Vihar előtti csend?

** Rob **

Olyan jó volt nézni Rachel vidám arcát, ahogy a városban sétálgattunk erre-arra. Persze készült rólunk pár fotó, de itt nem volt olyan vészes a helyzet, mint Amerikában, vagy máshol. London a szívem csücske, és szerencsére nem is kell benne csalódnom.
A nap végéhez közeledve hazafelé vettük az irányt, ahol anyu és Rach együtt főzték meg a vacsorát. Már alig vártam, hiszen anya mindig ínycsiklandó ételeket tud készíteni, és még ha az én Angyalom is segít…

Az este hasonló jó hangulatban telt, mint a nap többi része, majd miután a lányok vacsora után elmosogattak, Rachellel felmentünk a szobámba, lezuhanyoztunk, és bedőltünk az ágyba. Tanulva az előző eseményekből, bezártuk az ajtót.
Rach nem volt olyan fáradt, így volt energiánk még kényeztetni a másikat, majd mély álomba zuhantunk mindketten.

A Londonban töltött idő hamar elment, s nekünk muszáj volt visszamennünk Los Angelesbe. Egész úton egymás kezét fogtuk, és mosolyogva gondoltam vissza a békében töltött napokra.
Sajnos egy hét múlva el kellett mennem forgatni, így Vencouver felé vettem az irányt.
Rachel hívott amikor csak tudott, és én is őt. Az első pár nap, amíg csak úgy tengtem-lengtem még elment, de mikor a többiek is megérkeztek, kezdett minden egyre kaotikusabb lenni.

Kristen érkezésével a hangulatom kezdett egyre lejjebb süllyedni. Nem volt rámenős, sőt különösebb érdeklődést sem mutatva éltünk egymás mellett. Ám mikor elkezdődött a forgatás…
A szexjelenetek próbáin egy teljesen új oldalát mutatta nekem. Nem az a Kristen volt, aki azelőtt, hanem egy másik. Mintha ő lenne a saját maga jó ikertestvére.
Rachelnek persze nem tetszett, hogy Krissel kell lennem, de nem tehettem másként. Rossz volt ez így nekem a két tűz között… Vagyis a tűz inkább csak Rach volt. Sosem mondott semmi rosszat, de a hangján mindig éreztem, hogy nem tetszik neki a helyzet.

- Nem tudom Drágám… - mondtam neki egyik alkalommal a telefonba. – Még csak most fog kezdődni az igazi munka. Nem mehetek el.
- Rob… - sóhajtott panaszosan. – De annyira hiányzol, és… Hát amúgy is!
- Nem mehetek, sajnálom. De nem vagy egyedül, Cara is veled van, és az egyetem is elkezdődött. – próbáltam rábeszélni.
- Tudom. Na jó, ha nem, hát nem. De ha felszedek valaki mást, mert te nem is figyelsz rám, akkor ne is csodálkozz! – mondta sértődötten, majd letette a telefont.

Idegesen vágtam az ágra a készüléket, ami valahova legurult a földre. Nem hiszem el! De biztos, hogy nem fogom felhívni! Megint.
Mindig ezt csinálja, és ez nagyon zavar. Miért nem bízik meg bennem? Vagy legalább próbálja megéretni, hogy nekem ez a munkám!

Rosszkedvűen és fáradtan mentem le a hotel éttermébe vacsorázni. Leültem Jackson mellé, és nagyokat hallgattam. Nem tudtam senkire sem figyelni és kedvem sem lett volna hozzá.
Jay néha rámnézett, láttam rajta, hogy kérdezni is akar, de végül mindig elvetette az ötletet.
Kristen is gyanakodva méregetett, de egy keserű mosollyal sikerült beléfojtanom a szót.
Ashley megkérdezte ugyan felfelé menet, hogy mi bajom, de ügyesen hárítottam a dolgokat.

Felérve megkerestem a szőnyegen nyugvó mobilt, és megnéztem a kijelzőt: 21 nem fogadott hívás, 12 szöveges üzenet. Az összes Racheltől jött. Először még bocsánatot kért, majd ahogy egyre előrébb haladtunk a mai estében és mivel nem válaszoltam neki, jöttek a fenyegető és sértő szövegek.
Komolyan kezdett ebből elegem lenni. Vagyis Rachelből. Amíg együtt voltunk, minden rendben volt, de most minden a feje tetejére állt, és úgy viselkedik, mint egy féltékeny feleség. Nekem pedig inkább támogatásra lenne szükségem, és nem cseszegetésre. Lehet, hogy önző vagyok ebből kifolyólag, de így érzem. Nem könnyű ez a helyzet nekem sem, és ő pedig csak még nehezebbé teszi.

A következő héten, mikor beszéltünk telefonon minden rendben volt. Újra kedves volt és elbűvölő. Örültem, hogy a kezdeti nehézségek után, most újra rendeződtek a dolgaink. A hétvégére New Yorkba kellett utaznom, ugyanis Lizzyvel gondoltunk a jövőnkre is, és közösen szeretnénk alapítani egy céget. Valószínűleg zenekiadással fogunk foglalkozni, majd lehet, hogy később bővülünk filmekre is, de ennyire még nem szaladtunk előre.

Rachel nagyon kiakadt, hogy miért oda megyek, és nem őt látogatom meg. Hiába mondtam neki, hogy amúgy is ez egy egyszeri alkalom, hogy elhagyom Vencouvert a forgatás alatt, és hogy ezek nagyon komoly üzletemberek, nem lehet szórakozni.
A mai világban nagy döntésekkel lehet nagyot kaszálni, de ugyanolyan nagyot is lehet bukni. Tulajdonképpen azért csináljuk ezt, hogy majd a gyerekeinknek is legyen miből élniük, nem pedig azért, mert nekünk szükségünk lenne rá.

- Szivem, kérlek, majd később felhívlak, de most mennem kell. – mondtam neki, mikor Lizzyvel már az iroda ajtaja előtt toporogtunk.
- De Rob… - nyafogott, de most komolyan nyafogott, mint egy kislány.
- Nem vagy már kislány Rachel, felfoghatnád, amit az öcsém mondott! Viselkedj felnőttként! – mondta a telefonba a nővérem, amit kikapott a kezemből, majd kikapcsolván elsüllyesztette a zsebében.
- Hát ez szép… - morogtam, majd megigazítottam a nyakkendőm. Utáltam így kiöltözni.
- Igazam volt. Basszus, ez a lány egy angyal volt… Legalábbis mikor megismertem. – mondta ő, majd bekopogott az irodába.

A tárgyalás elég hosszadalmas volt, és eléggé le is fáradtam, így kimerülten mentünk vissza a Four Seasons-be, Lizzyvel. Ahogy felmentünk az emeletünkre, megbeszéltük, hogy bejön hozzám, még pár dolog összeegyeztetése végett.
Ahogy lehúztam a kártyám az ajtózárban, és benyitottunk, nem várt látvány tárult a szemünk elé.
Rachel a kanapén ült, elegánsan és meglehetősen duzzogós fejet vágva.

- Megszállhattatok volna a mi szállodánkban is. – mondta, majd felállt és kezeit mellkasa előtt összekulcsolta.
- Az apád szállodájában… És a Summit fizeti. Most ők a felelősek Rob kényelméért bárhol is legyen... - hangsúlyozta ki Liz az apád szót, mire Rach csak szusszantott egyet.
- Hogy kerülsz ide Rachel? – kérdeztem, de egy lépést sem tudtam megtenni.
- Ha már te nem látogatsz meg... – gyülekeztek könnyek a szemében.
- Nem tehetem, de ezt megbeszéltük. – mondtam lágyan, és felé lépdeltem.
- De akkor is! Rob, ha ez így fog menni, akkor nekünk nagyon rövid közös jövőnk lesz. – mondta ártatlan arccal. Úgy éreztem magam, mintha sarokba szorítottak volna.
- Én majd később átjövök! – mondta Lizzy, majd kisétált az ajtón.
- Rach… - sóhajtottam fáradtan, majd magamhoz öleltem.
- Nem is hiányzom vagy mi? – sírt a mellkasomba.
- Dehogynem. Minden percben hiányzol, de tudod, hogy a munkám miatt nem tehetem meg, hogy mindig elmenjek hozzád.
- Tudom. – nézett rám, majd megtörölte szemeit. – Csak látni szerettelek volna. Rossz ötlet volt idejönnöm. – motyogta. – Megyek is! – majd a maga mellett lévő bőröndjéért nyúlt.
- Ugyan Kicsim… - nyúltam a kezéért.
- Nem… Igazad volt mindenben. Nem is tudom mi van velem mostanában. – mondta. Szeretlek! Majd hívj, ha ráérsz! – ezzel egy csókot nyomott a számra, és az ajtó felé indult.
- Rach, ha már itt vagy, ne menj el! – kaptam utána, mind hiába.
- Ez így nem jó. Nem akaszkodhatok rád! Majd hívj! – mondta, és kisétált a szobából.

Én meg csak álltam ott, és nem értettem semmit. Most hogy változott meg ilyen hirtelen a hangulata? És hogy került egyáltalán ide? És… Annyi kérdés kavargott a fejemben, hogy magam sem tudtam melyikre keressek először választ.
Így átmentem Lizzyhez.

- Nem tudom Rob, de ez a lány nem ilyen volt. Nem is tudom, mikor volt igazi önmaga, akkor vagy mikor így hisztizik… - mélázott a nővérem.
- Az a baj, hogy már én sem tudom. – mondtam, majd belevetettük magunkat a tervezgetésbe.

Sajnos tényleg nem tudtam, hogy hányadán állunk most, és hogy Rach melyik oldala az igazi. Olyan sokszor voltunk már összeveszve, és annyi minden történt már velünk. Olyan mintha a mi kapcsolatunk már túl bonyolult lenne a sok történéstől, amik csak úgy zúdulnak ránk.

Nehéz szívvel mentem vissza a forgatásra, mert akárhányszor hívtam Rachelt, nem vette fel a telefont, és akármennyi üzenetet hagytam neki, nem hívott vissza. Legszívesebben hozzá indultam volna, de kötött a munka, és így nem tehettem semmit. Talán ez a kis külön töltött idő elrendez mindent.
De mi van, ha nem? Ha nem segít nekünk ez sem, vagy csak megint ideig-óráig leszünk jól, és mikor nekem újra meló lesz, akkor ez fog történni?
Nem tudtam, mit hoz a jövő, de igyekeztem csak a jelenre koncentrálni. Jól akartam végezni a munkám, de azért minden este megpróbáltam felhívni Rachelt, hiába.
Reméltem, hogy ez az állapot idővel változni fog. Vagy jobb irányba, vagy rosszabba, de ez a tudatlanság és bizonytalanság volt a legrosszabb.