...

Sziasztok!
Ezt a fejit White Wolf írta, akinek ezúton is köszönjük az együttműködést. Nagyon örülnénk ha érkezne pár komment amiben elmondanátok a véleményetek ugyanis mostanában azt hiszem nem lelkesedtek. 41 rendszeres olvasó mellett kicsit kevés az 5-6 megjegyzés amit írtok. Na mindegy:) 18+ érvényben.
Jó olvasást
puszi
Kesha
****

Rob

Éreztem, ahogy a düh elemi erővel tesz magáévá. Tom rohant be az ajtón, és csalódottan mérte végig a meztelenül mellettem pislogó Rachelt, aki álmosan nézett barátomra, és a nagyban kacarászó nővéremre. A vörös köd az agyam legkisebb zugába is eljutott. Az ágyam mellé nyúltam az alsógatyámért, egy gyors mozdulattal felkaptam, és mikor kimásztam szerelmem mellől, gondosan ráhúztam a takarót. Az kéne még, csak hogy fogadnak ránk, aztán meglássák kedvesem bármilyen nekem tartogatott testészét.
- Ne, már! – fintorgott Tom. – Azt hittem, legalább míg itt vagytok, türtőztetitek magatok. Nagyot csalódtam bennetek – ugratott. Megkerültem az ágyam, és egy erős mozdulattal rántottam fel Lizzyt a karjánál fogva. Ekkor vették csak észre a méregtől cékla vörös arcom.
- Kifelé! – sziszegtem. Vissza sem mertem nézni Rachel-re. Szegény biztos kínosan érzi magát. Én hülye, meg haza hoztam, most hogy végre nem kell a videó miatt aggódni, nem dolgozom, mindketten tudjuk, hogy a másik mit érez, itt van ez. A családom és a barátaim leégetnek, és kínos helyzetbe hoznak. Oké, az még nem lenne baj, hogy velem viccelődnek, és szívatnak, na de őt. Inkább tisztelnék őt, és ajnároznák. Ő a második, akit hazahozok.
Tom nem fogta fel mennyire elöntötte az agyam a fos, ökörködött tovább.
- Megint malackodni akartok? – megragadtam pólója nyakát, és közel húztam magamhoz.
- Addig tűnjetek el, míg nem töröm el a nyakatok! – fenyegettem őket. Mindkettőt kilöktem az ajtón, alig bírtak megállni a lábukon. Utánuk mentem, és bevágtam magam mögött az ajtót.
- Hé, öcskös nyugodj le! – csitított Lizzy.
- Nyugodjak le? – üvöltöttem.
- Ő is csak egy lány a sok közül. – mondta Tom.- Csak kiheveri, hogy Robert Pattinson nővére és haverja fogadtak rá. Ne fújd fel ennyire a dolgot.
- Csak egy lány? – döbbentem le. – Mégis hány lányt hoztam haza a sok közül? – tettem fel azt a kérdést, amiből rögtön rájöhetnek, mindenre.
- Ó! – nyögték egyszerre.
-Ó, bizony! Szeretem őt! – finoman terelgettem őket a bejárati ajtóhoz. – És most tünés!
- Bocsánatot kell kérnem tőle! – jelentette ki Lizzy, és már indult is volna, de megállítottam.
- Később, most menjetek!
- Robert Tomas Pattinson! Hogy beszélsz te a nővéreddel? – dorgált le anya, mikor kiértünk a nappaliba.
- Úgy ahogy megérdemli! – le sem vettem nővérem bűnbánó képéről, szikrázó tekintetem.
- Ezt meg hogy érted, fiam?- nővérem félé fordult. – Már megint égetted az öcséd, Lizzy?
- Nem egészen. – dörrentem fel. – Inkább fogadtak ránk.
- Hogy mit csináltatok? – visította anyu. Mindketten lesütötték a szemüket. – Lizzy, téged nem így neveltünk! Mégis hogy képzelted? Évente kétszer, ha itthon van, és te fogadsz rá és közlöd, hogy örökbe fogadtuk? Elment az eszed kislányom! Na, és te Tom? Te mindig egy jól nevelt fiúnak hittelek… - anyu folytatta még a szidást, de engem nem az érdekelt, hogy miként kapnak fejmosást, hanem szerelmem. Visszasétáltam a szobámba, de mielőtt bementem, megálltam az ajtó előtt és mély levegőt vettem. Féltem ezek után Rachel szemébe nézni. Szégyelltem magam a családom miatt. Egy cseppnyi bátorság merítés után benyitottam. És olyan látvány tárult elém, amire a legkevésbé számítottam. Azt hittem kiabálni fog, hogy milyen családom van, és hogy utálja őket, de e helyett, a bőröndje fölé hajolva pakolt. Nem láttam szemét, arcába omló haja miatt, így nem tudtam megállapítani milyen kedve van. Reménykedve hogy nem tör ki mint egy vulkán, leültem a földre a bőrönd túloldalára.
- Igen, az tökéletes lesz, egyet lefoglalnék. – szipogta, a füléhez tartott telefonba. – Nem, a return jegyet nem kérnék, nem szándékozom visszajönni. – pottyan le egy könnycsepp a kezében tartott csipkemelltartóra. Gyönyörű darab volt, de időm sem volt elképzelni benne.
- Rachel, nem menj el! Kérlek! Nem olyan rosszak, mint amilyennek mutatják magukat. – bizonygattam, pánikolva. Értetlenül pillantott fel rám, hajzuhataga alól. Arca tiszta könny volt, elgyötört.
- Te meg kiről beszélsz? – hangja elcsuklott.
- Hát a családomról. Miattuk akarsz elmenni.
- Én nem miattuk megyek el. Hanem magam miatt. – újabb két ruhát pakolt be a táskájába. – Nem akarlak tovább égetni. Én nem az a fajta lány vagyok, akit bemutathatsz a családodnak. Már az elejétől kezdve tudnom kellett volna, és akkor nem jövök el. A videóval majdnem tönkre tettelek, megszégyenítlek a szeretteid előtt, és azt akarod, hogy ne menjek el? Egy kicsi túlélési ösztön sem szorult beléd? – a könnyek az arcán sűrűbben potyogtak, mint eddig. A vonal másik végén lévő nő kérdezett valamit. Rachel csukladozva válaszolt.
- Miért csinálod ezt? – vettem ki a kezéből a telefont, és a falhoz vágtam. Darabokban hullott a földre.
- Mégis mit?
- Mindig meglepsz. Rendszerint azt hiszem, hogy kiismertelek, de mindig felborítod a gyönge kis elképzeléseim. – abba hagyta a pakolást.
- Sajnálom! – suttogta lejhatott fejjel.
- Nem, én sajnálom, hogy Lizzy és Tom ilyen tapintatlanok. – az ágyam szélének dőlve az ölembe húztam. Úgy bújt hozzám, mint egy kiscica, szorosan magamhoz húzva, dédelgettem. – És hidd el te az a lány, vagy akit bemutathatok a családomnak. Kivéve, ha ők ennyire ostobák, és azt hiszik, hogy te csak egy lány vagy a sok közül. – izmaim megfeszültek, ahogy arra gondoltam, hogy miattuk sír. Az én mosolygós barátnőm, a nővérem és a haverom miatt van elkeseredve.
- Nem az ő hibájuk. – rázta a fejét. – Tudod, soha nem gondoltam volna, hogy nem fog tetszeni az, amit magamból mutatok. Talán nem lenne vele semmi bajom, ha nem szeretnélek, mert akkor mindegy lenne. De nem akarom, hogy a családod, azt higgye, hogy egy ribancot hoztál haza – motyogta, s a fejét a vállamra hajtotta. – Biztos utálnak.
- Nem utálnak, sőt most éppen szégyellik magukat a fogadás miatt. – mosolyogtam. – Lizzy az előbb bocsánatot akart kérni. – mosolyomat semmibe véve, bánatosan nézett rám.
- Bocsáss meg, hogy így lejárattalak! Tegnap nem kellett volna visszavágnom.
- Én úgy rémlik, én kezdtem. Különben is, ha jól emlékszem a biológia óráimra, és az eddigi együtt léteinkre, ketten voltunk. Minden alkalommal. Hogy engesztelhetnélek ki?
- Látom, fejedbe vetted, a családod a hibás. Hát, jó akkor akarj! – felelte huncutul vigyorogva. Számra tapasztotta ajkait, és szenvedélyesen csókolni kezdett.
- Akarlak! – és kezem végig simítottam combján, fel a lenge kis ruha alá, amit magára kapott, amíg kint voltam. Lábát átvetette a másik oldalamra, és lovagló ülésben helyezkedett el éledező férfiasságomon. A ruha felcsúszott lábán, már-már kilátszott az apró kis csoda, ami elrejtette előlem a meleg, sikamlós barlangot. Még mielőtt nagyon belemerülhettünk volna egymás vigasztalgatásában, és a kiengesztelésben, kibontakoztam öleléséből. Felálltam és az ajtómhoz léptem. Rachel pihegve nézett utánam.
- Most meg mit csinálsz? – kérdezte. – Itt akarsz hagyni?
- Nem, dehogy! – kacarásztam. Elfordítottam a kulcsot a zárban. – Csak egy kis elővigyázatosság. – levettem a CD-im közül az elsőt, ami a kezembe akadt, és betettem a lejátszóba, közben le sem vettem a szemem, hívogató selymes bőréről, a falatnyi tangáról, az értetlen tekintetéről, és gyorsan fel-leemelkedő mellkasáról. Amikor megszólalt a zene visszatértem szerelemhez.
- Mintha tinik lennénk – mosolygott. Felsegítettem a földről és szorosan magamhoz öleltem, de kezem máris követelőzően vette birtokba, a tökéleten kerek fenekét.
- Végül is ott vagyunk ahol tiniként csajoztam, nem? – villantottam egy tipikus féloldalas mosolyt, mire ajkai éhesen csaptak le az enyémekre. Karjait nyakam köré fonta, és hátrálva húzott az ágy felé. Éreztem, ahogy a férfiasságom feszítve furakszik kifele a bokszeremből, de most a Rachel élvezete lebegett a szemem előtt. Lábam beleütközött az ágyam szélébe, de mielőtt elrepítem gyönyör országba, meg kell szabadulnunk a felesleges ruháktól. A száját el nem engedve hajoltam le a szegélyig, és bújtatattam ki belőle a kívánatos testet. Segítőkészen emelte fel karjait, s egy centit sem eltávolodva tőlem menekült az eltakaró anyagtól. Egy hajtincs hullott csupasz mellkasára mintha jelzett volna, hogy nyaljam végi vágytól felhevült testét. Nem is tétováztam, nyelvem végig siklott jobb mellétől, nyaki ütőerét követve, a füle mögötti kis gödröcskéig. Nyomtam rá egy finom csókot, és a másik fülétől visszafelé végeztem el a műveletet. A testén remegések futottak végig, amitől csak még magabiztosabbnak éreztem magam. Letérdeltem az ágyra, és óvatosan döntöttem hanyatt. Keze lehullott nyakamról szabad utat adva ezzel. Tekintetem, falva minden részét mérte végig, amitől fülig vörösödött. Elvigyorodtam és a melltartója csatjáért nyúltam. Készségesen emelkedett meg, de nem boldogultam az apró kis kapoccsal. Túlságosan hajtott a vágy hogy megvárjam, míg rájövök a nyitjára, és ahhoz is, hogy ő kapcsolja ki. Egyszerűen leszaggattam róla.
- Milyen türelmetlen valaki! – nevetgélt. – De ez már a második. Venni fogsz nekem újat! – figyelmezettet.
- Örömmel, ha mindet leszaggathatom rólad. – tenyerem végig simítottam belsőcombján, fel az átnedvesedett fehérneműig. Kezem után kapott, és érzékeny pontját, izgatottan tenyeremhez nyomta. – És még én vagyok türelmetlen! – mosolyogtam. Ujjammal kitapogattam hol van a csiklója és így kezdtem izgatni. Mikor megtaláltam lassan dörzsöltem, és köröztem körülötte. Rach torkát kéjes sóhajtások és nyögések hagyták el, felkorbácsolva bennem a szexéhes vadállatot. Még szerencse hogy hangosra állítottam a lejátszót, mert odakint tuti mindent hallani lehetne. Minden zihálásánál egyre gyorsabban, és gyorsabban mozgattam kezem. A másikkal a kebleit vettem birtokba. Csókoltam, masszíroztam, szívogattam, fogaimmal húzogattam a bimbóit, ami csak eszembe jutott. Mikor már az textil úszott a csodás nedűben, abba hagytam, lehámoztam róla, és ő is rólam az alsógatyám. Rachel automatikusan tárta szét lábait, hogy ujjaim könnyedén csusszanjanak a kívánatos testrészbe. Mikor elmerültem a meleg, szinte már forró nedűben, örömittasan mosolyodtam el. Azt akartam, hogy hosszú élvezetben legyen része, így három ujjammal játszottam benne, lassan, forgatva őket. A barlang falai meg-megfeszülve, és engedve jelezték élvezetét. De sajnos igaza volt túl türelmetlen voltam a mozgásom felgyorsult, vadul toltam őt a gyönyör fellegeibe.
- Még! – nyögte, amikor kezem olyan gyorsan mozgattam lábai közt, ahogy csak tudtam. Még jobban fokozni akartam vágyát, ezért nyelven is csatlakozott a játékhoz. Körözni, csókolni, szívogatni kezdtem csiklóját, mire zihálni kezdett, nevem sokkal többször hagyta el száját, mint bármely együttlétünk alatt, sőt hangosabb is volt. A rejtett izmai egyre jobban szorították az ujjaim, tudtam, hogy mindjárt a csúcsra ér. Nem is kellet sok, Rachel háta ívbe feszült, és az ágy szélét markolta.
- Rob! – hörögte kéjesen. Elégedetten hajoltam felé, néztem, ahogyan zihál és remeg. Így verejtékben úszva, ittasan-a mámortól- is gyönyörű volt. Ujjaim kihúztam a meleg rejtekéről és rátapasztottam kebleire. – Most te jössz! – mondta, és felém gördült. Egy röpke csókot nyomott számra, majd elindult lefelé. Állam, nyakam, mellkasom, és mellbimbómnál elidőzve, haladt tovább nyelvét levezette hasfalamon. Azt hittem ott, és akkor elélvezek, de sikerült visszatartanom magam. De csak ez után jött a nagyja. Eltüntette szájában az ágaskodó férfiasságom, és nyalta, simogatta, kényeztette. Erősen, morogtam és az egyik kezét összekulcsoltam az övével. Az őrületbe kergetett minden mozdulatánál vissza kellett fognom magam.
- Elég! – emeltem fel fejét, és magamhoz húztam egy erőszakos csókért. Beleharapott alsó ajkamba, s ezzel, ha ez egyáltalán lehetséges, még jobban feltüzelt. Egy könnyed mozdulattal felé gurultam. Combjait boldogan nyitotta szét, hogy az én vágyam egybeolvadjon az övével. Lenyúlt a vaskos izomtömegért, és a helyére igazította, amint szenvedélyben úszó tekintete visszatalált az enyémhez, tövig mártóztam benne. Zengő nyögés szakadt fel torkunkból mielőtt szánk összeforrt, és mozogni kezdtem. Lábait csípőm köré kulcsolta, és hamar felvette ritmusom. Lökéseim hatására Rachel magáról megfeledkezve szólítgatott. Nem telt sok időbe, éreztem, amint csípője sürgetően gyorsított és én sem tudtam tovább húzni a fellegekbe lépést. A várva várt gyönyör lecsapott rá, körmeit hátamba mélyesztette, felszisszentettem, de pár pillanat múlva követtem. Erőtlenül rogytam rá, és nem érdekelt, hogy a cd, a lejátszóban rég véget ért, vagy az hogy lehet, hogy nehéznek talál. Bár ezt kétlem, mert el sem akart engedni. Mellé gördültem, és a mellkasomra húztam. Fejét úgy hajtotta rám, hogy a szemembe nézhessen.
- Teljes mértékig, ki vagyok engesztelve. – mosolygott.
- Azt hittem, teljes mértékig ki vagy elégítve. – vigyorogtam elégedetten.
- Az sem utolsó. – finoman megcsókoltam. Lenéztem a kezünkre, hogy össze tudjam őket kulcsolni, azonban ujjai végén valami vöröset pillantottam meg.
- Melyikünk vérzik? És mitől? – intettem fejemmel ujjai felé. Odakapta fejét, és megvizsgálta a elkenődött nedűt.
- Ez nem én vagyok. – állapította meg. Apró ujjait becsúsztatta a hátam alá és egy kicsit megemelt. – Te jó ég! – sikított. – Úgy sajnálom! Nem kellett volna annyira erősen kapaszkodnom beléd, csak annyira jó volt.
- Mi az? Mi van a hátamon?
- A mutató, hüvelyk, és kisujjkörmeim vájata. Ráadásul ömlik belőle a vér! – kimászott mellőlem, és a táskájából elő kutatott egy kis neszesszert. Felültem az ágyon és megnéztem a helyet ahol addig feküdtem. Valóban mindenütt vérfoltos volt. Rachel leült mögém és lekezelte a sebeket.
- Tényleg nagyon sajnálom! – mondta, miközben leragasztotta az egyik sebet.
- Semmi baj!
- Nem akartam, de nem szóltál, hogy nem jó!
- Mert jó volt! Komolyan nem érdekes. - mondtam
- Legközelebb hozzád sem nyúlok, ha nem szólsz, hogy fáj!
- Még csak az kéne! – fordultam hátra. – Nem fájt, ha mondom!
- De hát három mély vágás van a hátadon!
- Nem érdekes! – ujjaim belemélyesztem kócos hajzuhatagába, és közelebb húzom egy csókért. Boldogan csókolt vissza, ellenben tétovázva. – Majd megmutatom a csajomnak, mint harci sebek. És azt mondom, hogy cápa harapott meg.
- És ha a csajod nem hiszi el? Mert nem is olyan rég, véletlenül épp ilyen sérülést okozott egy híres és jóképű színésznek? – hajtotta le a fejét szomorúan.
- Esküszöm, ha továbbra is szomorú leszel, kénytelen leszek öt percenként… valami kellemesebbre terelni a gondolataid – kajánul vigyorogtam rá, rögtön le is esett neki miről beszélek. Huncutul feltérdelt, és négykézláb kúszott el hozzám, majd leült a sarkaira. Ajkaival számat simogatta, és keze, belsőcombomon, indult el felfelé. Nekem sem kellett sok, a férfiasságom megint készenlétben állt, ugyan apró ujja még messze jártak tőle.
- És, ha én gyorsabb vagyok nálad? – mosolyodott, el győztesen, mint aki épp most szakította át a célszalagot, pedig én közelebb voltam ahhoz a tetves célhoz. Ezt nem úszod meg szárazon, kicsim! A diadalias vigyortól ujjaim ismét visszataláltak a meleg, sikamlós nyílásába. Pont úgy ült, hogy kezem szabadon jutott el szeméremajkaiig, olyan érzés volt, mint hazaérkezni. Rachel feje, a nyakam aljához csúszott le. A keze is megállt azon a ponton ahol volt, és a lehelete szaporább lett. Pár pillanatig vártam hátha mond valamit, de csak lihegett. Lábai közt pihenő kezem reflexszerűen indultak meg fel s le. – Rob… ez… nem… oh… Te jó ég! – suttogta nyöszörögve a fülembe. Pár percig képes volt visszafogni a sikításait, de aztán az egyik ujjam becsúszott a többi mellé. Ez volt az utolsó csepp. Gyenge kis tenyere megállította ritmusos mozgásom. Egy erőtlen mozdulattal kiszedett magából, és pihegve így szólt: - Ez, nem ér! Most és fogok neked örömet szerezni! – jelentette ki, és már el is indult az égnek meredező nemi szervemhez.
- Mit szólnál egy közös fürdéshez? – ajánlottam mielőtt vörös, telt ajkai elértek volna.
- Nem is tudom… - ajkai vészesen közel kerültek hozzám.
- Le kell fürödnünk mielőtt, kimegyünk reggelizni. – mondtam, és felemeltem fejét.

Rachel

Ahogy beálltunk a zuhany alá, megengedte a vizet, először kellemesen forróra állította. Bőröm pillanatok alatt felmelegedett. A meleg víz eláztatta hajamat, és mikor felém fordult, fenekébe markoltam. Rob arcán vidám mosoly terült szét, és a szerelem tett róla hogy el is olvadjak tőle. Ha definiálni akarnám, hasonlatot mondanék. Olyan, mint amikor a vajat beledobod a felforrósodott lábasba, nem telik bele sok idő hogy a darabka vaj helyett valami lé úszkáljon az alján. A falhoz nyomtam, és éhesen tapadtam szájára. Ujjaim bilincsként záródtak, a már percek óta dagadozó szervére. Kezem simogatásba fogott, mikor Claire hangja szűrődött át a vízcsobogáson.
- Gyerekek! Reggeli az asztalon! – kiáltott. – Gyertek, míg meleg! – Rob kuncogott egy jót, de mint aki meg sem halotta, simogatta tovább. Kezdtünk belelendülni de Claire kedves hangja ismét közénk férkőzött. – Rob merre vagy? Hol vagy?
- Mennünk kéne! – nyögött hangosan Rob, amikor kezem becézgetve csavargatta férfiasságát.
- Elmenned kéne, inkább! – még ki sem mondtam mikor, hangosan, a gyönyör kapuit átlépve omlott rám. Tartottam amennyire az erőmből tellett, de így is lefele csúsztunk. Már félig guggoltunk, elégedetten csókolgattam nyakát, és kinyúltam a tusfürdőért. Keze átvette az irányítást, és nyomott egy keveset a tenyerébe. Egymás ölébe gabalyodva mosdattuk egymást. Mesés érzés volt, semmi miatt aggódni, és élvezni a boldog perceket.
Rob kisegített a kádból, és gondosan felitatta testem minden centijéről a vizet. Ő maga két perc alatt törölközött meg, de engem vagy negyed óráig simogatott. Miután felöltöztünk, kézen fogva, sétáltunk ki a szobájából. Mindenki az asztalnál ült, és nagyban falatozott.
- Jó reggelt kedvesem! – repült mellém Claire, puszit nyomva az arcomra.
- Nektek is jó reggelt! – köszöntem Richard-ot, Lizzy-t és Tom-ot is beleértve.
- Mi a reggeli? – lelkesedett Rob.
- A kedvenced, csak a kedvenced! – mosolygott büszkén. Szerelmem szeme felcsillant, és rögvest helyet foglalt az asztalnál. Feszengve ugyan, én is leültem mellé. Olyan jó érzés volt körülöttük lenni, mintha az én családom lenne, nem pedig valaki teljesen másé. Mindenki régi ismerősként nézett rám, és a légkör is családias, szeretetteljes volt. Nem úgy, mint ahogy reggelente én lemegyek a konyhába és a házvezetőnőnk elém teszi az ételt. Itt szeretettel főznek, beszélgetve esznek, és tudják, mi van a másikkal.
- Ez mit jelent? – suttogtam Rob fülébe.
- Palacsintát, lekvárral, és sok-sok vajjal. – motyogta, de közben le sem vette a felé közeledő tányérról a szemét.
- Itt is van! Egyetek bátran. Van ott még ahonnan ez jött. – simogatta meg a vállam Rob mamája, mikor letette elém a gőzölgő ételt. A látványa ínycsiklandó volt, de az illata túlszárnyalta.
- Fagyi is van hozzá? – akadt el a szavam, mikor megláttam a két gombóc, gusztusosan olvadozó csoki fagyit a tányér másik oldalán.
- Ez benne a pláne. – súgta Lizzy félénken.
- Évente jó, ha tízszer egy hétig itthon van, persze hogy veszek fagyit, és juharszirupot. Ez a kedvence, és ha egy mód van rá, azt szeretném, ha itthon enné a legfinomabb, palacsintát. Akkor talán néha napján, beszünteti a sztárkodást, és hazajön enni. – szorította magához fia fejét, aki megpróbálta lefejteni magáról a fojtogató karokat.
- Anya!
- Mond kicsim! – nézett Rob-ra.
- Ha megfojtasz, nem tudok többet hazajönni! – krahácsolta.
- Ó, bocsánat! – ugyan lazított az ölelésen, de le nem engedte volna ritkán látott filmsztárt. Ekkor nyílt az ajtó, amit halk léptek követtek.
- Hahó! Megjöttem! – kiáltotta egy furcsán ismerős női hang. Először eltöprengtem honnan rémlik, de amint jobban belegondoltam, felvillant egy bizonyos árverés, ahol nem tárgyakra, hanem közismert színészekre licitáltam, mindent felülmúló sikerrel.
- Vic! – visította Lizzy. Felpattant a székről és még szinte ülő helyzetben kezdett rohanni. Mire a társaság nagy része felfogta, hogy megérkezett a hiányzó családtag, odakintről már hallani lehetett az őrült visítást. Rob még bekapott egy tartalék falatot, és teli szájjal, jóízűen majszolva felhúzott a székről. A gyomrom megint aprócska labdává zsugorodott, az idegességtől. Kiléptünk az előszobába, ahol a két nővér ugrálva, sikítozva, ölelkezve üdvözölték egymást. Ahogy kiértünk, Vic meglátta Rob-ot, és az ő nyakába vetette magát, így el kellett engednem a kezét. Kedvesem meg is pörgette párszor, aztán letette.
- Hát itt van Mr. Pattinson? Anyáék mondák hogy van egy meglepetésük, de ha azt is elmesélik, hogy te jössz, akkor már tegnap itt vagyok. – vigyorogtak, mint a vadalma. Megható pillanat volt. – Legalább ezer éve nem láttalak. – csendben meghúzottam az egyik sarokban, nem akartam megzavarni az idilli jelenetet. – Mesélj már valamit! Mi van a csapattal? És hogy van Steph? És egyáltalán veled mi van? – Vic-ból csak úgy dőltek a szavak. Közben Richard elvette a cuccait, és Claire beljebb terelte őket. Én is követtem őket, de tisztes távolságból. – Hogy van Kristen? Kellan még mindig ugyan olyan perverz? Bár ez nem kérdés. – Rob próbált szóhoz jutni, de nem nagyon engedte neki. – Anyu azt mesélte van valakid. Na, mesélj már! Remélem, őt haza hozod, mert ha már anyának is említetted, akkor sokat jelenthet neked…
- Vic, hagy mutassam be a barátnőm. – szakította félbe. – Vic, ő itt Rachel, Rach ő itt az idősebb nővérem Victoria. – nyúlt ki értem, és szorosan az oldalára húzott. Vic egy pillanatig meglepődötten nézte fivérét, aztán tekintete rám kúszott.
- Rachel Knight vagyok! – nyújtottam a kezem, mint a jó kislányok, és vártam a tegnapi, nagy ölelést, de most valami egészen más volt.
- Te? – kérdezte döbbenten. Félve néztem fel Rob-ra aki szintén az én tekintetem kereste. – Te, vagy aki túllicitált azon az árverésen. Ezt nem hiszem el! Én azt hittem csak egy éjszakára vetted meg, nem pedig mert tényleg bejön ez a kretén.
- Victoria! Viselkedj! – dörrent fel édesanyjuk.
- Bocsánat, de tényleg, hogy-hogy nyúltál ennyire mellé? Oké értem és hogy ő egy filmsztár, plusz megválasztották a legdögösebb pasinak-, amit komolyan mondom, hogy nem értek – na, de akkor is. Te egészen más világ, vagy mint ő. Azért bevallom, ha rátok nézek, csodásak vagytok így együtt. Mint az igazi álom pár, semmi gond, semmi aggodalom. Na, ez nekem sok, komolyan megsúghatod, én nem árulom el senkinek. Miért pont ő?
- Mert szeretem. – súgtam a fülébe, közelebb hajolva, de épp annyira hangosan hogy mindenki hallja.
- Ezt meg tudom érteni. Az öcsém ugyan, félre sikerült, kretén, és Lizzy-vel alkotott elképzelésünk szerint, nem is igazából a tesónk, de imádni való. Igazán. – mosolygott. – Hát akkor üdv a családban! – szólt majd következett a várva-várt szoros ölelés. Visszatértünk az asztalhoz, és megettük a maradék reggelit. Lizzy, és Vic végig csevegték az egészet. Szinte alig ettek valamit, ellenben velem, aki kétszer kért repetát. A reggeli vége felé Lizzy eltért az eddigi beszélgetés témájától.
- Képzeld Rob! A sulink mellett nyílik egy zeneiskola. Találkoztam az igazgatóval, és azt mondta az első héten szívesen látna minket egy-egy bemutató órára. Zenélgetni, beszélgetni, és megmutatni a gyereknek, hogy a zene nem csak egy művészeti ág, hanem egy életstílus. – ecsetelte bőszen.
- Nem rossz ötlet. – mondta unottan szerelmem.
- Ez remek ötlet. – visított Claire. – Azt hallottam a kis Jake is oda fog járni. Tudod Rob, a szomszéd fia. Na, el kell mennetek. – adta ki az utasítást.
- Anya, mi azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat, nem pedig azért hogy kisgyerekeket pesztráljak.
- Jaj, ne legyél már ilyen. Elkísérlek, és akkor közös program. Jó lesz, hidd el. – győzködtem.
- Remek. – szusszant fel.
- Ezt megbeszéltük. Akkor holnap délelőtt. És most mi elmentünk vásárolni. –ugrott fel Lizzy. – Már vagy egy éve nem jártunk az Oxford Street-en. Hé, Rachel, jöhetnél te is. Valahogy ki kell engesztelnem a baklövésem. – mosolygott félszegen.
- Tényleg, gyere velünk. – unszolt Vic.
- Jó menjünk.
- Akkor vásárlásra fel. – gyorsan összeszedtem a pénzköltéshez szükséges cuccaim a szobából. Az ajtóban állva Rob a fülemhez hajolt.
- Vegyél valami dögöset. – mosolygott kajánul.
- Utcára felvehetőt, vagy olyat, amit csak te láthatsz?
- Mindkettőt.
Végig vásároltuk a napot. Bejártunk minden üzletet. Kifosztottunk minden helyiséget, és kis boltot. Vagy nyolc pár cipőt vettem és egy tucatnyi estélyit, de egyik sem volt elég dögös. De végül megtaláltam a tökéleteset. Egy vörös, nem inkább bordó koktélruha. Az anyaga vízszintesen gyűrött, végig a testemen, és szorosan tapad rám. Pántnélküli kis ruhának v nyakú kivágása szépen kiemeli a dekoltázsom, és a lábaim is jól látszódnak. Először nem tudtam dönteni, hogy ez, a látható vagy nem látható kategóriába tartozik, de aztán megvettem. Apa pénze, nem az enyém, úgyhogy mindegy. A lányokkal mesésen elbeszélgettünk a hosszas költekezés alatt. Az ebédet egy apró étteremben fogyasztottuk el. Sétálgattunk tovább, és a lányok be akartak menni egy újabb cipő boltba, de én máshová mentem. Egy fehérneműt akartam venni. Nem voltam képes a szerelmem testvérei előtt erre. Gyorsan megtaláltam az a darabot, aminek nem lesz képes ellen állni. Gyönyörű. Félek, hogy ezt is leszakítja rólam. Ahhoz túl szép. Majd figyelek. Visszatértem a lányokhoz, és elindultunk haza. Három taxival kellett mennünk, mert egybe alig fértem be a zacskókkal. A sofőr többször is morgott, mert nem látott ki, de sikeresen megérkeztünk. Tartottunk egy kisebb divatbemutatót, de szigorúan a látható kategóriában. Annyira későre járt, hogy amint elpakoltunk mindenki elment aludni.
- Na, mutasd. – ölelt át hátulról kedvesem.
- Mégis mit?
- A dögös cuccokat. Tudom, hogy megvetted őket, az arcodra van írva. – csókolt bele nyakamba.
- Az egyiket megmutatom, a másikat későbbre szánom. – felvettem a koktél ruhát, és reméltem, hogy tetszeni fog neki. Édes Istenem mi van velem? Hisz nem rég, még ha felvettem egy ruhát tudtam, hogy jól nézek ki benne. De ezúttal nem az számított, hogy jól nézek-e ki, hanem tetszem-e neki. Az ágyon ülve várt rám, mikor beléptem. Amint rám pillantott a szeme elkerekedett, és félő volt, hogy kiesnek a helyükről.
- Kár, hogy ha ezt leszaggatom rólad, akkor soha többé nem látlak benne.
- Milyen igaz. – vigyorogtam önelégülten. Leültem mellé, és együtt dőltünk hátra. – Milyen napod volt?
- Kellemes bár nélküled nem az igazi. – édes csókot lehet ajkaimra.
- Mit csináltál?
- Videojátékoztam Tom-mal, és Bobby-val. Nagyjából egész álló nap. Néha valamelyikünk kiment mosdóba. Azt beszéltük, meg hogy valamelyik nap elmennénk gokartozni. Csoportosan.
- Rendben mehetünk.
- Remélem, nekem fogsz szurkolni.
- Szóval nem versenyezhetek?
- Miért azt hiszed, legyőzhetsz? – mosolygott.
- Félsz, hogy legyőzlek? – a kihívás ezúton megtörtént. Bízom benne, hogy elfogadja.
- Nem igazán. De rendben, versenyezzünk.
- És mi lesz a győztes jutalma?
- A másik, a rabszolgája egy teljes napig. – ajánlotta, úgy, mint aki már tudja is mit fog kívánni. Na, ezt nem hagyhattam annyiban. – Áll az alku? – nyújtotta a kezét.
- Áll az alku. – csúsztattam bele apró tenyerem az övébe. Miután együtt megfürödtünk szorosan hozzábújva aludtam el.
Másnap korán ébredtem, de Rob már fent volt. Hamar felöltöztünk és megkajáltunk. Lizzy megjelenésével elindultunk az új iskolába. Rob a hátára kapta gitárját, és beült a kormány mögé. Egy röpke órába telt, míg megérkeztünk. A gyerekek ezrei igyekeztek be, mind oldalán, valamilyen hangszerrel. Volt ott tuba, harsona, gitár, dob. Amint megtaláltuk az igazgatóit, eligazítottak. Lizzy bevállalta az idősebb diákokból álló csoportot, nekünk meg az óvodás részleg. Bementünk a szertárba.
- Igazad volt. – mondta.
- Tudom! Ez csak természetes. – feleltem nevetve. – De miben is?
- Nem rossz, ha itt vagy velem. – csúsztatta kezeit derekamra. Ajkai mohón kezdték kóstolgatni enyémeket. Csókja követelőző szenvedélyes, és vad volt. Érintései feltüzelték a testem, és a falnak nyomtam. Tenyere felcsúszott vajszínű, kötött ruhám alá, és a bugyim szélével kacérkodott, azonban le nem húzta azt. Kezem megkereste pólója szegélyét és hátára simítottam kezem. Talán tovább is mentünk volna, ha a teremben nem nyílik az ajtó és zajong tíz-húsz gyerek. Egy pár felnőtt utasítgatta őket, hova üljenek, mit csináljanak. Rob az szertár ajtajára kapta tekintetét, de szerencsére nem jött be rajta senki. Morgolódva engedtem el, és pihegve huppantam le egy székre.
- Menjünk! – fogta meg kezem, és a gitárját. Kiballagtunk a gyerekekhez. Odabent volt vagy négy-öt tanár is. Mind az én páromra voltak kíváncsiak. A kicsik csillogó szemmel követték tekintetükkel, amint letette hangszerét, és megállt előttük. Úgy éreztem ismét a háttérben kell meghúzódnom, így az ajtónál maradtam.
- Sziasztok. Rob vagyok, és az lenne a célom, hogy elmagyarázzam nektek hogy a zene életstílus. Hát akkor kezdjük a hangszerrel… - istenien bánt a gyerekekkel. Elmagyarázott nekik mindent, megmutatott mindent, és még segített is. A kissrácok oda voltak érte. Megbabonázva figyeltem minden mozdulatát, valami elképesztően vonzó volt így bébi csőszként. Akartam őt, ott, és akkor. Valahogy el kell érnem, hogy rám figyeljen, gondoltam magamban. Egy pár pillanatig figyeltem miről beszél.
- Soha ne akarj zenész lenni, csak zenélj jól!
- És ha valaki ebből akar élni? – vetettem fel. Kérdő pillantást vetettem felé.
- Ne akarjon. – felelte, értetlenül. Hagytam hagy beszéljen majd újra, és újra ellentmondtam, beszóltam neki. A tervem remekül bejött, mert mindegyiknél egyre dühösebb lett. Mikor már hatodára sütöttem el egyet, a gyerekek és a felnőttek is nevettek.
- Rachel, megkeresnéd a telefonom? Azt hiszem a kabátomban hagytam. – adta ki a végszavam Rob.
- Persze. – megfordultam, s elfoglaltam a helyem. Pár perc elteltével még mindig nem jött utánam. Hát, én mentem ki. – Nem találom, segítesz?
- Örömmel. – állt fel. Amint átlépte a küszöböt, megragadtam pólója nyakát, és magamhoz húztam, egy szenvedélyes csókért. Éppen időben sikerült becsuknia az ajtót, hogy odakintről ne lehessen látni semmit. Kezem nyaka közé tekertem, és szorosan vontam testem mellkasára. Karjai tétován, ölelték derekam, de apróbb mozdulatai elárulták, hogy nincs ellenére, amit teszek. Pólója alá nyúltam, s hasfalát simogattam kínzó tűzzel. Próbáltam mindnél finomabban hozzá érni, hogy cirógatásnak hasson. Megremegett, azonban ezzel a lendülettel el is vált tőlem.
- Rachel! Mit akarsz? – kérdezte zihálva.
- Téged!
- Most?! De hisz huszonöt srác vár minket odakint.
- Igen most! Majd csendben leszünk. – kajánul elvigyorodtam, aztán így szólt:
- Pont ezt imádom benned! – visszatért ajkaimhoz, és amint találkoztak ismét fellobbant bennem a tűz. Nyelve hamar bebocsájtást kért számba, s én örömmel engedtem neki. Olyan vadul csókolt amennyire csak tudott. Egyikünkben sem volt óvatosság, vagy elővigyázatosság, csak a színtiszta vágy. Fenekemnél fogva megragadott, míg én felugrottam rá, lábaimat csípője köré fontam. A falnak nyomott és testünk közé a levegőnek sem volt esélye beférkőzni. Nyelve kényeztette az enyémet, mire ellöktem magunk a faltól, neki a másiknak. Amint megérkeztünk, levertünk valamit az asztalról, de Rob hangos felszisszent.
- Mi az?
- Csak a harci sebek! – mosolygott, a vágy ködétől fátyolos tekintettel. Rögtön visszacsatlakozott ajkaimra, és ismét megízlelhettem mézédes aromáját. Lesöpört egy pár dolgot az asztalról, majd felültetetett rá. Lábaimmal egyre közelebb húztam, és tisztán éreztem, hogy legalább annyira akar engem, mint én őt. Lejjebb csúsztatta melltartóm, és ruhám pántját, és ajkaival végig csókolta nyakam, kulcscsontom, mellkasom, végül szájába vette megkeményedett mellbimbómat. Harapdálni, nyalogatni kezdte, élvezetem a csúcs felé igyekezett. Kitörni készülő nyögéseim vállába temetkezve csillapítottam. Másik tenyere felcsúszott belsőcombomon, megkerülte érintéséért lüktető vágyam központját, amitől majd felrobbantam, egészen a bugyim széléig. Megfogta, s egy könnyed mozdulattal, levette rólam. A sarokba hajította, mintha soha többé nem lenne rá szükségem. Nem tétlenkedtem tovább, kigomboltam ingét, viszont le nem vettem róla, így egyszerűbb lesz felöltözni. Apró puszikat szórtam mellkasára nyakára állára. Ő is tompítani próbálta, de ő a vállam harapdálásával. Biztos megmarad a nyoma. Kicsit morbidnak éreztem, hogy alig választ el minket egy vékony fal, egy egész csoportnyi gyerektől, de amint eszembe jutott Rob, gitárral, és felvigyázóként, minden kétségem elmúlt. Kezem lecsúszott nadrágja széléig. Kicsatoltam övét, és megszabadítottam nadrágjától, és alsógatyájától. Fenekem alá nyúlt, egy mozdulattal, félig fekvő pozícióba igazított, és felém görnyedve simogatta belsőcombom. Azt hittem eljött ez ideje az egyesülésnek, de mikor megéreztem belém mélyedő ujjait, hangosan felnyögtem. Szerelmes csókokkal mérsékelte erősségét, de szerintem a másik oldalon simán hallani lehetett. Először egy ujjal izgatott, majd belém csusszant egy újabb. Tempója gyorsult, és már csak arra lettem figyelmes, hogy a gyönyör kapuiban állok.
- Ne! Hagyd abba! – szakad ki belőlem, de mindössze egy sóhaj volt. Kicsúszott belőlem, és most én vettem kezelésbe. Kezembe vettem dagadozó férfiasságát, és sebesen kezdtem rajta mozgatni. Ő sem sokáig bírta vagy talán ő sem akart egyedül a csúcsra érni, megragadta csuklóm, és fejem mellé szorította. Egy röpke csókot lehelt számra, aztán egybe igazította vágyaink középpontját, de mielőtt belém hatolt volna szájával fogta be számat. Egy határozott mozdulattal tett magáévá, és nem tartottam rossz ötletnek, a csókot, mert ha nincs befogva tuti kéjes nyögéssel jutalmazom tettét. Csípőm, egy elég lassú tempót kezdett diktálni, de nem bánta. Felvette ütemem, néha gyorsítottam, és Rob készségesen biztosította ugyan azt a tempót. Mikor már a csók sem csendesítette nyögéseink, elégedett zihálásunkat, lökött rajtam még egy utolsót, és beléptem a mennyekbe. A gyönyör elemi erővel söpört át rajtam. Rob vállát markoltam, de vigyáztam nehogy megsebezzem. Pár pillanat múlva ő is követett, és fáradtan rogyott rám. Belepuszilt nyakamba, amin felnevettem. Zihálva támasztotta homlokát az enyémnek, verítékes bőrünk izzott, a rajtunk végig söprő boldogságtól. Elváltunk egymástól, és pár percig – nem nagyon eltávolodva,- vártuk, hogy elmúljon, a hőség, és eltűnjön a pirosság arcunkról. Rob hamar felöltözött, sőt a kabátjából kivett valamit.
- Az mi? – kíváncsiskodtam.
- A telefonom. – mutatta fel a kis készüléket. – Hiszen ezért jöttünk. – kacsintott játékosan.
- Na, menj, és kápráztasd el a kicsiket.
- Azon leszek. – ajkai megint az enyémen voltak, de nagyon rövid ideig. – Addig rakj itt rendet! – körbenéztem a helyiségben, s megdöbbentett a látvány. Az asztalon nem volt semmi, minden oda való tárgy, a földön hevert. A polcokon a könyvek elborultak, egy szekrényajtó lifegett, még a függöny egy darabját is leszakítottuk.
- Hoppá! –ráérősen pakolgattam a tárgyakat a helyükre, miközben dudorászva hallgattam Rob zenéjét. Már minden az eredeti állapotra hasonlított, bár a szakadt függönnyel nem tudtam mit kezdeni, így letéptem belőle azt a darabot. Kábé tizenöt centivel lett rövidebb, de nem feltűnő, legalábbis remélem. A sarokban találtam egy gyerekrajzot. Hosszasan nézegettem a vonalból kiszaladt ceruza vonalait, nem is figyeltem mit ábrázol, csak akkor jöttem rá, mikor egy három hajszálas emberhez értem. Egy boldog család vigyorgott vissza rám. Most nem zaklatott annyira fel, mint általában szokott egy idilli látvány. Most én is ez egész része lettem, kedvesem által. Mennyivel másabb így hogy az ember tudja, ha hazaért valaki vár, rá, és átöleli, ha arra van szüksége. Rob keze kúszott mellkasomra hátulról.
- Mit nézel ennyire?
- Nem érdekes. – eldugtam a rajzot a hátam mögé. - Végeztél?
- Már vagy öt perce szólogatlak kintről, de nem feleltél.
- Elgondolkoztam. – vallottam be.
- Most mi legyen?
- Mutasd meg a várost!
- Nem jártár még Londonban? – kerekedett ki a szeme.
- De. De nem volt velem egy szakavatott helyi, így talán más a városnézés.
Hazaugrottunk ruhát cserélni, és valami kényelmesebb cipőt kerestünk. Az egész család csatlakozott hozzánk, beavatni engem a híres város titkaiba. Így a két szülő, a három Pattinson csemete, Tom, Bobby és végül én, keltünk útra. Fantasztikusnak ígérkezett a nap.