Egy család felbomlása

Jó olvasást! Puszi! Amy

** Rob **

Miután kitessékeltem mindenkit a szobából Rach felé vettem az irányt, akit lefektettem a kanapéra. Laposakat pislogott, és nagyon úgy tűnt, hogy kezd magához térni.

- Ha hagytad volna, még akkor, hogy széttépjem ezt a hülye kis picsát, most nem lenne semmi gond! – nézett rám szúrósan, mire elmosolyodtam.
- Ha széttéped, mint hülye gyerek a mesekönyvet, az sem old meg semmit! – simogattam meg lassan újra kipirosló arcát. – Megijesztettél! – szomorodtam el ismét.
- Ne haragudj! Csak a vérnyomásom… Kristentől hol felugrik, hol leesik. Kristen Stewart ártalmas az ember egészségére. – halvány mosoly jelent meg vonásain.
- Fel kell készülnöd, hogy Leo idejön! Kris biztos szólni fog neki!
- Leszarom! – sóhajtott, miközben felült. – Azt kapja majd, amit akart. Azt a Rachelt, akit te is megismertél Rob! – nézett rám komolyan, keze mégis gyengéden simított végig az arcomon.
- Biztos vagy benne? – ültem mellé, és derekánál magamhoz húztam. Szerettem volna, ha olyan közel van hozzám, amennyire csak lehetséges.
- Igen. Ő nevelt olyanná, akit a partikon lehet mutogatni. Hála az Égnek, hogy anyámra ütöttem! – remegett meg egy picit a hangja. – Ha nem így lenne, magamtól sosem lennék normális… Már ha most az vagyok. – motyogta.
- Tökéletes vagy. Nekem mindenképpen. – adtam egy puszit az arcára. – De most mennem kell! Megleszel egyedül? – kérdeztem.
- Persze, apa szerintem előbb úgysem ér ide, mint te. – vont vállat.
- Jól van. Sietek! Szeretlek anyuci. – mosolyogtam rá, mire rögtön neki is jobb kedve lett.
- Én is téged apuci! – csókolt meg még egyszer.

Még megsimogattam a hasát, és elköszöntem a picitől is, majd lefelé vettem az irányt.
Az egész napom azzal telt, hogy türtőztettem magam. De komolyan! Olyan szívesen kitekertem volna Kristen nyakát, hogy azt el sem tudom mondani. Hogy lehet valaki ilyen gyerekes? Még jó, hogy a kötelező forgatókönyvi szövegen kívül nem mert hozzám szólni.
Este viszonylag korán értünk a szállodába, így siettem is fel a szobánkba.
Amikor beléptem az ajtón Rachel és Leo egyszerre kapták rám a szemüket.
Elállt a lélegzetem, ahogyan Rachre néztem. Arca olyan volt, mint mikor először megláttam azon a partyn. Ugyanaz a magabiztos és sugárzó tekintet.
Haja be volt göndörítve, lágyan hullámos volt, szemei világos árnyalatot kaptak, ajkain pedig egy kis cseresznye szín. Egy fekete blúz volt rajta, és egy fehér feszülős nadrág, magas sarkú cipővel. Elképesztően csodálatosan nézett ki.

- Szia Édesem! – mosolygott rám, és hívogatóan nyújtotta felém a kezét, amit azonnal meg is ragadtam, és mellé sétáltam, hogy egy puszival köszönthessem.
- Elárulnád Robert, hogy miért nem szóltál, hogy megvan a lányom? – füstölgött Leonardo.
- Én mindennél jobban szeretem a lányodat, és megkért, hogy ne szóljak, így én be is tartottam ezt. – néztem rá nyugodtan. Látszólag nem tetszett neki a hozzáállásom.
- Hát ez nagyszerű… - csapta össze két kezét. – Felelőtlen bagázs.
- Apa. Kérlek! Hagyd ezt abban. Nem vagyok hajlandó elmenni innen, ezt már megmondtam. – Rach úgy beszélt vele, ahogyan velem is, az első éjszakánkon. Győzelemittasan, magabiztosan és erélyesen.
- Kislányom! Csak nem gondolod, hogy hagyom, hogy össze-vissza járd a világot Robbal? Ugyan, nem erre neveltelek!
- Erre neveltél! – mutatott végig magán azzal a kezével, amivel nem az enyémet szorongatta. – Itt vagyok! Jól nézz meg, jól vésd az eszedbe a hangom és az arcom, mert örülhetsz, ha egy évben egyszer látni fogsz ezután! – fenyegetőzött Rachel.
- És mégis mivel érdemeltem ezt ki? Hát nem adtam meg neked mindent? – kiabált Leo.
- Hogy mivel? – kiáltott vissza Rach. Na most fog robbanni! – Megölted az anyámat! Hagytad, hogy elvegyék tőlem! Ezt sosem bocsátom meg neked! – Leo és én is lefagytunk. Én azért mert vártam, mit reagál ő, ő pedig mert nem számított erre.
- Tessék? – suttogta. Látszott rajta, hogy nem érti, Rach honnan tudja.
- Hallottalak telefonálni. Nem Rob miatt tűntem el otthonról, hanem miattad. – mondta kegyetlen nyugodtsággal. Persze én tudtam, hogy mennyire fáj neki az, ami kiderült.
- Nem úgy van, ahogy gondolod… - kezdte Leonardo, de Rachel félbeszakította.
- Nem a te titkos, piszkos ügyeid miatt ölték meg? – kérdezte.
- De… Én nem tudtam, hogy…
- Erről ennyit. És ne is álmodj róla, hogy látni fogod az unokádat.
- Te terhes vagy? – egyik megdöbbenés követte a másikat Leo szemében.
- Igen. Gyereket várok Robtól. – lépett egészen mellém, és fél kézzel átölelte a derekamat.
- Nem… Nem tilthatsz el tőle… - háborodott fel.
- Elvetted tőlem anyát. Én elveszem tőled őt, és magamat is! Most pedig, ha megkérhetlek… - sétált az ajtóhoz és szélesre tárta azt. – Menj.
- Ezzel még nincs vége édes lányom! – nézett farkas szemet Rachellel.
- Tudom. De ne feledd! A legjobbaktól tanultam a játékot! – mosolygott rá Rach.

Leo egészen vörös fejjel távozott a lakosztályból, és Rach olyan erővel vágta be utána az ajtót, hogy szerintem a szálloda szerkezete alapjaiban remegett meg. Villámokat szóró szemekkel tekintett felém, én pedig nem tudtam, mit mondjak.
Szerencsémre nem is várta, hogy mondjak valamit, mert olyan hévvel esett nekem, hogy időm sem maradt bármit is kinyögni.

Ajkai falták az enyémeket, és kezei már a pólóm levételével voltak elfoglalva. Hagytam, hogy kiélje rajtam minden szenvedélyét, és hagytam, hogy őrült módon szeressen. Ajkai mindenhol ott voltak. Ujjai gyengéden kulcsolódtak férfiasságom köré, de mégis szenvedélyesen játszott vele.
A kanapén fekve, mámorban úszva próbáltam csillapítani a légszomjam, Rach pedig mellettem pihegett.

- Ha minden napom vége ilyen lenne, akkor én lennék a legboldogabb nő a világon. – motyogta mosolyogva, és hozzám bújt.
- Ha rajtam múlna, akkor így is lenne! – fordultam felé. – Ezt nem adhatom meg neked, mert mindig lesz olyan munkám, ami majd elválaszt minket. – simogattam meg csípőjét, mire lehunyta a szemét.
- Nem baj. Majd megoldjuk… Ha te is akarod!
- Akarom hát! – húztam közelebb.

Még jó ideig feküdtünk ott, majd Rach úgy döntött, hogy ideje vacsoráznunk. Mivel sejtettük, hogy a többiekkel együtt való vacsoráról lekéstünk, és talán Rach nem is akart Kristennel találkozni, ezért rendeltünk némi kaját.
Rachel szerencsére jóízűen falatozott mellettem, miután lezuhanyoztunk, és látszólag nem volt rossza kedve.

- Biztos jól vagy anyuci? – bújtam be mellé az ágyba, mikor már az egyik esti filmet nézte.
- Persze apuci. – mosolygott rám jókedvűen. – Miért?
- Hát csak… Gondoltam, hogy ez az egész…
- Tudod Rob… Tisztán emlékszem az anyukámra. Nagyon erős nő volt, és szenvedélyesen szerette azt, amit csinált. Leonardo akkoriban még nem dolgozott ennyit, de azért keveset sem. Sokszor nem volt velünk. – nézett rám komolyan. – Anya tényleg kemény nő volt, és én sem vagyok különb. Nem török meg! Tudom, hogy anyukám már egy jobb helyen van, és hogy vigyáz rám… Ránk. – csúsztatta kezét a hasára. – Leonak nem hiszem, hogy meg tudok bocsátani. Így most már tényleg csak ti maradtatok nekem, és Cara. – hajolt közelebb és csókot nyomott a számra.
- Mindig veled leszek, ígérem!

Ezekkel a szavakkal a fejemben aludtam el, és készültem fel lelkiekben egy újabb munkával töltött napra.
Az elkövetkező egy hét elég nehéz volt. Én egyre fáradtabb voltam, de Rach viszont egyre vidámabb. Számtalan ötlete volt már a babával kapcsolatban.
Örültem neki, hogy ennyire jól érzi most magát, de a hét utolsó napján már annak is örültem, hogy ágyig eljutottam a lábaimon, és nem úgy kellett elmásznom odáig.

Három hét elteltével végül úgy ahogy, de belerázódtam a dolgokba, és minden zökkenőmentesen zajlott. A film készült, Rach boldog volt és úgy tűnt Kris is lenyugodott.
Egészen normális volt, kisebb-nagyobb beszélgetésekbe is bonyolódtunk. Számomra világos volt, hogy elfogadta azt, hogy Rachel és én egy pár vagyunk, bár Rach és ő azóta egy kukkot sem beszéltek.
Nem is bántam, mert egy újabb vadmacskaharcra nem lett volna energiám.
Nem úgy a környezetünkben élők. Kellan rossz passzban volt, mert Esther úgy döntött, hogy nem kér a nyilvánosságból, és kiadta Kel útját, aki viszont ezerrel kapálózott, hogy visszafogadja, pedig ilyen messziről nem nagyon volt esély.
Jackson akkora ordítást levágott Ashleyvel, hogy olyat el sem tudtam képzelni azelőtt. Ash képei megjelentek az újságokban, miszerint Joe Jonassal volt, és Jay teljesen kiakadt. Sosem hallottam még őt kiabálni, sőt még úgy igazán a hangját sem emelte fel, de most… Ash csak pislogott, és hallgatta, ahogy Jackson kikelve önmagából ordít. Mind meglepődtünk. Közölte, hogy keres valaki mást, nem egy olyan kétszínű libát, mint Ash. Még jó hogy mindezt nem egy szabadtéri forgatáson vágta le, hanem egy stúdióban.
Nikki szerencsére boldog volt a jelenlegi barátjával, és úgy tűnt, hogy jól alakul a kapcsolatuk.
Hát ki mit kapott, valaki jót, valaki rosszat.
A hangulat így elég érdekesre sikeredett egy-egy jelenet forgatásakor. Kellan nem emlékezett a szövegére, Jackson szinte ellökte magától Ash-t amint felhangzott hogy „ennyi” egy felvétel végén, én meg Kris pedig tartottuk a három lépés távolságot, amint lehetett.

Szóval nem volt könnyű elviselni azt, hogy folyton elbaszta valaki a játékot, és vehettük fel elölről az egészet.
Így minden este kellett még egy türelem játékot is játszanom, hogy végighallgassam Rachel minden óhaját-sóhaját.

Egyik ilyen este már nagyon fáradt voltam, és megkértem, hogy ma aludjunk előbb. Láttam rajta, hogy nem tetszik neki az ötlet, de akármennyire is szerettem, képtelen voltam tovább fent maradni, így amint letettem a fejemet a párnára elmerültem az álmok világában.
Reggel mikor csörgött az ébresztőm, furcsa módon Rach nem ült mellettem, egy bögre kávéval a kezében, mint eddig minden reggel.
Sóhajtva léptem ki a nappaliba, és reméltem, hogy nincs komolyabb baja.
A kanapén ült, és láttam rajta, hogy valami nagyon böki a csőrét, és ahogy észrevett, dühösen nézett rám. Tudtam, hogy itt most lesz valami… Túl nagy volt a csend… A vihar előtti csend.