Padlás

Sziasztok!
Nagyon kreatív címet adtam ennek a fejinek, gondolom nem lőttem le a poént!(XD)
Pici 18-as korhatár :)
Köszi a segítséget Amy!
Várom a véleményeket, puszilok mindenkit!
Ancsa


**Robert**

- Biztos vagy benne? -Léptem hozzá közelebb és ujjammal megemeltem állát, hogy a szemembe nézhessen. Nem tudom, mire számítsak, amikor felmegyek, az embernek szüksége van egy olyan helyre ahol egyedül lehet, ahol nem zavarhatja senki. Ahol nem kell feleslegesen jártatni a pofádat, és másokat meggyőzni. Egy olyan kuckóra, ahol önmagad vagy, és csak magaddal vívsz csatát. Ahol csak kizárólag és keményen te vagy a főszereplő. Önzőség? Nem, inkább szükségállapot. Lényegtelen milyen formában teszed, papírra veted, dalba öntöd, megeleveníted..csak tedd meg. Ha van egy ilyen hely a számodra, jól gondold meg, hogy kit engedsz be, mert ezt nem tudod visszacsinálni, nem tudod meg nem történté tenni.
Rachel titokzatosságát elnézve olyan dolgokat láthatnék, ami tényleg Ő, az igazi arcát. Az elmúlt napokban közel engedett magához, de nem tudom helyesen teszi-e, ha most felmegyünk a padlásra. Most idióta lennék, ha azt mondanám intim szféra, de ehhez tudnám hasonlítani, átlépni egy bizonyos határt, közelebb kerülni valamihez...
-Rob, figyelsz te rám egyáltalán? Csak nézel, de közben nem reagálsz, jól vagy?-Elkezdte rázogatni vállam, bassza meg, megint elbambultam?
-Ööhm persze, ne haragudj...szóval, biztos vagy benne?
-Te tényleg fura egy ember vagy Pattinson, ha másban nem is, ebben igaza van a rajongóidnak és a médiának.
-Ez most, hogy érted hogy "fura" vagyok? De várjál csak..rajongóimnak? Te kémkedsz utánam? Nem mintha zavarna, csak a fele nem igaz, amiket mondanak rólam.
-Abban vagy "fura" hogy a te szavaiddal éljek, beszélek hozzád és semmi reakció, de közben csak nézel. Igen előfordult, megnéztem egy-két dolgot. Nem mondom meg, miket néztem meg, hiába is próbálkozol, és nem fog bejönni a féloldalas mosolyod sem, téma lezárva.-Megint elővette a határozott énjét, szerettem, amikor ilyen, sokszor elveszítem azt a bizonyos fonalat, most sem történt ez másképp.
-Azért én kíváncsi lennék, miket tudtál meg, de inkább kérdezz engem, az a biztos. Elviekben én vagyok az alany, sőt gyakorlatilag is. Lényeg, az a biztos, ha hozzám fordulsz.-Persze, hogy félmosolyra húztam a szám, nehogy neki legyen igaza. Mielőtt válaszolhatott volna, felkaptam és elindultam vele a konyha felé.
-Ezek szerint akkor megyünk..-motyogott a nyakamhoz közel és hozzám simult akár egy kiscica. Nem válaszoltam neki a kérdésre, magamat is megleptem azzal hogy elindultam, még mindig nem tudom helyesen teszem –e, ha feltárja nekem a legnagyobb titkát. Megérdemlem? Nem fogja megbánni?
-Rach, merre menjek?
-Találd meg baby..nagyon otthonosan mozogsz már nálunk, de én ennek nagyon örülök.-Találjam meg? Ezzel azt hiszem nem lesz gond. Elindultam a konyha felé, ahol sejtésem beigazolódott a megmentőm: Lisa. Amikor meglátott hatalmas mosollyal az arcán fordult felénk és nem kerülte el a figyelmemet Rach motyogása sem: - Ez nem ér - Ezen csak vigyorogni tudtam.
-Lisa, segítenél nekem egy kicsit?-Kérdeztem tőle és közben duzzogó vadmacskámat letettem a székre, egy másikat pedig közelebb húztam hozzá, hogy a lábát kényelmesen feltegye.
-Igen Rob, mondjad bátran, vagy most másik receptet szeretnél kérni? De várj csak, holnapra hozom neked a kiskönyvemet, abban le van írva minden.- Nem akarok ránézni Rach-re, nem akarok, biztos vagyok benne, hogy most komplett idiótának néz, valami indokot ki kellett találnom, hogy adjon pár információt. Anyukámnak recept kell című mese..jó ötletnek tartottam...idáig.
-Lisa nem, csak szeretném megtudni, merre van a padlás, úgy gondoltam, hogy..talán segítesz?
-Robert, ezt most kérdezed, vagy mondod?-Sérült angyalom már a fejét fogta, én meg már a röhögőgörcs szélén álltam.
-Talán mondom? Oké, most komolyan, Rachel nem mondja el nekem, és úgy gondoltam talán te segítesz..Lisa..kérlek! -Ha ez nem hatja meg, akkor semmi, kemény nő az igaz, de a beszélgetésünk után bátran mondhatom hogy igazi tündér. Nem mondott semmit csak a fejével a nappali felé bökött, amikor felhúzott szemöldökkel elnéztem abba az irányba, láttam egy fehér ajtót..aha..szóval arra.
-Köszönöm, egy igazi kincs vagy..és nagyon jó illatok vannak, látom megint valami pompásat csinálsz, de te mindig valami eszmélet..-Mondtam volna tovább, de nem hagyta, lehet túlzásba estem?
-Elég legyen, na sipirc, és vigyázz az én kicsikémre, a lépcsőnél figyeljetek- Nekem sem kellett több, megint ölembe kaptam a "batyumat" és megcéloztam az ajtót. Rachel segített nekem kinyitni, majd felkapcsolta a villanyt, és tényleg egy nagy csigalépcső vezetett felfelé. Nem vagyok egy nagy izompacsirta, és már a tizedik lépcsőnél kapkodtam a levegőt.
-Nocsak, kifáradtál? Akkor inkább tegyél le, majd felmegyek valahogy, még a végén sérvet kapsz nekem.-Röhögni, szedni a lábaimat és nem felbukni..ejj sok ez nekem, csak azért is gyorsabbra vettem a tempót, amikor felértünk még egy ajtó fogadott minket. Mély levegőt vettem és ránéztem Rachelre:
-Kicsim, tudom, hogy unod a kérdést, de biztos vagy benne? Még meggondolhatod magad. Tudod, én nem igazán tudok neked olyat mutatni, amit még nem láttál tőlem
-Rob, csak egy kérdés, és lehetőleg csak arra válaszolj, meg akarsz ismerni?-Sosem beszélt még velem ilyen komolyan, csak az elszántságot és némi félelmet láttam szemében. Még mindig visszafordulhatok, de bassza meg, kíváncsi vagyok rá, én is félek akár csak Ő.
-Igen.- Nehezemre esett kimondani a szavakat, egymásra néztünk és lenyomta a kilincset. Kicsit horror filmbe illő jelenet volt, az ajtó nyikorgott, és amikor beljebb léptünk még a padló is reccsent. Az állam körülbelül a pincében érhetett földet. Hatalmas helység, első ránézésre azt mondanám, hogy inkább egy raktár, mint kuckó. Mindenhol tárgyak, mégis katonás rend. A bejárattól rögtön jobbra egy faasztal volt, gondolkodás nélkül mentem oda és raktam le Rachelt. Adtam egy gyors puszit szájára és felfedezőútra indultam. Megcéloztam a hatalmas könyvespolcot, teremtő ég...mennyi könyv. Volt itt minden, művészkönyvek, regények, verseskötetek, atlaszok sokasága, rengeteg vázlatfüzet, tankönyvek, füzetek. És a polc legalján egy hatalmas doboz. Már épp hajoltam volna le, amikor magamhoz tértem, vagyis egy hang visszarepített a valóságba..
-Nyugodtan nézz körül, ha bármi kérdésed van, akkor szólj..egy kicsit félek.-Rögtön ránéztem és egy félénk lányt láttam. Hol van az én vadmacskám? Aki mindig mindenhol elmondja, amit gondol? Ennyire tart a véleményemtől? Igaz, hogy még csak pár perce vagyok itt, de már most imádom.
-Azt hiszem még nincs kérdésem, vagyis van egy..nem..kettő.
-Mire vagy kíváncsi?- Közben ismételtem visszafordultam a könyvekhez és a szemem sarkából a dobozra néztem, mi lehet benne?
-Rengeteg atlaszod van, miért? Ezek a kedvenc könyveid? A vázlatfüzetben a te munkáid vannak?
-Van egy szokásom, amikor külföldön járok akkor biztos, hogy bemegyek egy könyvesboltba és megveszek egy atlaszt..igen..hülyeség, de imádom a térképet bújni, valaki szalvétákat gyűjt, vagy plüsst , vagy akármit, de nekem ez... Igen ezek a kedvenc könyveim, vagyis egy része, rengeteg könyv van még apa szobájában. Ami a vázlatfüzeteket illeti főleg az én munkáim vannak benne.- Nem kerülte el a figyelmemet az utolsó mondata, de mivel láttam hogy kényes témát érintettem, ezért nem is mentem bele. Volt egy sejtésem.
A padlás másik felében egy kész galériát láttam, állványok, táblák, bazi nagy méretű mappák, mindenhol ecsetek, ceruzák és minden eszköz..és egy… mi az? Szemetes a szoba közepén? Egy kupac papír hevert a földön, és mint a filmekben, körülötte piros szalag, na ezt viszont nem értem.
-Rachel, ez micsoda? Miért van itt?
-Rob, lehet, nem fogod érteni, de azért megpróbálom elmagyarázni-Közben letápászkodott az asztalról és óvatosan közelített felém, épp szólni akartam, hogy ne mozduljon, de kezével jelezte, hogy fogjam be.
-Amikor leülök alkotni, itt érthetsz rajzolást, festészetet, tervezést, akármit, akkor a nulláról indulok, egy fehér lap, vagy vászon nekem az újrakezdést jelenti. Elkezdeni valamit, véghez vinni, ami a tiéd, te készítetted, lelkiállapotod tükrözi...nem könnyű de megéri, amikor úgy érzed, hogy nem szeretnél rajta tovább dolgozni, mert egy műre sosem mondod, azt hogy kész, ilyen nincs, akkor megnézed és visszagondolsz milyen utat jártál be egy üres laptól egy általad készített munkáig. Egy időszakot jelent, és sikert. Nem másnak csinálod, magadnak. Önmagamat fejlesztem, azt hogy tovább kell haladnod az úton, akár az én életemben. Persze hogy vannak, amik nem tetszenek, ezer meg ezer lapot radíroztam majdnem hogy rongyossá, próbáltam eltüntetni a hibákat, hogy ne látszódjon, de tudod...a másik oldalán látszik a vésés..a küzdés, hogy csak azért sem adod fel. Amikor keretezik a képeidet, ezek nem látszódnak, mert egy egyszerű ember mit lát? A végeredményt, a másik oldalt nem. Amit itt van… ez a kupac -Itt lenézett az említett piros szalaggal körbevett halmon, majd rám emelte tekintetét, és közelebb jött hozzám, hagytam, most nem akartam közbe szólni, nem, most nem..
-Ezek azok az időszakok az életemben, ahol nagyon mélyen voltam, amikor a rajz sem segített, igen még az sem. Téptem a lapokat, pedig van olyan köztük, ahol csak egy pici vázlat van. Nem tudtam koncentrálni... gondolom most teljesen hülyének nézel, hogy egy szemét papír ad nekem erőt, hogy folytassam -Nézett a szemembe és nevetett, de a szemében csak szomorúságot láttam. Megérintettem a vállát és kézséggel bújt közelebb.
-Nem nézlek hülyének kicsim, őszintén mondom nem hittem volna, hogy ilyen sokoldalú vagy. Az hogy beengedtél ide, nekem nagyon sokat számít. A képeid lenyűgözőek, komolyan mondom. Tudom hogy ez, nem csak egy galéria neked, vagy nem is tudom hogy fogalmazzam meg… A lényeg, nem tudom miért féltél nekem megmutatni, ez a hely te vagy. Te alakítottad, te tetted olyanná amilyen. Örülök neki, hogy megmutattad nekem. Köszönöm.- valóban így is gondoltam, ez a lány tele van titkokkal. Most értettem meg, milyen is Ő. Eddig is tisztában voltam vele, hogy nem az agyonra elkényeztett csitri. Tudtam, hogy nem egy rózsaszín buborék fogad fent minket a padláson.
Szeretem őt, igen. Mégjobban meg akarom ismerni, tudni akarok róla mindent, a gyerekkorától elkezdve a megismerkedésünkig… mindent. Nem akarok gondolni most a jövőre, arra hogy hogyan tehetnek keresztbe nekünk. De pokolian félek...
Ráemeltem tekintetem és rögtön ajkához hajoltam, nem akarok gondolni a jövőre, itt akarok maradni a biztonságot nyújtó padláson. Rachel nyakam köré fűzte karjait, és ma már sokadjára felhúztam combjait derekamra, figyelve a sérült lábára. Nem hagytam, hogy akármit mondjon, csókokkal borítottam be nyakát, arcát, és közben ráraktam az asztalra. Nem engedett lábai fogságából. Hangosan nyögdécselt, ahogy levettem pólóját, amit nem sokkal ezelőtt én adtam rá. Elkezdte felfelé tolni az én pólómat is, készséggel segítettem neki. Pillantásunk összekapcsolódott és mindketten mosolyogtunk. Boldogok voltunk. Ő is tudta itt nem kell foglalkoznunk a külvilággal, csak mi vagyunk. Magához rántott és most ő tapadt számra, kezei mindenhol érintettek. Sosem éreztem magam ilyen felszabadultnak. Rachel nyelvét végighúzta alsó ajkamon, és gyengéden megharapta, még közelebb húztam magamhoz, már amennyire ennél jobban ez lehetséges. Kezeimet óvatosan, ujjam hegyével végigsimítottam meztelen hátán és derekán egészen a rövid nadrágjáig. Vállát, kulcscsonját tűntettem ki csókokkal, miközben addig ficánkolt, míg leküzdötte a nadrágját is, kezeit ugyanúgy, mint én, ő is gyengéden végigsimított gericemen. Most nem a vadság vezérelt minket, hanem a felszabadultság, lágyság. Kezeim közé vettem mellét és gyengéden kényeztettem, majd nyelvemmel tapadtam a halmokra. Rachel hangot adott tetszésének, a nevemet hajtogatta egyfolytában. Bugyiját lassan hámoztam le róla, most nem akart siettetni, Ő is átadta magát a pillanatnak. Lábát végig csókoltam a bokájától egészen nőiességéig, majd a másikat is. Hangosan ziháltunk mind a ketten. Mellkasomon éreztem apró kezeit, majd felfelé haladt, majd az állam alá nyúlt. Itt volt teljesen meztelenül előttem és nem tudtam betelni a látvánnyal. Egy rövid ideig fürkészte tekintetem, majd egy halvány mosolyt eresztett meg, nem tudom hogy csinálta, de csak arra lettem figyelmes, hogy a nadrágom már nincs rajtam. Gyorsan kiléptem belőle, és csípőjét nekem nyomta, most rajtam volt a sor, hogy egy hangos sóhaj hagyja el számat. Nem kapkodtunk, máskor ilyenkor, már rég szakítottuk, téptük volna a ruhákat, de most nem. Hagytam, hogy az utolsó ruhadarabot lehúzza rólam, és abból is kiléptem, majd fenekénél fogva magamhoz húztam és akkor kapcsolódott össze testünk is. Szenvedélyes csókokkal és gyengéd cirógatásokkal tűzdelt szeretkezés volt. Most nem haraptuk, karmoltuk a másikat, Rachel hátravetette fejét, majd nyakához hajolva végigszántottam nyelvemmel vállától egészen a füléig, és rekedtes hangommal ezt suttogtam:
-Nem tudom, mit tartogat nekünk a jövő, de most ebben a pillanatban, még az ég is ránk szakadhat, ezt napot sosem felejtem el.
-Én sem, ebben biztos lehetsz- Kék szemeit az enyémbe fúrta, aztán mélyebbre hatoltam, Rach eközben egy forró csókban részesített, majd egyszerre ért el bennünket a beteljesülés. Nem tudom meddig lehettünk összegabalyodva, izzadt testünk egymásba fonódva, csak a csend uralkodott a padláson, időérzékemet teljesen elveszítettem, Rachel mostmár egyenletes szuszogását hallgatva egy gondolat kerített hatalmába: erre vártam egész életemben...erre a pillanatra...boldogság, remélem sokáig velem maradsz.