London Baby!!!

**Rob**

Már egy hete, hogy nem találkoztam Rachellel. Egy hete történt, hogy Steph tajtékozva lépett be a szobámba, és számon kérte rajtam a liftben történt dolgokat. Megkaptam a magamét. Steph felhívta rá a figyelmem, vagyis jobban szólva azt tanácsolta, majdhogynem parancsolta, hogy szakítsak Rachellel.
Valamilyen szinten igaza volt, hisz mióta Rach belépett az életembe, csupa meggondolatlan dolgot teszek, de mit tehetnék? Hiszen szeretem.
Megígértem neki, hogy soha többé nem fog ilyesmi előfordulni, és mit ne mondjak, Leonak és nekem is sok-sok pénzünkbe került, hogy az a bizonyos hotelben dolgozó, mára elbocsátott férfi visszaadja a szalagot és ne tálaljon ki a médiának.
Leonardo jól leszidta Rachelt, és hazaküldte, én pedig nem is búcsúztam el tőle. Rengeteg dolgom volt, ez az incidens sok mindent érintett.

Nem tudtam volna elviselni, ha kikerül a nyilvánosságra, és mindenki Rachelt látta volna rajta, amint én…
A karrieremről nem is beszélve. Annyi mindent elértem már, elismernek a szakmában, és én magam válogathatok a szerepek közül, még meghallgatásokra sem kell mennem, és mindezt elveszíthettem volna egy szempillantás alatt.
Rachel jóhíréről nem is beszélve

A repülőn ülve Amerika, és legfőképp Rach felé, elnyomott az álom, és már csak a leszállásnál ébredtem. Sikerült meggyőznöm Stephet, hogy a Knight hotelbe mehessek, így közel lennék Rachelhez. Hát mit ne mondjak elég húzós kör volt, de végül belement egy feltétellel: semmi baki.
Bőszen bólogatva mentem bele a dologba, de azt is tudtam, hogy beszélnem kell Rachellel, mert ez így nagyon nem lesz jó. Mindketten hülyén tudunk viselkedni, és ez nem tesz jót egyikünknek sem.

Mikor a gép végre leszállt, és nagy nehezen átverekedtem magam az emberek tömegén, azonnal a Knight hotelbe mentem, becsekkoltam, de persze Rach már a szobámban toporgott, s amint meglátott a nyakamba ugrott, és össze-vissza puszilgatott. Nevetve tartottam a karjaim közt, és kerestem az alkalmat, hogy végre puha ajkai az enyémekhez érjenek, de Rach el volt foglalva az arcom és nyakam puszilgatásával.

- Rach! – szólítottam meg még mindig nevetve.
- Annyira hiányoztál! – szállt le rólam, s könnyes szemekkel nézett rám.
- Te is nekem! – húztam magamhoz, és suttogtam közel az ajkaihoz, hogy aztán egy édes csókot váltsunk.
- Annyira sajnálom az a videós dolgot, Rob! – nézett újra a szemembe és törölgette az újra kitörni készülő könnyeit.
- Nem a te hibád! – mondtam, s elhúztam a kanapéig, majd leültem rá, és őt az ölembe vontam.
- De, én tehetek róla. Én mentem utánad, én tettelek féltékennyé és én…
- Rachel! – szóltam rá erélyesebben, mire nagy boci szemekkel nézett vissza rám. – A lényeg, hogy ilyet többé nem szabad! Ez… - próbáltam volna szépen megfogalmazni, de Rach már tudta, mit akartam mondani.
- Mióta eljöttem, csak arra gondoltam, hogy ha ez kiderült volna, azzal tönkretettelek volna. El sem tudod képzelni, milyen rossz érzés volt ez. Én annyira sajnálom! – kapaszkodott az ingem gallérjába, és sűrűn pislogott nehogy elsírja magát ismét.
- Erre akartam kilyukadni, de nem te tettél volna tönkre Rach. Attól még az vagyok aki, csak nehezebb lett volna az életem. De mindketten ott voltunk abban a liftben, ha jól emlékszem. Sőt, a legtöbb dolgot én csináltam! – mosolyogtam rá csibészesen, mert akaratlanul is kellemes bizsergés fogott el az emlékek hatására.
- Jó, de akkor is… - nem igen láttam még elpirulni, de nagyon édes volt így.
- Tudom… A lényeg, hogy már nem vagyunk tinik, szóval… - mormogtam a nyakába.
- Szóval viselkedjünk felnőttek módjára? – kuncogott.
- Igen… - motyogtam.

Innentől kezdve nem volt megállás. A ruhák repültek, és mi újra eggyé válhattunk, amire már mindketten egy hete vártunk. Rachel most nem az a vadmacska volt, hanem a gyengéd, sebezhető és védelemre vágyó lány, így minden kis taktikát bevetettem, és életünk legszebb szeretkezésében volt részünk.

Többszöri együttlét után, úgy láttuk jónak, ha este nyolc lévén lemegyünk vacsorázni, így magunkra kaptunk pár ruhát, majd lementünk a hotel éttermébe.
Rachel most is csodás volt, egy egyszerű trikó és egy farmer miniszoknya volt rajta egy magas sarkú szandállal, de annyira tetszett, hogy evés közben is rajta legeltettem a szemeimet, amin ő jót mosolygott.
Este megnéztünk egy filmet, majd újabb együttlét után egymás karjaiban aludtunk el.

Imádtam vele lenni, és örültem, hogy végre megint együtt lehettünk, de tudtam, hogy ez az idill nem fog sokáig tartani, hisz nekem meló van, szinte mindig máshol.
Aggasztott a Kristen dolog is, mert bár próbáltam kerülni őt az elmúlt héten, mégsem tehetem majd ezt mindig. A legrosszabb az, hogy Rachnek ez fájni fog, és ezt nem akarom.

A következő napon volt egy interjúm, és egy fotózásom, ami sajnos délután négyig is eltartott, de utána rögtön a hotelbe mentem, ahol Rachel már várt.

- Már annyira hiányoztál! – telepedett az ölembe a kanapén.
- Te is nekem Szivem! – hajtottam a fejemet a vállára, mire ő lassan simogatni kezdte a hátamat.
- Elfáradtál? – kérdezte csendesen.
- Hát egy kicsit. De ha szeretnél valahová elmenni, vagy akármi, akkor…
- Nem. – vágott a szavamba. – Itt jó lesz. Csak az számít, hogy veled lehetek! – édesen mosolygott, majd egy puszit nyomott az arcomra.
- Hmm… Szerintem is! – mosolyogtam én is vissza.

Az elkövetkező egy órát telefonálással töltöttük, ugyanis a vonal másik végén Jackson és Ashley lógtak. El kellett nekik mesélnünk, hogy milyen volt Victoriában, persze a kínos részleteket csak cenzúrázva mondtuk el. Ők persze jól kiröhögtek minket, de azért kedvesen megnyugtattak, hogy ezután biztos minden rendben lesz.
Mint kiderült ők is most jöttek össze New Yorkban, és készülnek az esti koncertre, de azt a kérdést nagyon is kerülték, hogy most akkor ők egy pár-e vagy sem.

Este megint csak filmeztünk, és élveztük egymás társaságát, majd reggel Rach az egyetemre, én pedig egy újabb fárasztó interjúra indultam.
Este későn értünk mindketten vissza, de persze egymásra mégis voltak rejtett energiáink.

Steph másnap hívott, hogy a következő egy hétben kivételesen szabad vagyok, de élvezzem ki, mert utána forgatás-forgatás hátán lesz.
Erősen gondolkodtam az éjszaka folyamán, hogyan is üssük el ezt az egy hetet, aztán beugrott az ötlet.

Reggel mikor Rach álmosan nyitogatta szemeit, azonnal vidám vigyor terült el az arcomon.

- Jó reggelt! – köszönt álmosan.
- Neked is Szivem! – mosolyogtam.
- Mitől van ilyen jó kedved? – kérdezte ahogy felült, majd átmászott az ölembe.
- Mit szólnál, ha elmennénk Londonba? – kérdeztem hirtelen, mire Rachel értetlenül pislogott rám. – Tudod, ott lakik a családom…
- Ó, ne! – ijedten ugrott ki az ölemből.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- Te be akarsz mutatni a családodnak? – szemei tágra nyíltak.
- Igen. – nem értettem ez miért lenne baj.
- Rob… - motyogta. – Utálni fognak engem! Én nem az a fajta lány vagyok, akit hazavihetsz, én… - kezdett el hadarni.
- Ugyan, ne butáskodj! – legyintettem, majd mellé sétáltam és átöleltem.
- Nem fognak elfogadni! – motyogta bánatosan a pólómba.
- Dehogynem! Ugyanúgy, mint én is, ők is odalesznek érted!
- Nem is tudom… - toporgott idegesen.
- Jó lesz, majd meglátod! – simogattam meg arcát, mire tekintete azonnal ellágyult.

Másnap:

- Rob, nincs egy olyan göncöm se, ami jó lenne arra, hogy „én vagyok a fiúk barátnője, ne féljenek, nem teszem tönkre az életét!” – mutogatott macskakörmöket a levegőbe Rach.
- Bolond vagy! – mondtam nevetve, és a saját csomagom tetején ücsörögve.
- Ez nem vicces! Jó benyomást kellene keltenem! – rohant vissza a hatalmas gardróbjába.
- Minden rendben lesz, csak dobálj be valamit, aztán menjünk! – szóltam utána.

Röpke másfél óra alatt kész is lett, és épp elértük még a gépet. Őszintén szólva én nagyon viccesnek találtam a helyzetet, mert Rachel a gépen izgett-mozgott, és alig tudott megülni egy helyben. Pedig én tudtam, hogy semmi baj sem lehet, mert a szüleim is tudják, hogy nem viszek haza akárkit, így nagyon örültek, mikor mondtam, hogy hat napot Londonban leszek Rachellel.

- Enned kellene valamit! – mondtam neki már sokadjára a gépen.
- Nem hiszem, hogy tudnék… - motyogta maga elé meredve.
- Kicsim! – fogtam meg a kezét. – Szeretni fognak, hidd el. – néztem a szemébe.
- Úgy legyen! – sóhajtott.

Sikerült rábeszélnem egy kis sült csirkére és salátára, amit végül jóízűen fogyasztott el.
Az út elég hosszú volt, így aludtunk is egy kicsit.
Mikor a gép leszállt, és átvéve a csomagjainkat bepattantunk egy taxiba, Rachel elég idegesnek látszott. Nem értettem miért parázik ennyire, hisz egy szeretni való és okos lány volt.
Ahogy a kocsi haladt a kertváros felé elfogott az a jól eső érzés, hogy itthon vagyok újra. Már alig vártam, hogy együtt lehessek a családommal, és a régi barátaimmal, hogy megmutathassam Rachelnek a várost.

Ő pedig csak minduntalan a kezemet szorongatta, és a lábával dobolt.

- Szeretlek! – suttogtam érzékien a fülébe.
- Én is szeretlek! – hunyta le szemeit, és arcát a számhoz érintette, amire én egy puszit nyomtam.
- Hmm… Bár mindig velem lehetnél! – motyogtam.
- Hmm… Akkor megyek bárhová utánad, amikor csak szeretnéd! – mosolygott rám.
- Köszönöm! – nála jobbat keresve sem találhattam volna.

Rachel mosolya azonnal lefagyott az arcáról, ahogy a kocsi megállt, és a sofőr hátraszólt, hogy megérkeztünk. Rach nagy nehezen rávette magát, hogy kiszálljon, mire én már mindkét csomagunkat kivettem a csomagtartóból. Megfogtam a kezét, majd a kapu felé sétáltunk, mikor kinyitódott az ajtó, és az én szeretett anyukám közeledett felénk.

Video

Sziasztok!
Stefi írt nekünk most, és kösziköszi!!! :)
Szerintem nagyon, de nagyon jó lett! :)
Pusza!

** Rach **

- Holnap haza megyek – suttogtam. Tekintete másodpercek alatt változott meg.
- Mit szólnál hozzá, ha holnap este elmennénk egy romantikus vacsorára? – úgy csinált, mintha nem is hallotta volna, mit mondok.
- Rob – megvártam, míg rám néz – haza megyek – nyomatékosan mondtam ki mindent szót, mire ő megrázta a fejét.
- Nem hagyhatsz itt – simította kezét arcomra – Kellesz nekem. – ennek a szempárnak lehetetlen nemet mondani. Néztem könyörgő tekintetét és elhatározásom egyre reszketegebb lábakon állt.
- Kérlek, ne menj – lehelt csókot arcomra és a védelmem itt romokban hullott le körülöttem.
- Ezért még megfizetsz Robert Pattinson – fenyegettem meg, majd szenvedélyesen megcsókoltam. Csókunkba belemosolygott, ami engem is mosolygásra, sőt egyenesen kacagásra késztetett. Felhőtlenül boldog voltam és úgy éreztem ezt semmi sem ronthatja el.
Életem során nem sűrűn voltam ennyire boldog és ezt most nem fogom hagyni elveszni.
Bármennyire is szerettem volna tovább folytatni ezt a csókot, holnap Robnak dolgoznia kell, és nem hiszem, hogy értékelnék, ha elaludna közben.
- Aludjunk – toltam el magamtól.
- Nekem vannak jobb ötleteim is – hajolt nyakamra én pedig nagy levegőt véve, és szemeimet lehunyva próbáltam erőt meríteni, valahonnan.
- Rob… neked… holnap munka – dadogtam.
- Ühüm – már kulcscsontomnál járt ajkaival, nem hiszem, hogy felfogta amit mondtam.
- Robert – szóltam rá kicsit határozottabban, mire kölyökkutya képpel elhúzódott és durcisan eleresztett.
- Már késő van, és ha holnap elaludnál munka közben, nem hiszem, hogy értékelnék. Szóval most aludjunk, jó? – bújtam vissza hozzá, ő pedig egy mosollyal karjai közé zárt, hogy ketten repüljünk az álmok tengerén.

Reggel, megint nem találtam magam mellet, de kedves üzenete, megint csak felvidított.
Elmentem a fürdőbe és egy kádnyi meleg vízben, amiben fürdő só és illóolaj volt elnyúltam. A kellemes liliom illat teljesen elkábította az érzékszerveimet és bágyadtan élveztem a csendet. Eszembe jutott apám. Vajon mit csinálhat most, vajon én eszébe jutok? Tudtam, hogy szeret, de néha kevés az, hogy tudsz valamit, érezned is kell. És ő nem érezteti velem, az, hogy minden pénzét rám költi, nem mutatja ki a szeretetét. Hálás vagyok neki, és szeretem, de nem fogom megérteni, hogy miért nincs velem.
Csak néha lenne ott nekem, csak néha beszélgetnénk, de nem, neki mindig a munka az első.
Észre sem vettem, de egy könnycsepp gördült le az arcomon.
Hiányzott apám. Ha már anyám nem volt legalább ő itt lenne nekem. Pár együtt töltött emlék derengett fel előttem. Mikor 12 évesen elvitt a vidámparkba. Felhőtlenül együtt töltöttük az egész napot, kacagás, vattacukor volt minden. Aztán délután hívták és ő lepasszolt engem.
Aztán ott volt a rengeteg vacsora, ám egyiket sem kettesben töltöttük el, mindig ott volt az egyik üzlet fele és én csak kirakatbábú voltam.
Észre sem vettem, mikor jött be Rob, csak azt éreztem, hogy kezei letörlik a kibuggyanó fájdalmat. Ránéztem. Nem kelletek szavak, úgy is tudta, hogy miről van szó.
- Gyere ide – tárta ki kezeit, én pedig úgy vizesen átöleltem. Nem érdekelt semmi, csak felejteni akartam, erre pedig most Rob volt a legalkalmasabb, elkezdtem kigombolni az ingjét, miközben még mindig sírva csókoltam. Egy darabig vissza csókolt és simogatott,de mikor leesett neki mit akarok, elszakad tőlem. Pillantásában nem láttam sajnálatot, csak szerelmet, vágyat, és védelmező szeretetet.
- Kellesz – hangom sírós és könyörgő volt. Ennyire még senki sem látott meztelenül, és most nem a testi meztelenségre gondolok, hanem a lelkire. Rob volt az egyetlen, aki látott ilyen megtört állapotban és most másra nem is volt szükségem, mint rá és a testére, a csókjaira és az ölelésére. Bólintott, majd felállt és levetette ruháit. Tekintettemmel végig követtem mozdulatait és éreztem, ahogy testem egyre csak remegve kéri azt, ami az övé. Mint fuldokló a levegő után, úgy kaptam el én őt mikor bemászott hozzám. Kezeivel lesimította arcomról az újabb könnycseppeket, majd lejjebb indult. Nyakamat simogatta, majd kulcscsontomat, végül pedig melleimet vette kezébe és a megkeményedett mellbimbómmal játszott. Ölébe helyezkedtem, és már éreztem is, hogy mennyire kíván engem.
Ajkai követték ugyanazt az útvonalat, amit előbb kezei, én pedig fejemet hátra hajtva élveztem a csókjait. Elképesztő volt az az összhang, ami közöttünk működött. Mielőtt megfogalmazódott volna bennem a vágyam, ő már teljesítette is. Előbb tudta a testem reakcióiból, hogy mire vágyom, mint én. Visszatért ajakimhoz és lágyan, szunnyadó szenvedéllyel csókolt.
Imádtam, ahogy kényeztet, ahogy kezei puhán játszanak testemen, de én most nem erre vágytam. Dühös voltam, dühös az apámra, amiért hanyagol, dühös a világra, amiért elveszi tőlem őt, és amiért elvette anyámat.
Kezemmel végig szántottam hátát, mire felszisszent és felnézett rám. Láthatta szemembe a vadságot, a megbántottságot, mert hajamat megfogva akaratosan hátra húzta fejemet, hogy nyakamra ráhajolva, megharapjon majd szívogatni kezdje a kis bőrfelületet.
Eszemet vesztve lihegtem.
Egész testem remeget már a kéjtől, mikor ujjai vadul csaptak le legérzékenyebb pontomra. Nem óvatoskodott, rögtön belém mélyesztette ujjait, ezzel nyögésre kéztetve engem. Kicsit megemelkedtem, majd újra visszahelyezkedtem és élveztem, ahogy ujjai egyre gyorsabban és gyorsabban mozognak, ahogy nyelvével számba játszik, és ahogy másik keze erősen markolva csípőmet, tart engem.
Nem tudom, honnan jött ez a vadság, de élveztem, iszonyatosan. Van, aki a megbántottságát, a dühét a fájdalmát a küzdősportokban vagy más egyéb sportban éli ki, van, aki a művészetekben, eddig én is azt hittem, hogy ilyen vagyok,de rájöttem, hogy a festészettel csak visszafojtom ezt a fájdalmat. Nekem a szenvedély, a szeretkezés volt az a műfaj, amivel ki tudtam fejezni a fájdalmam, a testemmel tudtam a legjobban kommunikálni, és Rob volt az egyetlen, aki megértette ezt a fajta beszédet.
Mikor már éreztem, hogy közel a vége, kezét elhúztam és mellemre raktam. Ő keményen markotla meg és kezdett játszani vele, én pedig egyik kezemmel újra végi szántottam testén, másikkal pedig hajába kapaszkodva élveztem az érintését.
Egyik kezemet leeresztettem a víz alá és felkutattam merev férfiasságát. Mindketten nagyot nyögtünk, mikor kezembe vettem azt és lassan, kínzón kezdtem mozgatni rajta kezemet.
Már a gondolatától is megbódultam, eszemet vesztettem, hogy amit most simogatok, azt nem soká bennem lesz és teljessé tesz.
- Szeretlek – lihegtem fülébe, mire újra felnyögött.
- Szeretlek – sokkal vadabban hangzott az ő vallomása, de hihetetlen őszintén is. Ezt az egy szót a nyakamon lévő legérzékenyebb pontra adott csókkal pecsételte meg.
Eddig bírtam. Elengedtem kemény péniszét, és vállaiba kapaszkodtam, majd ahogy csókunk közben átdugtam nyelvem szájába, úgy ereszkedtem rá meredező férfiasságára. Egyszerre nyögtünk bele a csókba, majd megszakítva azt, Rob a vállam csókolgatásával kezdett foglalatoskodni, míg én lassú mozdulatokkal kezdtem körözni csípőmmel.
Azt az érzést nem lehet leírni, a vágy, a szenvedély uralt mindent, kéjjel teli nyögéseink betöltöttük a síri csendet.
Egyre csak fokozódtak az érzések, a mozdulatok és a gyönyör, míg nem egyszerre robbant minden.
Rob nevét sikítva repültem a gyönyör szárnyain, és éreztem, hogy ő is követ engem.
Ahogy ziháló testünk egybeolvadva pihente ki az iménti gyönyört, kezdtem érezni, hogy a víz kihűlt, így mikor elég erőt éreztem hozzá, lekászálódtam Robról, és kiszálltam. Rob rögtön jött utánam, és követett a hálóba is, természetesen törölközőbe csavarva.
- Rach, várj már meg – kapta el karomat, mikor a teraszra léptem volna ki.
- Mit akarsz? – kérdeztem teljesen semleges hangon. Nem akartam ilyen lenni vele, nem ezt érdemelte, de per pillanat egyedül ő volt itt, így rajta töltöttem ki minden haragom.
- Azt, hogy beszélj róla, hogy mond el. Meghallgatlak, itt vagyok – lépet közelebb, én pedig lehajtottam a fejem. Mi van, ha könnyebb lenne tényleg, ha beszélnék róla? De ezt úgysem értheti. Neki boldog, szerető, teljes családja van, nekem pedig mindössze egy apám, az is hanyagol.
- Ez, nem ilyen egyszerű – ráztam meg a fejem.
- Hát tegyük azzá – ölelt át – csak mond el, utána elfelejtjük – unszolt. Felnéztem rá és láttam a szemében, hogy őszintén segíteni akar. Tudtam, hogy neki sem könnyű, hisz ha ő szenvedne, akkor az engem is bántana, nyilván ő is így van ezzel. Kibontakoztam a kezei közül és a korláthoz sétálva rágyújtottam. Nagyot szívtam a cigiből és mintha ezzel egy kis bátorságot is kaptam volna, elkezdtem beszélni.
- Fáj. Fáj, hogy apám nincs velem. Minden fontosabb neki, mint én. Rajtad kívül csak a macikáim és Cara van nekem. Apám szarik rám. Persze pénzel, mert a lánya vagyok, de még egyszer nem töltött velem egy teljes napot, telefonok és üzlet nélkül. Még a padlásomon sem járt – nevettem fel keserűen.
- Kicsim – lépett mellém Rob, háttal a korlátnak dőlve – Apád, szeret – simította kezét arcomra és maga felé fordította.
- Honnan veszed? – halkult el hangom.
- Látom, ahogy rád néz. Tele van féltéssel és szeretettel – mosolyodott el.
- Nem tudom – válaszoltam, érzéseimnek és gondolataimnak megfelelően.
- Idővel majd te is rájössz – magához húzott és szorosan átölelt. Csak ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy Rob itt van. De, mit keres ő itt?
- Mit keresel itt? – emeltem fel a fejem, hogy szemébe nézhessek.
- Délben jöttem fel, egyórás ebédszünet, amit én kitolok és másfél lesz. Gyere, dőljünk le egy kicsit – húzott be.
Lefeküdtünk az ágyra és csak simogattuk egymást. Rob elmesélte, hogy milyen unalmas volt nélkülem a délelőtt, én pedig elmeséltem, hogy aludtam, amíg ő dolgozott.
Fél óra múlva mennie kellet, így jó pár csók után sikerült elengednem. Leültem a nappaliba és felhúztam a lábaim.
Lehet, hogy beszélnem kéne apámmal. Talán, helyre hozhatnánk még a dolgot.
Jó pár órán keresztül ültem és filóztam, hogy mi legyen. Többször is végig mondtam magamban a kis beszédemet, de mindannyiszor találtam valami hibát.
Már fel alá járkáltam a szobába és hangosan gyakoroltam, mikor kopogtattak.
- Szabad – kiáltottam, mire Cara nyitott be félénken.
- Szia – terült el mosoly az arcomon.
- Szia – alig hallottam a hangját és mintha meg lenne szeppenve. Valami itt nem stimmel.
- Mi az? – kérdeztem össze húzott szemöldökkel.
- Velem jönnél egy kicsit? – mintha elpirult volna. Cara, amint elpirul? Na, ezt látnom kellett ahozz, hogy elhiggyem.
- Persze – rögtön követtem is, mivel fel voltam öltözve.
- Hová megyünk? – érdeklődtem. Cara csak lesütött pillantással, motyogott egy ’nem mondhatom meg’-et . Lementünk a recepcióhoz, majd onnan egy szűk kis folyosóra. Jobbra és balra ajtók nyíltak , mi pedig az egyik ilyen előtt álltunk meg.
- Rachel, ez most…eléggé… kínos lesz – nézelődött lefelé Cara – És apád is elég dühös – várjunk csak. Apám, itt van? Teljesen leblokkolva néztem még mindig azt a helyet, ahol előbb Cara állt. Hallottam, amint nyitódik az ajtó és a kiszűrődő dühös férfi hangot. Igen, ez az én apám volt. Először csak a fejemet fordítottam arra, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy tényleg ő az egy halvány mosollyal az arcomon belibbentem. Sötét volt a szobában, csak a sok kicsi tévé világította be a helyiséget, de még így is láttam, apám dühös, becsmérlő tekintetét.
- Meg tudnád ezt magyarázni? – mutatott a tévék irányába. Ez aztán a kedves fogadtatás.
- Se puszi, se pá? – érdeklődtem ironikusan, enyhe grimasszal az arcomon.
- Ne beszélj így velem. Főleg ne ezek után – de mi után, az istenit? – tettem fel magamban a kérdést, majd abba az irányba néztem, ahová apám mutatott. A vér is meghűlt az ereimben.
Ez nem lehet, ez csak egy rossz álom, egy vicc. Huh milyen szép láb mozdulat. Mi úristen, nem. Erre gondolnom sem szabad.
Ahogy megláttam a videót, rögtön pipacs vörös lettem, természetesen. Hisz nem mindennap látja az ember lányát szeretkezni egy liftben az apja a barátnője és kitudja még hány itt dolgozó. Ah szuper, házi pornót szolgáltattunk a személyzetnek.
- A…. öhm… aahhh – makogtam. Tudtam, hogy mondanom kéne valamit és akartam is, de semmi nem jutott eszembe. Mit mondhatnék, jaj apa ugyan már, csak elkapott minket a hév, amúgy napjába háromszor szokott, de ez egészséges, hisz őrülten szeretjük egymást. Ah nem ez nem lenne jó, hisz apámat aligha érdekli a szexuális életem. És ha azt mondanám, hogy az nem is én vagyok? Ah nem jó, ép most fordítottam a kamera felé az arcom. Úristen neeee, ilyen fejem van szex közben? Te jóóóóó ég. Na erről még Robbal is beszélnem kell.
- Megtudhatnám mi ez? – kérdezte apám, összefont karokkal. Ahjaj ez a híres Knight nézés és beállás. Itt azt hiszem nagyobb gondok is lesznek.
- Én… mi… ah. Apa, fiatalok vagyunk – forgattam meg a szemem, mintha ez tök érthető magyarázat lenne, bár ha jobban belegondolok az is.
- És, ez magyarázat arra, hogy egy liftben…. – na nee. Apám zavarba jött, ezt is vegyétek már videóra!- akartam mondani, de helyette csak egy halvány mosolyra futotta.
- Nem tudok, mit mondani. Egyszerűen jött. Ne mond, hogy te anyával, sosem… szóval… érted – mutogattam a még mindig forgó film felé. Huu Rob ügyes még így kívülről nézve is.
- Anyád és én fegyelmeztük magunkat – jelentette ki határozottan apám, majd eszébe juthatott valami, mert a szilárd tekintett mintha meglágyult volna, majd szégyenlősen tekingetett mindenfelé.
- Na, mondtam én – tettem csípőre a kezem. Hihetetlen, de életem legőszintébb beszélgetése volt ez, apámmal. Örömömben majdnem felkacagtam, de tekintettel voltam a helyzet komolyságára.
- Rendben, de se anyád, se én, nem voltunk világsztárok és az újságírók, nem kaptak az efféle hírek után, ha rólunk volt szó – intett a video felé ismét.
- Jaj, ez nem fog kitudódni. Hisz tiéd a hotel, csak nem engeded, hogy napvilágra jusson – nevettem fel. Persze, majd apám tálcán nyújtja azt a videót, amin a lánya épp szeretkezik Robert Pattinsonal. Ahogy néztem apám kétkedő pillantását, szépen apránként kezdett leesni, hogy itt nem arról van szó, hogy mi történhet meg, hanem mi történt meg.
- Mond, hogy nem – ráztam meg a fejem és szégyenemben majdnem elsüllyedtem ott helyszínen.