, majd egy puszit nyomtam az arcára.
- Igazad van. – sóhajtott.

Együtt zuhanyoztunk, de ami már egyre jobban idegesített, hogy nagyon régóta nem szeretkeztünk. Pedig Rach mindig nehezen tartja vissza magát. És már 3 napja, hogy együtt vagyunk folyamatosan, és semmi.
Persze lehet, hogy most a lelki világa miatt, nem akar velem lenni, de számomra ez akkor is nagyon furcsa.

Az éjszaka nyugalmasan telt, egyszer éreztem, ahogy Rach kibújik mellőlem, majd pár perccel később vissza. Ha jól hallottam ivott egy pohár vizet, de így félálomban nem mernék rá megesküdni.
Reggel Rach kávéval fogadott.

- Mikor keltél fel? – kérdeztem. A forgatás miatt nekem reggel fél hatkor kell kelnem, de nem hittem volna, hogy előbb fent lesz nálam.
- Nem is olyan régen… - vont vállat.
- Érezzétek jól magatokat ma, és… - vettem elő a tárcám, majd átnyújtottam az egyik bankkártyám. – Vegyél, amit szeretnél! – mondtam.
- Nem kell Rob… A festményekből van még. – tiltakozott.
- Édesem… - ültem fel mellé. – Most már hozzám tartozol. A babánkat várod, és a szerelmem vagy. Ha apádtól nem fogadsz el pénzt, azt megértem, de tőlem… Nekem nem kell, valakinek el kell költenie. A festményekből származót, meg tedd egy számlára. Majd ha a baba felnő, azt a pénzt megkapja, vagy nem tudom…
- De nem kell eltartanod… - motyogta.
- Ne így fogd fel! – kértem.
- Bár most, hogy a sulit sem fogom befejezni, elég szarul állok. – bánkódott.
- Majd befejezed később! – simogattam meg az arcát. – A férfi dolga gondoskodni a nőről, akit szeret, és a gyermekeiről…
- Biztos ez? – kérdezte félénken.
- Száz százalék! – mosolyogtam.
- Hát jó, de tudnom kell, hogy ha én belendülök… - villantott egy cinkos vigyort.
- El kell, hogy keserítselek Drágám, mert nem ez az egyetlen bankkártyám. Ez csak egy a sok közül! – vigyorogtam most én.
- Hmm… Jól választottam mi? – nevetett fel. Örültem, hogy boldognak látom.
- Jól. Nem tudom mi lenne velem nélküled. – néztem a szép szemeibe.
- Én sem tudom, mi lenne velem nélküled. – mondta, majd megcsókolt.

Ez a csók már sokkal tüzesebb volt, mint az eddigiek a napok során, de nekem mennem kellett dolgozni. Így megmosakodtam, felöltöztem, majd indultam is.

- Mikor hazaérsz egy meglepetés fog várni! – mosolygott sejtelmesen.
- Milyen meglepetés. – kérdeztem, már a nyitott ajtóban állva.
- Majd meglátod! – kuncogott.

Kétség kívül egész nap arra vártam, hogy végre visszamehessek hozzá, és megkapjam a meglepetésem. El sem tudtam képzelni, hogy mire gondolhat.
Kris egész nap nem szólt hozzám, de nem nagyon érdekelt. Ezek szerint az a jó fej Kris, aki eddig volt, csak színjáték volt.
Láthatóan baszta a csőrét, hogy Rachellel jöttem vissza, de kit izgat?
Elvoltam a többiekkel is, nem volt szükségem rá.

Napközben felhívtam egyszer Rachelt, hogy megkérdezzem, hogy minden rendben van-e. Úgy hallottam, hogy elég jól érzik magukat, így nem aggódtam. Tudtam, hogy Ash vigyáz rá.
Estefelé már teljesen kész voltam, annyira kíváncsi voltam, hogy mit kapok. Komolyan rosszabb voltam, mint egy kisgyerek. Jackson és Tay jót röhögtek rajtam. Hát én is nevettem velük. Mindenki azt mondta, hogy örülnek, hogy végre normális vagyok. Én mindenkinek csak annyit mondtam, hogy Rach érdeme.

Hazafelé a kocsiban elszívtam vagy öt szál cigit, pedig az út alig volt tíz perces.
A liftben már számoltam a másodperceket, szerettem volna már vele lenni.
Az ajtó előtt tököltem egy sort a kártyával, de végül bejutottam.

- Rach, Szivem, megjöttem! – kiáltattam el magam.
- A hálóban vagyok! – jött a gyors válasz.

Azonnal arrafelé vettem az irányt. Mikor benyitottam komolyan azt hittem, hogy álmodom. Rachel az ágyon feküdt, egy irtó dögös piros cuccban. Egy melltartó, franciabugyi, harisnyatartó harisnyával, és egy magas sarkú cipő. Mindegyik vörös volt, és csipke.

- Meglepetés! – mondta, majd felkelt, és elém sétált. Én körülbelül tátott szájjal figyeltem őt. – Olyan régen voltunk együtt, és hiányzol! – suttogta a fülembe.
- Aham… - ennyit tudtam reagálni. – Ez a ruha… - suttogtam, miközben szemeimet nem tudtam levenni dekoltázsáról.
- Ashleyvel közösen választottuk. Ha minden igaz, ő épp most csábítja el Jayt egy fekete ilyen szerelésben.
- Azt hiszem, mázlisták vagyunk! – mondtam.
- Én is… - mondta, és ajkait a nyakamra tapasztotta.

Kívántam, de még mennyire. Akartam őt, most, és tenni is akartam ellene. Az ágy felé kezdtem tolni.