2010. június 8., kedd

Víz, maci, öklös

Sziasztok!
Megígértem szóval gép módjára írtam és itt is van az új rész, egy nagyon kis 18+-al megspékelve, szóval kiskorúak ott csukjátok be a szemeteket:) Rob rajongók előre is elnézést, mert bántottam a kedvenceteket de a fejem hagyjátok a helyén:) A komikat várom tessék írni, mert 23 rendszeres olvasó melett elvárunk minimum 10-15 kommentet részenként. Ha mi dolgozunk, hogy naponta frissítsünk ti is írhattok egy-egy sort!
Szentbeszédnek itt van vége, úgyse ér semmit:)
Jó olvasgatást!
puszi mindenkinek:
Kesha
****

Rob:

Rachel csendben feküdt a mellkasomon, míg én hol a vállát simogattam, hol a hajával játszottam. Nem tudtam még mindig elhinni azt, amit alig egy órája felelt a vallomásomra. Tényleg szeretne? Nem mertem bízni ebben, mégis hevesebben dobogott a szívem mikor azt mondta, hogy ő is. Persze szebben hangzott volna, ha azt feleli, hogy ő is szeret. Akkor talán most nem vergődnék a kétségeim közt. Lehet, hogy túl gyorsan vallottam be neki, hogy mit érzek iránta.
-Rachel...-kezdtem bele. Meg kell tudnom a választ, mert ebbe így bele fogok őrülni. Nem akarok bizonytalan lenni a kapcsolatunk terén. Főleg most, hogy fel is vállaltuk egymást.
-Hmmm?
-Tényleg szeretsz, vagy csak úgy mondtad?-Kérdeztem, miközben a plafont bámultam. Abbahagyta az oldalam cirógatását és lassan emelte fel a fejét. Nem bírtam ránézni. Ha azt mondja, hogy csak viccelt és nem gondolta komolyan, tuti nem bírom elrejteni előtte a csalódottságom bármennyire is gyakorlott színész vagyok.
-Nézz rám, kérlek-suttogta, miközben az állát a vállamra támasztotta. A hangja annyira lágyan csengett, hogy nem bírtam ellenállni a kérésének és mégis a szemébe néztem. Azok a mélykék szemek most valami egészen mást mutattak, mint eddig.-Én komolyan gondoltam, amit mondtam. Tényleg szeretlek. Nem mondom, hogy szerelmes vagyok, mert sose voltam szerelmes, gőzöm nincs milyen az. De képes voltál elérni azt, ami eddig nem sokaknak sikerült.
Nem értettem mire céloz, így jobbnak láttam, ha tisztázunk mindent és inkább rákérdezek.
-Mit értem el?-Kérdeztem.
-Hogy levegyem akár csak pillanatokra is az álcám-suttogta. Tudtam, hogy őszinte. Én se voltam biztos benne, hogy szerelem-e ez, így teljesen megértettem, amit mondott. Egyenlőre azzal is megelégedtem, hogy azt mondta, szeret. Nem akartam mostmár elkapkodni vele semmit. Tudtam, hogy idő kell mindkettőnknek ahhoz, hogy kialakuljon a szerelem is, ha még nem történt volna meg, de ehhez több kell annál, hogy az ágyban töltjük minden percünk és persze sose beszélgetünk. Viszont még egy dologra kíváncsi voltam, így nem haboztam:
-És képes vagy előttem végleg levenni a maszkod, ha cserébe én is megmutatom ki is vagyok igazából?
-Őszintén?-Kérdezte elgondolkodva.- Nem tudom. Csak annyit ígérek, hogy megpróbálom. Tudod, ha valaki megtudta ki vagyok, az mindig megsebzett. Nem akarom, hogy fájjon-suttogta. A hangja merő kín volt. Meg akartam nyugtatni. Azt akartam, hogy bízzon bennem.
-Sose bántanálak-mondtam határozottan, majd megsimogattam az arcát. Halvány mosoly jelent meg a szája sarkában, amit azonnal viszonoztam. Aztán közelebb hajolt és lágyan megcsókolt. Az idillt ismét az átkozott mobil zavarta meg, így kénytelen voltam elválni a mézédes ajkaktól. Az éjjeliszekrényen heverő készülékért nyúltam.
-Szia Stephani-szóltam bele, mire Rachel elkezdte maga köré csavarni a takarót, miközben kicsit durcás és csalódott fejet vágott. Önkéntelenül elmosolyogtam magam, hisz olyan, volt megint, mint valami kislány.
-Szia! Háromra legyél készen. Interjút kell adnod. És készülj fel, hogy a tegnapi kis akciódért Rachel Knighttal szét fognak szedni-mondta.
-Nem érdekel-mondtam kissé flegmán, hisz Rachel szökni készült mellőlem. Már épp felállt volna mikor kapcsoltam és gyorsan a dereka után kaptam, hogy visszarántsam magam mellé. Szorosan simultam a hátához, miközben végigsimítottam a karján. Rachel kérdőn nézett rám de csak egy mosolyt kapott válaszul.
-Fiatalember velem ne flegmázz. Ez most a te sarad. Így is engem zaklatnak minden újságtól, hogy együtt vagytok-e. Igazán szólhattál volna, hogy összejöttél egy milliomos lányával. Eddig azt hittem, hogy csak szex. Erre tessék. Vele mutatkozol az apja partyján. Ebből aranyom most nem húzlak ki, hisz annyira se méltattál, hogy közöld velem a tényeket.
-Steph hagyj békén. A magánéletemhez senkinek semmi köze. Így ahhoz se, hogy kivel járok.
-És Kristen?-Kérdezte.
-Te is tudod, hogy Kris és köztem szexen kívül soha nem volt semmi.
-Én tudom. De a Summit vezetősége őrjöngeni fog. Hisz a pletykák miatt is nagy volt az érdeklődés a Twilight iránt, ami pedig komoly pluszbevétellel járt.
-Steph az újságírókat lerendezem. Együtt vagyok Rachelel, és ezt ma elmondom az összes firkásznak. Viszont tudtommal a Summit a kapcsolataimba nem szólhat bele, szóval szereld le őket, ha már ezért kapod a fizetésed.
-Seggfej-sziszegte Steph, mire elnevettem magam. Közben Rachel ficánkolni kezdett a karjaim közt, hogy kiszabaduljon, de nem hagytam neki és még szorosabban fontam át a derekát. Gyors puszit nyomtam a lapockájára, majd úgy döntöttem ideje lerakni a telefont és vele foglalkozni mielőtt megsértődik.
-Én is szeretlek. Na de most leteszlek. Szia-köszöntem el.
-Szia-mondta Steph és hallottam a hangján, hogy nem haragszik rám így nyugodt szívvel nyomtam ki a mobilom.
-Hová készül a kisasszony?-Kérdeztem Rachelt, aki még mindig szabadulni próbált de most, hogy a telefont az ágyra dobtam és mindkét karommal szorosan öleltem magamhoz, moccanni sem bírt.
-Le kéne zuhanyoznom és éhes is vagyok. Na meg ha jól hallottam neked is dolgod van-mondta.
-Még van időm-feleltem miközben a nyakából félresöpörtem a puha tincseit és az ajkaimmal kezdtem ízlelni a selymes bőrét.
-Hé engedj el-nevetett fel, de a szavaival ellentétesen cselekedett mikor a mellkasomnak dőlt.
-Biztos vagy benne?-Kérdeztem vigyorogva és az orrommal kezdtem cirógatni a nyakát.
-Ha csak nem akarod, hogy éhen haljak, akkor igen-vigyorgott vissza miközben végigsimított az arcomon. Az én gyomrom is kezdte követelni a magáét így csalódottan felsóhajtottam és engedtem neki. Tényleg szükségünk volt az energiára főleg, hogy elég jó módszert találtunk a kalóriák elégetésére. Az egyik kezem a térdei alá csúsztattam a másikkal pedig szorosan tartottam a felsőtestét, és felálltam vele együtt az ágyról, hogy a nappaliba vigyem. Olyan könnyű volt, akár egy tollpihe mégis megijedtem, hogy leejtem mikor a puha ajkait a nyakamhoz nyomta, majd a nyelvét végigfuttatta az államtól egészen a fülcimpámig, hogy utána játékosan megharaphassa a fülem.
-Hééé. Ha ezt így folytatod, visszafordulok és se a munka, se az éhhalál veszélye nem fog visszatartani attól, hogy végelgyengülésig szeresselek-vigyorogtam rá, mire ártatlanul pislogott rám. Óvatosan a telefon melletti székbe ültem vele az ölembe.-Mit szeretne enni a kisasszony?-Kérdeztem vigyorogva.
-Sült krumplit meg hamburgert. Hagyma nélkül-mondta, amin ismét jót kuncogtam.
-Hamburger és sült krumpli?-Pislogtam rá meglepődve, mire bőszen bólogatni kezdett.-Oké-mondtam nevetve, majd leadtam a rendelésünk.
-Rob..-somolygott rám Rachel.
-Igen?-Kérdeztem miután egy puszit nyomtam az arcára.
-Öhmm... Nem gondolod, hogy legalább egy alsónadrágot magadra kéne venned? Bár nem-csóválta meg a fejét.-Majd én ajtót nyitok, hisz rajtam legalább van valami-mondta nagy komolyan, mire végignéztem rajta.
-Na azt már nem. Egy szál takaróban te senkinek semmilyen ajtót nem fogsz kinyitni-szúrtam le majd óvatosan felálltam és talpra állítottam, hogy bemehessek a hálóba és magamra kapjak egy boxert meg egy pólót. Amint visszaértem Rachel elszontyolodva nézett rám a szempillái alól.-Mi a baj?-Kérdeztem miközben magamhoz öleltem szorosan.
-Túlöltöztél-motyogta, miközben a kezeit a pólóm alá csúsztatta és a tenyereit a lapockáimra fektette, majd a fejét a mellkasomnak döntötte.
-Csak ez a baj?-Kacagtam fel. Már valami eget rengető dologra számítottam az arca láttán, de ezzel a válaszával jól meglepett.
-Csak?-Kérdezett vissza durcásan.-Ez a póló nem kellett volna-mondta, mikor újra a szemembe nézett és finoman végighúzta a körmeit a gerincem mentén.
-Nem sokáig marad rajtam, ha így folytatod-suttogtam, majd újra az ajkaira tapadtam. Ha az ajtón nem kezd el kopogni a pincér, biztos voltam benne, hogy ott a nappali padlóján teperem le, de sajnos megzavarta a ténykedésünk. Nehezen elengedtem a karjaimban tartott nőt, aki egy pillantásával fel bírta korbácsolni a szenvedélyem, majd gyorsan átvettem a kaját. Mire visszaértem a nappaliba Rachel már nem volt ott, hanem az erkély korlátjának dőlve dohányzott. Ahogy végignéztem rajta megértettem az előbbi durcizását, hisz a testét alig fedő takaró helyett már az egyik pólóm volt rajta, amit pizsamaként használt az éjjel és majdnem a térdéig ért. Így is iszonyatosan szexinek találtam, de akkor is... Amint kiléptem azonnal rámkapta a tekintetét és csillogó szemekkel nézett végig először rajtam, majd a pillantása a kezemben tartott roskadásig telepakolt tálcán állapodott meg. A cigijét azonnal elnyomta és lehuppant a kint lévő székbe.
-Ide vele-nyúlt az egyik hamburgerért és amint a tányér az ölében landolt enni kezdett. Én is követtem a példáját, de a szemem nem tudtam levenni róla. Egyszerre végeztünk az evéssel, és mosolyogva nézett rám de én elnevettem magam.-Most mi van?-Nézett rám értetlenül, mire megcsóváltam a fejem és a székből felállva mellé guggoltam, hogy az ujjammal töröljem le a szája sarkában lévő mustárt, hogy a helyére egy apró puszit nyomjak.
-Kismalac-kuncogtam, mire Rachel bevágta a durcit, és jól nyakon vert.-Áuu! Ezt most miért kaptam?
-Nem vagyok kismalac- fonta össze a karjait a mellkasa előtt, de ezzel csak azt érte el, hogy a póló feljebb csúszott a combjain, amitől azonnal beindult a fantáziám. Ott a teraszon dobtam le a pólóm, mire kikerekedett szemekkel bámult rám, de nem mozdult. Megtettem helyette én, hisz azonnal a karjaim közé kaptam és a fürdőszobába felé vittem.
-Engedj el Rob-visított, miközben hol a vállam, hol a hátam püfölte, de én csak nevettem rajta. A zuhanykabinig meg se álltam, majd ott talpra állítottam és szorosan tartottam, hogy ne ficánkoljon. Az egyik kezemmel a zuhanyrózsa után nyúltam és megengedtem a vizet. Hidegre állítottam a hőmérsékletet, majd a feje fölé emeltem és ráirányítottam a jeges áradatot.
-Hűtsd le magad baby-vigyorogtam rá, miközben nyelte a vizet és hirtelen meg se bírt szólalni csak hápogott. A hideg víz alatt remegni kezdett, majd láttam, hogy a düh teljesen elönti. Ezért még kapni fogsz Pattinson, gondoltam magamban, de nem bírtam megállni nevetés nélkül.
-Teeee-bökött az ujjával a mellkasomra, miután kisöpörte a vizet az arcából. Aztán valami ördögi fény gyúlt a tekintetében és gonosz mosolyra húzta a száját. Ajaj mi lesz ebből. Kővé dermedve vártam mit fog lépni és nem is kellett sokáig. Az ujjait végighúzta a mellkasomon át a boxerem széléig, majd berántott maga mellé és azzal a mozdulattal az alsónadrágom alá nyúlt, hogy kezével finoman bilincsbe zárja az újra éledező férfiasságom. A lélegzetem is elakadt, amint mozgatni kezdte a kezét rajtam és kiejtettem a zuhanyrózsát a kezemből. Rachel végig a szemembe nézett és huncutul mosolygott. Mindenféle bosszúra számítottam, csak erre nem. A térdeim megremegtek, amint körmeivel végigszántott a hátamon. A szívem ismét őrült módjára kezdett verni és persze a vért a lenti testrészem felé pumpálta, amit Rach elégedett vigyorral vett tudomásul. Meg mertem kockáztatni, hogy ha nem dőlök a zuhanyfülke falának, ott helyben esek össze attól, amit a testemmel művel.
-Rach- nyögtem, mikor lehúzta rólam a vizes alsóm, hogy utána közelebb lépve az ajkait a nyakamra tapassza, miközben a kezét még mindig mozgatta a már kőkemény testemen. A nyelvével a kulcscsontomra siklott, majd a mellbimbóim vette kezelésbe és finoman megharapta az egyiket. Aztán még lejjebb ereszkedett és végigcsókolta hasam, hogy utána térdre ereszkedjen előttem, és a keze helyét a nyelve vegye át. Csak kapkodni bírtam a levegő után, mikor egy mozdulattal eltűntetett a bársonyos ajkai közt és azt hittem ott helyben végem van. Minden erőmre szükségem volt, hogy vissza tudjam tartani magam, miközben óvatosan lepillantottam a lábaim előtt heverő nőre, aki a szemeit azonnal az enyémekbe fúrta. Vágytól ködös tekintettel pislogtam rá, hogy magamban elraktározhassam az elém táruló látványt, mire a szája bilincséből elengedett és felállt, hogy az ajkait alig egy pillanatra az enyémekhez érintse. Meg kellett kapaszkodnom a zuhanyrózsa tartójában, ha talpon akartam maradni.
-Hűtsd le magad baby-súgta kacéran az ajkaim közé, majd kilépett mellőlem. A szavai lassan jutottak el a tudatomig. Boszorkány. Futott át az agyamon, amint észhez tértem és kiléptem én is a tus alól, hogy utána menjek és megadjam neki, ami jár a kis bosszújáért. Ha azt hitte, hogy csak így itt hagyhat mikor ennyire feltüzelt, akkor nagyot tévedett. Vágytól ködös aggyal indultam a keresésére. Nem kellett sokáig kutatnom, hisz amint kiléptem azonnal megpillantottam a folyosón.
-Ezt nem úszod meg ennyivel-mondtam rekedt hangon és nagyot nyeltem, amint végignéztem rajta. A testére teljesen rátapadt a pólóm és a hajából is csöpögött a víz. Nagy léptekkel indultam utána, mire a válla fölött rámpillantott és gonosz mosolyra húzta a száját, majd futni kezdett előlem. Az első kanyart persze rosszul vette be és a vizes tappancsaival elcsúszott a kövön. Hatalmasat koppant a földön, én pedig majdnem szívgörcsöt kaptam, mikor meghallottam egy reccsenést. Azonnal odasiettem mellé és láttam, hogy az arca fájdalmas grimaszba torzul. Teljesen kitisztult a fejem, ahogy mellé guggoltam.
-Jól vagy?-Kérdeztem ijedten, miközben a bokájához kapott és felszisszent.
-Azt hiszem kibicsaklott a bokám-susogta sírós hangon.
-A fenébe-morogtam, majd a karjaim közé kaptam és a kanapéra tettem óvatosan.-Mindjárt jövök-mondtam, majd felpattantam mellőle és a fürdőbe siettem három törölközőért. Az egyiket a derekam köré csavartam út közben, majd a hálóba csattogtam egy-egy száraz pólóért és alsónadrágért. Amint a nappaliba értem és rápillantottam Rachel bokájára, majdnem elájultam. Kétszeresére dagadt. Bassza meg, hogy lehettem ekkora hülye, túrtam a hajamba, majd a bárszekrénybe léptem némi jégért és a kisebbik törölközőbe csavartam. Odasiettem mellé és a jéggel telepakolt törölközőt óvatosan a bokájára tettem, mire összerázkódott.
-Nagyon hideg-nyafogott.
-Cssss-intettem le, majd alaposabban megnéztem a lábát.-Beviszlek a kórházba. Ezt meg kell nézetni-pislogtam rá aggódva.
-Nem akarok kórházba menni-nyafogott tovább.
-Nincs vita-dörrentem rá, mire megilletődve pislogott rám és abbahagyta a mocorgást. A jeges törölközőt újra a lábára raktam, majd leemeltem róla a vizes pólót és megtöröltem a testét, hogy utána ráadjam a száraz pólóm. A szemei könnyben úsztak, én pedig teljesen kétségbe esve figyeltem, ahogy maga elé mered, miközben törölközöm és felöltözöm.- Nem lesz semmi baj-ültem le mellé egy puszit nyomtam a homlokára és magamhoz húztam.-Annyira sajnálom- suttogtam.
-Nem a te hibád-szipogta.
-Jobban kellett volna vigyáznom rád-suttogtam a hajába, miközben még szorosabban öleltem magamhoz és a karját simogattam. Az arcára finom puszikat nyomtam, hátha megnyugszik kicsit és talán ezzel az én bűntudatom is enyhül.
-Nem akarok kórházba menni-motyogta pár perc után.
-Rach-kezdtem bele de a mutató ujját a számra rakta, és még mindig könnyes szemekkel nézett rám. Ezzel sikerült el is hallgattatnia, hisz ahogy az arcára néztem mérhetetlen lelkiismeret furdalás kerített hatalmába. Miattam vannak fájdalmai. Ha nem vagyok ekkora hülye, most nem lenne semmi baja.
-Van itt is orvos. Csak hozd ide a mobilom a hálóból, kérlek-mondta határozottan. Nem akartam vele vitatkozni, így azonnal felálltam és tettem, amit kért. Amint a kezébe nyomtam a mobilt azonnal tárcsázott is. Bűntudatban tocsogva ültem mellé ismét, hogy újra magamhoz öleljem, bár tudtam, hogy ezzel nem enyhítek a fájdalmán.
-Szia Luke. Feljönnél Rob szobájához a dokival?...Nyugi nincs semmi bajom, csak azt hiszem kibicsaklott a bokám..... Köszönöm-mondta, majd lerakta a telefont.
-Ki az a Luke?-Kíváncsiskodtam, mire elmosolyodott.
-Az egyik macim. Már találkoztál vele. De én a helyedben elbújnék, míg el nem mondom neki, hogy mi történt, mert most azt hiszi te bántottál, és ketté fog tépni, még mielőtt elmagyarázhatnám neki a helyzetet-mosolygott rám.
-Meg is érdemelném-hajtottam le a fejem bűnbánóan, de ebben a pillanatban kopogtak az ajtón. Azaz inkább dörömböltek. Egyből tudtam, hogy Rach macija akarja betörni a szoba ajtaját. Gyorsan pattantam fel a kanapéról és nyitottam ajtót, amin azonnal berobogott egy pasi egy orvosi táskával, őt pedig egy másik már ismerős izomkolosszus követte. De nem volt időm velük foglalkozni, hisz egyből elkapta a nyakam Rachel másik testőre, és a torkomnál fogva a falhoz nyomott. Dühtől izzó szemekkel nézett végig rajtam. Na ezt most nem úszom meg élve, állapítottam meg magamban....
-Egyszer már megmondtam, hogy ne menjen még egyszer Rachel a közelébe Mr. Pattinson, de úgy látom, hogy nem ért a szóból. Én pedig nem vagyok papagáj, hogy ismételgessem önmagam. Remélem, ezt majd megérti-köpte a szavakat felém, majd éreztem az öklét a gyomromba csapódni, amitől azonnal kétrét görnyedtem volna, ha nem tart a falhoz szegezve még mindig a nyakamnál fogva olyan erővel, hogy azt hittem megfulladok.
-Luke elég-kiabált Rachel ijedten, mire a pasi elengedett én pedig azonnal a hasamhoz kaptam és felnyögtem a fájdalomtól. Aztán újra rámkapta a tekintetét Luke és haragtól izzó szemekkel nézett rám, majd elkapta a pólóm nyakát, hogy annál fogva újra a falhoz préseljen.
-Ha még egyszer egy haja szála is meggörbül Rachelnek miattad, felnégyellek és puszta kézzel zsigerellek ki, hogy a kutyák elé dobhassam a kitépett szerveid, majd az üres tested a világ négy különböző pontján lévő kerítésre tűzöm, hogy a madarak lakmározzanak a húsodból és csontig rágják az élettelen testedről a bőrt! Világos Mr. Pattinson?-Sziszegte az arcomba.
-Luke állj! Nem az ő hibája. Vizesen rohangáltam és elcsúsztam a padlón. Nem tett semmit. Hagyd békén-darálta le Rachel, mire a medvéje rákapta a tekintetét és nagyokat pislogott rá.
-Ugye nem csak védeni akarod?-Kérdezte.
-Esküszöm, hogy nem csinált semmit. Engedd el, kérlek-suttogta Rach.

2010. június 7., hétfő

Egy szó

Sziasztok!
Ma sikerült megírnom a következőt! Köszönjük az eddigi komikat, és hogy olvastok!
Várom a megjegyzéseket!
Puszi!
Amy


** Rachel **

Miután Rob elment gyorsan összekaptam magam, és elindultam az egyetemre. Nyár van, de még így is rengeteg ember szorgoskodik az egyetem hatalmas, ódon falai között. Nekem szerencsére nincs már vizsgám, de van nyári szakköröm így minden héten bejövök, szinte minden délután. Mivel a hétvégemet Rob eléggé lefoglalta, így üres kézzel jöttem. A képet, amit festettem a padláson nem akartam behozni. Most valami újra vágytam.
Beléptem a harmadik emeleten lévő hatalmas rajzterembe, s a kötelező köszönések után leültem az ablak mellé. Előttem egy üres papír volt, és azon rágódtam, hogy mit is alkossak. Végül úgy döntöttem, hogy rajzolni fogok, így előkerestem a rajzos táskámból egy szénceruzát, – igen, ezt is Caratól kaptam, egy Gucci, de belül úgy van kialakítva, hogy a mappák, és ceruzák elférjenek – és rajzolni kezdtem.
Három órával, két kávéval, és egy fél doboz cigivel később alaposan szemügyre vettem a képet. Olyan érzésem volt, mintha nem is én rajzoltam volna, mintha most látnám először. És így is volt.
A kép bal oldalán édesanyám sírja volt, s az előtt térdeltem én. Sírtam, és körülöttem a természet haldoklott. Csupa elhervadt virág, és lombját hullató fák, de a háttérben… Egy dombon, egy kócos hajú férfi állt és intett nekem kedvesen mosolyogva… Igen, Robert volt.
Csodálkozva néztem a képet, majd lélegzetem elakadt, mikor rájöttem, mit is ábrázol. Rob az, aki a legfontosabb lett az életemben, és Ő húzott ki engem a gyászból. Az első férfi, akinek megnyíltam, és bármennyire is furcsán hangzik, de Ő az egyetlen férfi, aki majdnem igazán ismer. Neki sem mutattam meg az igazi énem, de többet tud rólam, mint az eddigi pasik az életemben.

Az igazi Rachelt még Ő sem ismeri igazán, de lényeges része lett az életemnek, és talán nem is hazudtam, mikor azt mondtam Kristennek, hogy szeretem Robot. Olyan természetes volt kimondani, és olyan jó érzéssel telített el.
Emlékszem, mit mondott apa, mikor bejött:

„- Honnan tudod, hogy nem szeretem? Te talán szereted?- bámult közvetlen közelről az arcomba.
- Ha tudni akarod igen- kiáltottam vissza rá és ekkor meghallottam a kilincs kattanását és a közeledő léptek zaját.
- Kicsim! – szólt apa, s mosollyal az arcán méregetett minket. Ahogy rápillantottam Krisre, szinte majdnem elkapott a röhögés, mert olyan fejet vágott, mint aki szellemet látott. – Igaz ez? – kérdezte apu.
- Pontosan mire is gondolsz? – próbáltam terelni.
- Szereted Robertet?
- El ne higyje neki! Szerintem hazudik! – dohogott Kristen.
- Hát… Igen… Azt hiszem. – motyogtam, s magam is elgondolkodtam ezen.
- Na persze… - nevetett fel zavartan Kris. – Ha azt hiszed, hogy a tiéd lehet, hát tévedsz. Őt nem tudja neked megvenni Leonardo! – oktatott ki az a kis fruska.
- Nem is kell! Rob már az elejétől kezdve az enyém volt. – mutogattam az ujjammal felé.
- Na ne mondd! – lépett egyet közelebb.
- De mondom, ne akard megismerni az öklömet aranyom, mert nagyon megjárod! – figyelmeztettem.
- Persze, azt hiszed, hogy félek tőled?
- Lányok! – nevetett fel apa. – Olyan aranyosak vagytok! De ezt hagyjátok abba. Szegény fiút még a végén valakinek úgy kell majd felkanalaznia a földről, mert széttépitek! – nevetett még jobban.
- Apa! – szóltam rá, mire nagy nehezen rendezte vonásait.
- Kicsim, igaza van Kristennek! Őt nem adhatom neked, de nagyon örülök, hogy ennyire harcolsz a szerelmedért… Ugyanúgy, ahogy én harcoltam annak idején az anyádért. – mosolygott, s nekem elszorult a szívem.
- Fizetheted neki a plasztikai sebészt, miután végeztem vele! – dühöngött Kris.
- Ne aggódj, te sem fogsz kamerák elé lépni egy jó darabig! – mondtam, s megindultunk egymás felé. Ám apa köztünk termett, s szigorúan nézett ránk.
- Ne itt, ne most, ne így! – mondta ellentmondást nem tűrően, majd az ajtó felé fordított minket, s elindultunk lefelé.”


Apának nagyon tetszett a szituáció, de nem is sejti, hogy milyen szívesen megruháznám Miss Stewartot!
Érzelmeim annyira elragadtak, és annyira elgondolkodtam, hogy észre sem vettem, hogy így elrepült az idő. Összepakoltam a cuccaim, fogtam a rajzot, és haza mentem. Kaptam egy sms-t Roberttől, hogy hol találkozzunk. Visszaírtam neki, hogy öltönyben és nyakkendőben jöjjön hozzám nyolcra, ha mer velem mutatkozni a nyilvánosság előtt. Ha meg nem, akkor majd éjjel megyek én hozzá.
Apa rendez egy partit egy klubban, amolyan „ki a gazdagabb” buli lesz, ahova nekem is el kell mennem. Cara már a szobámban toporgott, mikor hazaértem, és jól lecseszett, hogy még csak le sem zuhanyoztam. Miközben a hajamat, és a sminkemet csinálta mindent elmeséltem neki Robról, és nagy szemmeresztgetések közepette megállapította, hogy szerelmes vagyok. Én persze csak jól kinevettem, de legbelül elgondolkodtam ezen. Valóban az lennék?

Cara most sem hazudtolta meg önmagát, és a stílust, amit képviseltet velem, és egy bordó rövid, mélyen dekoltált koktélruhát adott rám, egy hozzá illő magassarkú cipővel. A sminkem nem lett erős, de ez nem is baj, mert nem szerettem, ha rikítok, a hajam pedig tökéletes csigákban omlott a vállaimra.
Mikor lementem a nappali nem várt látvány fogadott: Rob a kanapén ült apával szemben, s beszélgettek. Rob nagyon helyes volt így, haja kivételesen meg volt fésülve, de a káosz hatása még mindig ott volt, egy gyönyörű fekete öltönyben volt, egy fekete nyakkendővel.
Hát eljött! – el sem hiszem. Eddig mindig úgy találkoztunk, hogy az nem volt nyilvános, de most együtt megyünk, és ez jelent valamit.

- Kicsim! – mosolygott apa. Adott egy puszit, majd Carahoz fordult. – Remek munka! Hadd mutassam be neked Robert Pattinsont, Rob ő itt Cara Long. – Cara és Rob kezet fogtak, majd Rob mellém lépett, kezét a derekamra csúsztatta, s a fülembe suttogott.
- A legszebb nő vagy a világon! – majd egy puszit nyomott a számra.
- Köszönöm! – pirultam el egy kicsit. – Te is nagyon fess vagy ma este! – mosolyogtam rá.

Apa már elment, így mi is beszálltunk a nekem otthagyott hosszú, fehér limuzinba. Jobban szerettem az én kocsimat, de mivel itt tényleg a pénzünk mutogatása a lényeg, így ezzel kellett mennünk.

- Tényleg… A napnál is szebb vagy! – mondta Rob egy édes mosoly kíséretében.
- Köszönöm! – motyogtam.
- Nos, milyen parti is lesz ez? – kérdezte.
- Ez egy parti lesz, amin rengeteg gazdag ember vesz részt, a családjaikkal együtt. Általában ide hozzák először a lányaikat, akik elmúltak 14 évesek. Amolyan „első bál” féle, de természetesen a lényeg az, hogy mennyire vagy gazdag. – magyaráztam.
- Te is itt voltál először? – kérdezte mosolyogva.
- Igen itt. Apa vett nekem egy gyönyörű nyakéket, hasonlót, mint amit a Titanicban látsz, csak az enyém zöld volt. A neve: a Kígyó mérge. Az egyik legdrágább ékszer volt ez akkoriban. – mondtam unottan.
- És az hol van most? – kérdezte kíváncsian.
- Egy árverésen eladtuk. – rántottam meg a vállam.
- Hű, csak így tovább adtátok?
- Igen… Apa szeret adakozni a gyermekegészségügynek. Abból a pénzből több kórházat is felhúztak a Közel Keleten. Magán kórházat. De nem is ez a lényeg! Utálom ezt a magamutogatást! Amint lehet lelépünk jó? – kérdeztem, remélve, hogy egyet fog érteni.
- Persze! Nekem sincs nagyon ínyemre. Bár az eléggé növeli az önbizalmam, hogy a legszebb nő az én oldalamon jelenik meg! – simított végig a combomon.
- Hasonlóképp vélekedek én is rólad! – mondtam.

Rob nem szólt többet, csak hozzám hajolt, s egy édes csókot kaptam tőle. Olyan édes volt az ajka, s engem rögtön hatalmába kerített valami furcsa érzés. Vajon ez a szerelem? Inkább úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom azzal, hogy rájöjjek mi ez az érzés, csak élvezem. Rob csókját egészen az utunk végéig élveztem. Szorosan bújtunk egymás karjaiba, és simogattuk a másikat. A sofőr szólt hátra, hogy megérkeztünk, így eligazítottuk magunkon a ruhát, majd az ajtó kinyílt, Rob kiszállt, és kezét nyújtotta nekem. Segített kiszállni a kocsiból, én pedig felvettem a szokásos maszkomat, így magamra öltve a „gazdag fruska” álcámat, felemelt fővel, és mosolyogva karoltam Robertbe.

A fényképező gépek kattogtak, s én csak mosolyogva pózoltam Rob oldalán. Bal kezem a vállára tettem, testemmel felé fordultam, és csípőre tett másik kezemmel álltam mellette. Ami igaz, az igaz, és nekem dagadt a mellem a büszkeségtől, hogy Rob a partnerem, mert irtó helyes volt. Egy pillanattal később egymásra néztünk, s mosolyogtunk. Gyönyörű kék szemei csillogtak, s szinte elbűvöltek. Bájos mosolyt villantottam, ő pedig felém hajolt, s egy kis csókot kaptam. Amint elváltak ajkaink, újra a fotósok felé fordultunk, és tovább mosolyogtunk.
Aztán meguntam, és Rob kezét megfogva befelé húztam a clubba.

- Remélem nem haragszol, hogy megcsókoltalak! – nézett rám kicsit félénken.
- Dehogy haragszom! – mondtam. – Örülök neki, így… Most végülis, együtt vagyunk… mint… mint egy pár? – kérdeztem akadozva.
- Én örülnék neki! – mosolygott.
- Én is! – mondtam.

Őszintén örültem neki, hogy felvállal, bár voltak kétségeim. Egy újabb csók után végül belevetettük magunkat az unalmasabbnál unalmasabb beszélgetésekbe.
Egy csomó ember jött oda hozzánk a lánykáikkal, hogy megcsodálhassák Robot. A kis ficsúrok pedig jöttek, és elhalmoztak bókok ezreivel.
Rob nem nagyon örült a kialakult helyzetnek, ám annak már annál inkább, hogy elküldtem mindet. Sosem adtam be a derekam ezeknek a fiúcskáknak, nem az én stílusom.
Idő közben apát is megtaláltuk, aki látszólag nagyon élvezte a partit. Ehhez mindig is nagyon értett, de hogy hogyan kellene bánni az egyszem gyerekével…
És ahogy utalt arra, hogy küzdött anyáért, azért más a helyzetünk. Apának már akkor is megvolt mindene, ám miután a nagyapa meghalt, egyedül kellett helyt állnia, és anya ezért nem akart hozzá menni. Félt, hogy sokat lenne egyedül, de nem kellett csalódnia, mert apa addig sokat volt vele, míg élt. Aztán terjesztette a céget, engem pedig itthon hagyott.

Ahogy oldalra fordítottam a fejem, megpillantottam Robot, ahogy egy híres neves bankárral beszélget. Olyan könnyű lett volna elképzelni, hogy mi ketten együtt vagyunk, és ráadásul boldogok, de én is féltem, csak úgy, mint anya.
Rob egy világsztár, ha el akarja fogadni, ha nem, és minden nő oda van érte. Lehet, hogy most úgy gondolja, hogy érdekes és szép vagyok, de ha megismerne, hogy milyen vagyok, lehet hogy csak egy lennék a sok közül. Azt pedig nem akartam. Szerettem volna, ha örökké ilyennek lát, egy erős, határozott és szexi nőnek, de hogy ezt hogyan érhetném el?...

Az óra ketyegett az éjfél felé, s én egyre jobban untam az egészet. Ám ekkor apa lépett fel az emelvényre, s fogta meg a mikrofont.

- Kedves vendégeink! Nagyon szépen köszönöm, hogy elfogadták a meghívásunkat, és megjelentek! Rengeteg pénz gyűlt össze, mint már kihirdettük! Köszönjük szépen! – mindenki tapsolt, Rob pedig mögém állt, és hátulról ölelt. – Ma új hagyományt indítunk! A fiatalok számára éjféltől, amíg bírják privát bulit szerveztünk! – na ez engem is meglepett. – Érezzétek jól magatokat! Taxik sora fog rátok várakozni a bejáratnál! Viszont látásra! – mosolygott, majd lelépett az emelvényről.

A hangszórókból hangosan szólni kezdett Lady Gaga Bad Romance című száma, s mellém lépett Julie, apám cégtársának a lánya, s kézen ragadott, majd a tánctér közepére húzott. Vele egy jó párszor nagyon berúgtam már apáink partiján, így meg sem lepődtem, hogy megtalált. Eszeveszettül szexi táncba kezdtünk, s egymást követték a jobbnál jobb zenék, mi pedig nem fáradtunk. Legtöbbször Juliehoz simultam, Robbal szemben, aki a bárpultnál ült, és elkerekedett szemekkel vizslatott. Mindig rákacsintottam, vagy küldtem neki egy puszit. A többi hímnemű egyed is minket bámult, amit nem bántam, mert így legalább Rob is tudja, hogy nem ő az egyetlen, aki érdeklődik irántam, de azért csak őt figyeltem, hogy tudja, nekem ő kell.
Épp felhőtlenül táncoltam, mikor éreztem hátulról hozzám simulni egy testet, majd jött az illat is, ami Robhoz tartozott. Szorosan nyomtam ágyékához fenekemet, s körözni kezdtem, majd Rob a fülemhez hajolt, s egyet nyögött, aztán maga felé fordítva nyúlt a fenekemhez, és szorított magához.

- Meddig akarsz még maradni? – búgta fülembe.
- Unod már? – incselkedtem, miközben keze alatt ráztam a hátsóm.
- Akarlak! – nézett szemembe ködös tekintettel.

Nem szóltam, csak megcsókoltam. Nyelvemmel hamar engedélyt kértem tőle, hogy játszhassak az övével, amit gyorsan meg is kaptam. Nem sokáig bírtam volna már én sem, így a kijárat felé igyekeztünk, így összegabalyodva. Mielőtt kiléptünk volna az ajtón, elváltak ajkaink, majd Rob maga elé húzott, s kezemet merev férfiasságához húzta. Szegényt muszáj volt takarnom, így összekulcsoltam ujjainkat, és előtte mentem ki az ajtón. A vakuk villogtak, de most nem törődtem velük, s gyorsan lépkedtem a fehér limuzin felé.
Rob gyorsan kinyitotta az ajtót, majd miután beszálltam, ő is beült.

- Menjen körbe-körbe a városban, amíg nem szólok, hogy elég lesz! – mondtam a sofőrnek, majd megnyomtam a gombot, ami felhúzta a „falat” a vezetőfülke és köztünk.

Szoknyámat felhúztam egy kicsit, hogy Robbal szembe tudjak ülni az ölében. Egy szenvedélyes csókban forrtunk össze, majd amilyen gyorsan csak tudtam lecibáltam róla a zakót, kikötöttem a nyakkendőt, és kigomboltam az ingét. Mikor ezzel megvoltam, apró csókokkal halmoztam el nyakát, és mellkasát, amire ő nyögéseivel válaszolt. Bőszen kereste a ruhámon hátul a cipzárt, de nem találta. Nem hát, mert oldalt volt. – ezen jót mosolyogtam, de nem érdekelt, én így is akartam.
A nadrágjához nyúltam, s kigomboltam, volt rajta vagy öt gomb is, és majdnem egyszerűen letéptem, de tudtam még magam annyira türtőztetni. Amint ez sikerült, a lyukon, ami a boxerén volt előhúztam kemény férfiasságát, s kézzel kezdtem kényeztetni.

- Rach! – nyögte elhalóan nevemet.

Nagyon tetszett, hogy ennyire kíván, így tovább akartam kényeztetni. Gyorsan letérdeltem elé, s nyelvemmel kezdtem izgatni. Rob nem sokáig bírta, így magára húzott, elhúzta aprócska tangámat, s egy határozott mozdulattal magára ültetett. Pár pillanatra csak egymás szemébe néztünk, majd lassan mozogni kezdtem. Egy ideig így mozogtunk, ujjaimat Rob hajába fúrtam, s fejét hátrafeszítettem az üléstámlára, míg ő a csípőm mozgatta egyre gyorsabban kezeivel. Őrjítően gyorsan mozogtunk, s szinte úgy éreztem felrobbanok, de csak ezután jött az élvezet elsöprő ereje. Hangosan sikítva éretem el a csúcsra, Robbal együtt, aki melleimbe temetkezett.

Pár percig még pihegtünk egymás karjaiba, majd nagy nehezen lekászálódtam Robról. Legszívesebben összeolvadva maradtam volna vele, de nem tehettem így, miután nagyjából összeszedtük magunkat, s előreszóltam telefonon, hogy menjünk a hotelhez.
Kézen fogva sétáltunk az épületbe, s közben egy-két fotó itt is készült rólunk. Felmentünk Rob szobájába, majd együtt zuhanyoztunk, - mondanom sem kell, hogy Robbal nem lehetett bírni, így ismét egymáséi lettünk. -, aztán Rob egyik pólójába és boxerébe bújtam, és aludtunk el, ölelkezve.

Reggel hangos dörömbölésre ébredtünk, s kómásan botorkáltunk el együtt az ajtóhoz, hogy miután szélesre tártuk Kristen paprika vörös fejével nézzünk szembe.

- Te meg mit keresel itt? – kérdeztem magamhoz térve.
- Apád visszavonta azt a dolgot! – de rendes! – Mi a franc ez a csókjelenet? – mutatott egy újságra, aminek a címlapján ott díszelegtünk. Elvettem a kezéből és jobban megnéztem. Meg kell, hogy mondjam, remekül festettünk együtt. Nem csak a csókról volt fotó, hanem arról is, mikor egymásra mosolyogtunk. Az arcom itt boldognak látszott, és tudtam, hogy az voltam, és vagyok most is. Beleszerettem Robertbe! Elismerem.
- Rachel a párom! – hangzott Rob egyszerű de mégis nagyszerű válasza, nekem pedig melegség öntötte el a szívemet, és lelkemet.
- Tudja, hogy két héttel ezelőtt még velem voltál egy ágyban? – kérdezte dühösen Kristen.
- De most velem van, fogadd el! – mondtam, majd rácsaptam az ajtót.

Szembefordultam Robbal, majd egy gyors mérlegelés után megcsókoltam. Hisz, hogy haragudnék rá, ha két héttel ezelőtt én is mással voltam. Tudtam, hogy ugyanúgy, ahogy nekem sem, úgy neki sem jelenthetett sokat.

- Szeretlek! – suttogta Rob az ajkaimnak, csukott szemmel, s nyelvét végighúzta számon.
- Én is téged! – motyogtam. Remélem nem bánom meg, hogy kimondtam. Rob bevitt a hálóba, és ledöntött az ágyra, egy újabb szeretkezés erejéig.

2010. június 5., szombat

Leonardo Knight

Sziasztok!
Hoztam a következőt,köszönöm Girl Behind The Curtain barátnőmnek a bétázást!!! (L)
Zsuzsámnak és kuksinak a segítséget (L).
Pici 18-as karika (XD) Ismételem önmagam: köszönöm a komikat amiket írtatok :) Igaz, most nagyon magas volt a labda amit Ariana feldobott, aki "ismer" az tudja mire gondolok (XD)
Pussz: Ancsa

**Robert**

Ez a nő rosszabb, mint az időjárás. Pedig nagyon örültem neki, hogy megbeszélik a dolgokat. Olyan ember vagyok, aki nem szereti, ha konfliktus van körülötte, pedig sokan azt hiszik, hogy egy vitakedvelő ember vagyok, pedig ez nem így van. Ezért is akartam hogy Rachel és Kristen beszéljenek, két nagyon különböző ember, és mégis mind a kettőben igen is sok hasonlóság van. Rachel is és Kristen is akaratos, szókimondó és vagány a maguk módján, mivel férfi vagyok, de gondolom ezt nem kell bizonygatni egyik lánynak sem, főleg Rachnek és Kristennek, ezért magától érthető, hogy nem érdekelnek a csajos dologok.
Nekem ugyan mindegy, hogy mi van rajtuk, tőlem lehet converse vagy Gucci, persze szeretem amikor egy nő alkalomhoz illően jelenik meg. Az ágyban meg lényegtelen, az csak formalitás, és idegek harca ha selyemből vagy egy egyszerű pólóból hámozom ki, a végeredmény számít.
Úgy látszik a konyha jó hatással van rám, vagy szex után jobban megy a gondolkozás? Fene se tudja, ismételten rágyújtottam egy cigire, és mondanom sem kell kisebb agyvérzést kaptam amikor valaki nagyon feltűnően elkezdett köhögni:
- Rob, megtennéd kérlek hogy nem füstölöd be a konyhát? - hátranéztem és Leonardo felhúzott szemöldökével találtam szemben magam.
- Persze, bocsáss meg, máris kimegyek. - és mint egy hülyegyerek elkezdtem csapkodni kifelé az ablakon a füstöt.
- Pantomim művésznek készülsz? Ugyan már Robert, nem miattam mondtam, Lisa néha képes úgy viselkedni mint egy dáma. Egy nap képes húszszor felmosni mindent…Gyere, megmutatom merre gyújthatsz rá .- Leonardo is furcsa nekem,mi van itt? Mindenkihez egy külön használati utasítás kell?
Rachel is olyan dolgokkal tud néha meglepni, hogy a fülem ketté áll. Hűségesen követtem a házigazdát az erkélyig, ott a korláthoz támaszkodott és feltűnően ránézett a cigis dobozra:
- Kérhetek egy szálat? Igaz, nem vagyok láncdohányos, de most úgy érzem, hogy szükségem van rá - olyan hangnemet használt, mintha ezer éve cimbik lennénk, a lányos apukák amúgy is veszélyesek, azt hiszem hiba volt kettesben maradni vele.
Ezek az izmok, és szigorú tekintet és mégis mosolyog, jobban megnézve azt hiszem itt a vége a Robert Pattinson mesének, kinyír. Közben felé nyújtottam a dobozt és kivett belőle egy szálat, majd rágyújtott. Lazán dőlt neki a korlátnak és olasz maffia filmbe illő mozdulattal fújta ki a füstöt.
- Robert, tudom hogy nem sokat beszéltünk még, így négyszemközt, de nagyon kíváncsi lennék egy valamire, és kérlek legyél velem őszinte, és remélem nem veszed tolakodásnak a kíváncsiságomat. -nagyon hivatalos hangnemben beszélt, csak reméltem, hogy nem Rach és köztem lévő helyzetre kíváncsi, habár amilyen szerencsétlen balfasz vagyok, nem sok esélyt adtam hogy most Fortuna mellém állna.
- Mire vagy kíváncsi? - tettem fel a kérdést, és közben elnyomtam cigimet, majd az erkélyajtónak támaszkodtam. Azóta Rachel és Kristen együtt vannak egy szobában, remélem még beszélhetünk a szobáról…
- Nem akarok beleszólni a lányom életébe, elég önálló, de azt már mondtam neked a múltkor is az ebédnél, arra viszont kíváncsi lennék, miért van Kristen a házamban? - pfff.. filmszakadás, ez rosszabb kérdés, mint amire számítottam, most mit mondjak neki?
- Őőő...hát..szóval.. - itt megköszörültem a torkom és ellöktem magam az ajtótól.- Tudod, ez egy igen bonyolult dolog…gondolom emlékszel, amikor volt egy kis cicaharc a szállodában? - azt hiszem, a lehető legrosszabbul fogalmaztam, Leonardo előtt össze kéne szednem magam, ehelyett mit csinálok? A síromat ásom meg...saját magamnak.
- Cicaharc? Arra gondolsz, amikor lekurvázta a lányomat Kristen? Persze, hogy emlékszek, ott voltam, az én lányomat alázták meg, ugye tudod hogy két perced van, és utánuk megyek? Tehát, olyan magyarázattal állj elő, amit még én is elhiszek, ne hidd azt, hogy egy szívtelen ember vagyok, de szeretem tisztán látni a dolgokat. Csak úgy mellékesen hozzáteszem: az óra elindult. - atya világ, az lesz a legjobb, ha nagyvonalakban elmesélem neki az igazat, de lehet abból nagyobb bajt csinálnék!? Áhám, van egy folt a csempén, mennyi esélye lehet annak, hogy Lisa néninek kedve szottyan egy alapos takarításhoz? Valljuk be őszintén: semmi. Szedd össze magad Robert, menni fog ez, nagy levegő, húzd ki magad és showtime.
- Mint, már mondtam, a helyzet igen bonyolult… amit a szobában láttál, hogy is fogalmazzak… nem a teljes igazság volt.
- Mit akarsz ezzel mondani, hogy a lányom hazudik?! Ne próbálj meg átvágni, nem kértem sokat, azt hiszem, csak azt, hogy megtudjam miért van a házamban, nagy kérés ez? Szerintem nem! .- kezdte elveszíteni a türelmét, igaz, nem csodálkozok az ő házában vagyok… Ki vagyok én itt? A szemében, minden bizonnyal egy senki, és látom rajta, hogy nem vette be a "zenét mutattam Rachelnek" dumát.
- Kris azért van most itt, mert Rachel kérése volt, Ő kért meg engem, hogy hívjam ide, és őszintén mondom, örülök neki. Amit Rach tett, ahogy viselkedett vele...Leonardo, mi ismert emberek vagyunk, az Isten szerelmére, kidobattátok, nem védem, de nem is vagyok mellette, tudom hogy az én hibám, mert a kiváltó ok az én voltam, de kérlek, gondolj csak bele a helyzetbe, Rachel egy önálló és független nőnek akar látszani, és én tudom hogy az, igaz nem régóta ismerem és be kell valljam, egy ostoba lépésnek tartom, ahogy téged hívott és gyerekesen akarta elrendezni a dolgot. Rachel ma reggel ezt mondta nekem " Eltudnád nekem intézni, hogy találkozzak Kristennel? Sokat gondolkoztam azon, amiket mondtál reggel, és rájöttem, hogy oltári baromságot csináltam." – hiba, hiba hátán, nem elég, hogy lebuktattam saját magamat, még szó szerint is idéztem a lánya szavait. Fasza, írhatom a végrendeletemet. Végülis így is, úgy is végem van, már régen a megbeszélésen kéne lennem. Kristennel együtt.
- Leonardo, most én is aggódok, hogy mi zajlik abban a szobában, de én bízok benne, hogy értelmes emberek módjára tisztázzák a helyzetet. A lényeg: Rachel bocsánatot akar kérni Kristől. Legalább is, így vettem ki a szavaiból... - kínomban felröhögtem a monológom végén, ez az őrület első jele, begolyóztam. Leonardo elnyomta a cigit és és villámokat szóró tekintettel rám nézett:
- Igen, tudom, hogy gyerekesen viselkedett, nem tudom mennyit mesélt a családunkról, azt sem tudom, hogy egyáltalán beszélgettek-e? Ahogy legutóbb is mondtad, akkor nálatok minden fordítva működik: előbb szexeltek, majd szexeltek és utána jönnek az unalmas és sablon dumák, mint például a másik megismerése. Az agyamat eldobom komolyan! Örülök neki, hogy a lányom végülis erre az elhatározásra jutott, de tudnod kell egy valamit: Nem alázhatja meg senki se a gyerekemet, szülő vagyok, kötelességem védeni! A munkám miatt nem lehetek sokat vele, szerinted nekem milyen érzés, amikor ránézek és nem felhőtlen örömöt, hanem egy szomorú tekintetet látok? Elmondom neked, te ezt nem tudhatod nincs gyereked: Kibaszott szar érzés, a magatehetetlenség egyszerűen elviselhetetlen és igen előfordul, hogy kihasználja ezt. Volt már rá példa, hogy átvágta a fejem, nem ismerem annyira, mint az anyja ismerte. Nagyon nehéz...pokolian nehéz, mindent megadok neki, amit csak kíván, ruhák, kocsik, lakás.De az anyját nem tudom visszahozni, tudom, hogy hiányzik neki, látom rajta, Cara ott van mellette akármikor, de még ő sem tudja betölteni azt az űrt ami Kate hagyott, próbálok jó apa módjára viselkedni és cselekedni, tudom hogy sokat hibázok, és megakarom ismerni a lányomat, de még hogy mennyire! De nem hagyja! Mit csináljak? - böbbenten hallgattam, ahogy minden a nyakamba zúdít. És ha még akartam volna, akkor sem tudtam volna hozzá szólni. Hidegzuhanyként ért, hogy egy milliárdos üzletember, aki egy boldog felszabadult embernek mutatja magát, milyen valójában. A felesége elvesztését még mindig nem dolgozta fel, ez nyilvánvaló, és az, hogy próbálja megismerni Rachelt sikertelenül, nem jutottam szóhoz. Nagyon sok olyan dolog van a háttérben, amit még álmomban sem gondoltam volna, csillogás és fényűzés, rengeteg pénz csak egy álca az ő helyzetükben. Aki nem ismeri őket minden bizonnyal csak a borító alapján ítél, ahogy én is így tettem, ide kellett jönnöm és szembesülni azzal a ténnyel, hogy ebben a házban, magában Knight családban még mindig a gyászé a főszerep és próbálja mindenki valahogy a saját stílusában élni a mindennapjaikat. Hihetetlen, most rajtam volt a sor, hogy az agyamat eldobjam. Szerencsés fickónak tartom magam, hogy nekem ott van a családom, akik ismernek és támogatnak, a mi esetünkben fő probléma a távolság, London nem a szomszédban van…
- Elnézésedet kérem, hogy így kitörtem, nagyon szégyellem magam, kérlek ne haragudj. Akkor reménykedjünk együtt, hogy a két lány nem tépi ki egymás haját., de inkább megnézem őket. Rendőrségre végképp nincs szükségem. - itt hagyott, láthatóan zavarban volt, biztos vagyok benne, ha hosszabb haja lenne ő is folyton azt piszkálná, nem, ez csak én beteg szokásom.
Feszülten várakoztam és percek teltek el, amikor Rachel, Leonardo és Kristen jelentek meg az ajtóban, ahogy rájuk néztem azt hittem szörnyet halok, Rachel és Kristen szigorú tekintettel méregette egymást,míg Leonardo levakarhatatlan vigyorral mérgette a két lányt… Mi a tököm történt már megint? Ezt nem hiszem el!
- Megbeszéltétek a dolgokat? - tettem fel óvatosan a kérdést. Elnézve az érintett személyeket semmi jóra nem számíthattam.
- Fogjuk rá. - válaszolta Rach és Kristen egyszerre. Na mi a fene, de nagy az együttértés. Gondolom nagy barátnők nem lesznek a büdös életben sem, de én már semmin nem lepődnék meg.
- Rob, mennünk kell, nem tesszük majd zsebre, amit majd kapni fogunk a késés miatt. Taxival jöttem, megtennéd hogy elviszel? - Kristen hozzám beszélt, de szeme sarkából Rachelt figyelte. Tehát a faszt beszélhetünk békéről. Jajj, de egyszerű is lenne, ha egy boldog vitamentes világban élnénk!
- Igen, persze, indulhatunk, csak megkeresem a kulcsomat. Rach segítenél megkeresni? –reméltem, hogy veszi az adást, hogy beszélni akarok vele, és elmondja mégis mi a franc történt.
Szó nélkül indult el a szobája felé, én meg követtem, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy Leonardo ismételten felröhögött, majd Kristen felé fordult. Bassza meg, most meg Kristent hagytam szarban. Annyit még elkaptam a beszélgetésből:
- Kristen, mindent elfogok követni hogy...
- Rob gyere már! - whááá, pedig én tudni akarom, hogy mit akar Leonardo Kristentől, sebaj, majd a kocsiban kiszedem belőle. Vadmacskám határozottan tépte fel az ajtót és lépett be, majd megvárta amíg beérek és letámadott:
- Mit beszéltél apámmal? - arca alig volt néhány centire és rögtön közelebb húztam magamhoz.
Kezeimet derekára raktam. Hiányzott már, nagyon. És cselnek sem utolsó, én kíváncsibb vagyok, amúgy sem akarom elmondani amit az apjával beszéltem. Úgy éreztem, tartozom neki ennyivel, olyan dolgokat osztott meg velem, hogy eszembe se jutottott tovább adni. Ez az ő harcuk nekik kell elrendezni.
- Csak a szokásos férfi témák, tudod hogy van ez? Foci, kocsik, miegymás - nagyon gyenge hazugság, látszik hogy nem gondoltam végig. Csak a pofámat jártatom.
- Azért ennyire ne nézzél hülyének édes. - közben megnyalta alsó ajkam és gyengéden megharapta, szóval ő is nagyon kíváncsi, de nagyon tetszett nekem a megszólítás. Elkezdtem csókokkal beborítani a nyakát és kezem lecsúszott a fenekére, majd elváltam kívánatos nyakától és közben szemébe néztem.
- Mit beszéltél Kristennel? - rám emelte gyönyörű kék szemeit, majd nemes egyszerűséggel ennyit mondott:
- Semmit. - az igen, ettől a választól akár a falnak is mehetnék…
- Beszéltünk minden féléről, erről, arról, tudod ilyen csajos dumák,,. - most rajtam volt a sor, hogy szívből nevessek egy jót, persze, majd elhiszem, hogy ez volt a téma. Úgy látszik, nem lesz egyszerű menet…
- Miért nem mondod el? - kérdeztem tőle, majd felhúztam két combját a derekamig, Ő rögtön körbeölelt lábaival, elindultam vele az asztalhoz, majd letettem. Vadul húzott magához, ennél már nem igazán lehetünk közelebb egymáshoz. Zavaró tényezők a ruhák.
- Miért mondjam el? Te sem mondasz nekem el semmit... – majd mohón lecsapott számra.
Kezemet végighúztam a ruhája szélén, majd felfelé kezdtem húzni, Rachel levette lábait derekamról és nagyobb terpeszt vett fel. Egyik kezemet végighúztam belső combján és a bugyija szélénél megálltam, hangosan nyögdécselt, és próbálta volna kezemet irányítani, na ebből aztán nem eszik, nem felejtettem el, amit velem tett, megkínzott. Kölcsön kenyér visszajár. Elhúztam bugyiját majd megérintettem egy pillanatig, megszakítottam csókunkat.
- Azt hiszem nem fogunk egyről a kettőre jutni - mondtam neki rekedtes hangon, mert nekem is nehezemre esett visszafogni magam, de most erősnek kell lenned Rob - bíztattam magam gondolatban. Elnézve meggyötört arcát,megsajnáltam, egyik ujjammal belé hatoltam és lassan mozgatni kezdtem benne. Gonosz húzás volt tudom.
Nyögései egyre hangosabbak lettek és pólómat próbálta lecibálni, sikertelenül. Nem, most nem ő irányít, amikor látta, hogy hiába küzd, mert úgysem vetkőzök, kezével lesöpört mindent ami asztalon volt és végig dőlt rajta. A tárgyak hangosan értek földet.
Valami üveg is törhetett, úgy halottam, de Rachelt egy cseppet sem zavarta. Kezeimet mellére tettem és masszírozni kezdtem, majd lassan, nagyon lassan felsőjét is feljebb toltam. Alig érintve cirógattam hasát, akkor szakadhatott el nála az a bizonyos cérna, mert felült és magára rántott. De nem hagytam magam, elszakítottam magam tőle, egy puszit adtam szájára és bevonultam a fürdőbe, mondanom sem kell, kibaszott büszke voltam magamra, hogy ellen tudtam neki állni, gyorsan magamra csaptam egy kis vizet, hajamba túrtam és meglepett az amikor felnéztem a tükörbe. A szemem csillogott. Hmm,különös…
Mikor végeztem, kimentem a szobába, és a duzzogó csinibabám az ajtót támasztotta, kezében a kulcsommal.
- Ezt még folytatjuk, gonosz vagy, nagyon gonosz. - közelebb jött, majd adott egy puszit a számra és a fenekemre csapott.
- Menj mert, még a végén másik Edward után kell nézni, kirúgnak, mint macskát szarni, majd hívj fel. - végezetül rám kacsintott. Visszarántottam még egy rendes csókra, majd kimentem megkeresni Kristent.
És akkor a következő meglepetés, a konyhapulton egy üzenet:
„Elvittem Kristent a megbeszélésre, mert igen nagy késésben vagytok, nyugi mielőtt rosszul lennél, terveim vannak vele, megpróbálom elsimítani a szállodában történteket. Üdvözlettel: Leonardo
U.i:. a ruháimra ami rajtad van, már nem tartok igényt.”

2010. június 4., péntek

Bonyodalom

Sziasztok!
Ariana írását olvashatjátok most! Köszönjük neki! :)
18+ figyelmeztetés
Puszi!


Mi a fene ütött belém? Meghátrálni és meghunyászkodni Kristen előtt?
Rob olyan dolgokat hozott ki belőlem, amit még jó apámnak sem sikerült soha az életben.
Én voltam az ő elkényeztetett kiscicája, akinek mindent megadott és cserébe nem várt túl sokat csak, hogy viselkedjek okosan. Gondolom sejtette, hogy ezzel mennyire megnehezíti az életemet, mert már születésemtől fogva makacs voltam és nem szerettem, ha dirigálnak nekem.
Vajon tudat alatt az a szó változtatott meg bennem valamit, amit Rob suttogott. Jobbnak láttam, ha nem hánytorgatom fel és Ő sem hozta szóba.
- Rach! – hallottam meg Rob hangját a hátam mögül és éreztem, ahogy karjai a vállamra nehezednek. Hátrafordítottam a fejem és gyors csókot nyomtam a szájára.
- Kristen?- néztem kíváncsian a háta mögé. Idegesen hajába túrt és ebből rögtön tudtam, hogy valami nincs rendben.
- Nem jön el. –bökte ki végül mire felugrottam és szikrákat szóró szemmel néztem rá.
- Mi az, hogy nem jön el?
- Hát végülis megtiltották neki, hogy ide betegye a lábát. Ha jól emlékszem éppen Te.
- Ha jól emlékszem Te voltál a veszekedés kiváltó oka. Elárulnád, miért véded most is őt?- fújtattam dühösen.
- Nem védem, de be kell látnod, hogy nem minden történik úgy, ahogy azt te az okos kis fejecskéddel kigondolod.
- Fordulj fel Pattinson! Téged is simán kidobathatnálak! –fordítottam neki hátat reszketve a dühtől. Ha azt vártam, hogy bocsánatot kér és megpróbál kiengesztelni nagyot tévedtem. Hangos nevetése betöltötte a kis szobát és erősen fenekembe markolt.
Lendületből hátrafordultam, hogy lekeverjek neki egyet, de mintha számított volna rá megragadta a csuklóm és lecsapott a számra szájával. Mérgem egy pillanat alatt elpárolgott és átadta a helyét a szenvedélynek és a vágynak. Kezemmel megmarkoltam haját így kényszerítve, hogy még lejjebb hajtsa fejét és vadul visszacsókoltam.
Keze újra fenekembe markolt én pedig csípőjére kulcsoltam lábaimat. A falnak támasztott és szájával nyakamat kényeztette miközben ujjai egy erős mozdulattal letépték rólam a vékony kis bugyit.
Meztelen fenekemet simogatta, amitől egészen libabőrös lettem ujjával belém hatolt, amitől felnyögtem. Kezemmel igyekeztem kiszabadítani őt nadrágjából és ujjaim szorosan kulcsolódtak össze férfiasságán.
Mikor már nem bírta tovább vadítóan rám mosolygott és belém hatolt. Kezemmel a falat támasztottam és szinte alig jutott el fülembe a szomszédos szoba ajtajának csapódása.
Apám hangja kijózanítóan hatott rám és hirtelen megálltam amitől Rob zavarodottan kapta fel a fejét.
- Most mi van? –nézett rám.
- Az apám. A szomszéd szobában. – suttogtam.
- Ez izgi- nevetett halkan és újra mozogni kezdett bennem.
- Rob! Ez egyáltalán.. nem..vicces – nyögtem, de csípőm lassan felvette az ő ütemét és egyszerre jutottunk el a csúcsra. Tenyerét számra tapasztotta, hogy egy hang se szűrődjön ki.
Kielégülten dőltünk egymás karjába mikor az ajtót megrázta apám kopogása.
Felugrottam és megigazítottam magam a vékony nyári ruhát és igyekeztem Robnak is elfogadható külsőt varázsolni.
- Rachel! Nyisd már ki azt a rohadt ajtót! Meddig kell még itt ácsorognom?- hallottam apa hangját, ami nem sok jót ígért.
Rob leült a fotelbe én pedig az ajtóhoz ugrottam, hogy kitárjam előtte.
- Szia, apu! Bocs csak zenét hallgattunk Robbal és nem is hallottam, hogy kopogtál. - mentegetőztem miközben apám végigmért minket.
- Leonardo!- biccentett Rob.
- Á Robert! Szia!- üdvözölte apám és körülnézett a szobában.
Édesen mosolyogtam rá, ezzel már egészen pici koromban is sikerült levenni őt a lábáról.
- Tudod mi az érdekes Rach?- húzta össze szemöldökét.
- Mi apa? – néztem rá nem túl sok jót sejtve.
- Nem hallottam zenét.
Robra néztem, aki meglengetett egy mp3 lejátszót.
- A legújabb dalom van rajta Leonardo és úgy gondoltam Rach lenne az első, akinek megmutatnám.
Apám karba tett kézzel mérlegelte a mondandóját majd mosolyra húzta a száját és az ajtó felé indult.
- Rach! A ma esti összejövetelről remélem nem feledkeztél meg!- fordult vissza.
- Hát persze, hogy nem. – jelentettem ki magabiztosan pedig fogalmam sem volt miről beszél.
Bólintott majd kisétált én pedig kifújtam a tüdőmbe rekedt összes levegőt.
Hátrafordultam és Robot néztem, akinek arcán kaján mosoly ült és engem méregetett.
Mégis mit képzel magáról? Hogy annyira ellenállhatatlan? Bár mi tagadás az ilyen mosolytól mindig remegni kezdett a térdem, de akkor is.
- Ugye most azt hiszed, hogy sikerült kiengesztelned? – álltam elé csípőre tett kézzel.
Felállt és elém lépett arcáról egy percre sem törölve le a mosolyt.
- Átvertelek. – mondta ki nemes egyszerűséggel és olyan arcot vágott, mint egy jóllakott óvodás.
- Hogy mit csináltál? –néztem rá vörösödő arccal.
- Átvertelek? –kérdezett vissza.
- Na és mondd csak mivel vertél át? –léptem hozzá közelebb.
- Kristen ma délután átjön hozzád beszélni.
- Meg tudhatnám mégis mi a fenének kellett akkor hazudnod?
- Imádom, amikor dühös vagy. Na és a szex sem utolsó mikor tombolsz. - vigyorgott rám bennem pedig egyre jobban ment fel a pumpa.
- Mekkora utolsó mocsok vagy! – emeltem fel a kezem,hogy pofon vágjam, de ismét megelőzött.
- Rach! Most mi a baj? Csak vicceltem. Hallod?- kiáltott utánam mikor kezemet kirángatva hátat fordítottam neki és kiviharzottam az ajtón.
A szobámba érve fel alá rohangáltam és dühöngtem. Miért kellett ezt csinálnia és miért vagyok ennyire ideges emiatt?
Hiszen ki ő nekem? Csak egy kedves kis játék akivel - ha úgy hozza, kedvem- játszadozhatok.
De akkor miért tölti ki szinte minden gondolatomat? Nevetséges ez az egész.
- Rachel! Tudnál jönni egy percre?- hallottam meg kintről Luke hangját.
Felrántottam az ajtót és szembetaláltam magam Kristennel. Mögötte Luke állt és kérdőn nézett rám.
- Semmi baj Luke én kértem, hogy jöjjön ide. Gyere be!- fordultam Kristenhez.
Úgy jött be a szobába, mint valami királynő és haragosan fordult felém.
Az ajtónak dőltem és gúnyosan néztem rá.
- Most meg mit akarsz tőlem? Láttad az újságokat? Láttad mit írtak rólam? Ezután még van képed idehívatni?- támadt nekem.
- Lenyugodtál? – löktem el magam az ajtótól unott arcot vágva.
Meg sem tudott szólalni csak tátott szájjal álldogált és látszott rajta mennyire ideges. Nagy levegőt vettem és hozzá léptem.
- Bocsánatot akartam kérni, de már nagyon közel állok hozzá, hogy hagyjam a fenébe. –csúszott ki a számon. Gratulálok Rach nem hazudtolod meg magad és a hülye természeted!
- Szerintem pedig igenis bocsánatot kell kérned. Ez a minimum. – rivallt rám.
- Lejjebb a hangerővel oké? Te kötöttél belém és nem fordítva.
- Te nyúltad le a pasimat! –sikította.
- Én nem nyúltam le senki pasiját! Kamu volt ez az egész köztetek, úgyhogy nem értem miért kell balhéznod.
- Honnan tudod, hogy mi volt köztünk? Én szeretem őt.
- Francokat szereted! Olyan, vagy mint egy pióca!- lovalltam én is bele magam a vitába.
- Honnan tudod, hogy nem szeretem? Te talán szereted?- bámult közvetlen közelről az arcomba.
- Ha tudni akarod igen- kiáltottam vissza rá és ekkor meghallottam a kilincs kattanását és a közeledő léptek zaját.

2010. június 3., csütörtök

Töprengés

Sziasztok, újra itt vagyok szerencsére(?) és hoztam a következőt, szerintem érdekes lett. Köszönöm a segítséget Amynek és mindenkinek, cejejmemnek külön kérésre kaptok egy pici 18-ast, Récsölöm hajráXD(igen a név "ugyanaz") Köszönöm az első fejezethez a komikat, nagyon örültem de komolyan :) Többieknek is írjatok sokat!! :)
Jó olvasást, és köszönöm anyukám jólvan, ha esetleg valaki emlegetné jövőben… :)
Jah, és 18+ is van benne egy kicsi!
Pussz: Ancsa

**Robert**
- Szeretlek... -szeretlek szeretlek, szeretlek, saját hangom úgy halottam visszaverődni a falakról, mintha egy barlangban lennék, minden egyes ismétlése ennek szónak olyan hatással volt saját magamra, mintha lefutottam volna a maratont.
Remegtem, féltem, hogy tényleg halotta -e szavaimat? Teljesen pánikba estem, most titkon reméltem, hogy édesdeden alszik, és nem kezd el mocorogni, és ne adja isten, kérdőre vonni. Azt hiszem, akkor a következőt tettem volna:
1. Kirántom a takarót valahogy és beletúrok a hajamba, majd nem nézve rá kiszaladok a szobából, és úgy ahogy vagyok elfutok...
2. Vagy gyorsan megfordulok, és úgy teszek, mintha aludnék, és beletúrok a hajamba. Akkor lehet azt hinné hogy motyogok. Nem, ez nem jó! Gondolkozz, gondolkozz… nagyszerű, most meg a Micimackó ugrik be, ahogy kocogtatja a nagy sárga mancsát a fejéhez, és úgy várja, hogy megvilágosodjon.
3. De az is lehet, hogy így fog zajlani a következő beszélgetésünk: Ő felébred és megkérdezi:
-Rob mit mondtál?
Én erre, mint egy balfasz, visszakérdezek:
-Tessék? - így nyernék időt. Erre tuti felmenne benne a pumpa, és azt meg nem akarom, képes lenne kidobni a házából, egy szál… miben is? Nincs is ruhám, igen ez nem vezethet semmihez.
Oké ezt a verziót is kihúzzuk a listából, lépjünk tovább. Elmondom neki őszintén:
Hogy nem tudom, miért mondtam ezt. Pedig alig van pár órája, hogy megnyíltam neki. Nem tudom, hogy mit mondana, de most bízok abban, hogy nem figyelne rám, azért mert kifárasztottam, ezért gondolatban megveregettem a vállam, ügyes vagy Robert! Most nagyon vártam azt, hogy ne beszéljen, csak egy valamire vágytam, arra hogy: egyenletes szuszogását hallhassam. De annyi erőm még mindig nem volt, hogy ránézzek erre kis ártatlan, ám mégis vadmacskára.
Oké befejeztem, hangosan kifújtam a levegőt, majd ránéztem. És igen, alszik, ez az!! Nagyszerű ezt megúsztam, amíg magamban nem tisztázom az érzéseimet, addig inkább nem beszélek arról, ami bennem zajlik.
Sokszor voltak már gondjaim, hogy nem tudták értelmezni a szavaimat. Ó te jó ég, de még hogy mennyire. Itt van például a details cikk, bassza meg, rasszistának és melegnek hittek az emberek, mert nem tudták kibogozni az értelmét a mondataimnak. Heteken keresztül csak azt láttam a rohadt újságok címlapján, hogy Robert Pattinsonnak vaginaundora van. Az eszem megáll, de komolyan, eleinte vicces volt ezt olvasni, de később már engem is idegesített, így a legegyszerűbb dolgot csináltam, röhögtem, hol kínomban, hol pedig magam sem tudom, hogy miért.
Addig-addig gondolkoztam a világ, vagyis az én kicsinyke, megrázó, és eszméletlenül cifra életemen, hogy arra jutottam, kell egy cigi. Na igen, de hogy jutok ki az ágyból? Nem akartam itt hagyni az én kis csinibabámat, de muszáj lesz. A vádliját óvatosan, szinte nem érve hozzá megérintettem, majd levettem derekamról. Ahogy ezt a műveletet végrehajtottam, késztetést éreztem, hogy most végigcsókolom sokadjára ezeket a lábakat. Ahogy végignéztem testén megakadt a szemem a mellein. Atya világ, hogy lehet valakinek ilyen jó teste? Meg akartam érinteni, minden egyes porcikáját végigcsókolni, nyelvemet végigszántani mindenhol. Elég legyen ebből, ez így nem mehet tovább! Kellan fertőzést kaptam, de nem tehetek róla, hogy Rach ilyen hatással van rám. A nap bármely szakaszában képest lettem volna szeretkezni vele. Hmm… Szeretkezni, érdekes gondolatok támadnak meg napok óta. Pár nappal ezelőttig így fogalmaztam volna: A nap bármely szakaszában képes lettem volna megkefélni Rachelt. De most nem, kezdek kötődni hozzá, ez pedig baj, nekem legalább is az.
Erőt vettem magamon, egy apró puszit nyomtam hajára, és egy pillanatig néztem az arcát, de mintha megremegett volna attól, hogy figyelem. Lehet, tényleg nem alszik, csak tetteti, bármit kinézek mostmár ebből a nőből. Szóval az lesz a legjobb, hogy ha elhagyom a veszélyzónát. Nagy nehezen kimásztam az ágyból, és jöhet a következő akadály: Hol a francban van az alsógatyám? Ha nem lennék ennyire ideges, és nem kiáltana a tüdőm, hogy igen is cigire van szükségem, akkor ez a helyzet még vicces is lehetne. *Meztelenül fel alá rohangászok "kicsi" Robbal (XD) és keresem az utolsó ép ruhámat, amit magamra kaphatnék*. Jártattam a szemem a szobában… és nini, "lőn világosság": Megvan ez az, Jól van Rob, megy ez, kapd fel és futás ki! A lehajított nadrágomból kikaptam a gyújtót és a cigit, már az ajtót is sikeresen kinyitottam, majd kiléptem a jobb lábammal, közben kezem a kilincsen volt, és akkor: hoztam a szokásos formámat, ráhúztam a bal lábamra az ajtót. Akaratomon kívül kiszaladt a számon: - Faszomba! - ezt nem hiszem el, hadi sérüléseket szerezek mostanában, és mindegyik sebem egy névhez kapcsolódik: Rachel. Gyorsan hátrapillantottam, és megnyugodtam, hogy abban a testhelyzetben van, mint ahogy hagytam. Nagyon sóhajtottam és elindultam az ismeretlen házban. Pár perc téblábolás után megtaláltam a konyhát, hosszas kutatómunka után találtam egy hamutálat az egyik fiókban, az ablakot kinyitottam és rágyújtottam.
Nem hittem volna, hogy ebben a házban leszek majd egyszer, ez a lány hihetetlen dolgokra késztet engem. Teljesen kifordultam magamból, vagy lehet ez az énem mindig itt volt, hogy őrült dolgokat csinálok? Rachel megbántott, nem egyszer nem kétszer, mégis úgy érzem most ebben a pillanatban bármit megtudnék bocsátani neki. De ahogy Kristennel viselkedett, az nagyon bántott engem, valahogy ráveszem, hogy beszéljék meg ezt a dolgot. Megint elkalandoztam és észre se vettem, hogy a füstszűrőt szívom, gyorsan elnyomtam, ami maradt belőle, a hamutálat kiürítettem, az ablakot becsuktam és megint csak reménykedni tudtam, hogy reggel Lisa néni nem baltával kerget majd végig a házban, amiért esetleg felborítottam a rendet. Mert amit itt a félhomályban kivettem az, az igen rémisztő rend. Ami nem mondható el rólam. De van egy mondás: a zsenik átlátják a káoszt.
A szobába, minden csetlés és botlás nélkül jutottam el, és egy mosolyt is megengedtem magamnak, ahogy ránéztem az alvó és rejtélyes hölgyeményre. Visszamásztam az ágyra, és szorosan hozzábújtam. Rachel ez csak egy hmmm-mel fogadta. Fasza, most megint kezdhetek azon gondolkozni, hogy most a jelenlétemnek örül, vagy ébren van!? Végülis édes mindegy, végeredményben pozitív dolognak fogtam fel, hogy hangot ad annak, hogy a közelében lehetek.
Reggel egy apró kéz cirógatására ébredtem, ami hol az arccsontomat, hol pedig az orromat érintették. Tudtam, ki tüntet ilyen csodás ébresztésben, de nem adom meg neki azt az örömöt, hogy kipattanok az ágyból. Nem-nem, én igenis egy érző ember vagyok, akinek kijár egy pici kényeztetés. Ezért tovább tűrtem gyengéd játékát.
- Rob, kelj fel 10 óra van. - Szólalt meg Rachel és hogy nyomatékosítsa szavait, óvatosan végig húzta ujját számon. És fülemhez hajolva suttogni kezdett, ezek szerint tudja, hogy ébren vagyok. - Rob, kelj fel! Hoztam neked kávét meg ruhát, menned kell. - Hogy mi?? Már megint ki akar dobni? Ha rajta múlna, még a híd alól is elköltöztetne, ezt nem hiszem el, megint le akar passzolni, mint egy csomagot. Színpadiasan elkezdtem nyújtózkodni és a nagyokat pislogni. Ha kívülről szemlélné valaki a dolgokat, azt mondaná, hogy olyan vagyok, mint egy ma született bárány, szemeimet ártatlanul ráemeltem, és azt hittem szívrohamot kapok. Rachel mosolyogott. Most vagy jó kedve van és azért, vagy mert nem aludt a piszokja, és halotta azt a bizonyos szót. Adj erőt Istenem, vagy csapjon belém a villám, csak ne hozza fel a témát, könyörgök!
- Jó reggelt! - mondtam neki rekedtes hangon, és végsimítottam gyönyörű baba arcán.
- Neked is jó reggelt, tessék itt van a kávéd, és mint már mondtam, hoztam neked ruhát. Apu ruhái, de szerintem nem fogja észrevenni, próbáltam olyanokat válogatni, amiket te is hordani szoktál. Tudom, hogy mérges leszel, sőt biztos vagyok benne, de csörgött a telefonod és felvettem. Ne haragudj, nem akartam, csak annyira idegesített, hogy nem unja meg a hívogató ezért... - Itt tartott egy kis szünetet majd folytatta. - Stephanie Ritz volt az, azt hiszem ezzel a névvel mutatkozott be. Azt üzente, hogy szedd össze magad akárhol is vagy, mert megbeszélésetek lesz, öltözz fel normálisan, és ne késs. És még azt is hozzátette, hogy ne próbálj meg kifogásokat találni. Elég fenyegető volt a hangja. Körülbelül egy órája beszélhettünk és délben kezdődik a megbeszélés. Engem is kérdezett hogy ki vagyok. - Minden álmosság kiment a szememből és gyorsan ültem fel.
- És mit mondtál? Hol vagyok? Hogy mutatkoztál be neki? Mennyire volt ideges a hangja? - Ezt mindent egy szuszra mondtam ki, és kifújtam a maradék levegőmet. Közben elvettem tőle a nekem készült kávét és gyengéd puszit leheltem csuklójára, amit egy széles mosollyal és egy pici pirulással jutalmazott. Elpirult?
-Mondtam neki, hogy átadom az üzenetet mindenféleképpen, a rendes nevemmel mutatkoztam be, és ha arra vagy kíváncsi, hogy milyen státuszt adtunk a "kapcsolatunknak", akkor megnyugodhatsz, mert csak annyit mondtam, hogy ismerősök vagyunk. - A mondat végén egy kicsit mintha ideges lett volna. A "kapcsolat" szónál nekem is görcsbe rándult a gyomrom.
-Köszönöm, Steph a managerem, úgymond a jobb kezem, mindenről be kéne elvileg számolnom neki, sokszor segített rajtam, hol a hülyeségeimet próbálta menteni, gondolok itt az értelmetlen nyilatkozataimra, vagy ő intézi a tévés szerepeimet, vele nézek át minden szerződést, az anyagiak is az ő munkája, másrészt a barátom. Igaz egy kicsit nyers néha, de mindig lehet rá számítani. - Végig a szemébe néztem, mikor ezeket elmondtam és kíváncsian vártam a reakcióját, úgy láttam mintha megnyugodott volna. Ennek szívből örültem. Ha ő nyugodt, akkor az nekem is csak jó lehet. Már megint kezdem, mi a fasz van velem? Tiszta érzelmes lettem.
-Mi a baj? - kérdezte, és szakította félbe gondolatmenetemet.
-Semmi, csak tényleg lesz ma egy megbeszélés és nekem teljesen kiment a fejemből. Most az lesz a legjobb, ha hazamegyek, gyorsan lezuhanyozom és megyek is. - Tápászkodtam volna fel az ágyból, de nem hagyta. Csodás ajkait a számra tapasztotta, és rögtön megérzetem nyelvét, ahogy próbál utat törni magának, legnagyobb örömmel engedtem neki. Nyakamba fonta karjait, közben a kávét, amit már régen megihattam volna, letettem valahova, azt hiszem az éjjeliszekrényre. Gyorsan körbezártam vékony derekát, és szorosan magamhoz húztam. Közben elszakadt a számtól és kis puszikkal tüntette ki az arcom és simogatta derekam. Tudtam, hogy most nem akar ennél többet, és most én se akartam, ez így volt jó. Nekem mennem kell, mert fejemet veszik. De mintha született Edward lenne, tudta mire gondolok.
-Hess, igyekezz, nehogy elkéss, nem szívesen vesznék össze Stephanival, addig amíg lezuhanyozol, csinálok valami kaját. Hogy a picsába lehet egy tárgyalást 12 órakor kezdeni? Vagy ez ebéd lesz, és úgy tárgyaltok?
-Nem, ez csak duma, duma hátán, egy kiló papír, bőszen bólogatás, és kuss. Nekünk ilyenkor általában az a dolgunk, hogy aláírjuk a papírokat és figyelünk. Mint már mondtam, megvan kötve a kezem nekem is, meg a többieknek is. Az egész csak időpocsékolás, nem szólhatunk bele a dolgokba, amit a forgalmazók kitalálnak, annak úgy kell lennie. Ilyen ez a filmes szakma. - Mondtam egy kicsit ingerültem, de hozzábújtam és belecsókoltam a nyakába, ami némileg megnyugtatott.
-Ez nagyon szar érzés lehet, de ha belegondolsz mégis milyen sokan szaladnak utánatok, azt hinné az ember hogy ti bármit megtehettek. - Olyan aranyosan mondta, hogy nem bírtam ki mosolygás nélkül.
-Rachel ez van, de nem bánkódom, igaz legjobban az tud idegelni amikor "tizennégy éves kislányok vizesre sírják a párnát értem, de mit csináljak? Csak kinövik egyszer, nem igaz?" De ne is beszéljünk erről, gyere velem zuhanyozni. - Villantottam meg szemeimet, és meggyőzés képpen végig simítottam combján.
-Pattinson, nem mondom el még egyszer, menj, siess, emeld fel azt a szép kis formás segged és húzzál be a fürdőbe. - Ezt nem akartam, néha olyan lendülettel tud beszélni, hogy mentem összepisilném magam, akaratos, de ez tetszik, de még hogy mennyire. Kezeimet végighúztam nyakától egészen a válláig, és megnyaltam kiszáradt számat. Ezt egy halk nyögéssel jutalmazta, feljebb vackolt és ráült csípőmre és körkörös mozgásba kezdett, közben lehulló haja érintette mellkasomat, ami azt eredményezte, hogy mohón kaptam számmal utána és próbáltam kiszabadítani a ruhájából. Várjunk csak, fel van öltözve? Mit vétettem a világ ellen? Sebaj, gyorsan lekerül ez a kollekció is, leszarom mennyibe került, csak végre érezhessem meztelen bőrét.
-Ahh Rob, kérlek menj… zu… zu… hanyozni… -Ha nem ismerném ennyire, azt mondanám hogy beszédhibás a lelkem, de így, hogy tudom kivertem nála a biztosítékot mellei kényeztetésével még ruhán keresztül is, dagadt a mellem a büszkeségtől, és másom is (XD)
-Aham, már megyek is. - Közben átfordultunk és pólóját kezdtem felhúzni, csókoltam hasát, közben melltartóját próbáltam lecibálni, de a szokásos menetrend maradt póló, melltartó egyben landol valahol a szoba közepén. Közben egyik lábát felhúzta derekamig. És kezeit hol a hátamon, hol pedig a tarkómat éreztem. Már nyúltam volna a nadrágjához, hogy lehúzzam, és utána őrjítő kényeztetésbe kezdjek, amikor ismételtem megszólalt:
-Miért vagy ilyen? - Nagyon kellett figyelnem mondanivalójára, ami igazán nehéz feladatnak bizonyult, ugyanis kezei addig-addig ügyeskedtek mígnem elérték a fenekemet és belemarkolt. Zihálásunk ismételten visszhangzott a szobában.
-Miért... Milyen vagyok? - Próbáltam értelmesen beszélni, vagyis inkább érthetően, de amikor kezei becsúsztak a szűk alsómba és megérzetem férfiasságom köré kulcsolni feladtam, hogy ezek után bármit is válaszolok neki. De ő nem hagyta annyiban, kell nekem mindig kérdésre kérdéssel kontrázni, erről sürgősen le kell szokjak.
-Azt, hogy nem tudok neked ellenállni, olyan dolgokat hozol ki belőlem, amit nem értek. És most bármennyire is tetszik ez a helyzet, és hidd el, szeretném folytatni de nem most. Munkád van, menned kell, nekem is dolgom van, el kell valamit intéznem. Szóval, ha most megbocsátasz... - Erre nyomást gyakorolt mellkasomra és kikelt az ágyból. Én meg csak néztem, mint egy idióta. Folytatni akartam most, mi az hogy… Nem hagyhat csak így magamra!? De értékelem, hogy észben tartja, hogy mind a ketten elfoglalt emberek vagyunk, igaz nála sosem lehet tudni.
Mire nagy nehezen összeszedtem magam, és nagyjából lenyugtattam légzésemet, a fürdőbe indultam. Rachel által kikészített ruhákat magamhoz kaptam és megcéloztam a fürdőt. Legalább ezt térkép nélkül megtaláltam, a szobájában két ajtó volt még, még jó hogy nem a gardróbba mentem zuhanyozni. Amilyen idegállapotban vagyok, még a vállfát is zuhanyrózsának hittem volna.
A hidegvíz kellőképp megtette a hatást, utána gyorsan megmostam a fogam és örömmel fogadtam, hogy Rach gondolt rám, már megint kikészített fogkefe… hmm … ez tetszik. Felöltöztem és a konyhába indultam. Rachel egyedül volt a konyhában és épp melegített valamit. Mögé lopóztam és körbe fontam karjaimmal, államat a fejére támasztottam, éreztem, hogy megremeg érintésemtől. Közben kezembe nyomta a kávét, ezek szerint nekem készítette megint. Nem zavart, hogy nem friss, csak kávé legyen. Nehezen szakítottam el egyik kezem derekáról, de a másikkal szorosan tartottam, nem akartam elválni tőle, nem akartam messze lenni. Rájöttem, szükségem van rá, nem tudom milyen értelemben, csak azt tudom, hogy jól érzem magam a társaságában. Amit motyogtam neki hajnalban, arra nem tudtam magam se a választ, de reméltem idővel minden kiderül, legfőképpen számomra.
-Azt mondtad, hogy ma dolgod lesz, szabad tudnom, hogy mikor találkozunk? Vacsora megint? - Éreztem, hogy elmosolyodik, közben megfordul, lehajoltam és gyengéden megcsókoltam. Egyik karját nyakamba fűzte. Szerettem, amikor ilyen közel van hozzám, nagyon is, és tudom, hogy ő is.
-Rob szeretnék kérni valamit! - Bambi szemek, na ne, valami nem stimmel.
-És pedig? - lehajtotta a fejét, nagyon nem tetszik ez nekem.
-Eltudnád nekem intézni, hogy találkozzak Kristennel? Sokat gondolkoztam azon, amiket mondtál reggel, és rájöttem, hogy oltári baromságot csináltam.

* Eredetileg nem ezt szerettem volna írni (XD) A terv az volt hogy úgy írom: egy szál f*szban
A félkövérrel kiemelt részek sokak számára ismerős lehet, és sokan tudjátok nekem ezek a kedvenceim "Robtól".

2010. június 2., szerda

Szenvedélyek

Sziasztok!
A fejezethez sok hozzáfűznivalóm nincs. A 18+ újra érvényben van, a komikat továbbra is várjuk. Öröm és bódottá Ancsa visszatért közénk így a követekező fejezetet ő írja! Viszont én örülnék neki ha többen szólnátok bele a történet alakulásába. Imádjuk csinálni szó se róla, de ez a blog az olvasók miatt van. Szóval akinek van kedve kipróbálni magát az bátran jelezze valamelyikünknek! Nem eszünk embert és szívesen segítünk nektek az alkotásban ha egyedül nem menne. Hát ennyi... Jó szórakozást.
puszi mindenkinek:
Kesha
****


*Rachel*
-Tudod, volt egy lány, akit mindennél jobban szerettem. Aztán kiderült, hogy csak a hírnévért és pénzért van velem. De erről nem akarok beszélni - mondta még mindig csukott szemmel. Kicsit megdöbbentem a hangjából kihallatszódó fájdalmon, de nem akartam firtatni a dolgot.
-Megértelek. Én is tudom milyen az, ha valaki csak azért van veled, mert bárhová be tudod juttatni és, mert van pénzed – bólintottam, majd egy puszit nyomtam az arcára és a mellkasára hajtottam a fejem. Az oldalára apró köröket rajzolgattam, miközben ő a vállam simogatta. Csendben gondolkoztam rajta és azon, hogy mennyi minden megváltozott kettőnk közt az első találkozásunk óta. Lehet, hogy igaza volt és tényleg jót tett nekünk, hogy beszélgettünk. A csendet Rob mobilja szakította félbe. Csendben szitkozódva állt fel az ágyból, majd kiment telefonálni.
-Mennem kell - suttogta az ajtófélfának dőlve, mikor visszajött. Magamra erőltettem egy mosolyt és aprót bólintottam, majd végignéztem, ahogy felöltözik. Csak csendben bámultuk egymást, mikor végzett. Nem akartam feltartani, így magam köré csavartam a takarót és melléléptem. Az ujjaink szorosan összekulcsolta, majd az ajtóhoz sétáltunk. Fél percig mélyen a szemembe nézett, majd elmosolyogta magát. Két keze közé fogta az arcom és lágyan megcsókolt.
-Este látlak – suttogta, majd elment. Percekig bámultam a csukott ajtót, majd végül kimentem a teraszra cigizni. Rá kellett jönnöm, hogy teljesen félreismertem. Jobban hasonlít rám, mint azt gondoltam volna. De most mintha megmutatta volna ki is az igazi Robert. Nem egy bunkó, gőgös, beképzelt, szexmániás barom, hanem egy érzékeny srác. Sajnos ezek ellenére se tudok megbízni benne. Nem mutathatom meg, milyen is vagyok valójában. Jobb ez így. Úgyis elmegy pár nap vagy hét múlva, és valószínű többet nem látom. Ez a kapcsolat csak a szexről szól köztünk, nincs értelme belekeverni mást is. Túl sok érzelem kavargott bennem. Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, majd úgy döntöttem ideje hazamenni a saját kis birodalmamba. Talán vissza se jövök ide, míg itt van. Szép volt, jó volt, de egyre jobban bontja a falat a szívem körül, és nem akarok megnyílni neki. Annak sosincs jó vége, ha a két medvémen, és Caran kívül más is megtudja, ki is vagyok igazából. Az mindig fájdalommal és sebekkel jár. Míg ezen gondolkoztam, már a kocsimra vártam. Amint John átadta a kulcsaim indítottam is a motort és meg se álltam hazáig. A házba érve végre megszabadultam a lábgyilkos magassarkúmtól, és mezítláb mentem a szobámig. Felvettem egy kényelmes mackónadrágot és egy kinyúlt pólót, majd a konyhába siettem.
-Jó napot kisasszony - mosolygott rám Lisa, a házvezetőnőnk.
-Jó reggelt - mosolyogtam vissza. Majd a hűtőhöz léptem és kivettem néhány alapanyagot, hogy tudjak csinálni magamnak egy szendvicset. Amint félbevágtam a kiflim Lisa azonnal mellettem termett.
-Hagyja majd én - mosolygott rám továbbra is, de nemet intettem a fejemmel.
-Meg tudom egyedül is csinálni - mondtam. - Ha bárki keres, a padláson vagyok. De csak, ha nagyon fontos, akkor szóljon - adtam ki az utasítást. A szendvicsem majszolva mentem fel a kedvenc helyiségembe. Csendben néztem végig a padlásszobában. Minden tele volt ecsettel, vásznakkal, képekkel, rajzokkal. Az egyik üres vászonhoz léptem és nekiálltam alkotni. Fogalmam sem volt, mit akarok kihoznia dologból, de a kezem mintha automatikusan működött volna, és egy emberi alak kezdett el körvonalazódni a vásznon. Arca még nem volt ugyan, de azt már most kivehető volt, hogy férfi lesz az illetőből. A vászon egyik oldalának a hátterét feketére festettem, és kanyarítottam egy holdat is a sarkára, a másik viszont világoskék lett és alulra egy felkelő napot raktam. Nagyon belemerültem a festésbe, aztán hirtelen kinyílt az ajtó. Hangosan kezdtem káromkodni, mert iszonyatosan megijedtem, és még a vizespohár is kiesett a kezemből. Mikor megfordultam ki is a hívatlan vendégem, Lisa ijedt szemeivel találtam szembe magam.
-Sajnálom kisasszony. Nem akartam önre ijeszteni, de van itt egy úr, és nem hajlandó távozni. Mondtam neki, hogy nem akar látni senkit, de azt mondta, hogy nem megy el, amíg le nem megy hozzá - magyarázta.
-Oké, máris megyek - dünnyögtem, miközben a padlóra folyt vizet kezdtem feltörölni. Mire megkérdezhettem volna ki is az illető, Lisa már eltűnt. Festékes ruhában indultam el kideríteni, vajon ki is jöhetett hozzám. Mikor a nappaliba trappoltam, hogy elküldjem az illetőt a bús francba, földbegyökerezett a lábam.
-Szia - szólalt meg Rob mosolyogva. - Ezt a ruhát melyik tervező alkotta? - Mosolygott rám, mire végignéztem magamon. Tele voltam festékpöttyökkel.
-Én - vágtam rá büszkén. - Hogy kerülsz te ide? - Kérdeztem.
-Mondtam, hogy este látlak. Nem voltál a szobádban, a portás mondta, hogy elmentél. Vártam rád. De nem jöttél vissza. Én meg nem a türelmemről vagyok híres, így kiderítettem hol is lehetsz, és most itt vagyok. Szép kis vityilló - vigyorgott rám.
-Köszi. De most nem érek rá - mondtam. - Majd talán holnap - azzal hátat fordítva visszaindultam a padlásra. Nem volt kedvem senkihez, csak az ecseteimhez és a festéshez. Amint az első lépcsőfokra léptem Rob elkapta a csuklóm.
-Nem azért jöttem ide egy fárasztó interjú után, hogy itt hagyj – mondta, majd magához rántott és megcsókolt. A karjaim ösztönösen fontam a nyaka köré. Az ajkai annyira puhák és édesek voltak, hogy nem tudtam nekik ellenállni. Lassan váltunk el egymástól és a csillogó szemeit az enyémekbe mélyesztette, miközben még mindig szorosan ölelt magához.
-Mit akarsz Rob? - Suttogtam.
-Gondoltam elmehetnénk vacsizni megint - válaszolta vigyorogva.
-Nincs kedvem elmenni sehová - mondtam határozottan. – De, ha éhes vagy itt is ehetünk.
-Szóval meghívsz magadhoz vacsorára? - Kérdezte egy fogkrémreklámba illő mosollyal.
-Fogjuk rá. Na gyere - fogtam meg a kezét és a konyhába húztam. Lisa nem volt sehol és a hűtőben se volt főtt kaja, így úgy döntöttem összedobok én valamit.
-Spagetti jó lesz? - Kérdeztem lábujjhegyre állva a konyhaszekrény tartalmát tanulmányozva.
-Aham - somolygott. Kivettem egy adag tésztát és felraktam főni. Döbbentem ült a konyhapultnál, és nézte a ténykedésem, mikor nekiálltam megpirítani a húst.
-Most mit bámulsz? - Kérdeztem flegmán.
-Nem tudtam, hogy a gazdag lányok tudnak főzni - csóválta a fejét nevetve. - Azt hittem, ezt megcsinálják helyetted és még a konyha közelébe se voltál soha.
-Anyu tanított egy-két trükköt anno. De nem vagyok egy nagy szakács - vontam meg a vállam. Lisa trappolt be a konyhába.
-Kisasszony, miért nem szólt, hogy éhesek? - Kérdezte szinte kiabálva tőlem, majd kivette a fakanalat a kezemből és szúrós pillantásokkal méregetett.
-Egy spagettit össze tudok dobni egyedül is - mondtam. - Amúgy miért van még fent? Késő van - mondtam és visszaszereztem a fakanalat.
-Ms. Knight, az apja azért fizet, hogy én csináljam meg a vacsoráját maga helyett és, hogy gondoskodjak önről. Szóval ezt bízza rám.
-Igen az apám csak erre képes - dobtam a pultra dühömben a konyharuhát, majd kimentem a konyhából a teraszra, ahol rágyújtottam. Iszonyatosan dühös voltam apura. A személyzetünk minden tagja körülöttem sündörgött, és még csak ennyit se csinálhattam meg egyedül soha. Azt hitte, ha nem nekem kell főzni, hanem elém rakják az ételt, és mindent megcsinálnak helyettem, azzal gondoskodik rólam.
-Rachel - suttogta Rob a hátam mögött, majd a meleg kezével végigsimított a vállamon. Egész testemben megremegtem. Nem tudtam, hogy azért, mert még mindig ideges vagyok, vagy azért, mert ő ért hozzám. Lassan fordultam vele szembe, majd magamat is meglepve hozzábújtam. Hirtelen megmerevedett az ölelésemben, aztán ő is átölelte a derekam. Percekig álltunk így némán egymás karjai közt, míg végül elengedtem. Nem láthat gyengének. Nem kötődhetek hozzá.
-Menjünk. Már biztos végzett Lisa - mondtam magamra véve a hideg, kemény maszkom és elindultam befelé, de Rob ismét megragadta a csuklóm.
-Rachel, ne tedd ezt - nézett rám elkínzott arccal. Nem értettem mire céloz.
-Mit ne tegyek? - Ráncoltam össze a homlokom, mire lehunyta a szemét nagyot sóhajtva és megrázta a fejét.
-Semmi. Menjünk – suttogta, majd bement a konyhába. Igazam volt, hisz Lisa már két tányérral egyensúlyozott az ebédlő felé. Leültem és Rob is követte a példám. Elgondolkozva tanulmányozta az arcom, miközben Lisa lepakolta elénk az ételt.
-Köszönöm - mosolyogtam rá.
-Igazán nincs mit - simogatta meg az arcom. - Hozhatok még valamit?
-Én nem kérek, köszönöm. Rob te szeretnél valamit? -Néztem rá, de nagyon úgy nézett ki, hogy a gondolatai messze járnak. - Rob– szólongattam, majd meglengettem a kezem az arca előtt. Erre magához tért.
-Mit kérdeztél? - Nézett rám még mindig elvarázsolva, amin elnevettem magam.
-Azt hogy kérsz-e valamit? - Kacagtam. Halványan elmosolyodott, majd a fejével nemet intett. - Akkor jó étvágyat - mondtam és nekiláttam az evésnek. Gyorsan elpusztítottuk a vacsoránk, majd ismét kimentem a teraszra egy cigire. Rob is követett, de míg én az egyik napágyba feküdtem, ő a korlátnak dőlt és úgy bámult. Rengeteg kérdés merült fel bennem.
-Miért jöttél ide Rob? - Kérdeztem a szemébe nézve.
-Őszintén? - Húzta kínos mosolyra az ajkait. - Én se tudom. Talán azért, hogy megfejtselek. Olyan vagy, mint valami rejtvény. Csak amint rájönnék a dolgokra, felborítod az egészet. Miért Rach? Miért nem mutatod meg, milyen vagy igazából? - Kérdezte és láttam a szemében, hogy őszintén kíváncsi.
-Mi értelme lenne megnyílni neked vagy bárki másnak? Mit érnék el vele? Hogy sebezhetővé válok? Nem Rob – csóváltam meg a fejem és mélyet slukkoltam a cigimből.- Nem fogja senki megtudni, hisz még apám se tudja - nevettem fel keserűen. - Csak Cara, Luke és George. Ennyi. Ők hárman tudják, ki vagyok, és nem szeretnék ezen változtatni. Ha most meg is fejtenéd, milyen is vagyok, lehet nem tetszene. De semmi értelme nem is volna. Úgyis elmész. Legyen annyi elég, amit adni tudok.
-És mi van, ha nekem ez nem elég Rachel? Mi van, ha tudni akarom ki vagy? - Kérdezte kicsit ingerülten.
-Akkor menj el - mondtam jéghideg hangon. Bár a szívem összefacsarodott a gondolatra, de tudtam, jobb, ha most megy és hagy el, mintha akkor tenné, amikor már a falam mögé engedtem. Rob döbbenten meredt rám. Villogó szemekkel közelített felém, majd az asztalon lévő hamutálban elnyomta a cigijét. A két kezével megtámaszkodott a napozóágy karfáin, ezzel elállva előttem minden menekülési utat. Egész testében remegett és villámokat szórtak a szemei. Ismét megrémültem tőle, bár tudtam, hogy nem fog bántani. Kétségbeesetten bámult a szemembe és kutatott valami után. Nem értettem, mit akar de álltam a pillantását. Többször is szólásra nyitotta a száját, de mindig meggondolta magát. Lassan emeltem a számhoz a cigit, és mélyet slukkoltam belőle, majd a füstöt lassan fújtam ki. Ő pedig csak nézett. Az arca alig pár centire volt az enyémtől. Elnyomtam én is a csikkem, majd felemeltem a kezem és lassan végigsimítottam az arcán. Az érintésemtől megremegett és becsukta a szemét egy fél pillanatra, majd újra visszafúrta a tekintetét az enyémbe. Milliméterről milliméterre hajoltam hozzá egyre közelebb, miközben a kezem még mindig az arcán pihent, mígnem a lehelete súrolta a bőröm. Lassan kidugtam a nyelvem és körberajzoltam a szája vonalát, mire halkan felnyögött. Elmosolyogtam magam és óvatosan érintettem az ajkaim az övéhez, épphogy hozzáérve. Nem távolodtam tőle egy centit se, mikor megszólaltam:
-Mész vagy maradsz? - Suttogtam a vágytól elfúló hangon, mire a keze a tarkómra csúszott és szenvedélyesen birtokba vette a szám. Engedtem a vágyaimnak és az övéinek is. A karjaim a nyaka köré fontam és már csak azt éreztem, hogy felkap.
-Merre van a szobád? - Kérdezte két csók között rekedt hangon, miközben lassan lépdelt fel velem a lépcsőn.
-Jobbra a második ajtó - suttogtam a szájába, majd a nyelvemmel kezdtem ismét kutatni az övét. Fogalmam se volt, hogy nyitotta ki az ajtót, miközben engem tartott, csak arra lettem figyelmes, hogy az halkan becsapódik mögöttünk. Lassan tett le az ágyra, majd fölém hajolt és tovább csókolt. Az ingjét kezdtem gombolni, de nem volt türelmem a makacs kis gombokhoz, így megragadtam az anyagot, és egyetlen határozott mozdulattal letéptem róla. Hallottam, ahogy a kis műanyagdarabok szanaszét gurulnak a szobám padlóján, de nem tudtam ezzel foglalkozni.
-Szerettem azt az inget - súgta a számba vigyorogva, majd levette magáról a tönkrement felsőjét.
-De engem most jobban szeretnél – válaszoltam, és újra a szájára tapadtam, miközben kezemmel hol a tökéletes mellkasát, hol a hátát, hol pedig az izmos karjait simogattam és karmoltam.
-Van benne valami - búgta szenvedélyesen, miközben már az állam vonalát csókolta, hogy lejjebb haladva a nyakamon futtassa végig a nyelvét. Hirtelen sikítottam fel, mikor a pólóm hangos reccsenéssel megadta magát Rob egyetlen mozdulatának, de egy újabb csókkal sikeresen elhallgattatott. Ahogy megéreztem meztelen mellkasát a bőrömhöz tapadni, hirtelen úgy éreztem, felperzsel minden egyes érintése. Újra lejjebb kalandozott a testemen, a vállamon, és a kulcscsontomon át haladt a melleim felé. A melltartóm is leszaggatta rólam. A pólóm abszolút nem bántam, de felnyögtem, hogy a kedvenc csipkés csodám se kímélte meg.
-Kvittek vagyunk - súgta a melleim közt, majd a száját az egyikre tapasztotta, míg a másikat a kezével kényeztette. Nem mondhatnám, hogy néha nem szisszentem fel egy-egy erősebb szorításánál vagy harapásánál, de mégis pokolian élveztem, hogy ennyire vad és szenvedélyes. A körmeimmel a hátát szántottam végig, majd a hajába markoltam. Lassan csúszott lejjebb és a hasam csókolgatta, bár a kezei még mindig a domborulataim markolták. Amint a nadrágom széléhez ért hirtelen felemelte a fejét és vigyorogva a szemembe nézett. Az egész csak egy fél percig tartott de tudtam, hogy a mai éjszakám pokolian hosszú és mocskosul jó lesz. Egy-egy ujját beakasztotta a nadrágom két szélébe, mire megemeltem a csípőm, ezzel is segítve, hogy minél hamarabb megszabadítson a felesleges ruhadarabtól. Nem kellett sokáig várni rá, hisz azonnal lehúzta rólam. Az egyik bokám hirtelen fogta meg, majd az ajkához emelte és szépen lassan végigcsókolta az egész lábam. Mikor már a belső combomon futtatta végig a nyelvét, a kezeivel előrébb járt és a bugyim félrehúzva fúrta belém az ujjait. Ismét elakadt a lélegzetem, és a takarót kezdtem markolni. Ruhák terén újabb veszteséget könyveltem el magamnak, mikor hallottam az utolsó ruhadarabom reccsenését is, de már abszolút nem érdekelt, főleg akkor nem, mikor megéreztem a nyelvét végigsimítani ott, ahol még az előbb az ujjai kalandoztak. A kezei ismét a hasamon át a melleim felé kúsztak, hogy a célhoz érve ujjai közt morzsolgathassa a már így is kőkemény mellbimbóim. Hangosan ziháltam, és az ajkamba haraptam, ahogy az első gyönyörhullám végigsöpört a testemen. A hátam ívbe feszült és hangos nyögés szakadt fel a torkomból. Rob ugyan lassított a mozdulatain, de még mindig nem hagyta abba a kényeztetésem, míg magamhoz nem rántottam és meg nem csókoltam. Csak még jobban felizgatott azzal, hogy éreztem az ízem a nyelvén, így nem bírtam tovább magammal és úgy döntöttem viszonzom neki az előbb átélteket. Lassan csókoltam végig a testét és már a nadrágján keresztül éreztem, hogy mennyire kíván. Gyors mozdulatokkal szabadította meg a felesleges farmertől és alsónadrágtól, majd azonnal a számba vettem. Amint megérezte az ajkaim, hangosan felnyögött és egyik kezével a hajamba markolt. Hol a nyelvemmel köröztem rajta, hol pedig teljes egészében eltüntettem a számban, míg végül hörögve és zihálva csukott szemmel és hátrahajló fejjel elélvezett. Még egy utolsó csókot nyomtam a játékszeremre, és feljebb kúsztam rajta, hogy megcsókolhassam. Óvatosan cirógattam a testét, miközben gyengéden tapadt az ajkaimra, és a hol a hajam, hol a hátam simogatta. Hirtelen ötlettől vezérelve végigkarmoltam az oldalát, mire belenyögött a csókunkba és elszakította a száját az enyémtől. Vágytól ködös tekintettel bámult rám fél percig, míg én ismét az újra készenlétben álló férfiasságát vettem kezelésbe. Eddig bírta. Egy gyors mozdulattal maga alá fordított és a lábaim szétfeszítve birtokba vette a testem. A lábaim a dereka köré kulcsoltam, miközben ő veszett iramban mozgott bennem. Hangosan nyögtünk és ziháltunk, a testünkről patakokban folyt a víz, és kezdtem azt hinni, hogy meghaltam és a mennyországba kerültem. Rob a csípőm alá nyúlt, és anélkül, hogy egy centit is eltávolodott volna tőlem, feltérdelt magával húzva engem is, majd még jobban gyorsított az így is eszeveszett tempón. Már rég nem tudtam tisztán gondolkodni, csak kapkodtam a levegő után miközben a karjába kapaszkodtam, de neki ez még mindig nem volt elég. Az egyik ujját a legérzékenyebb pontomra csúsztatta és körözni kezdett rajta, míg a másikkal a csípőm szorította. Ismét a fellegek felé repített és csak remegtem az élvezettől, amit ő nyújtott nekem. A szűnni nem akaró tűzijáték közt éreztem, ahogy felmordul és megfeszül az egész teste, hogy utána elernyedjen, és erőtlenül rám dőljön. Szorosan öleltem magamhoz, és ebben a percben úgy gondoltam, soha többé nem is akarom elengedni. A mellkasomon is éreztem, ahogy dübörög a szíve, és még mindig abnormális módon veszi a levegőt. A köd lassan tisztult az agyam körül, és ahogy visszagondoltam az előbb átéltekre, újra megremegett az egész testem. Rob hirtelen kapta fel a fejét, amit eddig a melleimen pihentetett, majd a szemembe nézett és egy gyors csókot nyomott a számra. Lassan gördült le rólam és a fejem a vállára húzta. Teljes testemmel szorosan hozzásimultam, az egyik lábam átvetettem a csípőjén, míg a karom a derekán pihentettem. Éreztem, ahogy a mellettünk összegyűrt takarót rámborítja, és egy puszit nyom a fejemre. Csendben feküdtünk egymás mellett, míg végül lassan elálmosodtam. Félálomban hallottam viszont, hogy egyetlen szót suttog nekem:
-Szeretlek....

2010. június 1., kedd

Kapcsolatok

Sziasztok!
Meghoztam a következő fejezetet! Köszönjük, hogy olvastok, és írtok nekünk!
Én is várom a komikat!
Enyhe 18+ rész van benne!
Puszi!
Amy


** Robert **

- Hová lettek a többiek? – kérdezte Rach, ahogy kilépett mellém a teraszra. Végignéztem rajta, jól megjegyezve minden egyes kis porcikáját, mert lehet, hogy ez lesz az utolsó beszélgetésünk. Meg fogom neki mondani, hogy az élet nem ilyen, és ahogy eddig megismertem, nem fog neki tetszeni a mondandóm. Elpöcköltem le a fekete éjszakába a cigim, és szemébe néztem. - Elmentek vacsorázni. – muszáj volt megölelnem, mert féltem, hogy ha most nem teszem, nem lesz rá alkalmam többé. – Nem tudtam, hogy ilyen bestia vagy, és azt se, hogy ilyen jó színésznő. De ez már túlzás volt. Kristen nem érdemelte meg ezt a megaláztatást! – mondtam.

Rachel azonnal kibontakozott ölelésemből, és értetlenül nézett rám. Tudtam, hogy ez lesz.

- Azt hittem, hogy velem akarsz lenni! – motyogta, s mintha megláttam volna egy könnycseppet legördülni gyönyörű arcán.
- Így is van! Rach… - nyögtem fel. – Hát nem világos neked? Mindazok után, amit tettünk egymással, elvittelek vacsorázni, meg akartalak ismerni, de te ott is csak a szexre gondoltál, meg itt is. Beszélgetni akartam, hogy megtudjam, hogy milyen vagy valójában… - töprengtem, hogy mondjam neki szépen. – De ha ilyen vagy, akkor azt hiszem, jobb lenne, ha tényleg abbahagynánk ezt.
- Miért, milyen vagyok? – kérdezte remegő hangon.
- Gyere, menjünk be! – mondtam neki, s összekulcsoltam ujjainkat, majd bevezettem a nappaliba, és leültettem a kanapéra, aztán mellé ültem. – Nem bánhatsz így az emberekkel! Velem is elbántál, de tudom, hogy megérdemeltem! Bevallom, hogy csak a tested érdekelt, de most… Szerettelek volna megismerni, de te nem, és ez… Rosszul esik.
- De Kristen az elejétől fogva úgy néz rám, mint valami… - motyogta.
- Tudom. Azt is tudom, hogy Kris engem a tulajdonának tekint… De kérlek, miért nem volt neked jó az, hogy megvárd, hogy kitessékeljem őket innen? – kérdeztem kínosan nevetve.
- Lekurvázott, és én nem az vagyok, akit csak úgy…
- Rachel! – szóltam rá. – Elintéztetted a dolgot apukáddal! – mondtam neki tagoltan.
- Igen, mert…
- Ezért hiszik az emberek, többek közt Kris is, hogy apuci kicsi lánya vagy. Egyik pillanatban azt mondod, hogy nem így van, a másikban meg ilyeneket művelsz…. Negyvenezer dollárt kérni, hogy megszívathass, meg hogy kidobatod Krist… - csóváltam a fejem.
- Megérdemelte ő is! – mondta dühösen.
- Rach! – sóhajtottam fáradtan. – Nekem ez sok… - motyogtam, s térdeimre támasztottam kezeim.
- Akkor azt hiszem, én most megyek! – mondta sértődötten.
- Várj! – kaptam el kezét, ahogy menni készült. – Nem ezt akartam! – mondtam bűnbánóan.
- Nem baj… Menj, és keresd meg Kristent, és dugd meg őt! – mondta dühösen, majd egy kacér mosolyt villantva folytatta. – De te is tudod, hogy bármennyire is véded, és ez szar neked, én vagyok a legjobb! Tudom, hogy tudod, sőt érzed, hogy velem a legjobb! – suttogta, majd gyorsan egy puszit nyomott a számra, és elviharzott.

Csak álltam a szoba közepén, és gondolkodtam. Nem értettem, hogy miért kapta fel a vizet… Bár szerintem azért, mert tudja, hogy igazam van. A telefonom hangos csörgésére lettem figyelmes, és kelletlenül mentem megkeresni, számítva Kristen vinnyogására, vagy Kellan szar poénjaira. Ám legnagyobb meglepetésemre, és megkönnyebbülésére, más villogott a telefonomon: JayMonkey
Jackson Rathbone volt a legjobb barátom itt. Londonban hagytam azokat, akik gyerekkoromtól velem voltak, de Jay az, aki a legfontosabb itt. A 100Monkeys egy nagyon jó zenekar, ezért is van bent így a telefonomban.

- Szia Haver! – köszöntem.
- Szia Rob! – köszönt nem túl lelkesen. – Rachel Knight? – kérdezte szűkszavúan. Tudtam, hogy arra számít, hogy azt mondjam, hogy nincs itt, és nem is okozok majd csalódást.
- Egyedül vagyok… Hosszú mese… - nyögtem.
- Akkor gyere, igyunk valamit a bárban. – mondta.
- Rendben, öt perc és ott vagyok! De veled mi a helyzet? – kérdeztem, mert Jackson mindig jókedvű szokott lenni.
- Ash… - motyogta.
- Oké, akkor lent! – mondtam

Bontottam a vonalat, majd gyorsan átöltöztem, hisz még mindig öltönyben feszítettem. Na igen, Jaynek nagyon tetszik Ashley, de Ash lefeküdt Kellannel. Bonyolult, és mocskos egy ügy ez. Kellan nem csak az újságokban ekkora nőfaló. A Twilight stábból egy csomó nő megvolt már neki, köztük Ash is. Pedig Kellan tudta, hogy Jackson gyengéd érzelmeket táplál Ashley iránt, mégis leitatta, és megfektette.
Persze Ash azóta kicsit eltávolodott Jacksontól, és ez nagyon fáj neki. Ash is szereti őt, csak akkora marhák, hogy nem merik bevallani egymásnak.
Lementem a bárba, és miután kiszúrtam Jayt egy kis boxban, lekezeltünk, és leültem vele szemben.

- Haver, hallom a kis cicád kidobatta Stewartot! – mondta. Ez elég vicces, mert Jay mindig Stewartnak hívja Krist. Ki nem állhatja. Egyszer még a kezdetekben, az első film forgatása alatt Kris leszólta Jackson zenekarát, és ezért olyan ordítozást levágtak… Ahh… Azóta szívatjuk Krist, mikor meglátja Jayt, és mindig azt mondjuk: Huston, baj van!
- Igen… Kris hozta a bunkó formáját, és hát Rachelt sem kell félteni. – mondtam, miközben kihozták a sörünket.
- Hát… Tudod, hogy én is füttyögtem neki az ablakból, mint a többiek? -nevetett. – Apám! Ezt a csajt ne vedd azért el feleségül! – sóhajtozott, miközben nagy levegőket vett, és próbált lenyugodni.
- Ne is mondd! Nem mondom, hogy Krist nem kellett helyre tenni, de azért ez sok volt… És ezt meg is mondtam neki, meg azt is, hogy meg akartam ismerni, de neki csak a szexen járt az esze… Erre besértődött.
- Haver, ne már! Ezt szex előtt adtad elő? – kérdezte röhögve.
- Ne legyél olyan, mint Kellan! – szúrtam le. Rögtön lehervadt a mosoly az arcáról.
- Ez fájt… Komolyan fájt! – motyogta.
- Ne haragudj! De nem értem miért vagy ilyen! Most azzal a szőkével hetyeg, aki megvette! Nem kell neki Ash! – magyaráztam.
- Jah… Milyen jó, hogy csak kihasználta szegényt!
- Ashleyt sem kell félteni, ha iszik! És ha jól emlékszem téged is hívott arra a bulira, de te féltél lépni felé, és inkább nem jöttél! – dorgáltam.
- Jó… Nem haragszom Kellanra, mert tudom, hogy Ash is engem akart volna…
- Igen, és most is téged akar! Nézd meg, hogy néz rád, Haver! – mondtam mosolyogva.
- Na jó, azért te sem panaszkodhatsz! Ahogy Rachel rád néz, az se semmi…
- Jah… Vágyak, szex… Nagyszerű! – motyogtam, s lassan már el is fogyott az első körünk. Kértünk még egyet.
- Te komolyan vele akarsz járni? – kérdezte komolyan.
- Talán… Ha esze is van… - motyogtam.
- Hát én hallottam róla már…
- Mi? - kerekedtek el a szemeim.
- Tudod, a múltkor játszottunk az egyetemen, és az egyik tanára szinte áradozott róla… Onnan tudom, hogy a „dicsőségfalon” – mutogatott. – is mutatta a képét! Tehetségesen fest, és rajzol, és a művészettörténethez is ért.
- Ó, hát ezt nem tudtam! – motyogtam, s enyhe mosolyra húzódtak ajkaim. Egy ismerős nevetés ébresztett gondolataimból.
- Sziasztok srácok! – hangzott Kellan, majd lekezelt velünk és leült. – Képzeljétek, Esther hívott! – lelkendezett.
- Hurrá! – morogta Jay.
- Ugyan Jay! Tudod, hogy Ash és én csak… Szóval nem volt szándékos, nem akartalak megbántani. Ezt ugye tudod? – kérdezte Jacksontól.
- Aha… - Jay nem volt túl lelkes.
- Tudod, hogy Eshtert szeretem! Csak ő utálja ezt a kapcsolat dolgot, és nem hajlandó velem hivatalosan is együtt lenni. – rázta szomorúan a fejét.
- Honnan tudnám, mikor sosem mondtad? – kérdezte csodálkozva Jay.
- Hoppá… Akkor csak Pattynek mondtam volna? – cukkolt.
- Kapd be Kellan! – vágtam rá, a hülyéje átvette ezt Tomtól…
- Nem tudtam! – Jay elgondolkodva mormogott.
- Na jó, én most lépek Estherhez! És ha van eszed Jackson, akkor ma este felmész Ashleyhez, és elmondod neki, hogy mi a helyzet! – mondta Kellan, majd el is tűnt.

Még egy óráig beszélgettünk Jacksonnal, és megittunk még egy sört, majd mindketten nevetve mentünk fel a szobákhoz. Jackson félénken kopogott be Ash ajtaján, aki álmos szemekkel nézett rá, mikor ajtót nyitott, majd beinvitálta a srácot.
Rájöttem, hogy ha meg akarom ismerni Rachelt, akkor lépnem kell felé, ezért bekopogtam az ajtaján. Egy szál törölközőben nyitott ajtót, és mikor meglátott egy mosoly terült el arcán. Ahogy jobban megnéztem, láttam, hogy szemei pirosak, így valószínű sírt.
Behívott, és miután magára kapott egy pólót, és egy rövidnadrágot, leültünk a kanapéra, és elkezdtünk beszélgetni.
Mesélt az anyukájáról, az apjáról, hogy mennyire nem is törődik vele valójában, a tanulmányairól, és hogy eddig még nem volt igazán szerelmes soha sem.
Én is meséltem neki, ő pedig sűrűn kérdésekkel szakított félbe. Szinte mindenről tudni szeretett volna, én pedig készséggel meséltem neki.
Rájöttem, hogy mivel Rach valójában senkitől sem kapott az anyukája után igazi szeretetet, ezért most egy kemény nő álcáját viseli. Egy kicsit ledőlni látszottak a falak köztünk, de még mindig tartottunk a másiktól.

- Rob, már négy óra van, és mi még nem aludtunk… Mi lenne, ha lefeküdnénk pihenni? - kérdezte félénken.
- Persze… öhm… Szeretnéd, hogy maradjak? – kérdeztem, és zavaromban a hajamba túrtam.
- Igen, az jó lenne! – mosolygott.
- Menjünk zuhanyozni! – mutatott az ajtó felé, és bár tudtam, hogy ő már egyszer megtette, de mégis magammal húztam a fürdőbe.

Olyanok voltunk, mint a tizenévesek, és mosolyogva mostuk meg egymást, majd töröltük szárazra a másikat, míg végül összebújva, egy csókkal búcsúztatva a napunkat hajtottuk álomra a fejünket.
Reggel arra ébredtem, hogy Rach a mellkasom puszilgatja, és simogatja. Álmosan nyitogattam szemeim, és néztem le a rajtam ügyködő tündérre.

- Már tegnap óta kívánlak… - mosolygott, majd visszatért mellém, és abbahagyta mozdulatait.
- És akkor, most miért is fekszel csak vissza mellém? – kérdeztem zavartan.
- Hát, azt hittem, hogy neked nem tetszik, hogy én folyton csak… Szóval, hogy akarlak! – mosolygott zavartan.
- Én csak azt mondtam, hogy néha beszélgethetnénk is! De most… - mondtam, majd ráhengeredtem.

Lassan csókoltam tökéletes, telt ajkait, és simogattam melleit, amikről lehámoztam a trikót. Olyan tökéletesen illettek a kezembe, hogy ezt rajzolni sem lehetne jobban. Rachel a hátam kényeztette, és csípőjét ütemesen dörgölte készenlétben álló férfiasságomnak.
A vágy ellepte az agyam, és gyors mozdulatokkal kaptam le róla minden ruhát, ahogy ő is rólam. Nem akartam vele durva lenni, így most nem is voltunk vadak, csak gyengéden csináltuk. Rachel még így is… sőt talán így volt a leghangosabb. Nagyon élvezte, mert hol a lepedőt markolta, hol a hajamat.
Egy lassú szeretkezés után jutottunk el a csúcsra, és dőltünk egymás mellé az ágyon. Aztán sajnos olyat kérdezett, amilyenre nem számítottam:

- Rob, te lefeküdtél már Kristennel?
- Öhm… - nem tudtam, hogy ez-e a megfelelő alkalom.
- Az igazat! – suttogta.
- Igen. – adtam gyors választ! – De őt nem szerettem! – mondtam.
- Miért, akkor ki szerettél… vagy szeretsz? – kérdezte, nekem pedig a szívem heves dobogásba kezdett, s ajkaim kiszáradtak. Na ez egy fogós kérdés, még én sem tudom, hogy miért mondtam ezt. – Rob? – sürgetett Rach, én pedig lehunytam szemeimet, s szólásra nyitottam számat.