Nyugalom?...Soha....

Sziasztok!! Itt vagyok megint egy "kisebb hullámvölgy után"...
Ezt a fejezetet nagyon sok embernek küldöm, igaz utána elfogtok küldeni a francba, de sajnálom XD
Kesha, Amy, köszi a segítséget!:)
Kiemeltem küldeném: lusti, Jonssy, Zarc, kuksi, Zsuzsa, Récsöl, Anita, mimi, GBTC, dancerg suzy,bori -/nak/nek, Köszönöm csajok ;-)
várom a komikat, legyen jó, akár rossz! :)
Szeretlek benneteket!:)
Pussz: Ancsa :)
Ui:.Néhány ember ráfog jönni miért érdeklődtem az országok miatt XD


**Rachel**

Luke ahogy rámkapta a tekintetét nem tudom mit láthatott benne, de ezek szerint most a szemeim ugyanazt tükrözték, mint ahogy valójában érzek. A bokám fájdalmától, vagy attól amit az előbb láttam, nem tudom, de egy könnycsepp csordogált le az arcomon. Azt hiszem minden benne volt ebben a cseppben. Szavaim amit macimhoz intéztem bár engem is meglepett, de megtették a hatást. Rögtön elengedte Rob pólóját és, mint egy rossz gyerek úgy állt ott, és láthatólag tanácstalan volt a helyzettel.
-Rachel mit akarsz mondani ezzel, hogy nem bántott? Kérlek ne hazudj emiatt a barom miatt! Nekem elmondhatod az igazat, ha kell addig letépem a füleit hogy ne hallja.-Összeszűkített szemmekkel néztem, hol Robra, hol pedig erre a pankrátor macira. Robert próbált erősnek mutatkozni és megmutatni hogy kutya baja, de lássuk be egy ölkös után a gyomorába eléggé fura arckifejezéssel szemlélte a dolgokat.
-Luke, mondom hogy nem bántott, elcsúsztam és kész. Mit gondolsz, Rob unatkozott és gondolta eltöri a lábamat? Ugyan már, nyugodj meg. És a füleit meg hagyd békén.-Komolyan olyan mint egy anyatigris, azt hittem legalább George csinál valamit de erre meg...úgy állt ott az ajtóban a doki melett, mint az a bizonyos a lakodalomban.
-Jó oké, ha nagyon kéri akkor utána visszapüfölöm, ezen ne múljon -Az orvos aki elviekben hozzám jött segíteni, szerintem nem gondolta volna hogy egy ilyen műsor szemtanúja lehet. Feszülten figyelt, és bölcs ötletnek tartottam hogy nem merészkedett közelebb, mert még a végén hozzá is ápolót kell hívni. Közben ami a lábamon volt törölköző rohamosan melegedett át, de eszem ágában sem volt kimutatni a fájdalmamat.
-LUKE! -kezdtem elveszíteni a türelmemet, George most gondolta úgy, hogy ideje közbe lépni, elindult és mintha ezer éve nem találkozott volna cimborájával megveregette Luke vállát.
-Haver, higgadj le, én hiszek a mi angyalunknak, figyelj, te is láthatod hogy Mr. Pattinson nem büszkélkedhet olyan méretes izmokkal, mint mi. Rachel pedig hajlamos néha az ilyen balesetekre. Emlékszel pár évvel ezelőtt amikor magára borította a festőállványt? Ott is szívroham kerülgetett minket, de csak felhorzsolta a kezét.-Remek, most meg az én szerencsétlenkedésem a téma. Inkább mennék kórházba, ott legalább nyugalmam lenne és...fájdalomcsillapító.
-Itt a vége Rachel meséjének, ennyi elég lesz köszönöm, Geogre bár nem mondtál volna inkább semmit.- Ránéztem Robra aki egy fokkal jobb színben volt, de még mindig láttam rajta az aggódást, és egy pici mosolyt a szája szélében. Nagyszerű, mi jöhet még? Ahogy ezt kimondtam az orvos mellém lépett és levette a törölközőt a lábamról. Figyeltem a reakcióját, de nem volt meglepve, ezek szerint nem lehet nagy baj. Aham, gondoltam én hülye..elkezdte nyomkodni a duzzadt felületet mondanom sem kell, ordítani tudtam volna a fájdalomtól. Rob odajött hozzám és figyelte az esményeket, nagyon úgy csinált, mintha hirtelen orvosi diplomát szerzett volna, a tekintete nagyon eltökélt volt. Láttam hogy szeme sarkából figyel engem, és próbál némi erőt adni lelkiekben. A dokim megnézte a másik lábamat is, majd felém fordult:
-Essünk túl gyorsan a formalistásokon. A nevem Dr. Wilson, megnéztem a lábát kisasszony, a helyzet a következő. Kórházba kéne mennie sürgősen, azt én is megtudtam állapítani hogy nem történt törés. A boka külső felületénél viszont gyorsan történik a duzzadás. Kollágák a kórházban készítenek majd egy röntgen felvételt, akkor már többet tudnak ők is mondani. Sajnos így láthatlanban annyit viszont mondhatok, a törés kevesebb fájdalommal szokott járni, mint a ficam. Gipszet nem fog kapni mankót sem, ilyenkor rögzítőt vagy fáslit szoktak javasolni. De most ha megbocsájtanak mennem kell időpontom van megbeszélve az egyik betegemmel. Remélem megértik, és mihamarabbi gyógyulást kívánok. Majd bátorítólag rám mosolygott, nem mondom hogy nem esett jól a gesztus, de azt hittem legalább felír valami fájdalomcsillapítót és elvan rendezve a dolog. Nem akarok kórházba menni.
-Elnézést doktor úr, nem tudna valamit adni Rachelnek? És mennyi ideig szokott tartani ez a ficam amíg rendbe jön? -Rob tette fel a kérdést de a két nagy macim is kíváncsi tekintettel figyelte, hogy a doki mit fog mondani:
-3-4 hét amíg teljesen rendbe jön, de ez változó, a vizsgálatok után többet fognak majd tudni. Ők majd biztosan adnak valamit a kisasszonynak, elnézést, de most tényleg mennem kell. Mr. Pattinson, megnyugodhat, nem lesz semmi baj. Szeintem ha már ott vannak, önt is megnézhetné valaki...Öhhmm..Ahogy láttam igen nagy ütés érte.-Majd gyorsan ránézett Lukera aki csak egy vigyort eresztett meg, de George sebesen oldaba vágta és rendezte vonásait.
-Viszontlátásra -Köszönt el majd elindult a kijárat felé.
-Köszönöm szépen hogy ilyen hamar a segítségemre sietett, nagyon hálás vagyok, mivel tartozom? -Épp szólni akartam valamelyik vadbarmomnak hogy halásszák elő a táskám amikor Rob adott egy csókot a homlokomra:
-Majd én elintézem, maradj nyugton. - Majd karon fogta a menekülő orvost és kivezette a szobából -Nekem sem kellett több rögtön a két nagyszájú macijaimhoz fordultam:
-Ez mire volt jó Luke? És te George?Az a szöveg hogy kitéped meg tudom is én, mit néztél te? Milyen filmet? Ha nem ismernélek, bevallom még én is megijedtem volna... olyanok vagytok néha , mint a gyerekek, de azért szeretlek titeket.-Hangulatingadozásból én vinném a pálmát, de ismertek már, ha tényleg fájt valamim, akkor sokszor előfordult az ilyen. Néztek rám nagy boci szemekkel, én meg küldtem feléjük egy fájdalmas mosolyt.
-Rachel ne haragudj, de tudod milyen vagyok elszáll az agyam. Kislány, gyorsan hozom a táskád, gondolom benne van minden papírod és mehetünk a kórházba. Felhívom Carát hogy szaladjon el.
-Ne szólj neki, majd értesítem én meg apát is. Jól van menjünk, addig sem kell hallgatnom az ökörségeiteket.- A végén már felnevettem kínomban. Amit örömmel vettek tudomásul, Rob hamar visszaért és rögtön felkapott, igaz egy kicsit nehézkesen, de megoldotta.
-Rögtön hozom, csak felöltöztetem, nyugi nincs para nem bántom, csak egy szál semmiben nem engedem hogy elvigyétek. Menni akarok én is veletek, de Stephtől hasonló szöveget fogok kapni mint tőled-Itt erőteljsen nézett Lukera és próbált nagyon meggyöző lenni. Időm sem volt még reagálni sem, de nem csak én voltam ezzel így hanem a két idiótám is. Átvitt az én szobámba majd a hálóba érve, letett az ágyra. Gyorsan lekapta rólam a ruhákat, majd a szekrényemhez ment, és egy pillanatig megállt, majd hártafordult:
-Valami kénylemes ruha kell, póló és valami rövidnadrág jó lesz? -Teljesen felforgatta a gardróbomat, de nem tudtam most ezzel fogalkozni. Bántott az a tény, hogy még mindig azt hiszi, miatta volt az egész baleset, pedig csak én voltam szerencsétlen.
-Rob, nem te vagy a hibás, nincsen semmi gond, rendben leszek. És menj siess mert kinyírnak. A rövidnadrág meg a póló pedig jó ötlet. Legalább lesz mivel elüssem az időt, amekkora kupit csinálsz.-Ezen már ő is nevetett majd a kezében visszatért egy sportos összeállítással. A "felöltöztetem Rachelt" dolog, egy kicsit fura volt neki is meg nekem is. Nem történt semmi köztünk, csak néha kaptam egy csókót hol a vállamra hol pedig nyakamra. Nagy nehezen sikerült rám adni minden ruhát és fátyolos hanggal a fülembe suttogta:
-Bármennyire is kívánlak, most nem lehet. Lerendezem a dolgokat és rohanok vissza hozzád. Most a fejemet tudnám csapkodni a falba hogy ilyen kis falatnyi ruhában vagy, de gondoltam ne kellejen még azzal is szarakodni a kórházban.
-Ugye azért megnézeted magad? Azért kaptál rendesen. -Erre nem válaszolt semmit csak még közelebb hajolt. Felnyögtem ahogy szája érintette a bőrömet, majd óvatosan végigsimított combomon, végezetül szenvedélyesen tapadt ajkamra. Lihegve váltam el tőle és, mintha porcelánból lennék úgy vitt ki a két macimhoz. Csak bámultam rá, hang pedig nem hagyta el torkomat. Végigsimítottam arcán, majd búcsúzóul adtam még egy puszit a szájára. Kézről kézre jártam Rob karjai után Luke karjaiba kerültem. Visszanéztem Robertre és láttam hogy aggódva néz utánam, majd gyorsan ment vissza a szobájába. Gondoltam összekapja magát és rohan Ő is. George addigra a ház elé hozta a kocsit, de mivel látták rajtam hogy nem vagyok beszédes kedvemben, ezért nem is próbáltak meg most poénkodni. Beraktak hátra és indultunk is. Egész úton azon járt az agyam, hogy fogom kibírni a szobafogságomat, hisz abban biztos voltam kényszerpihenőre leszek ítélve, de egyetemre hogy megyek be, arról gőzöm se volt. Nem szerettem amikor korlátozva voltam, sokszor volt olyan amikor gondoltam egyet és elrohantam ide-oda. Ahogy ismerem magam, most is ez lesz velem, amikor nem lehet majd mozognom akkor jön majd rám a mehetnék. Fasza.
A kórházban végeztünk röpke két óra alatt. Oké bevallom, az is közrejátszott hogy azzal kezdték testőreim hogy mi a nevem. Mondanom sem kell rögtön mehettem is be a vizsgálóba. Utáltam amikor így viselkedtek velem, hiába mondtam hogy kivárom a soromat úgy csináltak, mintha nem hallották volna szent beszédem. Igazságtalannak gondoltam az egész dologot, valakik órákon kerszetül, vagy éppen egy fél napig is várnak, erre meg én...
Dr. Wilsonnak igaza lett, a belesetis doki ugyanazt mondta , mint ő. Legalább egy heti folyamatos fekvést, borogatást javasolt. Kíméljem magam, kerüljen a nehéz fizikai munkát és ne gyakorlatozzak azzal hogy lefutom a maratont. Rögzítőt is írt fel, meg egy fájdalomcsillapítót, meg valami kenőcsöt a gyulladás miatt. Még a kórház gyógyszertárában kiváltottuk a recepteket és én hulla fárdtam tűrtem hogy most George vegyen karaji közé és vigyen ki a kocsihoz. Teljesen elvesztettem az időérzékemet, csak arra figyeltem fel hogy valaki valami puhára rak, és egy hideg dolgot tesz a bokámra. Utána se kép se hang.

***
Suttogásra figyeltem fel, próbáltam valahogy kivenni hogy a hangok kikhez tartozhatnak, de nem volt könnyű dolgom. Nem tudtam nappal van-e vagy már rég éjszaka. Kótyagos fejjel nyitottam ki a szememet és Robot Carát és apát pillantottam meg. Rögtön mindenki az ágyamhoz szaladt és kérdésekkel bombáztak. Eleinte csak annyi erőm volt hogy: egy szavas válaszokat adjak a kérdésekre, de később élnénken feleltem és majdnem hogy jó kedvem volt.
De egy valami nagyon nem hagyott nyugodni, Rob bánatos arca. Csak remélni tudtam nem apa vagy Cara csinált valamit már megint. Nem akartam hogy balhé legyen. Most hogy végre nyugalom van körülöttem, és az hogy apa itt van velem, mikor tudom hogy munkája van, hihetetlen jól érzéssel töltött el.
-Kicsim, tudom már kérdeztem, de jól vagy? Eléggé kiütött a gyógyszer, azt sem vetted észre amikor a fiúk hazahoztak, igaz hogy nem értesítettél, de ebből most nem is csinálok problémát. A lényeg, hogy rendbe fogsz jönni, de addíg nem ficánkolsz hanem feküdni fogsz, mint egy darab fa, világos?- Mosolyogva bólintottam, majd nagy nehezen feltápászkodtam és nyomtam egy puszit az arcára. Meglepődött az egyszer biztos, és szorosan ölelt meg, ezzel meglepve engem is.
-Jajj jól van elég lesz már Leo, összenyomod szegényt.-Nos igen, Cara hangján lehetett hallani a boldogságot, egyrészt mert élek és virulok, másrészt, ő is látta, valami megváltozott apa és köztem. Valamiféle gát szakadhatott át. Apa után Cara kapott utánam, majd játékoson összevesztek, ki fog majd ápolgatni a nap 24 óráján kerszetül. Boldogan néztem őket.
-Akkor mi most megyünk is, Robnak is adunk egy kis időt hogy veled lehessen. Beszélgessetek.-Nem kerülte el a figyelmemet, hogy lopva Robra pillant, majd Carára. Mi a franc történt már megint?
-Rach édesem, ha bármi baj van, csak hívj fel, kiharcoltam apádtól hogy nézzük meg az új éttermet, így elvisz vacsizni, ha már a múltkor azt vágta a fejemhez hogy borzalmasan tudok főzni. Bevágtam a hisztit és most én nyertem.
-Pedig ezerszer bocsánatot kértem, de neked aztán lehet könyörögni, elnézést ha nem szeretem a szénné égett kaját.- És ezt fogom hallgatni reggeltől estig amíg itthon leszek? Valahogy megpróbálom elintézni hogy Robbal legyek, Carat és apát elviselni huzamosabb ideig... na ahhoz külön idegrendszer kell.
-Menjetek már, megleszünk, na hess hess.-Nem akartam őket elküldeni, de Rob közelsége megint őrjítően hatott rám. Gyors puszit nyomtak az arcomra majd végre nagy nehezen kimentek a szobából.
-Biztos hogy jól vagy?-Jött a szokásos és unalmas kérdés, szemeibe néztem majd a bokámra. Fásli volt rajta. Ezek szerint tényleg elkábultam a gyógyszertől, mikor tették rám?
-Igen a fásli, Cara kötözte be a lábad, jó sokat aludtál, este 9 óra van -Folytatni akarta volna még a szöveget, de hirtelen magamra rántottam és vadul tapadtam szájára. Szükségem volt a közelségére, a nyakára hajoltam majd elkezdtem keresni a polója szélét, kívántam. Hangosan nyögött egyet amikor kezimet becsúsztattam az anyag alá és végigsimítottam izmos lapockáján.
-Rach, beszélnünk kell, kérlek -Mintha leforráztak volna, úgy értek szavai, felnéztem szemeibe és szomorúságot láttam. Tudtam hogy baj van.
-Mi a baj? -Már a legrosszabbra gondoltam, megcsalt..biztos vagyok benne hogy erről van szó.
-Ki volt az? Nem csinálok műsort, csak mond meg - A lehető leghiggadtam szóltam hozzá, szavaim hatására először meglepett, majd dühös képet vágott, végül egy nagy mosoly terült szét az arcán. Nyugalom Rachel, nyugalom, próbáltam fegyelmezni magam, de ahogy nevetése egyre nagyobb lett, nálam egyre jobban kihúzta a gyufát.
-Most mégis mi a faszért nevetsz? -És csak nevetett tovább, ezt komolyan nem hiszem el.
-Rachel nem csaltalak meg ha erre célzol, gyere kiviszlek cigizni, de igazán hízelgő volt, ahogy reagáltál.. -De jó kedve lett hirtelen valakinek. Nem baj, nem csalt meg, ennek igazán örültem, de akkor mi lehet a baj?
-Rob, nagy baj van ugye? Miért nem mondod meg? -Közben hátam és a térdhajlatomhoz tette kezét és felkapott, meg sem állt a nappailból nyíló ajtóig, ez volt a ház azon része ahol füstölhettem szabadjára. De honnan tudta merre kell menni? Most még ez sem érdekelt, csak tudni akartam hogy miért ilyen velem? Ahogy kiértünk letett az üres asztalra, feljebb vackoltam magam, ő pedig egy párnát rakott a hátam mögé, hogy mégse a hideg kőfalnak támaszkodjak, lábamat pedig kényelmesen felrakhattam.
-Nos, hallgatlak -Tértem rögtön a tárgyra, közben meggyújtott két cigit és az egyiket felém nyújtotta.
-Beszéltem ma Steph-el, ismertette velem az elkövetkendő terveket, ő is nem olyan régen értesült a fejleményekről. A helyzet az hogy a nagy becses Summit kitalálta hogy pár nap múlva el kell mennünk promózni az Eclipse-t. De nem is akárhogyan. Kristen, Kellan és Peter egy hét múlva indulnak Las Vegasba -Itt megint mosolygott, Mi ez a hirtelen szervezkedés? És Kellan Vegasban!? Te jó ég, mi lesz ott.
-Elizabeth, Jackson, Xavier és Én pedig színtén egy hét múlva indulunk..még pedig..-Jajj nekem, direkt játszik az idegeimmel?Szólalj már meg Rob -A francba Rach..messzire..Norvégiába
-Hogy hova?? Te most szórakozol velem? Mennyi ideig? -Hangom meghaladta a magas "c"-t.. Nem érdekelt hogy visítottam, mint egy idióta, most amikor minden rendeződne körülöttem..a Summit felkerült a kinyírom listámra, az holt biztos. Éreztem hogy egész testemben remegek, mire Rob a combomra tette a kezét, majd végig a szemembenézett és kimondta:
-Négy hétre...