Bújócska

Sziasztok!
Hát nem vagyok túl boldog. Se én, se Amy. Öt komi? Komolyan ennyit érdemlünk? Csajszik szeretnénk ha több lenne a visszajelzés. Tudom, hogy mi is belustultunk, tudom én. De akkor is... Ez nem szép tőletek. Elvileg van 46 rendszeres olvasónk amihez az öt komment édes keves. Kicsit erőltessétek meg magatokat. Én is megtettem és írtam és hoztam a frisst:) Remélem tetszeni fog. Jó olvasást!
puszi mindenkinek:
Kesha
****


Rob
Tévedtem mikor azt hittem a bizonytalanság a legrosszabb. Két hete nem tudtam semmit Rachről. Nem vette fel a telefont se ő, se Cara. Igen, kínomban már őt is megpróbáltam elérni, hogy beszélhessek vele. De semmi. Iszonyatosan hiányzott. Ennyi idő bőven elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, nem tudok élni nélküle. A karomban akartam tartani, vele lenni. Szerettem volna ha a hotelszobámban vár rám, mikor "hazaérek" a forgatásról. Hülye voltam, hogy nem marasztaltam. De már késő bánat.

Egyik este a zuhany alatt álltam, hogy lemossam magamról a nap porát, mikor meghallottam a telefonom csörgését. Mint egy eszeveszett vad rohantam érte. Hátha Rachel hív. Nem jött be a tippem.
- Igen tessék? - Vettem fel.
- Szia Rob. Leonardo vagyok. Rachel veled van? - Kérdezte.
- Nem - vágtam rá. Egyetlen percre megállt bennem az ütő. Nincs otthon, nincs velem. Nem lehet elérni. Mintha a föld nyelte volna el.
- Nem tudom elérni sehogy. Nem tudod, hol lehet? - Hallottam meg az aggódó hangját.
- Fogalmam sincs. Leonardo, nem lehet, hogy valami baja esett?
- Nem tudom. De már két hete nem tud se róla, se Cararól senki semmit.
- George és Luke? - Kérdeztem aggódva az utolsó szalmaszálakba kapaszkodva.
- Ők is eltűntek - remegett meg Leonardo hangja.
- Valami üzenetet nem hagyott? Akármit? Amiből megtudhatnánk, hol van? - Kérdezősködtem tovább. A félelem fojtogatni kezdett.
- Semmi. Lisa annyit mondott, hogy Rach pár cuccát sírva dobálta be a bőröndjébe, miután tőled hazajött, bepattant a kocsijába és elment. Nem te csináltál vele valamit?
- Én nem tudom. Mostanában nem voltunk túl jóban. De nem mondtam semmi rosszat. Legalábbis szerintem - sóhajtottam fel idegesen.
- Na jó. Azt hiszem ideje értesíteni a rendőrséget - szusszantott fel Leonardo, majd elköszönt. Még megígértettem vele, hogy ha bármit megtud, szól.
Eddig nem aggódtam annyira. Azt hittem csak megsértődött és nem hajlandó szóba állni velem. De most... Éreztem, hogy valami nem stimmel.

Rachel

A repülőúton volt időm gondolkodni. Nem tudtam mi van velem. Egyszerűen egyedül éreztem magam. Nem volt senkim. Azt hittem Rob más. Hogy ő lehet a biztos pont az életemben. Hogy bármi történik ő velem lesz, hogy érdekelni fogja mi van velem. Kezdtem azt hinni, hogy tévedtem. Hozzászokhattam volna már a magányhoz, de nem ment. Utáltam egyedül lenni, mégis mindig magamra maradtam. Tudtam én is, hogy elvetettem a sulykot az utóbbi időben. De szükségem lett volna rá. Ő mégse volt velem. Olyan volt, mint apu. A karrierje fontosabb volt mindennél. Én pedig naivan hittem neki. Elhittem, hogy szeret, hogy mellettem van. Hittem benne. Elhittem, mikor azt mondta, hogy nem fog bántani, mert szeret. Elhittem, hogy megnyílhatok előtte. Hogy levehetem a maszkom. Nem kellett volna. Nem kellett volna soha megmutatni neki a sebezhető énem. Hisz most, hogy megtudta ki is vagyok, eldobott magától. Csak egy játékszer voltam. Rámunt, belémrúgott és elhagyott.
A repülőről leszállva George és Luke már vártak rám. Kocsiba szállva azonnal hazafelé vettem az irányt. Nem szóltam senkihez egész út alatt, de szerencsére a mackóim nem is kérdezgettek. Tudták, hogy ha beszélni akarok a dologról, megteszem.
- Szia kicsikém - ölelt magához Lisa, amint beléptem a házba.
- Szia - húztam halvány mosolyra az ajkaim. Ez volt az első alkalom, hogy tegezett. Végre ezt is elértem.
- Apukád a dolgozószobában van - mosolyogott rám.
Elöntött a boldogság. Végre. Itt van apu. Idejét se tudtam már, mikor láttam utoljára. Gondolkodás nélkül rohantam felé. Az ajtó előtt viszont megtorpantam. Apu valakivel elég komolyan kiabált.
- Nem. Nem érdekel én ebből már kiszálltam. Megfizettem kőkeményen a piszkos ügyeitek árát. A lányomnak miattatok nincs anyja. Miattatok halt meg a feleségem... Nem érdekel. Megmondtam, hogy nem moshattok több pénzt a hotelen keresztül.

Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Ki miatt halt meg anyu? És miért? Nem értem. Tovább hallgatóztam.

- Idefigyelj. A lányom számotokra tabu. Nem érhettek hozzá. Van, aki megvédje és ha egy haja szála is meggörbül én tekerem ki a nyakatokat személyesen. .... Tudom, hogy nektek köszönhetem a vagyonom. De azt hiszem Lily halála épp elég volt. Megöltétek a feleségem, mert kiszálltam a mocskos üzletetekből....

Ennyi bőven elég volt a beszélgetésből. Sírva rohantam fel a szobámba. Túl sok volt ez nekem. Minden felkavarodott körülöttem egyik pillanatról a másikra. Anyu apu miatt halt meg. Ennyit értettem csak az egészből. Nem csak sima baleset volt. Megölték. Megölték az anyukám és apu tudott róla. El akartam menni. Nem bírtam volna apámmal egy házban maradni továbbra is. Felfordult a gyomrom arra a gondolatra, hogy a tiszteletre méltó Leonardo Knight mocskos üzletekkel és pénzmosással tett szert az első millióira. És feláldozta az anyukámat a pénz miatt. Az ő hibája, hogy elvesztettem az egyetlen embert, aki szertetett. Aki törődött velem. Zokogva dobáltam be a cuccaim a bőröndömbe. Öt perc alatt összeszedtem minden cuccom és futva rohantam a kocsimhoz.
- Rach, Rach mi a baj? - Kapta el a karom Luke.
- Vigyél innen - zokogtam a mellkasába. - Vigyetek innen.
- Oké, nyugodj meg - terelt be a kocsi hátsó ülésére.

Fogalmam sem volt merre tartunk. Nem is számított. Meg akartam halni. Fél óra autókázás után már kezdtem rosszul lenni a hisztérikus sírásomtól. Luke emelt ki a kocsiból és vitt be egy házba. Anyutól örököltem a lakást. A legjobb hely. Erről még apu se tudott. Csak Cara, Luke, George és én. Luke a hálóba vitt és az ágyra fektetett. Egy idő után minden elsötétült körülöttem. Álomba bőgtem magam.

- Rach. Kicsi szivem, ébredj - simogatta valaki a hátam. Amint kinyitottam a szemem forogni kezdett velem az egész szoba. A gyomrom felkavarodott, kipattantam az ágyból és a fürdőbe rohanva borultam a wc fölé, hogy kiadjak mindent magamból. Eszembe jutott minden. Ismét sírni kezdtem.
- Rachel. Mi történt? - Jött be Cara a fürdőbe. A hajam összefogta és a hátam simogatta míg a gyomrom le nem nyugodott. Magam elé meredve feküdtem el a földön. A plafont bámultam és vártam. Vártam, hogy rámszakadjon az egész és vége legyen mindennek. Teljes letargiába estem. Hallottam, hogy Cara szólítgat, de nem bírtam megmukkanni. Mindent csak tompán érzékeltem és hallottam magam körül. Reagálni nem volt erőm. Egyetlen kérést bírtam kinyögni.
- Ne szóljatok senkinek, hogy hol vagyok. Se Robnak, se apunak. Nem akarom látni őket- suttogtam

Két hete bujkáltam mindenki elől. Csak Cara, Luke és George voltak velem. Senki nem tudta hol vagyok, hogy mi van velem. Így volt jó. Azt hiszem teljes depresszióba estem. Mintha minden összeesküdött volna ellenem. Mindent elvesztettem és nem maradt semmi, csak a határtalan üresség.
- Rachel, ez így nem mehet tovább. Enned kell! Fel kell kelned! Gyerünk kislány - noszogatott Cara.
Nem ment. Nem éreztem magamban erőt semmihez. Még a festéstől is elment a kedvem. Egyre rosszabbul voltam. Még az ágyból se igazán akartam kikelni. Senkivel nem kommunikáltam.
- Rachel ha nem eszel magadtól esküszöm, hogy én tuszkolom le a torkodon az ételt - jött be George egy tálcával.
- Nem vagyok éhes - motyogtam alig hallhatóan.
- Márpedig enni fogsz kisasszony - csattant fel hirtelen. Összerezzentem a hangjától és ismét elsírtam magam. A tekintete azonnal megenyhült. Mellémfeküdt, a fejem a mellkasára vonta.
- Rachel, kérlek. A kedvemért egyél egy kicsit. Nem kell elmondanod, hogy mi bánt, ha nem akarod. Megértem. De ne tedd tönkre magad. Kérlek. Cara, Luke és én is aggódunk érted. Nagyon szeretünk kislány - nyomott egy puszit a hajamra. Ismét feltört belőlem a zokogás. Ezer éve nem mondta senki, hogy szeret. Rob volt utoljára, aki kimondta ezt a bűvös szót. Hiányzott. Nagyon.
- Oké - adtam meg magam. Az a szó, hogy szeretlek most varázslatosan hatott rám. Viszont valamivel nem számoltam. Amint lenyeltem az első falat levest azonnal ki is kívánkozott. A fürdőbe rohantam ismét. Miután lenyugodott a gyomrom a szekrénybe nyúltam egy tiszta törülközőért. A tekintetem hirtelen megakadt valamin. A fejemben lévő kártyák közt kezdtem lapozgatni.
- Nem - zokogtam fel ismét, miközben a lábaim fölmondták a szolgálatot és a földre huppantam.
- Rach, Istenem - térdelt mellém Cara. A fejem az ölébe vontam úgy sírtam tovább.
Amint megnyugodtam Cararára néztem.
- Azt hiszem terhes vagyok - nyögtem ki. Cara kikerekedett szemekkel nézett rám.
- Robtól? - Kérdezet összezavarodottan.
- Nem, Luketól - forgattam meg a szemeim.
- Oké. Nyugi. Mély levegő. Mindjárt jövök - állt fel, majd felhúzott a földről és a nappaliba kísért.
- Vigyázzatok rá nagyon - adta ki Georgenak az utasítást. A srácok pankrációt néztek a tv-be miközben én gondolkodtam. Nem lehetek terhes. De ha mégis...
- Tessék, hoztam egy kis kekszet meg teát - huppant le mellém Luke és a kezembe nyomta az ellátmányt.
- Köszönöm - böktem ki és majszolni kezdtem, miközben a tv képernyőjére meredtem.

Összegezzük a dolgokat. Az apám egy bűnöző. Miatta és a mocskos üzlete miatt halt meg az anyukám. Itt bujkálok két hete. Folyamatosan rosszul vagyok. Amit lenyelek az ki is kívánkozik és már a fene se tudja mióta nem jött meg. Nagy valószínűséggel egy karrierista pasastól vagyok terhes és ugyan olyan sorsra jut a gyerekem, mint én hacsak nem védem én meg. De ahhoz össze kell magam szednem. Az egész életem összeomlott és nem látom a fényt a romoktól. Csodálatos. Egyedül vagyok. Bár... Ha igaz, amit sejtek és babát várok, soha többé nem leszek magányos.

Cara egy óra múlva tért vissza. A karomnál fogva rángatott be a mosdóba.
- Tessék - borította ki a papírzacskó tartalmát a mosógép tetejére. Azt hiszem az összes tesztet felvásárolta amit kapni lehetett.
Gyorsan megcsináltunk hármat és vártunk. A percek idegőrlő lassúsággal teltek.
Az eredmény pedig:
Pozitív.
Gyerekem lesz. A tesztekre bámultam majd a kezem a hasamra csúsztattam. Carából kitört a sírás.
- Keresztanyuka leszek - borult a nyakamba. Nem tudtam, visszaölelni. Nem volt semmihez erőm.

Három nap telt el azóta, hogy megtudtam, hogy kisbabát várok. Cara noszogatott, hogy hívjam fel Robot de nem akartam tudni arról, hogy nem akar gyereket. És talán önző módon osztozni se akartam vele. Ő nem akart engem. Nem fértem bele az életébe. Szerinte túl hisztis, szeszélyes és gyerekes vagyok. Egy gyerek pedig biztos hátráltatná a karrierjét. Nem akartam, hogy a babámnak olyan élete legyen, mint nekem.
Cara elrángatott a nőgyógyászhoz, hogy biztos lehessek a dologban. Megerősítette minden kétséget kizárólag, hogy egy két hónapos manó növekszik a pocakomba. Magam is meglepődtem, hogy örültem neki.
- Cara, kérhetek valamit? - Szólaltam meg otthon miközben a hasam simogattam.
- Persze szivem - mosolygott rám.
- Menj el hozzánk és csempészd ki a képeim a padlásról. Ahhoz, hogy fel tudjam nevelni a babát pénz kell. A képeim pedig elegendő összeget biztosítanak egy időre. Hozd el az állványom és a festékeim. Mindent, amit odafent találsz - ismertettem vele a terveim.
- De hát van pénzed - nézett rám értetlenül.
- Nincs.
- De az apád utal...- kezdett bele de félbeszakítottam.
- Nem kell az apám pénze. Ha találkozol vele véletlenül, el ne mondd neki, hogy hol vagyok. A babáról meg végképp nem szólhatsz senkinek - néztem mélyen a szemébe.
- És Rob?
- Nem tudom. Még nem - ráztam meg a fejem. Össze voltam zavarodva.

Az összes képem eladtam egy galériának. Jó pénzt hozott mind. Viszont újakat nem tudtam festeni. Egész nap az ágyban feküdtem. Vagy aludtam vagy magam elé meredve gondolkodtam, hogy hogyan tovább. Kezdett körvonalazódni egy terv a fejembe. De Cara mindent összekuszált.

Rob

Egyre idegesebb voltam. Leonardoval napi kapcsolatban álltam de se ő, se én nem tudtunk meg semmit Rachelről. Mindenkit aki közel állt hozzá elnyelt a föld. A rendőrség pedig nem kerestette hisz Lisa szerint magától ment el. Elmúlt huszonegy, felnőttnek minősült. Nem kezelték eltűnt személyként. Kezdtem beleőrülni abba, hogy nem tudom elérni. Iszonyatosan aggódtam érte.
- Eltűntek a képei és minden cucca, ami a padláson volt - közölte Leonardo egyik nap.
- Ő ment értük? - Csillant meg a remény.
- Nem. Cara lopakodott be este. A biztonsági kamerák rögzítették, hogy mindent elvisz. Az egyik galériába került minden. Az összes festményét és rajzát eladta. Valami nem stimmel.
- Nem értem - ráztam meg a fejem miközben rágyújtottam. - Utalsz neki pénzt nem? Akkor miért adott el mindent?
- Nem tudom Rob. A kártyáját nem használja. Pedig úgy ki tudnánk deríteni, hogy hol van. De nem nyúl hozzá.
- Cara tudja, hogy hol van ezek szerint.
- Igen. De őt se lehet megtalálni.
- Luke és George azóta se jelentkeztek?
- Nem. A fizetésük se vették fel. Biztos vagyok benne, hogy ők is tudják hol van Rachel.
- A fenébe. Meg kell találnunk. Valami történt Leonardo. Érzem - estem kétségbe.
- Mindenki őt keresi hidd el nekem. A lányom. Én is aggódok érte. De mintha direkt bujkálna.
- De miért? - Tettem fel a kérdést. Senki nem tudott válaszolni.

Pár nap múlva már a teljes összeroppanás szélén álltam. Se aludni, se enni nem voltam képes. Egy egyre nagyobb gombóc fojtogatott folyamatosan. A gyomrom folyamatosan görcsbe volt rándulva. Minden egyes telefoncsörgésnél azért imádkozzam, hogy Rachel legyen az. Hogy megtudjak róla valamit. Legalább azt, hogy jól van. Épségben. Csak egy újabb gyerekes csíny az egész és rosszak a megérzéseim miszerint valami komoly dolog történt vele. Stephani naponta hússzor üvöltötte le a fejem, mert nem tudtam a munkámra koncentrálni. Mindenki panaszkodott rám. De hogy éljek úgy, hogy a nő akit szeretek eltűnt?
Újabb hét telt el. Kezdtem tényleg beleőrülni a tudatlanságba. A remény kezdett kihunyni bennem. Már nem hittem abban, hogy a telefonom megcsörren és megtudok róla valamit. De aztán mégis.
- Hallo? - Vettem, fel a mobilom egyik éjszaka. Gőzöm nem volt ki kereshet ilyen későn. Mindegy volt. Úgysem tudtam aludni.
- Szia Rob - hallottam meg Cara halk hangját.
- Cara, Istenem. Hol van Rachel? Jól van? Mondd, hogy minden rendben. Könyörgöm Cara - daráltam le egy szuszra.
- Los Angelesben van. Azt nem mondanám, hogy minden rendben van vele, de jó lenne ha ide tudnál jönni.
- A következő géppel repülök - pattantam fel és máris elővettem a táskám, hogy bedobáljak pár cuccot.
- Oké, kimegyek eléd a reptérre. És Rob... Ne szólj Leonardonak, arról, hogy hívtalak - kérte.
- Rendben - ígértem meg. Igazából bármit megtettem volna annak érdekében, hogy láthassam Rachelt. Akár a csillagokat is lehoztam volna Caranak az égről.

A Lax-ra érve Cara tényleg várt rám. Nem szólt hozzám csak a kocsijához terelt.
- Mi történt? Miért bujkál? Jól van? Hogy értetted, hogy nincs vele minden rendben? - Zúdítottam rá a kérdéseim.
- Majd ő elmondja - vont vállat.
- Cara - mordultam fel.
- Rob, így is megszegtem az ígéretem. De szüksége van rád. Jobban, mint eddig bármikor. Szóval legyél férfi - kérte majd a tekintetét ismét az útra szegezte.

Egy ismeretlen ház előtt parkoltunk le. Épp most kelt fel a nap. Türelmetlenül vártam, hogy végre a karomban tarthassam Rachelt. Nem érdekelt, hogy szó nélkül jöttem el a forgatásról. Most csak ő számított.
A lakásba lépve azonnal megpillantottam Rach macijait. A kanapén ültek. Gyilkos pillantással méregetettek de nem szóltak egy szót sem.
- Hol van? - Kérdeztem. Cara az egyik ajtóra bökött. Gondolkodás nélkül léptem be. Ott feküdt az ágyon. Pocsékul nézett ki. Az arca holtsápadt és beesett. Az egész lány csont és bőr volt. Talán beteg... A szemei alatt sötét karikák húzódtak meg. Mégis gyönyörűnek találtam. A haja szétterült a krémszínű párnán. Békésen szuszogott. Nem bírtam ki. Óvatosan leültem az ágy szélére és az arcába hulló tincseit finoman a füle mögé simogattam. Megrezzent az érintésemtől és mocorogni kezdett. Valahol megkönnyebbültem, hogy látom. Jól volt. Nem rabolták el, nem ölték meg. De mégis féltem. Vajon miért bújt el ide? A szemeit lassan kezdte nyitogatni, miközben az arcát a tenyerembe simította.
- Rob - motyogta álmosan.
- Itt vagyok szerelmem - bújtam mellé és szorosan magamhoz öleltem. Rachel amint megérezte a karjaim maga körül zokogni kezdett. Türelmesen megvártam, míg lenyugszik. Próbáltam csitítgatni, miközben a hátát simogattam.
- Rob - nyöszörögte.
- Itt vagyok édesem. Miért bújtál el? Miért nem vetted fel a telefont? Tudod mennyire megijesztettél? Annyira aggódtam érted. Soha többet ne csinálj ilyet - zúdítottam rá mindent.
- Sajnálom - zokogott fel ismét.
- Nincs semmi baj. Itt vagy velem épen és egészségesen. Nagyon szeretlek - suttogtam a fülébe, mire még jobban potyogtak a könnyei. Ismét fél órába telt, míg sikerült megnyugodnia.
- Rob - hüppögte.
- Itt vagyok - mosolyogtam rá, miközben lesimogattam az arcán lévő könnyeket.
- Úgysem maradsz sokáig - hajtotta le a fejét.
- Rach, miről beszélsz? - Kérdeztem türelmetlenül. Nem értettem mire akar kilyukadni azzal, hogy nem maradok sokáig.
- Gyereket várok, tőled.
A hangja határozottan csengett, a szemeiben őszinteség tükröződött. Ledermedtem. Apa leszek? De... Hogy? Na jó ez hülye kérdés. Tudom, hogy lehet. Elég sokat gyakoroltuk.
- De szedsz gyógyszert - nyögtem ki a következő felmerülő gondolatom hangosan is.
- Igen. De az sem száz százalék - feleli majd felül és mélyen a szemembe néz. - Nézd Rob. Nincs semmi baj. Te nem akarod. Megértem. Nem kell semmi. Nem kell felvállalnod. Ne érezd őt kötelességednek. Úgyis szakítani akartál velem. Megértem. Viszont megtartom. És felnevelem egyedül - simítja a tenyerét a hasára.

Rachel

Még most se igazán akarom elhinni, hogy Rob itt van. Ledermedve bámul rám. Látszik rajta, hogy folyamatosan cikáznak a gondolatai. Viszont én megnyugodtam. Egy ember tudja az igazat. Legalábbis azt az igazat, ami őt érinti. Minden kész van a fejemben. Itt maradok, ebben a lakásban. A képeimből fogok élni és felnevelem a gyerekem. Mindent megadok neki. Kivétel az apját. De ez sajnos nem rajtam múlik. Az az egy biztos, hogy Rob helyett is szeretni fogom.
- Rachel - ül fel Rob is. Az arcán halvány mosoly bujkál. Nem tudom, mit akar mondani, ami ilyen örömet okoz neki. Lélekben már mindenre fel vagyok készülve. Legalábbis azt hittem. - Együtt neveljük fel. Szeretlek.

Vihar előtti csend?

** Rob **

Olyan jó volt nézni Rachel vidám arcát, ahogy a városban sétálgattunk erre-arra. Persze készült rólunk pár fotó, de itt nem volt olyan vészes a helyzet, mint Amerikában, vagy máshol. London a szívem csücske, és szerencsére nem is kell benne csalódnom.
A nap végéhez közeledve hazafelé vettük az irányt, ahol anyu és Rach együtt főzték meg a vacsorát. Már alig vártam, hiszen anya mindig ínycsiklandó ételeket tud készíteni, és még ha az én Angyalom is segít…

Az este hasonló jó hangulatban telt, mint a nap többi része, majd miután a lányok vacsora után elmosogattak, Rachellel felmentünk a szobámba, lezuhanyoztunk, és bedőltünk az ágyba. Tanulva az előző eseményekből, bezártuk az ajtót.
Rach nem volt olyan fáradt, így volt energiánk még kényeztetni a másikat, majd mély álomba zuhantunk mindketten.

A Londonban töltött idő hamar elment, s nekünk muszáj volt visszamennünk Los Angelesbe. Egész úton egymás kezét fogtuk, és mosolyogva gondoltam vissza a békében töltött napokra.
Sajnos egy hét múlva el kellett mennem forgatni, így Vencouver felé vettem az irányt.
Rachel hívott amikor csak tudott, és én is őt. Az első pár nap, amíg csak úgy tengtem-lengtem még elment, de mikor a többiek is megérkeztek, kezdett minden egyre kaotikusabb lenni.

Kristen érkezésével a hangulatom kezdett egyre lejjebb süllyedni. Nem volt rámenős, sőt különösebb érdeklődést sem mutatva éltünk egymás mellett. Ám mikor elkezdődött a forgatás…
A szexjelenetek próbáin egy teljesen új oldalát mutatta nekem. Nem az a Kristen volt, aki azelőtt, hanem egy másik. Mintha ő lenne a saját maga jó ikertestvére.
Rachelnek persze nem tetszett, hogy Krissel kell lennem, de nem tehettem másként. Rossz volt ez így nekem a két tűz között… Vagyis a tűz inkább csak Rach volt. Sosem mondott semmi rosszat, de a hangján mindig éreztem, hogy nem tetszik neki a helyzet.

- Nem tudom Drágám… - mondtam neki egyik alkalommal a telefonba. – Még csak most fog kezdődni az igazi munka. Nem mehetek el.
- Rob… - sóhajtott panaszosan. – De annyira hiányzol, és… Hát amúgy is!
- Nem mehetek, sajnálom. De nem vagy egyedül, Cara is veled van, és az egyetem is elkezdődött. – próbáltam rábeszélni.
- Tudom. Na jó, ha nem, hát nem. De ha felszedek valaki mást, mert te nem is figyelsz rám, akkor ne is csodálkozz! – mondta sértődötten, majd letette a telefont.

Idegesen vágtam az ágra a készüléket, ami valahova legurult a földre. Nem hiszem el! De biztos, hogy nem fogom felhívni! Megint.
Mindig ezt csinálja, és ez nagyon zavar. Miért nem bízik meg bennem? Vagy legalább próbálja megéretni, hogy nekem ez a munkám!

Rosszkedvűen és fáradtan mentem le a hotel éttermébe vacsorázni. Leültem Jackson mellé, és nagyokat hallgattam. Nem tudtam senkire sem figyelni és kedvem sem lett volna hozzá.
Jay néha rámnézett, láttam rajta, hogy kérdezni is akar, de végül mindig elvetette az ötletet.
Kristen is gyanakodva méregetett, de egy keserű mosollyal sikerült beléfojtanom a szót.
Ashley megkérdezte ugyan felfelé menet, hogy mi bajom, de ügyesen hárítottam a dolgokat.

Felérve megkerestem a szőnyegen nyugvó mobilt, és megnéztem a kijelzőt: 21 nem fogadott hívás, 12 szöveges üzenet. Az összes Racheltől jött. Először még bocsánatot kért, majd ahogy egyre előrébb haladtunk a mai estében és mivel nem válaszoltam neki, jöttek a fenyegető és sértő szövegek.
Komolyan kezdett ebből elegem lenni. Vagyis Rachelből. Amíg együtt voltunk, minden rendben volt, de most minden a feje tetejére állt, és úgy viselkedik, mint egy féltékeny feleség. Nekem pedig inkább támogatásra lenne szükségem, és nem cseszegetésre. Lehet, hogy önző vagyok ebből kifolyólag, de így érzem. Nem könnyű ez a helyzet nekem sem, és ő pedig csak még nehezebbé teszi.

A következő héten, mikor beszéltünk telefonon minden rendben volt. Újra kedves volt és elbűvölő. Örültem, hogy a kezdeti nehézségek után, most újra rendeződtek a dolgaink. A hétvégére New Yorkba kellett utaznom, ugyanis Lizzyvel gondoltunk a jövőnkre is, és közösen szeretnénk alapítani egy céget. Valószínűleg zenekiadással fogunk foglalkozni, majd lehet, hogy később bővülünk filmekre is, de ennyire még nem szaladtunk előre.

Rachel nagyon kiakadt, hogy miért oda megyek, és nem őt látogatom meg. Hiába mondtam neki, hogy amúgy is ez egy egyszeri alkalom, hogy elhagyom Vencouvert a forgatás alatt, és hogy ezek nagyon komoly üzletemberek, nem lehet szórakozni.
A mai világban nagy döntésekkel lehet nagyot kaszálni, de ugyanolyan nagyot is lehet bukni. Tulajdonképpen azért csináljuk ezt, hogy majd a gyerekeinknek is legyen miből élniük, nem pedig azért, mert nekünk szükségünk lenne rá.

- Szivem, kérlek, majd később felhívlak, de most mennem kell. – mondtam neki, mikor Lizzyvel már az iroda ajtaja előtt toporogtunk.
- De Rob… - nyafogott, de most komolyan nyafogott, mint egy kislány.
- Nem vagy már kislány Rachel, felfoghatnád, amit az öcsém mondott! Viselkedj felnőttként! – mondta a telefonba a nővérem, amit kikapott a kezemből, majd kikapcsolván elsüllyesztette a zsebében.
- Hát ez szép… - morogtam, majd megigazítottam a nyakkendőm. Utáltam így kiöltözni.
- Igazam volt. Basszus, ez a lány egy angyal volt… Legalábbis mikor megismertem. – mondta ő, majd bekopogott az irodába.

A tárgyalás elég hosszadalmas volt, és eléggé le is fáradtam, így kimerülten mentünk vissza a Four Seasons-be, Lizzyvel. Ahogy felmentünk az emeletünkre, megbeszéltük, hogy bejön hozzám, még pár dolog összeegyeztetése végett.
Ahogy lehúztam a kártyám az ajtózárban, és benyitottunk, nem várt látvány tárult a szemünk elé.
Rachel a kanapén ült, elegánsan és meglehetősen duzzogós fejet vágva.

- Megszállhattatok volna a mi szállodánkban is. – mondta, majd felállt és kezeit mellkasa előtt összekulcsolta.
- Az apád szállodájában… És a Summit fizeti. Most ők a felelősek Rob kényelméért bárhol is legyen... - hangsúlyozta ki Liz az apád szót, mire Rach csak szusszantott egyet.
- Hogy kerülsz ide Rachel? – kérdeztem, de egy lépést sem tudtam megtenni.
- Ha már te nem látogatsz meg... – gyülekeztek könnyek a szemében.
- Nem tehetem, de ezt megbeszéltük. – mondtam lágyan, és felé lépdeltem.
- De akkor is! Rob, ha ez így fog menni, akkor nekünk nagyon rövid közös jövőnk lesz. – mondta ártatlan arccal. Úgy éreztem magam, mintha sarokba szorítottak volna.
- Én majd később átjövök! – mondta Lizzy, majd kisétált az ajtón.
- Rach… - sóhajtottam fáradtan, majd magamhoz öleltem.
- Nem is hiányzom vagy mi? – sírt a mellkasomba.
- Dehogynem. Minden percben hiányzol, de tudod, hogy a munkám miatt nem tehetem meg, hogy mindig elmenjek hozzád.
- Tudom. – nézett rám, majd megtörölte szemeit. – Csak látni szerettelek volna. Rossz ötlet volt idejönnöm. – motyogta. – Megyek is! – majd a maga mellett lévő bőröndjéért nyúlt.
- Ugyan Kicsim… - nyúltam a kezéért.
- Nem… Igazad volt mindenben. Nem is tudom mi van velem mostanában. – mondta. Szeretlek! Majd hívj, ha ráérsz! – ezzel egy csókot nyomott a számra, és az ajtó felé indult.
- Rach, ha már itt vagy, ne menj el! – kaptam utána, mind hiába.
- Ez így nem jó. Nem akaszkodhatok rád! Majd hívj! – mondta, és kisétált a szobából.

Én meg csak álltam ott, és nem értettem semmit. Most hogy változott meg ilyen hirtelen a hangulata? És hogy került egyáltalán ide? És… Annyi kérdés kavargott a fejemben, hogy magam sem tudtam melyikre keressek először választ.
Így átmentem Lizzyhez.

- Nem tudom Rob, de ez a lány nem ilyen volt. Nem is tudom, mikor volt igazi önmaga, akkor vagy mikor így hisztizik… - mélázott a nővérem.
- Az a baj, hogy már én sem tudom. – mondtam, majd belevetettük magunkat a tervezgetésbe.

Sajnos tényleg nem tudtam, hogy hányadán állunk most, és hogy Rach melyik oldala az igazi. Olyan sokszor voltunk már összeveszve, és annyi minden történt már velünk. Olyan mintha a mi kapcsolatunk már túl bonyolult lenne a sok történéstől, amik csak úgy zúdulnak ránk.

Nehéz szívvel mentem vissza a forgatásra, mert akárhányszor hívtam Rachelt, nem vette fel a telefont, és akármennyi üzenetet hagytam neki, nem hívott vissza. Legszívesebben hozzá indultam volna, de kötött a munka, és így nem tehettem semmit. Talán ez a kis külön töltött idő elrendez mindent.
De mi van, ha nem? Ha nem segít nekünk ez sem, vagy csak megint ideig-óráig leszünk jól, és mikor nekem újra meló lesz, akkor ez fog történni?
Nem tudtam, mit hoz a jövő, de igyekeztem csak a jelenre koncentrálni. Jól akartam végezni a munkám, de azért minden este megpróbáltam felhívni Rachelt, hiába.
Reméltem, hogy ez az állapot idővel változni fog. Vagy jobb irányba, vagy rosszabba, de ez a tudatlanság és bizonytalanság volt a legrosszabb.

...

Sziasztok!
Ezt a fejit White Wolf írta, akinek ezúton is köszönjük az együttműködést. Nagyon örülnénk ha érkezne pár komment amiben elmondanátok a véleményetek ugyanis mostanában azt hiszem nem lelkesedtek. 41 rendszeres olvasó mellett kicsit kevés az 5-6 megjegyzés amit írtok. Na mindegy:) 18+ érvényben.
Jó olvasást
puszi
Kesha
****

Rob

Éreztem, ahogy a düh elemi erővel tesz magáévá. Tom rohant be az ajtón, és csalódottan mérte végig a meztelenül mellettem pislogó Rachelt, aki álmosan nézett barátomra, és a nagyban kacarászó nővéremre. A vörös köd az agyam legkisebb zugába is eljutott. Az ágyam mellé nyúltam az alsógatyámért, egy gyors mozdulattal felkaptam, és mikor kimásztam szerelmem mellől, gondosan ráhúztam a takarót. Az kéne még, csak hogy fogadnak ránk, aztán meglássák kedvesem bármilyen nekem tartogatott testészét.
- Ne, már! – fintorgott Tom. – Azt hittem, legalább míg itt vagytok, türtőztetitek magatok. Nagyot csalódtam bennetek – ugratott. Megkerültem az ágyam, és egy erős mozdulattal rántottam fel Lizzyt a karjánál fogva. Ekkor vették csak észre a méregtől cékla vörös arcom.
- Kifelé! – sziszegtem. Vissza sem mertem nézni Rachel-re. Szegény biztos kínosan érzi magát. Én hülye, meg haza hoztam, most hogy végre nem kell a videó miatt aggódni, nem dolgozom, mindketten tudjuk, hogy a másik mit érez, itt van ez. A családom és a barátaim leégetnek, és kínos helyzetbe hoznak. Oké, az még nem lenne baj, hogy velem viccelődnek, és szívatnak, na de őt. Inkább tisztelnék őt, és ajnároznák. Ő a második, akit hazahozok.
Tom nem fogta fel mennyire elöntötte az agyam a fos, ökörködött tovább.
- Megint malackodni akartok? – megragadtam pólója nyakát, és közel húztam magamhoz.
- Addig tűnjetek el, míg nem töröm el a nyakatok! – fenyegettem őket. Mindkettőt kilöktem az ajtón, alig bírtak megállni a lábukon. Utánuk mentem, és bevágtam magam mögött az ajtót.
- Hé, öcskös nyugodj le! – csitított Lizzy.
- Nyugodjak le? – üvöltöttem.
- Ő is csak egy lány a sok közül. – mondta Tom.- Csak kiheveri, hogy Robert Pattinson nővére és haverja fogadtak rá. Ne fújd fel ennyire a dolgot.
- Csak egy lány? – döbbentem le. – Mégis hány lányt hoztam haza a sok közül? – tettem fel azt a kérdést, amiből rögtön rájöhetnek, mindenre.
- Ó! – nyögték egyszerre.
-Ó, bizony! Szeretem őt! – finoman terelgettem őket a bejárati ajtóhoz. – És most tünés!
- Bocsánatot kell kérnem tőle! – jelentette ki Lizzy, és már indult is volna, de megállítottam.
- Később, most menjetek!
- Robert Tomas Pattinson! Hogy beszélsz te a nővéreddel? – dorgált le anya, mikor kiértünk a nappaliba.
- Úgy ahogy megérdemli! – le sem vettem nővérem bűnbánó képéről, szikrázó tekintetem.
- Ezt meg hogy érted, fiam?- nővérem félé fordult. – Már megint égetted az öcséd, Lizzy?
- Nem egészen. – dörrentem fel. – Inkább fogadtak ránk.
- Hogy mit csináltatok? – visította anyu. Mindketten lesütötték a szemüket. – Lizzy, téged nem így neveltünk! Mégis hogy képzelted? Évente kétszer, ha itthon van, és te fogadsz rá és közlöd, hogy örökbe fogadtuk? Elment az eszed kislányom! Na, és te Tom? Te mindig egy jól nevelt fiúnak hittelek… - anyu folytatta még a szidást, de engem nem az érdekelt, hogy miként kapnak fejmosást, hanem szerelmem. Visszasétáltam a szobámba, de mielőtt bementem, megálltam az ajtó előtt és mély levegőt vettem. Féltem ezek után Rachel szemébe nézni. Szégyelltem magam a családom miatt. Egy cseppnyi bátorság merítés után benyitottam. És olyan látvány tárult elém, amire a legkevésbé számítottam. Azt hittem kiabálni fog, hogy milyen családom van, és hogy utálja őket, de e helyett, a bőröndje fölé hajolva pakolt. Nem láttam szemét, arcába omló haja miatt, így nem tudtam megállapítani milyen kedve van. Reménykedve hogy nem tör ki mint egy vulkán, leültem a földre a bőrönd túloldalára.
- Igen, az tökéletes lesz, egyet lefoglalnék. – szipogta, a füléhez tartott telefonba. – Nem, a return jegyet nem kérnék, nem szándékozom visszajönni. – pottyan le egy könnycsepp a kezében tartott csipkemelltartóra. Gyönyörű darab volt, de időm sem volt elképzelni benne.
- Rachel, nem menj el! Kérlek! Nem olyan rosszak, mint amilyennek mutatják magukat. – bizonygattam, pánikolva. Értetlenül pillantott fel rám, hajzuhataga alól. Arca tiszta könny volt, elgyötört.
- Te meg kiről beszélsz? – hangja elcsuklott.
- Hát a családomról. Miattuk akarsz elmenni.
- Én nem miattuk megyek el. Hanem magam miatt. – újabb két ruhát pakolt be a táskájába. – Nem akarlak tovább égetni. Én nem az a fajta lány vagyok, akit bemutathatsz a családodnak. Már az elejétől kezdve tudnom kellett volna, és akkor nem jövök el. A videóval majdnem tönkre tettelek, megszégyenítlek a szeretteid előtt, és azt akarod, hogy ne menjek el? Egy kicsi túlélési ösztön sem szorult beléd? – a könnyek az arcán sűrűbben potyogtak, mint eddig. A vonal másik végén lévő nő kérdezett valamit. Rachel csukladozva válaszolt.
- Miért csinálod ezt? – vettem ki a kezéből a telefont, és a falhoz vágtam. Darabokban hullott a földre.
- Mégis mit?
- Mindig meglepsz. Rendszerint azt hiszem, hogy kiismertelek, de mindig felborítod a gyönge kis elképzeléseim. – abba hagyta a pakolást.
- Sajnálom! – suttogta lejhatott fejjel.
- Nem, én sajnálom, hogy Lizzy és Tom ilyen tapintatlanok. – az ágyam szélének dőlve az ölembe húztam. Úgy bújt hozzám, mint egy kiscica, szorosan magamhoz húzva, dédelgettem. – És hidd el te az a lány, vagy akit bemutathatok a családomnak. Kivéve, ha ők ennyire ostobák, és azt hiszik, hogy te csak egy lány vagy a sok közül. – izmaim megfeszültek, ahogy arra gondoltam, hogy miattuk sír. Az én mosolygós barátnőm, a nővérem és a haverom miatt van elkeseredve.
- Nem az ő hibájuk. – rázta a fejét. – Tudod, soha nem gondoltam volna, hogy nem fog tetszeni az, amit magamból mutatok. Talán nem lenne vele semmi bajom, ha nem szeretnélek, mert akkor mindegy lenne. De nem akarom, hogy a családod, azt higgye, hogy egy ribancot hoztál haza – motyogta, s a fejét a vállamra hajtotta. – Biztos utálnak.
- Nem utálnak, sőt most éppen szégyellik magukat a fogadás miatt. – mosolyogtam. – Lizzy az előbb bocsánatot akart kérni. – mosolyomat semmibe véve, bánatosan nézett rám.
- Bocsáss meg, hogy így lejárattalak! Tegnap nem kellett volna visszavágnom.
- Én úgy rémlik, én kezdtem. Különben is, ha jól emlékszem a biológia óráimra, és az eddigi együtt léteinkre, ketten voltunk. Minden alkalommal. Hogy engesztelhetnélek ki?
- Látom, fejedbe vetted, a családod a hibás. Hát, jó akkor akarj! – felelte huncutul vigyorogva. Számra tapasztotta ajkait, és szenvedélyesen csókolni kezdett.
- Akarlak! – és kezem végig simítottam combján, fel a lenge kis ruha alá, amit magára kapott, amíg kint voltam. Lábát átvetette a másik oldalamra, és lovagló ülésben helyezkedett el éledező férfiasságomon. A ruha felcsúszott lábán, már-már kilátszott az apró kis csoda, ami elrejtette előlem a meleg, sikamlós barlangot. Még mielőtt nagyon belemerülhettünk volna egymás vigasztalgatásában, és a kiengesztelésben, kibontakoztam öleléséből. Felálltam és az ajtómhoz léptem. Rachel pihegve nézett utánam.
- Most meg mit csinálsz? – kérdezte. – Itt akarsz hagyni?
- Nem, dehogy! – kacarásztam. Elfordítottam a kulcsot a zárban. – Csak egy kis elővigyázatosság. – levettem a CD-im közül az elsőt, ami a kezembe akadt, és betettem a lejátszóba, közben le sem vettem a szemem, hívogató selymes bőréről, a falatnyi tangáról, az értetlen tekintetéről, és gyorsan fel-leemelkedő mellkasáról. Amikor megszólalt a zene visszatértem szerelemhez.
- Mintha tinik lennénk – mosolygott. Felsegítettem a földről és szorosan magamhoz öleltem, de kezem máris követelőzően vette birtokba, a tökéleten kerek fenekét.
- Végül is ott vagyunk ahol tiniként csajoztam, nem? – villantottam egy tipikus féloldalas mosolyt, mire ajkai éhesen csaptak le az enyémekre. Karjait nyakam köré fonta, és hátrálva húzott az ágy felé. Éreztem, ahogy a férfiasságom feszítve furakszik kifele a bokszeremből, de most a Rachel élvezete lebegett a szemem előtt. Lábam beleütközött az ágyam szélébe, de mielőtt elrepítem gyönyör országba, meg kell szabadulnunk a felesleges ruháktól. A száját el nem engedve hajoltam le a szegélyig, és bújtatattam ki belőle a kívánatos testet. Segítőkészen emelte fel karjait, s egy centit sem eltávolodva tőlem menekült az eltakaró anyagtól. Egy hajtincs hullott csupasz mellkasára mintha jelzett volna, hogy nyaljam végi vágytól felhevült testét. Nem is tétováztam, nyelvem végig siklott jobb mellétől, nyaki ütőerét követve, a füle mögötti kis gödröcskéig. Nyomtam rá egy finom csókot, és a másik fülétől visszafelé végeztem el a műveletet. A testén remegések futottak végig, amitől csak még magabiztosabbnak éreztem magam. Letérdeltem az ágyra, és óvatosan döntöttem hanyatt. Keze lehullott nyakamról szabad utat adva ezzel. Tekintetem, falva minden részét mérte végig, amitől fülig vörösödött. Elvigyorodtam és a melltartója csatjáért nyúltam. Készségesen emelkedett meg, de nem boldogultam az apró kis kapoccsal. Túlságosan hajtott a vágy hogy megvárjam, míg rájövök a nyitjára, és ahhoz is, hogy ő kapcsolja ki. Egyszerűen leszaggattam róla.
- Milyen türelmetlen valaki! – nevetgélt. – De ez már a második. Venni fogsz nekem újat! – figyelmezettet.
- Örömmel, ha mindet leszaggathatom rólad. – tenyerem végig simítottam belsőcombján, fel az átnedvesedett fehérneműig. Kezem után kapott, és érzékeny pontját, izgatottan tenyeremhez nyomta. – És még én vagyok türelmetlen! – mosolyogtam. Ujjammal kitapogattam hol van a csiklója és így kezdtem izgatni. Mikor megtaláltam lassan dörzsöltem, és köröztem körülötte. Rach torkát kéjes sóhajtások és nyögések hagyták el, felkorbácsolva bennem a szexéhes vadállatot. Még szerencse hogy hangosra állítottam a lejátszót, mert odakint tuti mindent hallani lehetne. Minden zihálásánál egyre gyorsabban, és gyorsabban mozgattam kezem. A másikkal a kebleit vettem birtokba. Csókoltam, masszíroztam, szívogattam, fogaimmal húzogattam a bimbóit, ami csak eszembe jutott. Mikor már az textil úszott a csodás nedűben, abba hagytam, lehámoztam róla, és ő is rólam az alsógatyám. Rachel automatikusan tárta szét lábait, hogy ujjaim könnyedén csusszanjanak a kívánatos testrészbe. Mikor elmerültem a meleg, szinte már forró nedűben, örömittasan mosolyodtam el. Azt akartam, hogy hosszú élvezetben legyen része, így három ujjammal játszottam benne, lassan, forgatva őket. A barlang falai meg-megfeszülve, és engedve jelezték élvezetét. De sajnos igaza volt túl türelmetlen voltam a mozgásom felgyorsult, vadul toltam őt a gyönyör fellegeibe.
- Még! – nyögte, amikor kezem olyan gyorsan mozgattam lábai közt, ahogy csak tudtam. Még jobban fokozni akartam vágyát, ezért nyelven is csatlakozott a játékhoz. Körözni, csókolni, szívogatni kezdtem csiklóját, mire zihálni kezdett, nevem sokkal többször hagyta el száját, mint bármely együttlétünk alatt, sőt hangosabb is volt. A rejtett izmai egyre jobban szorították az ujjaim, tudtam, hogy mindjárt a csúcsra ér. Nem is kellet sok, Rachel háta ívbe feszült, és az ágy szélét markolta.
- Rob! – hörögte kéjesen. Elégedetten hajoltam felé, néztem, ahogyan zihál és remeg. Így verejtékben úszva, ittasan-a mámortól- is gyönyörű volt. Ujjaim kihúztam a meleg rejtekéről és rátapasztottam kebleire. – Most te jössz! – mondta, és felém gördült. Egy röpke csókot nyomott számra, majd elindult lefelé. Állam, nyakam, mellkasom, és mellbimbómnál elidőzve, haladt tovább nyelvét levezette hasfalamon. Azt hittem ott, és akkor elélvezek, de sikerült visszatartanom magam. De csak ez után jött a nagyja. Eltüntette szájában az ágaskodó férfiasságom, és nyalta, simogatta, kényeztette. Erősen, morogtam és az egyik kezét összekulcsoltam az övével. Az őrületbe kergetett minden mozdulatánál vissza kellett fognom magam.
- Elég! – emeltem fel fejét, és magamhoz húztam egy erőszakos csókért. Beleharapott alsó ajkamba, s ezzel, ha ez egyáltalán lehetséges, még jobban feltüzelt. Egy könnyed mozdulattal felé gurultam. Combjait boldogan nyitotta szét, hogy az én vágyam egybeolvadjon az övével. Lenyúlt a vaskos izomtömegért, és a helyére igazította, amint szenvedélyben úszó tekintete visszatalált az enyémhez, tövig mártóztam benne. Zengő nyögés szakadt fel torkunkból mielőtt szánk összeforrt, és mozogni kezdtem. Lábait csípőm köré kulcsolta, és hamar felvette ritmusom. Lökéseim hatására Rachel magáról megfeledkezve szólítgatott. Nem telt sok időbe, éreztem, amint csípője sürgetően gyorsított és én sem tudtam tovább húzni a fellegekbe lépést. A várva várt gyönyör lecsapott rá, körmeit hátamba mélyesztette, felszisszentettem, de pár pillanat múlva követtem. Erőtlenül rogytam rá, és nem érdekelt, hogy a cd, a lejátszóban rég véget ért, vagy az hogy lehet, hogy nehéznek talál. Bár ezt kétlem, mert el sem akart engedni. Mellé gördültem, és a mellkasomra húztam. Fejét úgy hajtotta rám, hogy a szemembe nézhessen.
- Teljes mértékig, ki vagyok engesztelve. – mosolygott.
- Azt hittem, teljes mértékig ki vagy elégítve. – vigyorogtam elégedetten.
- Az sem utolsó. – finoman megcsókoltam. Lenéztem a kezünkre, hogy össze tudjam őket kulcsolni, azonban ujjai végén valami vöröset pillantottam meg.
- Melyikünk vérzik? És mitől? – intettem fejemmel ujjai felé. Odakapta fejét, és megvizsgálta a elkenődött nedűt.
- Ez nem én vagyok. – állapította meg. Apró ujjait becsúsztatta a hátam alá és egy kicsit megemelt. – Te jó ég! – sikított. – Úgy sajnálom! Nem kellett volna annyira erősen kapaszkodnom beléd, csak annyira jó volt.
- Mi az? Mi van a hátamon?
- A mutató, hüvelyk, és kisujjkörmeim vájata. Ráadásul ömlik belőle a vér! – kimászott mellőlem, és a táskájából elő kutatott egy kis neszesszert. Felültem az ágyon és megnéztem a helyet ahol addig feküdtem. Valóban mindenütt vérfoltos volt. Rachel leült mögém és lekezelte a sebeket.
- Tényleg nagyon sajnálom! – mondta, miközben leragasztotta az egyik sebet.
- Semmi baj!
- Nem akartam, de nem szóltál, hogy nem jó!
- Mert jó volt! Komolyan nem érdekes. - mondtam
- Legközelebb hozzád sem nyúlok, ha nem szólsz, hogy fáj!
- Még csak az kéne! – fordultam hátra. – Nem fájt, ha mondom!
- De hát három mély vágás van a hátadon!
- Nem érdekes! – ujjaim belemélyesztem kócos hajzuhatagába, és közelebb húzom egy csókért. Boldogan csókolt vissza, ellenben tétovázva. – Majd megmutatom a csajomnak, mint harci sebek. És azt mondom, hogy cápa harapott meg.
- És ha a csajod nem hiszi el? Mert nem is olyan rég, véletlenül épp ilyen sérülést okozott egy híres és jóképű színésznek? – hajtotta le a fejét szomorúan.
- Esküszöm, ha továbbra is szomorú leszel, kénytelen leszek öt percenként… valami kellemesebbre terelni a gondolataid – kajánul vigyorogtam rá, rögtön le is esett neki miről beszélek. Huncutul feltérdelt, és négykézláb kúszott el hozzám, majd leült a sarkaira. Ajkaival számat simogatta, és keze, belsőcombomon, indult el felfelé. Nekem sem kellett sok, a férfiasságom megint készenlétben állt, ugyan apró ujja még messze jártak tőle.
- És, ha én gyorsabb vagyok nálad? – mosolyodott, el győztesen, mint aki épp most szakította át a célszalagot, pedig én közelebb voltam ahhoz a tetves célhoz. Ezt nem úszod meg szárazon, kicsim! A diadalias vigyortól ujjaim ismét visszataláltak a meleg, sikamlós nyílásába. Pont úgy ült, hogy kezem szabadon jutott el szeméremajkaiig, olyan érzés volt, mint hazaérkezni. Rachel feje, a nyakam aljához csúszott le. A keze is megállt azon a ponton ahol volt, és a lehelete szaporább lett. Pár pillanatig vártam hátha mond valamit, de csak lihegett. Lábai közt pihenő kezem reflexszerűen indultak meg fel s le. – Rob… ez… nem… oh… Te jó ég! – suttogta nyöszörögve a fülembe. Pár percig képes volt visszafogni a sikításait, de aztán az egyik ujjam becsúszott a többi mellé. Ez volt az utolsó csepp. Gyenge kis tenyere megállította ritmusos mozgásom. Egy erőtlen mozdulattal kiszedett magából, és pihegve így szólt: - Ez, nem ér! Most és fogok neked örömet szerezni! – jelentette ki, és már el is indult az égnek meredező nemi szervemhez.
- Mit szólnál egy közös fürdéshez? – ajánlottam mielőtt vörös, telt ajkai elértek volna.
- Nem is tudom… - ajkai vészesen közel kerültek hozzám.
- Le kell fürödnünk mielőtt, kimegyünk reggelizni. – mondtam, és felemeltem fejét.

Rachel

Ahogy beálltunk a zuhany alá, megengedte a vizet, először kellemesen forróra állította. Bőröm pillanatok alatt felmelegedett. A meleg víz eláztatta hajamat, és mikor felém fordult, fenekébe markoltam. Rob arcán vidám mosoly terült szét, és a szerelem tett róla hogy el is olvadjak tőle. Ha definiálni akarnám, hasonlatot mondanék. Olyan, mint amikor a vajat beledobod a felforrósodott lábasba, nem telik bele sok idő hogy a darabka vaj helyett valami lé úszkáljon az alján. A falhoz nyomtam, és éhesen tapadtam szájára. Ujjaim bilincsként záródtak, a már percek óta dagadozó szervére. Kezem simogatásba fogott, mikor Claire hangja szűrődött át a vízcsobogáson.
- Gyerekek! Reggeli az asztalon! – kiáltott. – Gyertek, míg meleg! – Rob kuncogott egy jót, de mint aki meg sem halotta, simogatta tovább. Kezdtünk belelendülni de Claire kedves hangja ismét közénk férkőzött. – Rob merre vagy? Hol vagy?
- Mennünk kéne! – nyögött hangosan Rob, amikor kezem becézgetve csavargatta férfiasságát.
- Elmenned kéne, inkább! – még ki sem mondtam mikor, hangosan, a gyönyör kapuit átlépve omlott rám. Tartottam amennyire az erőmből tellett, de így is lefele csúsztunk. Már félig guggoltunk, elégedetten csókolgattam nyakát, és kinyúltam a tusfürdőért. Keze átvette az irányítást, és nyomott egy keveset a tenyerébe. Egymás ölébe gabalyodva mosdattuk egymást. Mesés érzés volt, semmi miatt aggódni, és élvezni a boldog perceket.
Rob kisegített a kádból, és gondosan felitatta testem minden centijéről a vizet. Ő maga két perc alatt törölközött meg, de engem vagy negyed óráig simogatott. Miután felöltöztünk, kézen fogva, sétáltunk ki a szobájából. Mindenki az asztalnál ült, és nagyban falatozott.
- Jó reggelt kedvesem! – repült mellém Claire, puszit nyomva az arcomra.
- Nektek is jó reggelt! – köszöntem Richard-ot, Lizzy-t és Tom-ot is beleértve.
- Mi a reggeli? – lelkesedett Rob.
- A kedvenced, csak a kedvenced! – mosolygott büszkén. Szerelmem szeme felcsillant, és rögvest helyet foglalt az asztalnál. Feszengve ugyan, én is leültem mellé. Olyan jó érzés volt körülöttük lenni, mintha az én családom lenne, nem pedig valaki teljesen másé. Mindenki régi ismerősként nézett rám, és a légkör is családias, szeretetteljes volt. Nem úgy, mint ahogy reggelente én lemegyek a konyhába és a házvezetőnőnk elém teszi az ételt. Itt szeretettel főznek, beszélgetve esznek, és tudják, mi van a másikkal.
- Ez mit jelent? – suttogtam Rob fülébe.
- Palacsintát, lekvárral, és sok-sok vajjal. – motyogta, de közben le sem vette a felé közeledő tányérról a szemét.
- Itt is van! Egyetek bátran. Van ott még ahonnan ez jött. – simogatta meg a vállam Rob mamája, mikor letette elém a gőzölgő ételt. A látványa ínycsiklandó volt, de az illata túlszárnyalta.
- Fagyi is van hozzá? – akadt el a szavam, mikor megláttam a két gombóc, gusztusosan olvadozó csoki fagyit a tányér másik oldalán.
- Ez benne a pláne. – súgta Lizzy félénken.
- Évente jó, ha tízszer egy hétig itthon van, persze hogy veszek fagyit, és juharszirupot. Ez a kedvence, és ha egy mód van rá, azt szeretném, ha itthon enné a legfinomabb, palacsintát. Akkor talán néha napján, beszünteti a sztárkodást, és hazajön enni. – szorította magához fia fejét, aki megpróbálta lefejteni magáról a fojtogató karokat.
- Anya!
- Mond kicsim! – nézett Rob-ra.
- Ha megfojtasz, nem tudok többet hazajönni! – krahácsolta.
- Ó, bocsánat! – ugyan lazított az ölelésen, de le nem engedte volna ritkán látott filmsztárt. Ekkor nyílt az ajtó, amit halk léptek követtek.
- Hahó! Megjöttem! – kiáltotta egy furcsán ismerős női hang. Először eltöprengtem honnan rémlik, de amint jobban belegondoltam, felvillant egy bizonyos árverés, ahol nem tárgyakra, hanem közismert színészekre licitáltam, mindent felülmúló sikerrel.
- Vic! – visította Lizzy. Felpattant a székről és még szinte ülő helyzetben kezdett rohanni. Mire a társaság nagy része felfogta, hogy megérkezett a hiányzó családtag, odakintről már hallani lehetett az őrült visítást. Rob még bekapott egy tartalék falatot, és teli szájjal, jóízűen majszolva felhúzott a székről. A gyomrom megint aprócska labdává zsugorodott, az idegességtől. Kiléptünk az előszobába, ahol a két nővér ugrálva, sikítozva, ölelkezve üdvözölték egymást. Ahogy kiértünk, Vic meglátta Rob-ot, és az ő nyakába vetette magát, így el kellett engednem a kezét. Kedvesem meg is pörgette párszor, aztán letette.
- Hát itt van Mr. Pattinson? Anyáék mondák hogy van egy meglepetésük, de ha azt is elmesélik, hogy te jössz, akkor már tegnap itt vagyok. – vigyorogtak, mint a vadalma. Megható pillanat volt. – Legalább ezer éve nem láttalak. – csendben meghúzottam az egyik sarokban, nem akartam megzavarni az idilli jelenetet. – Mesélj már valamit! Mi van a csapattal? És hogy van Steph? És egyáltalán veled mi van? – Vic-ból csak úgy dőltek a szavak. Közben Richard elvette a cuccait, és Claire beljebb terelte őket. Én is követtem őket, de tisztes távolságból. – Hogy van Kristen? Kellan még mindig ugyan olyan perverz? Bár ez nem kérdés. – Rob próbált szóhoz jutni, de nem nagyon engedte neki. – Anyu azt mesélte van valakid. Na, mesélj már! Remélem, őt haza hozod, mert ha már anyának is említetted, akkor sokat jelenthet neked…
- Vic, hagy mutassam be a barátnőm. – szakította félbe. – Vic, ő itt Rachel, Rach ő itt az idősebb nővérem Victoria. – nyúlt ki értem, és szorosan az oldalára húzott. Vic egy pillanatig meglepődötten nézte fivérét, aztán tekintete rám kúszott.
- Rachel Knight vagyok! – nyújtottam a kezem, mint a jó kislányok, és vártam a tegnapi, nagy ölelést, de most valami egészen más volt.
- Te? – kérdezte döbbenten. Félve néztem fel Rob-ra aki szintén az én tekintetem kereste. – Te, vagy aki túllicitált azon az árverésen. Ezt nem hiszem el! Én azt hittem csak egy éjszakára vetted meg, nem pedig mert tényleg bejön ez a kretén.
- Victoria! Viselkedj! – dörrent fel édesanyjuk.
- Bocsánat, de tényleg, hogy-hogy nyúltál ennyire mellé? Oké értem és hogy ő egy filmsztár, plusz megválasztották a legdögösebb pasinak-, amit komolyan mondom, hogy nem értek – na, de akkor is. Te egészen más világ, vagy mint ő. Azért bevallom, ha rátok nézek, csodásak vagytok így együtt. Mint az igazi álom pár, semmi gond, semmi aggodalom. Na, ez nekem sok, komolyan megsúghatod, én nem árulom el senkinek. Miért pont ő?
- Mert szeretem. – súgtam a fülébe, közelebb hajolva, de épp annyira hangosan hogy mindenki hallja.
- Ezt meg tudom érteni. Az öcsém ugyan, félre sikerült, kretén, és Lizzy-vel alkotott elképzelésünk szerint, nem is igazából a tesónk, de imádni való. Igazán. – mosolygott. – Hát akkor üdv a családban! – szólt majd következett a várva-várt szoros ölelés. Visszatértünk az asztalhoz, és megettük a maradék reggelit. Lizzy, és Vic végig csevegték az egészet. Szinte alig ettek valamit, ellenben velem, aki kétszer kért repetát. A reggeli vége felé Lizzy eltért az eddigi beszélgetés témájától.
- Képzeld Rob! A sulink mellett nyílik egy zeneiskola. Találkoztam az igazgatóval, és azt mondta az első héten szívesen látna minket egy-egy bemutató órára. Zenélgetni, beszélgetni, és megmutatni a gyereknek, hogy a zene nem csak egy művészeti ág, hanem egy életstílus. – ecsetelte bőszen.
- Nem rossz ötlet. – mondta unottan szerelmem.
- Ez remek ötlet. – visított Claire. – Azt hallottam a kis Jake is oda fog járni. Tudod Rob, a szomszéd fia. Na, el kell mennetek. – adta ki az utasítást.
- Anya, mi azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat, nem pedig azért hogy kisgyerekeket pesztráljak.
- Jaj, ne legyél már ilyen. Elkísérlek, és akkor közös program. Jó lesz, hidd el. – győzködtem.
- Remek. – szusszant fel.
- Ezt megbeszéltük. Akkor holnap délelőtt. És most mi elmentünk vásárolni. –ugrott fel Lizzy. – Már vagy egy éve nem jártunk az Oxford Street-en. Hé, Rachel, jöhetnél te is. Valahogy ki kell engesztelnem a baklövésem. – mosolygott félszegen.
- Tényleg, gyere velünk. – unszolt Vic.
- Jó menjünk.
- Akkor vásárlásra fel. – gyorsan összeszedtem a pénzköltéshez szükséges cuccaim a szobából. Az ajtóban állva Rob a fülemhez hajolt.
- Vegyél valami dögöset. – mosolygott kajánul.
- Utcára felvehetőt, vagy olyat, amit csak te láthatsz?
- Mindkettőt.
Végig vásároltuk a napot. Bejártunk minden üzletet. Kifosztottunk minden helyiséget, és kis boltot. Vagy nyolc pár cipőt vettem és egy tucatnyi estélyit, de egyik sem volt elég dögös. De végül megtaláltam a tökéleteset. Egy vörös, nem inkább bordó koktélruha. Az anyaga vízszintesen gyűrött, végig a testemen, és szorosan tapad rám. Pántnélküli kis ruhának v nyakú kivágása szépen kiemeli a dekoltázsom, és a lábaim is jól látszódnak. Először nem tudtam dönteni, hogy ez, a látható vagy nem látható kategóriába tartozik, de aztán megvettem. Apa pénze, nem az enyém, úgyhogy mindegy. A lányokkal mesésen elbeszélgettünk a hosszas költekezés alatt. Az ebédet egy apró étteremben fogyasztottuk el. Sétálgattunk tovább, és a lányok be akartak menni egy újabb cipő boltba, de én máshová mentem. Egy fehérneműt akartam venni. Nem voltam képes a szerelmem testvérei előtt erre. Gyorsan megtaláltam az a darabot, aminek nem lesz képes ellen állni. Gyönyörű. Félek, hogy ezt is leszakítja rólam. Ahhoz túl szép. Majd figyelek. Visszatértem a lányokhoz, és elindultunk haza. Három taxival kellett mennünk, mert egybe alig fértem be a zacskókkal. A sofőr többször is morgott, mert nem látott ki, de sikeresen megérkeztünk. Tartottunk egy kisebb divatbemutatót, de szigorúan a látható kategóriában. Annyira későre járt, hogy amint elpakoltunk mindenki elment aludni.
- Na, mutasd. – ölelt át hátulról kedvesem.
- Mégis mit?
- A dögös cuccokat. Tudom, hogy megvetted őket, az arcodra van írva. – csókolt bele nyakamba.
- Az egyiket megmutatom, a másikat későbbre szánom. – felvettem a koktél ruhát, és reméltem, hogy tetszeni fog neki. Édes Istenem mi van velem? Hisz nem rég, még ha felvettem egy ruhát tudtam, hogy jól nézek ki benne. De ezúttal nem az számított, hogy jól nézek-e ki, hanem tetszem-e neki. Az ágyon ülve várt rám, mikor beléptem. Amint rám pillantott a szeme elkerekedett, és félő volt, hogy kiesnek a helyükről.
- Kár, hogy ha ezt leszaggatom rólad, akkor soha többé nem látlak benne.
- Milyen igaz. – vigyorogtam önelégülten. Leültem mellé, és együtt dőltünk hátra. – Milyen napod volt?
- Kellemes bár nélküled nem az igazi. – édes csókot lehet ajkaimra.
- Mit csináltál?
- Videojátékoztam Tom-mal, és Bobby-val. Nagyjából egész álló nap. Néha valamelyikünk kiment mosdóba. Azt beszéltük, meg hogy valamelyik nap elmennénk gokartozni. Csoportosan.
- Rendben mehetünk.
- Remélem, nekem fogsz szurkolni.
- Szóval nem versenyezhetek?
- Miért azt hiszed, legyőzhetsz? – mosolygott.
- Félsz, hogy legyőzlek? – a kihívás ezúton megtörtént. Bízom benne, hogy elfogadja.
- Nem igazán. De rendben, versenyezzünk.
- És mi lesz a győztes jutalma?
- A másik, a rabszolgája egy teljes napig. – ajánlotta, úgy, mint aki már tudja is mit fog kívánni. Na, ezt nem hagyhattam annyiban. – Áll az alku? – nyújtotta a kezét.
- Áll az alku. – csúsztattam bele apró tenyerem az övébe. Miután együtt megfürödtünk szorosan hozzábújva aludtam el.
Másnap korán ébredtem, de Rob már fent volt. Hamar felöltöztünk és megkajáltunk. Lizzy megjelenésével elindultunk az új iskolába. Rob a hátára kapta gitárját, és beült a kormány mögé. Egy röpke órába telt, míg megérkeztünk. A gyerekek ezrei igyekeztek be, mind oldalán, valamilyen hangszerrel. Volt ott tuba, harsona, gitár, dob. Amint megtaláltuk az igazgatóit, eligazítottak. Lizzy bevállalta az idősebb diákokból álló csoportot, nekünk meg az óvodás részleg. Bementünk a szertárba.
- Igazad volt. – mondta.
- Tudom! Ez csak természetes. – feleltem nevetve. – De miben is?
- Nem rossz, ha itt vagy velem. – csúsztatta kezeit derekamra. Ajkai mohón kezdték kóstolgatni enyémeket. Csókja követelőző szenvedélyes, és vad volt. Érintései feltüzelték a testem, és a falnak nyomtam. Tenyere felcsúszott vajszínű, kötött ruhám alá, és a bugyim szélével kacérkodott, azonban le nem húzta azt. Kezem megkereste pólója szegélyét és hátára simítottam kezem. Talán tovább is mentünk volna, ha a teremben nem nyílik az ajtó és zajong tíz-húsz gyerek. Egy pár felnőtt utasítgatta őket, hova üljenek, mit csináljanak. Rob az szertár ajtajára kapta tekintetét, de szerencsére nem jött be rajta senki. Morgolódva engedtem el, és pihegve huppantam le egy székre.
- Menjünk! – fogta meg kezem, és a gitárját. Kiballagtunk a gyerekekhez. Odabent volt vagy négy-öt tanár is. Mind az én páromra voltak kíváncsiak. A kicsik csillogó szemmel követték tekintetükkel, amint letette hangszerét, és megállt előttük. Úgy éreztem ismét a háttérben kell meghúzódnom, így az ajtónál maradtam.
- Sziasztok. Rob vagyok, és az lenne a célom, hogy elmagyarázzam nektek hogy a zene életstílus. Hát akkor kezdjük a hangszerrel… - istenien bánt a gyerekekkel. Elmagyarázott nekik mindent, megmutatott mindent, és még segített is. A kissrácok oda voltak érte. Megbabonázva figyeltem minden mozdulatát, valami elképesztően vonzó volt így bébi csőszként. Akartam őt, ott, és akkor. Valahogy el kell érnem, hogy rám figyeljen, gondoltam magamban. Egy pár pillanatig figyeltem miről beszél.
- Soha ne akarj zenész lenni, csak zenélj jól!
- És ha valaki ebből akar élni? – vetettem fel. Kérdő pillantást vetettem felé.
- Ne akarjon. – felelte, értetlenül. Hagytam hagy beszéljen majd újra, és újra ellentmondtam, beszóltam neki. A tervem remekül bejött, mert mindegyiknél egyre dühösebb lett. Mikor már hatodára sütöttem el egyet, a gyerekek és a felnőttek is nevettek.
- Rachel, megkeresnéd a telefonom? Azt hiszem a kabátomban hagytam. – adta ki a végszavam Rob.
- Persze. – megfordultam, s elfoglaltam a helyem. Pár perc elteltével még mindig nem jött utánam. Hát, én mentem ki. – Nem találom, segítesz?
- Örömmel. – állt fel. Amint átlépte a küszöböt, megragadtam pólója nyakát, és magamhoz húztam, egy szenvedélyes csókért. Éppen időben sikerült becsuknia az ajtót, hogy odakintről ne lehessen látni semmit. Kezem nyaka közé tekertem, és szorosan vontam testem mellkasára. Karjai tétován, ölelték derekam, de apróbb mozdulatai elárulták, hogy nincs ellenére, amit teszek. Pólója alá nyúltam, s hasfalát simogattam kínzó tűzzel. Próbáltam mindnél finomabban hozzá érni, hogy cirógatásnak hasson. Megremegett, azonban ezzel a lendülettel el is vált tőlem.
- Rachel! Mit akarsz? – kérdezte zihálva.
- Téged!
- Most?! De hisz huszonöt srác vár minket odakint.
- Igen most! Majd csendben leszünk. – kajánul elvigyorodtam, aztán így szólt:
- Pont ezt imádom benned! – visszatért ajkaimhoz, és amint találkoztak ismét fellobbant bennem a tűz. Nyelve hamar bebocsájtást kért számba, s én örömmel engedtem neki. Olyan vadul csókolt amennyire csak tudott. Egyikünkben sem volt óvatosság, vagy elővigyázatosság, csak a színtiszta vágy. Fenekemnél fogva megragadott, míg én felugrottam rá, lábaimat csípője köré fontam. A falnak nyomott és testünk közé a levegőnek sem volt esélye beférkőzni. Nyelve kényeztette az enyémet, mire ellöktem magunk a faltól, neki a másiknak. Amint megérkeztünk, levertünk valamit az asztalról, de Rob hangos felszisszent.
- Mi az?
- Csak a harci sebek! – mosolygott, a vágy ködétől fátyolos tekintettel. Rögtön visszacsatlakozott ajkaimra, és ismét megízlelhettem mézédes aromáját. Lesöpört egy pár dolgot az asztalról, majd felültetetett rá. Lábaimmal egyre közelebb húztam, és tisztán éreztem, hogy legalább annyira akar engem, mint én őt. Lejjebb csúsztatta melltartóm, és ruhám pántját, és ajkaival végig csókolta nyakam, kulcscsontom, mellkasom, végül szájába vette megkeményedett mellbimbómat. Harapdálni, nyalogatni kezdte, élvezetem a csúcs felé igyekezett. Kitörni készülő nyögéseim vállába temetkezve csillapítottam. Másik tenyere felcsúszott belsőcombomon, megkerülte érintéséért lüktető vágyam központját, amitől majd felrobbantam, egészen a bugyim széléig. Megfogta, s egy könnyed mozdulattal, levette rólam. A sarokba hajította, mintha soha többé nem lenne rá szükségem. Nem tétlenkedtem tovább, kigomboltam ingét, viszont le nem vettem róla, így egyszerűbb lesz felöltözni. Apró puszikat szórtam mellkasára nyakára állára. Ő is tompítani próbálta, de ő a vállam harapdálásával. Biztos megmarad a nyoma. Kicsit morbidnak éreztem, hogy alig választ el minket egy vékony fal, egy egész csoportnyi gyerektől, de amint eszembe jutott Rob, gitárral, és felvigyázóként, minden kétségem elmúlt. Kezem lecsúszott nadrágja széléig. Kicsatoltam övét, és megszabadítottam nadrágjától, és alsógatyájától. Fenekem alá nyúlt, egy mozdulattal, félig fekvő pozícióba igazított, és felém görnyedve simogatta belsőcombom. Azt hittem eljött ez ideje az egyesülésnek, de mikor megéreztem belém mélyedő ujjait, hangosan felnyögtem. Szerelmes csókokkal mérsékelte erősségét, de szerintem a másik oldalon simán hallani lehetett. Először egy ujjal izgatott, majd belém csusszant egy újabb. Tempója gyorsult, és már csak arra lettem figyelmes, hogy a gyönyör kapuiban állok.
- Ne! Hagyd abba! – szakad ki belőlem, de mindössze egy sóhaj volt. Kicsúszott belőlem, és most én vettem kezelésbe. Kezembe vettem dagadozó férfiasságát, és sebesen kezdtem rajta mozgatni. Ő sem sokáig bírta vagy talán ő sem akart egyedül a csúcsra érni, megragadta csuklóm, és fejem mellé szorította. Egy röpke csókot lehelt számra, aztán egybe igazította vágyaink középpontját, de mielőtt belém hatolt volna szájával fogta be számat. Egy határozott mozdulattal tett magáévá, és nem tartottam rossz ötletnek, a csókot, mert ha nincs befogva tuti kéjes nyögéssel jutalmazom tettét. Csípőm, egy elég lassú tempót kezdett diktálni, de nem bánta. Felvette ütemem, néha gyorsítottam, és Rob készségesen biztosította ugyan azt a tempót. Mikor már a csók sem csendesítette nyögéseink, elégedett zihálásunkat, lökött rajtam még egy utolsót, és beléptem a mennyekbe. A gyönyör elemi erővel söpört át rajtam. Rob vállát markoltam, de vigyáztam nehogy megsebezzem. Pár pillanat múlva ő is követett, és fáradtan rogyott rám. Belepuszilt nyakamba, amin felnevettem. Zihálva támasztotta homlokát az enyémnek, verítékes bőrünk izzott, a rajtunk végig söprő boldogságtól. Elváltunk egymástól, és pár percig – nem nagyon eltávolodva,- vártuk, hogy elmúljon, a hőség, és eltűnjön a pirosság arcunkról. Rob hamar felöltözött, sőt a kabátjából kivett valamit.
- Az mi? – kíváncsiskodtam.
- A telefonom. – mutatta fel a kis készüléket. – Hiszen ezért jöttünk. – kacsintott játékosan.
- Na, menj, és kápráztasd el a kicsiket.
- Azon leszek. – ajkai megint az enyémen voltak, de nagyon rövid ideig. – Addig rakj itt rendet! – körbenéztem a helyiségben, s megdöbbentett a látvány. Az asztalon nem volt semmi, minden oda való tárgy, a földön hevert. A polcokon a könyvek elborultak, egy szekrényajtó lifegett, még a függöny egy darabját is leszakítottuk.
- Hoppá! –ráérősen pakolgattam a tárgyakat a helyükre, miközben dudorászva hallgattam Rob zenéjét. Már minden az eredeti állapotra hasonlított, bár a szakadt függönnyel nem tudtam mit kezdeni, így letéptem belőle azt a darabot. Kábé tizenöt centivel lett rövidebb, de nem feltűnő, legalábbis remélem. A sarokban találtam egy gyerekrajzot. Hosszasan nézegettem a vonalból kiszaladt ceruza vonalait, nem is figyeltem mit ábrázol, csak akkor jöttem rá, mikor egy három hajszálas emberhez értem. Egy boldog család vigyorgott vissza rám. Most nem zaklatott annyira fel, mint általában szokott egy idilli látvány. Most én is ez egész része lettem, kedvesem által. Mennyivel másabb így hogy az ember tudja, ha hazaért valaki vár, rá, és átöleli, ha arra van szüksége. Rob keze kúszott mellkasomra hátulról.
- Mit nézel ennyire?
- Nem érdekes. – eldugtam a rajzot a hátam mögé. - Végeztél?
- Már vagy öt perce szólogatlak kintről, de nem feleltél.
- Elgondolkoztam. – vallottam be.
- Most mi legyen?
- Mutasd meg a várost!
- Nem jártár még Londonban? – kerekedett ki a szeme.
- De. De nem volt velem egy szakavatott helyi, így talán más a városnézés.
Hazaugrottunk ruhát cserélni, és valami kényelmesebb cipőt kerestünk. Az egész család csatlakozott hozzánk, beavatni engem a híres város titkaiba. Így a két szülő, a három Pattinson csemete, Tom, Bobby és végül én, keltünk útra. Fantasztikusnak ígérkezett a nap.

Család

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ennyit kellet rá várni de mivel ti nem erőltetetitek meg magatokat komik terén én se tettem és nem siettem vele. Azért elkészült és remélem, hogy tetszeni fog és a tetszést kinyílvánítjátok komik formájában. Ha nem tetszik természtesen azt is lehet írni nem lesz belőle harag se semmi de tudni szeretnénk, hogy olvassátok a sztorit.
Na jó olvasását.
Csóközön:
Kesha
****


Rob anyukája azonnal a fia felé kezdett rohanni. Szerelmem arcán kisfiús mosoly jelent meg majd a csomagjaink kiejtette a kezéből, hogy az anyukáját tudja megölelni. A szívem átjárta az irigység. Az én anyukám már nem üdvözölhet így. Hatalmasat nyeltem amint abbahagyták egymás szeretgetését és Rob mamája felém fordult. A gyomrom apróra zsugorodott miközben tetőtől talpig végig mért. Kétszer is. A tekintete az arcomon állapodott meg. Félrebiccentett fejjel nézett a szemembe. Álltam a pillantását. Rob mellém lépett de erre már semmi szükség nem volt. Anyukája elmosolyodott és engem is a karjai közé zárt. Hát ennyit az angolok hűvösségéről. Első döbbentembe csak sután öleltem vissza és a válla felett néztem Robra aki felvette a tipikus "én megmondtam" mosolyát.
-Szervusz drágám-tolt el kicsit magától Rob anyukája.- Claire vagyok, tegezz nyugodtan. Annyira örülök, hogy itt vagytok és megismerhetlek téged. El se hiszem, hogy elhozott magával. Tudod te vagy a második barátnője akit bemutat nekünk-magyarázta miközben elkezdett befelé terelni. Segélykérő pillantásokkal néztem Robra aki csak vállatvonva vigyorgott, felkapta a csomagjaink majd szorosan a sarkunkban haladva követett minket be az előszobába.
-Jaj Rachel drágám annyit mesélt már rólad ez a mamlasz. Ugye szereted a steaket? Rob ugye nem vegetáriánus?-Ripakodott szerelmemre az anyukája.
- Öhmm a steak tökéletes lesz, nem vagyok vega-mosolyogtam rá hisz igazán nehéz volt mellette szóhoz jutni. Még csak be se tudtam mutatkozni tisztességesen. Claire megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.
-Richard-kiáltotta el magát hirtelen.- Richard! Megérkeztek a gyerekek szóval állj fel a tv elől, gyere ide és üdvözöld őket-kiabált tovább, majd közelebb hajolt a fülemhez és mintha a cinkosa lennék elmosolyodott.- Férfiak-suttogta amin jót nevettem.
-Fiam-hallottam meg a hátam mögül egy férfihangot. Mire megfordultam már csak a Rob hátát láttam amit az apukája ütögetett bőszen. Bárcsak az én apukám is így várna rám. Próbáltam lehiggadni hisz eddig minden simán ment. Amint elengedte egymást apa és fia elővettem a legjobb modorom és legkedvesebb mosolyom.
- Jó napot kívánok. Rachel Knight vagyok- nyújtottam a kezem mire Richard elmosolyodott és ahelyett, hogy kezet rázott volna velem bordaropogtató ölelésben részesített.
-Nem kell ez a hivatalos hangnem. Tegezz bátran, mintha az apukád lennék-mosolyodott el mikor elengedett. A szívem összefacsarodott ettől a mondattól. Azt kívántam bárcsak tényleg Claire és Richard lennének a szüleim. Minden annyira más lenne... De nem így történt.
-Lizzyék merre járnak?-Kérdezte Rob ezzel visszarángatva engem a valóságba.
- Victoria csak holnap tud jönni. Lizzy vacsorára itt lesz-mosolygott az anyukája.- Addig körbevezethetnéd Rachelt a házban és felvihetnéd a csomagjaitokat-adta ki az utasításokat. Rob azonnal a csomagok után nyúlt. Mire egyet pislogtam már csak ő és én voltunk az előszobában.
- A szüleid hová lettek?-Súgtam oda Robnak aki már el is indult a lépcső felé.
- Apa gondolom meccset néz, anyu pedig a konyha felé indult-mondta.- Én megmondtam, hogy imádni fognak- fütyörészett mire megforgattam a szemem. Végre volt időm körbenézni a szülői házban. Hát teljes ellentétben állt a miénkkel. Barátságos volt és meleg. A falakon családi képek tömkelege lógott nem pedig híres festők méregdrága képei. A padló meleg színű parkettával volt lerakva nem pedig a legjobb márvánnyal. Teljesen ellentétes volt a hely ahol Rob nőtt fel ahhoz képest ahol én. Semmi hivalkodó nem volt a házban pedig mostanra a sztárrá cseperedett fiúk miatt megtehették volna. Ha választhattam volna ezerszer is inkább itt nőttem volna fel nem pedig a Knight villában. Irigyeltem Robot és mérhetetlenül féltékeny voltam rá a családja miatt. Azért a szeretetért ami nem csak a szüleiből hanem a szülőháza falaiból is áradt. A szeretetért amit én sose kaptam meg és ami most örvényként csapott le rám és szinte fojtogatott. Nem az én környezetem volt ez és kicsit megrémültem. Nem illetem én ide. Valahogy kívűlállónak éreztem magam bármekkora szeretettel is fogadtak.Csendben mentem végig Rob után a folyosón aki az utolsó ajtó előtt megállt és szembefordult velem.
-Készülj fel-mosolyodott el.- Most betekintést nyersz a nagy Rpattz birodalmába. Becsüld meg magad, mert ez nagy kiváltság-vigyorgott majd kinyitotta az ajtót. Amint beléptünk kíváncsian pislogtam körbe. Tipikus fiúszoba volt. Pár poszter a falon, egy ágy, egy asztal és egy szekrény. Viszont a könyvek, a cd-k, a dvd-k és a videókazetták elárasztották az egész helyet. A sarokban felfedeztem egy ütött kopott gitárt is. Azonnal beleszerettem a helyiségbe. A polcokhoz sétálva nézegetni kezdtem a képeket. Rob hosszú kissé zsíros hajjal, kissé illuminált állapotban, két hasonló fazon társaságában igazán érdekesnek hatott. Tehát ilyen volt még mikor "normálisan" élt. Aztán két szőke hajú kislány és egy kék pólyában lévő kisbaba vigyorgott rám a következő képről. Elmosolyogtam magam. Volt egy tippem, hogy Rob és a nővérei lettek lekapva. Az utolsó kirakott képen csak Rob volt egy színpadon egy gitárral a kezében és nagyon elmélyülten zenélt. Hirtelen megéreztem két kart a derekam köré kulcsolódni.
-Ez hihetetlen-nevettem fel- miközben szembe fordultam vele.
-Tudom, hogy nem ehhez vagy szokva de ez vagyok én. Azaz csak voltam-suttogta a szemembe nézve.
-Imádom, imádlak-mondtam majd megcsókoltam. Azonnal felgyúlt mindkettőnkben a vágy ettől az apró csóktól is de nem igazán volt alkalmas az időpont és a helyszín sem. Így nagy nehezen minden önuralmam összeszedve toltam el magamtól. Percekig csak a kapkodó lélegzetvételeink lehetett hallani majd valaki csengetett. Lentről némi susmus hallatszódott fel. Rob arca felragyogott majd kézenfogva kezdett rángatni lefelé. Egy szőke hajú lány és két srác állt lent.
-Lizzy-visított fel szerelmem majd felkapta a nővérét és pörögni kezdett vele aki visítva püfölte a vállát. A két srác viszont engem méregetett mosolyogva. Míg Rob a nővérével örömködött addig a fiúk hozzám léptek közelebb.
-Hello gyönyörűm Tom vagyok-ölelt meg az egyik.
-Rachel Knight-mutatkoztam be én is.
-Bobby Long-jött közelebb a másik fiú is és lenyomott két puszit.
-Hogy szedett össze ez a gyökér?-Kérdezte Tom.
-Én szedtem össze-vágtam rá vigyorogva, mire mindkét srác felnevetett.
-Bírunk kislány-somolyogtak. Aztán Rob nővére ugrott a nyakamba.
-Szia Lizzy vagyok. Állítólag Rob nővére de szerintem és Victoria szerint az öcsit leárazva vették anyuék, mert megsajnálták. És nem nem fogadjuk el azt a tényt, hogy ő az öcsénk. Csak valami hiba történhetett a gépezetbe. Vagy elcserélték a kórházban és a nővérkék ránk sózták, mert senkinek nem kellett. Vagy ha tényleg a gólya hozza a gyerekeket akkor eltévesztette a házszámot. Csak a kis szemét nem hagyott blokkot, hogy reklamálni tudjunk így itt ragadt-nevetetett fel.
- Rachel Knight-mutatkoztam be kacagva miután meghallottam az összeesküvés elméletet. Rob a szemét forgatva veregette vállon a barátait.
-Lizzy ,moderáld magad-kiabált az anyukája.- És ne égesd az öcséd!
- Oké, oké. Mi lesz a vacsi?-Indult el a konyha felé Rob nővére. Addig mi birtokba vettük a nappalit és Richard mellé telepedve beszélgettünk míg Claire asztalhoz nem szólított minket. Az egész este jó hangulatban telt el. Mindenki Robot szivatta amin én jókat derültem. Claire és Richard néha próbálták csillapítani a társaságot de egy-egy beszólásnál ők is harsány nevetésben törtek ki. A vacsora isteni volt be kellett vallanom, hogy Claire még Lisanál is jobban főzött. Aztán egy-egy pohár bor és sör társaságában letelepedtünk a nappaliban. További cikis sztorikat meséltek szerelmemről a fiúk és persze Lizzy. Majd előkerült Rob gitárja és zenélni kezdtek. Lizzy isteni tehetség volt de a többiek se panaszkodtak. Claire és Richard meghatottan figyelte a srácokat én pedig csak ámultam és bámultam ahogy meghallozttam Rob hangját. Éjfél is elmúlt mire Tomék elindultak hazafelé mi pedig zuhanyozni. Kimerülten dőltem el az ágyban szorosan Robhoz bújva. Még mindig rámtört szakaszonként a röhögőgörcs mikor bevillant egy-egy viccesebb pillanat az estéből.
-Hagyd abba-mordult fel Rob.
- Oké, Claudia-röhögtem fel mire Rob a hálóingem alatt végigsimított a combomon. Azonnal elhallgattam mivel a levegő a tüdőmbe rekedt. Erre Rob önelégült mosollyal a képén húzta ki a kezét a takaró alól és hátat fordított nekem. Na ezt aztán nem úszod meg Pattinson. A derekát átölelve futtatam végig az ujjaim a mellkasán egészen az alsójáig ami alá nyúlva végigsimítottam a férfiasságán. Rob felnyögött és készült szembefordulni velem de gyorsabb voltam és hamarabb fordítottam neki hátat. Persze nem sokáig hagyta a dolgot ugyanis a vállamnál fogva döntött hanyatt és ismét a combom kezdte simogatni. A nyakánál fogva húztam le egy csókra. Meg is kaptam. Furcsa volt, hogy sosem volt elég belőle, bármikor és bárhol fel tudott tüzelni egyetlen röpke érintésével is. Most se volt ez másképp. Annyiszor voltunk már együtt mégis meg tudott lepni mindig. Azt hiszem az volt a titok nyitja, hogy szeretkeztünk és nem csak dugtunk. Na ezt most megint jól megfogalmaztam ha apám ezt hallaná... Szerencsére most nem kellett tartanunk attól, hogy nyilvánosságra kerül az amit művelünk. Bár a liftes kis afférunk picit megijesztett. Hatalmas botrány lett volna ha napvilágra kerül. Pedig az egyik legjobb együttléteink közé soroltam azt. Már csak az emléktől is megborzongtam. Na jó azt hiszem a borzongást inkább Rob ujjai váltották ki amik egyre érzékibben simogattak, egyre feljebb húzva a hálóingem. Engem se kellett félteni pillanatokon belül megszabadítottam a pizsamaként használt alsónadrágtól. Ajkaink folyamatosan becézgették egymást miközben a másik bőrét gyengéd cirógatásokkal tüzeltük fel. Ugyan bevillant, hogy nem biztos, hogy itt kéne szeretkeznünk Rob szüleinek szobájától alig három lépésnyire de nem tudtam ellenállni neki. És nem is akartam. Majd halkak leszünk, gondoltam naívan de mikor Rob a lábaim közé helyzekedett és egyetlen mozdulattal a testem mélyére hatolt felnyögtem. Rob kaján vigyorral az arcán kezdett mozogni bennem. Volt valami perverz élvezet számomra abban, hogy azon az ágyon szeretkezek vele ahol tiniként álmodozott és ki tudja még mit csinált... Lassú mozdulattokkal tett újra és újra a magáévá miközben az élvezetem hangjait édes csókjaival tompította. A gyönyör hirtelen söpört végig a testemen pont akkor mikor Rob is megfeszült és elélvezett. Hörögve borult rám én pedig szorosan öleltem magamhoz verejtékben úszó testét. Nem zavart, hogy a teljes súlyával rám nehezedik mégis pár perc múlva mellémgördült és a fejem a mellkasára húzta. Egy utolsó csók után mindketten mély álomba merültünk.

Reggel Lizzy hangjára ébredtünk. Rémülten pislogtam Robra aki szintén álmosan nyitogatta a szemeit. De már késő volt. Lizzy berontott a szobába majd kacagva az ágyra ugrott. Nem is lett volna ezzel talán semmi probléma ha este visszaöltözünk és most nem egy szál semmiben feküdtünk volna a paplan alatt. Lizzy nem zavartatta magát hanem hangos nevetésben tört ki.
-Tudtam, hogy éjszaka malackodtatok! Tom én nyertem a fogadást-kiabálta nevetve mire láttam, hogy szerelmem agya elborul és a dühtől az egész feje elvörösödik....

London Baby!!!

**Rob**

Már egy hete, hogy nem találkoztam Rachellel. Egy hete történt, hogy Steph tajtékozva lépett be a szobámba, és számon kérte rajtam a liftben történt dolgokat. Megkaptam a magamét. Steph felhívta rá a figyelmem, vagyis jobban szólva azt tanácsolta, majdhogynem parancsolta, hogy szakítsak Rachellel.
Valamilyen szinten igaza volt, hisz mióta Rach belépett az életembe, csupa meggondolatlan dolgot teszek, de mit tehetnék? Hiszen szeretem.
Megígértem neki, hogy soha többé nem fog ilyesmi előfordulni, és mit ne mondjak, Leonak és nekem is sok-sok pénzünkbe került, hogy az a bizonyos hotelben dolgozó, mára elbocsátott férfi visszaadja a szalagot és ne tálaljon ki a médiának.
Leonardo jól leszidta Rachelt, és hazaküldte, én pedig nem is búcsúztam el tőle. Rengeteg dolgom volt, ez az incidens sok mindent érintett.

Nem tudtam volna elviselni, ha kikerül a nyilvánosságra, és mindenki Rachelt látta volna rajta, amint én…
A karrieremről nem is beszélve. Annyi mindent elértem már, elismernek a szakmában, és én magam válogathatok a szerepek közül, még meghallgatásokra sem kell mennem, és mindezt elveszíthettem volna egy szempillantás alatt.
Rachel jóhíréről nem is beszélve

A repülőn ülve Amerika, és legfőképp Rach felé, elnyomott az álom, és már csak a leszállásnál ébredtem. Sikerült meggyőznöm Stephet, hogy a Knight hotelbe mehessek, így közel lennék Rachelhez. Hát mit ne mondjak elég húzós kör volt, de végül belement egy feltétellel: semmi baki.
Bőszen bólogatva mentem bele a dologba, de azt is tudtam, hogy beszélnem kell Rachellel, mert ez így nagyon nem lesz jó. Mindketten hülyén tudunk viselkedni, és ez nem tesz jót egyikünknek sem.

Mikor a gép végre leszállt, és nagy nehezen átverekedtem magam az emberek tömegén, azonnal a Knight hotelbe mentem, becsekkoltam, de persze Rach már a szobámban toporgott, s amint meglátott a nyakamba ugrott, és össze-vissza puszilgatott. Nevetve tartottam a karjaim közt, és kerestem az alkalmat, hogy végre puha ajkai az enyémekhez érjenek, de Rach el volt foglalva az arcom és nyakam puszilgatásával.

- Rach! – szólítottam meg még mindig nevetve.
- Annyira hiányoztál! – szállt le rólam, s könnyes szemekkel nézett rám.
- Te is nekem! – húztam magamhoz, és suttogtam közel az ajkaihoz, hogy aztán egy édes csókot váltsunk.
- Annyira sajnálom az a videós dolgot, Rob! – nézett újra a szemembe és törölgette az újra kitörni készülő könnyeit.
- Nem a te hibád! – mondtam, s elhúztam a kanapéig, majd leültem rá, és őt az ölembe vontam.
- De, én tehetek róla. Én mentem utánad, én tettelek féltékennyé és én…
- Rachel! – szóltam rá erélyesebben, mire nagy boci szemekkel nézett vissza rám. – A lényeg, hogy ilyet többé nem szabad! Ez… - próbáltam volna szépen megfogalmazni, de Rach már tudta, mit akartam mondani.
- Mióta eljöttem, csak arra gondoltam, hogy ha ez kiderült volna, azzal tönkretettelek volna. El sem tudod képzelni, milyen rossz érzés volt ez. Én annyira sajnálom! – kapaszkodott az ingem gallérjába, és sűrűn pislogott nehogy elsírja magát ismét.
- Erre akartam kilyukadni, de nem te tettél volna tönkre Rach. Attól még az vagyok aki, csak nehezebb lett volna az életem. De mindketten ott voltunk abban a liftben, ha jól emlékszem. Sőt, a legtöbb dolgot én csináltam! – mosolyogtam rá csibészesen, mert akaratlanul is kellemes bizsergés fogott el az emlékek hatására.
- Jó, de akkor is… - nem igen láttam még elpirulni, de nagyon édes volt így.
- Tudom… A lényeg, hogy már nem vagyunk tinik, szóval… - mormogtam a nyakába.
- Szóval viselkedjünk felnőttek módjára? – kuncogott.
- Igen… - motyogtam.

Innentől kezdve nem volt megállás. A ruhák repültek, és mi újra eggyé válhattunk, amire már mindketten egy hete vártunk. Rachel most nem az a vadmacska volt, hanem a gyengéd, sebezhető és védelemre vágyó lány, így minden kis taktikát bevetettem, és életünk legszebb szeretkezésében volt részünk.

Többszöri együttlét után, úgy láttuk jónak, ha este nyolc lévén lemegyünk vacsorázni, így magunkra kaptunk pár ruhát, majd lementünk a hotel éttermébe.
Rachel most is csodás volt, egy egyszerű trikó és egy farmer miniszoknya volt rajta egy magas sarkú szandállal, de annyira tetszett, hogy evés közben is rajta legeltettem a szemeimet, amin ő jót mosolygott.
Este megnéztünk egy filmet, majd újabb együttlét után egymás karjaiban aludtunk el.

Imádtam vele lenni, és örültem, hogy végre megint együtt lehettünk, de tudtam, hogy ez az idill nem fog sokáig tartani, hisz nekem meló van, szinte mindig máshol.
Aggasztott a Kristen dolog is, mert bár próbáltam kerülni őt az elmúlt héten, mégsem tehetem majd ezt mindig. A legrosszabb az, hogy Rachnek ez fájni fog, és ezt nem akarom.

A következő napon volt egy interjúm, és egy fotózásom, ami sajnos délután négyig is eltartott, de utána rögtön a hotelbe mentem, ahol Rachel már várt.

- Már annyira hiányoztál! – telepedett az ölembe a kanapén.
- Te is nekem Szivem! – hajtottam a fejemet a vállára, mire ő lassan simogatni kezdte a hátamat.
- Elfáradtál? – kérdezte csendesen.
- Hát egy kicsit. De ha szeretnél valahová elmenni, vagy akármi, akkor…
- Nem. – vágott a szavamba. – Itt jó lesz. Csak az számít, hogy veled lehetek! – édesen mosolygott, majd egy puszit nyomott az arcomra.
- Hmm… Szerintem is! – mosolyogtam én is vissza.

Az elkövetkező egy órát telefonálással töltöttük, ugyanis a vonal másik végén Jackson és Ashley lógtak. El kellett nekik mesélnünk, hogy milyen volt Victoriában, persze a kínos részleteket csak cenzúrázva mondtuk el. Ők persze jól kiröhögtek minket, de azért kedvesen megnyugtattak, hogy ezután biztos minden rendben lesz.
Mint kiderült ők is most jöttek össze New Yorkban, és készülnek az esti koncertre, de azt a kérdést nagyon is kerülték, hogy most akkor ők egy pár-e vagy sem.

Este megint csak filmeztünk, és élveztük egymás társaságát, majd reggel Rach az egyetemre, én pedig egy újabb fárasztó interjúra indultam.
Este későn értünk mindketten vissza, de persze egymásra mégis voltak rejtett energiáink.

Steph másnap hívott, hogy a következő egy hétben kivételesen szabad vagyok, de élvezzem ki, mert utána forgatás-forgatás hátán lesz.
Erősen gondolkodtam az éjszaka folyamán, hogyan is üssük el ezt az egy hetet, aztán beugrott az ötlet.

Reggel mikor Rach álmosan nyitogatta szemeit, azonnal vidám vigyor terült el az arcomon.

- Jó reggelt! – köszönt álmosan.
- Neked is Szivem! – mosolyogtam.
- Mitől van ilyen jó kedved? – kérdezte ahogy felült, majd átmászott az ölembe.
- Mit szólnál, ha elmennénk Londonba? – kérdeztem hirtelen, mire Rachel értetlenül pislogott rám. – Tudod, ott lakik a családom…
- Ó, ne! – ijedten ugrott ki az ölemből.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- Te be akarsz mutatni a családodnak? – szemei tágra nyíltak.
- Igen. – nem értettem ez miért lenne baj.
- Rob… - motyogta. – Utálni fognak engem! Én nem az a fajta lány vagyok, akit hazavihetsz, én… - kezdett el hadarni.
- Ugyan, ne butáskodj! – legyintettem, majd mellé sétáltam és átöleltem.
- Nem fognak elfogadni! – motyogta bánatosan a pólómba.
- Dehogynem! Ugyanúgy, mint én is, ők is odalesznek érted!
- Nem is tudom… - toporgott idegesen.
- Jó lesz, majd meglátod! – simogattam meg arcát, mire tekintete azonnal ellágyult.

Másnap:

- Rob, nincs egy olyan göncöm se, ami jó lenne arra, hogy „én vagyok a fiúk barátnője, ne féljenek, nem teszem tönkre az életét!” – mutogatott macskakörmöket a levegőbe Rach.
- Bolond vagy! – mondtam nevetve, és a saját csomagom tetején ücsörögve.
- Ez nem vicces! Jó benyomást kellene keltenem! – rohant vissza a hatalmas gardróbjába.
- Minden rendben lesz, csak dobálj be valamit, aztán menjünk! – szóltam utána.

Röpke másfél óra alatt kész is lett, és épp elértük még a gépet. Őszintén szólva én nagyon viccesnek találtam a helyzetet, mert Rachel a gépen izgett-mozgott, és alig tudott megülni egy helyben. Pedig én tudtam, hogy semmi baj sem lehet, mert a szüleim is tudják, hogy nem viszek haza akárkit, így nagyon örültek, mikor mondtam, hogy hat napot Londonban leszek Rachellel.

- Enned kellene valamit! – mondtam neki már sokadjára a gépen.
- Nem hiszem, hogy tudnék… - motyogta maga elé meredve.
- Kicsim! – fogtam meg a kezét. – Szeretni fognak, hidd el. – néztem a szemébe.
- Úgy legyen! – sóhajtott.

Sikerült rábeszélnem egy kis sült csirkére és salátára, amit végül jóízűen fogyasztott el.
Az út elég hosszú volt, így aludtunk is egy kicsit.
Mikor a gép leszállt, és átvéve a csomagjainkat bepattantunk egy taxiba, Rachel elég idegesnek látszott. Nem értettem miért parázik ennyire, hisz egy szeretni való és okos lány volt.
Ahogy a kocsi haladt a kertváros felé elfogott az a jól eső érzés, hogy itthon vagyok újra. Már alig vártam, hogy együtt lehessek a családommal, és a régi barátaimmal, hogy megmutathassam Rachelnek a várost.

Ő pedig csak minduntalan a kezemet szorongatta, és a lábával dobolt.

- Szeretlek! – suttogtam érzékien a fülébe.
- Én is szeretlek! – hunyta le szemeit, és arcát a számhoz érintette, amire én egy puszit nyomtam.
- Hmm… Bár mindig velem lehetnél! – motyogtam.
- Hmm… Akkor megyek bárhová utánad, amikor csak szeretnéd! – mosolygott rám.
- Köszönöm! – nála jobbat keresve sem találhattam volna.

Rachel mosolya azonnal lefagyott az arcáról, ahogy a kocsi megállt, és a sofőr hátraszólt, hogy megérkeztünk. Rach nagy nehezen rávette magát, hogy kiszálljon, mire én már mindkét csomagunkat kivettem a csomagtartóból. Megfogtam a kezét, majd a kapu felé sétáltunk, mikor kinyitódott az ajtó, és az én szeretett anyukám közeledett felénk.

Video

Sziasztok!
Stefi írt nekünk most, és kösziköszi!!! :)
Szerintem nagyon, de nagyon jó lett! :)
Pusza!

** Rach **

- Holnap haza megyek – suttogtam. Tekintete másodpercek alatt változott meg.
- Mit szólnál hozzá, ha holnap este elmennénk egy romantikus vacsorára? – úgy csinált, mintha nem is hallotta volna, mit mondok.
- Rob – megvártam, míg rám néz – haza megyek – nyomatékosan mondtam ki mindent szót, mire ő megrázta a fejét.
- Nem hagyhatsz itt – simította kezét arcomra – Kellesz nekem. – ennek a szempárnak lehetetlen nemet mondani. Néztem könyörgő tekintetét és elhatározásom egyre reszketegebb lábakon állt.
- Kérlek, ne menj – lehelt csókot arcomra és a védelmem itt romokban hullott le körülöttem.
- Ezért még megfizetsz Robert Pattinson – fenyegettem meg, majd szenvedélyesen megcsókoltam. Csókunkba belemosolygott, ami engem is mosolygásra, sőt egyenesen kacagásra késztetett. Felhőtlenül boldog voltam és úgy éreztem ezt semmi sem ronthatja el.
Életem során nem sűrűn voltam ennyire boldog és ezt most nem fogom hagyni elveszni.
Bármennyire is szerettem volna tovább folytatni ezt a csókot, holnap Robnak dolgoznia kell, és nem hiszem, hogy értékelnék, ha elaludna közben.
- Aludjunk – toltam el magamtól.
- Nekem vannak jobb ötleteim is – hajolt nyakamra én pedig nagy levegőt véve, és szemeimet lehunyva próbáltam erőt meríteni, valahonnan.
- Rob… neked… holnap munka – dadogtam.
- Ühüm – már kulcscsontomnál járt ajkaival, nem hiszem, hogy felfogta amit mondtam.
- Robert – szóltam rá kicsit határozottabban, mire kölyökkutya képpel elhúzódott és durcisan eleresztett.
- Már késő van, és ha holnap elaludnál munka közben, nem hiszem, hogy értékelnék. Szóval most aludjunk, jó? – bújtam vissza hozzá, ő pedig egy mosollyal karjai közé zárt, hogy ketten repüljünk az álmok tengerén.

Reggel, megint nem találtam magam mellet, de kedves üzenete, megint csak felvidított.
Elmentem a fürdőbe és egy kádnyi meleg vízben, amiben fürdő só és illóolaj volt elnyúltam. A kellemes liliom illat teljesen elkábította az érzékszerveimet és bágyadtan élveztem a csendet. Eszembe jutott apám. Vajon mit csinálhat most, vajon én eszébe jutok? Tudtam, hogy szeret, de néha kevés az, hogy tudsz valamit, érezned is kell. És ő nem érezteti velem, az, hogy minden pénzét rám költi, nem mutatja ki a szeretetét. Hálás vagyok neki, és szeretem, de nem fogom megérteni, hogy miért nincs velem.
Csak néha lenne ott nekem, csak néha beszélgetnénk, de nem, neki mindig a munka az első.
Észre sem vettem, de egy könnycsepp gördült le az arcomon.
Hiányzott apám. Ha már anyám nem volt legalább ő itt lenne nekem. Pár együtt töltött emlék derengett fel előttem. Mikor 12 évesen elvitt a vidámparkba. Felhőtlenül együtt töltöttük az egész napot, kacagás, vattacukor volt minden. Aztán délután hívták és ő lepasszolt engem.
Aztán ott volt a rengeteg vacsora, ám egyiket sem kettesben töltöttük el, mindig ott volt az egyik üzlet fele és én csak kirakatbábú voltam.
Észre sem vettem, mikor jött be Rob, csak azt éreztem, hogy kezei letörlik a kibuggyanó fájdalmat. Ránéztem. Nem kelletek szavak, úgy is tudta, hogy miről van szó.
- Gyere ide – tárta ki kezeit, én pedig úgy vizesen átöleltem. Nem érdekelt semmi, csak felejteni akartam, erre pedig most Rob volt a legalkalmasabb, elkezdtem kigombolni az ingjét, miközben még mindig sírva csókoltam. Egy darabig vissza csókolt és simogatott,de mikor leesett neki mit akarok, elszakad tőlem. Pillantásában nem láttam sajnálatot, csak szerelmet, vágyat, és védelmező szeretetet.
- Kellesz – hangom sírós és könyörgő volt. Ennyire még senki sem látott meztelenül, és most nem a testi meztelenségre gondolok, hanem a lelkire. Rob volt az egyetlen, aki látott ilyen megtört állapotban és most másra nem is volt szükségem, mint rá és a testére, a csókjaira és az ölelésére. Bólintott, majd felállt és levetette ruháit. Tekintettemmel végig követtem mozdulatait és éreztem, ahogy testem egyre csak remegve kéri azt, ami az övé. Mint fuldokló a levegő után, úgy kaptam el én őt mikor bemászott hozzám. Kezeivel lesimította arcomról az újabb könnycseppeket, majd lejjebb indult. Nyakamat simogatta, majd kulcscsontomat, végül pedig melleimet vette kezébe és a megkeményedett mellbimbómmal játszott. Ölébe helyezkedtem, és már éreztem is, hogy mennyire kíván engem.
Ajkai követték ugyanazt az útvonalat, amit előbb kezei, én pedig fejemet hátra hajtva élveztem a csókjait. Elképesztő volt az az összhang, ami közöttünk működött. Mielőtt megfogalmazódott volna bennem a vágyam, ő már teljesítette is. Előbb tudta a testem reakcióiból, hogy mire vágyom, mint én. Visszatért ajakimhoz és lágyan, szunnyadó szenvedéllyel csókolt.
Imádtam, ahogy kényeztet, ahogy kezei puhán játszanak testemen, de én most nem erre vágytam. Dühös voltam, dühös az apámra, amiért hanyagol, dühös a világra, amiért elveszi tőlem őt, és amiért elvette anyámat.
Kezemmel végig szántottam hátát, mire felszisszent és felnézett rám. Láthatta szemembe a vadságot, a megbántottságot, mert hajamat megfogva akaratosan hátra húzta fejemet, hogy nyakamra ráhajolva, megharapjon majd szívogatni kezdje a kis bőrfelületet.
Eszemet vesztve lihegtem.
Egész testem remeget már a kéjtől, mikor ujjai vadul csaptak le legérzékenyebb pontomra. Nem óvatoskodott, rögtön belém mélyesztette ujjait, ezzel nyögésre kéztetve engem. Kicsit megemelkedtem, majd újra visszahelyezkedtem és élveztem, ahogy ujjai egyre gyorsabban és gyorsabban mozognak, ahogy nyelvével számba játszik, és ahogy másik keze erősen markolva csípőmet, tart engem.
Nem tudom, honnan jött ez a vadság, de élveztem, iszonyatosan. Van, aki a megbántottságát, a dühét a fájdalmát a küzdősportokban vagy más egyéb sportban éli ki, van, aki a művészetekben, eddig én is azt hittem, hogy ilyen vagyok,de rájöttem, hogy a festészettel csak visszafojtom ezt a fájdalmat. Nekem a szenvedély, a szeretkezés volt az a műfaj, amivel ki tudtam fejezni a fájdalmam, a testemmel tudtam a legjobban kommunikálni, és Rob volt az egyetlen, aki megértette ezt a fajta beszédet.
Mikor már éreztem, hogy közel a vége, kezét elhúztam és mellemre raktam. Ő keményen markotla meg és kezdett játszani vele, én pedig egyik kezemmel újra végi szántottam testén, másikkal pedig hajába kapaszkodva élveztem az érintését.
Egyik kezemet leeresztettem a víz alá és felkutattam merev férfiasságát. Mindketten nagyot nyögtünk, mikor kezembe vettem azt és lassan, kínzón kezdtem mozgatni rajta kezemet.
Már a gondolatától is megbódultam, eszemet vesztettem, hogy amit most simogatok, azt nem soká bennem lesz és teljessé tesz.
- Szeretlek – lihegtem fülébe, mire újra felnyögött.
- Szeretlek – sokkal vadabban hangzott az ő vallomása, de hihetetlen őszintén is. Ezt az egy szót a nyakamon lévő legérzékenyebb pontra adott csókkal pecsételte meg.
Eddig bírtam. Elengedtem kemény péniszét, és vállaiba kapaszkodtam, majd ahogy csókunk közben átdugtam nyelvem szájába, úgy ereszkedtem rá meredező férfiasságára. Egyszerre nyögtünk bele a csókba, majd megszakítva azt, Rob a vállam csókolgatásával kezdett foglalatoskodni, míg én lassú mozdulatokkal kezdtem körözni csípőmmel.
Azt az érzést nem lehet leírni, a vágy, a szenvedély uralt mindent, kéjjel teli nyögéseink betöltöttük a síri csendet.
Egyre csak fokozódtak az érzések, a mozdulatok és a gyönyör, míg nem egyszerre robbant minden.
Rob nevét sikítva repültem a gyönyör szárnyain, és éreztem, hogy ő is követ engem.
Ahogy ziháló testünk egybeolvadva pihente ki az iménti gyönyört, kezdtem érezni, hogy a víz kihűlt, így mikor elég erőt éreztem hozzá, lekászálódtam Robról, és kiszálltam. Rob rögtön jött utánam, és követett a hálóba is, természetesen törölközőbe csavarva.
- Rach, várj már meg – kapta el karomat, mikor a teraszra léptem volna ki.
- Mit akarsz? – kérdeztem teljesen semleges hangon. Nem akartam ilyen lenni vele, nem ezt érdemelte, de per pillanat egyedül ő volt itt, így rajta töltöttem ki minden haragom.
- Azt, hogy beszélj róla, hogy mond el. Meghallgatlak, itt vagyok – lépet közelebb, én pedig lehajtottam a fejem. Mi van, ha könnyebb lenne tényleg, ha beszélnék róla? De ezt úgysem értheti. Neki boldog, szerető, teljes családja van, nekem pedig mindössze egy apám, az is hanyagol.
- Ez, nem ilyen egyszerű – ráztam meg a fejem.
- Hát tegyük azzá – ölelt át – csak mond el, utána elfelejtjük – unszolt. Felnéztem rá és láttam a szemében, hogy őszintén segíteni akar. Tudtam, hogy neki sem könnyű, hisz ha ő szenvedne, akkor az engem is bántana, nyilván ő is így van ezzel. Kibontakoztam a kezei közül és a korláthoz sétálva rágyújtottam. Nagyot szívtam a cigiből és mintha ezzel egy kis bátorságot is kaptam volna, elkezdtem beszélni.
- Fáj. Fáj, hogy apám nincs velem. Minden fontosabb neki, mint én. Rajtad kívül csak a macikáim és Cara van nekem. Apám szarik rám. Persze pénzel, mert a lánya vagyok, de még egyszer nem töltött velem egy teljes napot, telefonok és üzlet nélkül. Még a padlásomon sem járt – nevettem fel keserűen.
- Kicsim – lépett mellém Rob, háttal a korlátnak dőlve – Apád, szeret – simította kezét arcomra és maga felé fordította.
- Honnan veszed? – halkult el hangom.
- Látom, ahogy rád néz. Tele van féltéssel és szeretettel – mosolyodott el.
- Nem tudom – válaszoltam, érzéseimnek és gondolataimnak megfelelően.
- Idővel majd te is rájössz – magához húzott és szorosan átölelt. Csak ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy Rob itt van. De, mit keres ő itt?
- Mit keresel itt? – emeltem fel a fejem, hogy szemébe nézhessek.
- Délben jöttem fel, egyórás ebédszünet, amit én kitolok és másfél lesz. Gyere, dőljünk le egy kicsit – húzott be.
Lefeküdtünk az ágyra és csak simogattuk egymást. Rob elmesélte, hogy milyen unalmas volt nélkülem a délelőtt, én pedig elmeséltem, hogy aludtam, amíg ő dolgozott.
Fél óra múlva mennie kellet, így jó pár csók után sikerült elengednem. Leültem a nappaliba és felhúztam a lábaim.
Lehet, hogy beszélnem kéne apámmal. Talán, helyre hozhatnánk még a dolgot.
Jó pár órán keresztül ültem és filóztam, hogy mi legyen. Többször is végig mondtam magamban a kis beszédemet, de mindannyiszor találtam valami hibát.
Már fel alá járkáltam a szobába és hangosan gyakoroltam, mikor kopogtattak.
- Szabad – kiáltottam, mire Cara nyitott be félénken.
- Szia – terült el mosoly az arcomon.
- Szia – alig hallottam a hangját és mintha meg lenne szeppenve. Valami itt nem stimmel.
- Mi az? – kérdeztem össze húzott szemöldökkel.
- Velem jönnél egy kicsit? – mintha elpirult volna. Cara, amint elpirul? Na, ezt látnom kellett ahozz, hogy elhiggyem.
- Persze – rögtön követtem is, mivel fel voltam öltözve.
- Hová megyünk? – érdeklődtem. Cara csak lesütött pillantással, motyogott egy ’nem mondhatom meg’-et . Lementünk a recepcióhoz, majd onnan egy szűk kis folyosóra. Jobbra és balra ajtók nyíltak , mi pedig az egyik ilyen előtt álltunk meg.
- Rachel, ez most…eléggé… kínos lesz – nézelődött lefelé Cara – És apád is elég dühös – várjunk csak. Apám, itt van? Teljesen leblokkolva néztem még mindig azt a helyet, ahol előbb Cara állt. Hallottam, amint nyitódik az ajtó és a kiszűrődő dühös férfi hangot. Igen, ez az én apám volt. Először csak a fejemet fordítottam arra, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy tényleg ő az egy halvány mosollyal az arcomon belibbentem. Sötét volt a szobában, csak a sok kicsi tévé világította be a helyiséget, de még így is láttam, apám dühös, becsmérlő tekintetét.
- Meg tudnád ezt magyarázni? – mutatott a tévék irányába. Ez aztán a kedves fogadtatás.
- Se puszi, se pá? – érdeklődtem ironikusan, enyhe grimasszal az arcomon.
- Ne beszélj így velem. Főleg ne ezek után – de mi után, az istenit? – tettem fel magamban a kérdést, majd abba az irányba néztem, ahová apám mutatott. A vér is meghűlt az ereimben.
Ez nem lehet, ez csak egy rossz álom, egy vicc. Huh milyen szép láb mozdulat. Mi úristen, nem. Erre gondolnom sem szabad.
Ahogy megláttam a videót, rögtön pipacs vörös lettem, természetesen. Hisz nem mindennap látja az ember lányát szeretkezni egy liftben az apja a barátnője és kitudja még hány itt dolgozó. Ah szuper, házi pornót szolgáltattunk a személyzetnek.
- A…. öhm… aahhh – makogtam. Tudtam, hogy mondanom kéne valamit és akartam is, de semmi nem jutott eszembe. Mit mondhatnék, jaj apa ugyan már, csak elkapott minket a hév, amúgy napjába háromszor szokott, de ez egészséges, hisz őrülten szeretjük egymást. Ah nem ez nem lenne jó, hisz apámat aligha érdekli a szexuális életem. És ha azt mondanám, hogy az nem is én vagyok? Ah nem jó, ép most fordítottam a kamera felé az arcom. Úristen neeee, ilyen fejem van szex közben? Te jóóóóó ég. Na erről még Robbal is beszélnem kell.
- Megtudhatnám mi ez? – kérdezte apám, összefont karokkal. Ahjaj ez a híres Knight nézés és beállás. Itt azt hiszem nagyobb gondok is lesznek.
- Én… mi… ah. Apa, fiatalok vagyunk – forgattam meg a szemem, mintha ez tök érthető magyarázat lenne, bár ha jobban belegondolok az is.
- És, ez magyarázat arra, hogy egy liftben…. – na nee. Apám zavarba jött, ezt is vegyétek már videóra!- akartam mondani, de helyette csak egy halvány mosolyra futotta.
- Nem tudok, mit mondani. Egyszerűen jött. Ne mond, hogy te anyával, sosem… szóval… érted – mutogattam a még mindig forgó film felé. Huu Rob ügyes még így kívülről nézve is.
- Anyád és én fegyelmeztük magunkat – jelentette ki határozottan apám, majd eszébe juthatott valami, mert a szilárd tekintett mintha meglágyult volna, majd szégyenlősen tekingetett mindenfelé.
- Na, mondtam én – tettem csípőre a kezem. Hihetetlen, de életem legőszintébb beszélgetése volt ez, apámmal. Örömömben majdnem felkacagtam, de tekintettel voltam a helyzet komolyságára.
- Rendben, de se anyád, se én, nem voltunk világsztárok és az újságírók, nem kaptak az efféle hírek után, ha rólunk volt szó – intett a video felé ismét.
- Jaj, ez nem fog kitudódni. Hisz tiéd a hotel, csak nem engeded, hogy napvilágra jusson – nevettem fel. Persze, majd apám tálcán nyújtja azt a videót, amin a lánya épp szeretkezik Robert Pattinsonal. Ahogy néztem apám kétkedő pillantását, szépen apránként kezdett leesni, hogy itt nem arról van szó, hogy mi történhet meg, hanem mi történt meg.
- Mond, hogy nem – ráztam meg a fejem és szégyenemben majdnem elsüllyedtem ott helyszínen.