Aki lenni akarok

Sziasztok!
Ezt a fejezetet Linsy írta! Szerette volna kipróbálni magát, és állítom, hogy nagyon jó lett!:)
Nagyon várja a komikat! És köszönjük, hogy olvastok!
Puszi!!


**Rachel**

Egy dühös, ismerős, kék szempár nézett rám, majd végig rajtam, és fagyos hangon megszólalt:
-Elmondanád mégis mi a fene történt itt tegnap ebben a szobában?

Csodás!- gondoltam magamban. Apám kérdéséből nem volt nehéz egy pillanat alatt leszűrnöm, hogy elég erősen sejti mi is történt itt. Erre mit is mondjak? Ja apa tudod pénzt adtál rá, hogy 24 órán keresztül állati jó szexben legyen részem egy hírességgel. Na ezt nem mondhattam.
- Mire gondolsz? – s közben félreálltam az útból. Belépett majd vizslató szemeivel a szobát pásztázta.
- Jaj kislányom, ne tettesd itt az ártatlant! Épp az imént futottam össze a reggeliző Robert Pattinsonnal. Tudod, akit tegnap megvettél 40 ezer dollárért. – na itt megállt bennem az ütő. Az a szemét beárult apámnál? Persze színész, nem szokott komoly agymunkát végezni, de azért annyi sütnivalója lehetett volna, hogy befogja a száját. Bár… És itt beugrott, én megaláztam őt, amit nem sűrűn kell elviselnie, így most bosszút állt.
- Apuci! – vetettem be a titkos fegyverem – Kicsit többet ittam a kelleténél, ráadásul ez egy elég nehéz este volt és hát… valahogy… le kellett vezetni a feszültséget. – mondjuk feszültség az volt bőven az elmúlt egy napban.
- Mi volt olyan nehéz? Hogy részt kellett venned a város egyik legnívósabb partiján? Vagy hogy beszélgethettél a barátaiddal?
- Ők a te barátaid, nem az enyémek. – csúszott ki a számon, miközben még mindig a lakosztály nappalijának közepén álltam szemtől szemben, a nem épp túl nyugodt apámmal.
- Na ide figyelj édes jó lányom! Én mindent megadok neked, amit csak megkívánsz…- itt elcsuklott a hangja, biztos eszébe jutott mire kértem legutoljára pénzt tőle -… fizetem az egyetemed, ahol művészetet tanulhatsz, igaz ebből soha nem fogsz megélni, de ezért vagyok én. A bankkártyádon lévő összeg egy átlagos család több évi bevétele, cserébe csak annyit kérek, hogy viselkedj tisztességesen, és támogasd a munkámat az elit előtt. Ez olyan nagy kérés? – minden egyes szó kiejtésével egyre dühösebb lett, míg végül már kiabált.
- Nem. – hangom erőtlenségét egy újszülött veréb is megirigyelhetné.
- Én is így gondolom. Ha nem szeretnéd, hogy a pletykalapok címlapja a fotóiddal legyen tele, legyél szíves normalizálni a viselkedésedet.
- Persze. – válaszoltam még mindig megszeppenten. Leonardo Knight, a milliárdos szállodatulajdonos, akinek szinte soha nem mondanak nemet, megindult az ajtó felé. Már fél lábbal elhagyta „bűneim” tetthelyét, amikor még visszafordult.
- Délben közös ebéden veszünk részt, ahol kötelező a megjelenésed. – majd becsapta maga mögött az ajtót.

Az, hogy ideges voltam enyhe kifejezés a bennem tomboló szélviharra. Hogy tehette ezt az a kis szemét? Jó, tudom én is játszottam vele, megsértettem nem is kicsit, de mit várt, hogy majd eltűröm a sértéseit? Ő ki akart használni engem, én pedig egyszerűen védekeztem. Olyan kicsi voltam még, amikor Anyu meghalt, így a „Hogyan is bánjunk a férfiakkal?” beszélgetés kimaradt az életünkből. Mindent, amit tudok a témában Caranak köszönhetek, de ő sem profi benne, szegényt annyiszor verték már át. Nem kezeltem tökéletesen a helyzetet Roberttel, de nem is volt annyira elbaltázott a dolog, lehet ezen még javítani, csak akarni kell. Innentől kezdve majd jobban csinálnom. De miért is akarom jobban csinálni? Talán, mert szégyellem, amit tettem, nem kellett volna a végén az a borravalós poén. De a többit teljesen megérdemelte. Attól még, hogy én vagyok apuci kicsi lánya, ahogy ő nevez, még nem kellett volna így viselkednie velem. Főleg nem kellett volna fojtogatnia. Erős késztetést éreztem, hogy elmondjam apának, de jobban jártunk így mind a ketten, hogy nem tudja. A tudatlanság néha áldás.

Előttem volt még az egész délelőtt. Tanakodtam egy ideig, hogy mit is csináljak, persze teljesen ötlettelen voltam, ez az egész veszekedés, na meg a Rob féle kis affér totál elvette a kedvem mindentől. Végül úgy döntöttem, hogy keresek valami filmet a DVD sarokban. Na igen, apám tudta, hogy mi kell az én lakosztályomba, művészfilmek tömkelegét vette meg nekem, hogy minél kényelmesebben érezzem magam itt. Bár ha jobban belegondolunk, ez jár nekem azok után, hogy az év nagy részében nem is látom. Persze ez nem pótolja őt, az együtt töltött időt, a szeretetet, de ezt én hiába is mondanám neki. Amikor Anya meghalt ő elfelejtette, hogyan is kell igazán, szívből szeretni. Én pedig ezt képtelen vagyok megtanítani neki.

Végül a Frida című filmre esett a választásom, a kedvencemre. Már ezerszer láttam, de minden egyes alkalommal új élményt nyújtott. Egy nő, egy csodálatos festőnő, aki önálló volt, mégis egész életében egy férfitól függött. De nem is igazán a férfitól, inkább a szerelmétől. Annyi mindent megbocsátott a férjének, pedig az annyiszor törte össze a szívét. De ilyen a szerelem, mindegy, hogy mit hoz a holnap kitartanak egymás mellett, mert igazán szeretik egymást. 25 évig tartott ki Diegó mellett.
Bármikor megnéztem, mindig elhatároztam, én is ilyen akarok lenni, egy olyan nő, aki nem függ semmitől, büszke, öntudatos, és mégsem fél átadni magát a szerelemnek. Persze ez nálam kizárt, hogy valóban megvalósulhasson. Amíg apám fizet mindent, én tőle függök. Mindig is vágytam Frida és Diegó szerelmére, s talán egyszer majd én is megtapasztalhatom az igaz szerelem csodáját.

Két óra alatt kibújt belőlem a művész, az érzékeny nő, aki a hercegre vár, de ahogy lenyomtam a STOP gombot megint magamra húztam az álcámat. Nem tehetem meg, hogy bárki mögé lásson, akkor végem.
Az egyetlen tulajdonság, ami bennem is megvolt Fridaból, az öntudatosság.

Valami kényelmes, de igazán szexi és figyelemfelhívó szettet akartam összeállítani, így egy sötétkék farmert vettem elő hozzá pedig egy mélyen dekoltált fehér felsőt. A cipőválogatásnál vacilláltam, de végül sikerült egy igen szép darabra böknöm, egy fekete topánkát kaptam elő, aminek fém sarka volt. Kettő az egyben, kényelmes, de a kopogással felhívja a figyelmet az érkezésemre. Feldobtam némi sminket, majd késznek nyilvánítottam magam.

12 előtt öt perccel lementem az étterembe, majd apám mellett helyet foglaltam. Két percen belül a Twilightos bagázs is megérkezett, így nekiláttunk végre az ebédnek. Ezt most kellőképpen értékelni is tudtam, mivel ma a reggeli kimaradt, pedig én elég nagy étvágyú vagyok, ami szerencsére az alakomon nem látszik meg. Hát így van ez, ha az ember jó géneket örököl. Én anyukámra hasonlítottam, ő mindig is gyönyörű volt, és karcsú.

Hiába gyűlt össze jó társaság, tobzódott a jókedv, rám mégsem ragadt át. Talán, mert akárhányszor Robertre tévedt a pillantásom, goromba tekintetekkel kellett szembetalálnom magam. Láttam, hogy jókedvű, de amint összenéztünk, felvette a komorság tökéletes ábrázatát. Csodás. - gondoltam magamban. Szégyelltem magam apám előtt, na meg egy kicsit előtte is, de már a történteken nem lehetett változtatni. Persze nem is akartam mindenen, hisz kiderült, hogy ő sokkal jobb az ágyban, mint amilyen színész. Így a komor tekintetekre a szokásos büszke álarcomat vette magamra. Ha ő így, akkor én is.

Mire már a főétel végén jártunk, mindketten rájöttünk, hogy ez a „ki néz csúnyábban” játék elég gyerekes két felnőtthöz képest, s végül elnevettük magunkat. Hát előfordul. Persze elég belenézni azokba a csodás szemekbe anélkül, hogy ne olvadnék a bugyimba, de végül sikerült ezt is megoldanom. Ami viszont az egész ebéd alatt idegesítet, s végül már majd falra másztam tőle, az kedvenc ágytornászom balján ülő Kristen Stewart volt. Állandóan beszélt Robhoz, szóval tartotta, próbált vele viccelődni, és a törődő barátnőt adni. Ezt persze bebukta, mivel olyan átlátszó volt, hogy az már félelmetes, plusz, ha hihetek nekik, akkor nem a barátnője. Szívás kisanyám.

A desszert utáni szokásos beszélgetésről három üdvöske is lelépett, Rob és Jackson, na meg az előbbi utánfutója, Kristen is. Még ki sem értek a teraszra, de már vették is elő a cigijüket. A kis függők, bár nem mintha én nem lennék az.
- Elnézést, egy pillanat és jövök. – azzal már meg is léptem az unalmas társaságtól. Kellan hiába viccelődött az asztal másik végén, apám és kedvenc üzlettársa már egy újabb befektetésről tárgyaltak. Erre a beszélgetésre nekem viszont nincs szükségem. Apám azt várja, hogy támogassam, de hogyan csináljam szívből, mikor a munkája miatt még kevesebb időt tölt velem.

Megcéloztam a kinti társaságot. Felsőm, vagyis inkább dekoltázsom láttán előző napi szobatársam arcát hatalmas kaján vigyor borította el. Na igen, tudtam én, hogy jó választás. Persze mint aki észre sem vette, hogy figyelik odaálltam Jackson mellé.
- Hogy tetszik a kilátás? – kérdeztem, bár már tudtam a választ. A látvány, ami elénk tárult elképesztő volt, a csodálatos szó nem elég ennek a kifejezésére.
- Gyönyörű! Gondolom sokat vagy itt! – fordult felém.
- Nem… Van házunk a „kertvárosban”. – mondtam, s közben idézőjeleket rajzoltam. Hiába volt egy saját lakosztályom, az otthoni rejtett padlásszoba mindig hazacsalogatott. Ráadásul apám szállodáiban nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy ezek a helyek veszik el tőlem őt.
- Jah, ahol mindened megvan mi? – vágta be Kristen. Na itt felment bennem a pumpa.
- Meg. De nem értem ezeket a Twilightos emberkéket. Mi a fasz bajotok van azzal, hogy valakinek van pénze? Neked is van. – mutattam rá. És még finoman fogalmaztam ahhoz képest, amit a fejéhez akartam vágni.
- Van, de én keresem meg. Míg te…- na igen, megdolgozik. Ebben nem kételkedem, hisz egy-két szerepért igen sokat kellett térdelnie, mivel nem olyan jó színésznő, mint ahogy azt hiszi magáról.
- Na igen. – mondtam. Igazi szívből jövő kacagás kerített hatalmába, olyan amire csak ritkán van példa. – De legalább apu felfogadott nekem egy saját nőcit, aki majdhogynem öltöztet, hogy ne úgy nézzek ki, mint te! – végigmutattam rajta. Kinézetére nem találtam szavakat. A szakadt Converse, a fekete kopott miniszoknya és a libafos színű póló nem a legjobb összeállítás. Itt határoztam el, hogy ezt a picsát kiütöm a helyéről.
Dobtam egy puszit Robertnek, majd bementem vissza az asztaltársasághoz.

- Apa ne haragudj, de fáj a fejem, felmegyek ledőlök.
- Jól van. Pihenj csak. – mondta. Tudtam, hogy még mérges, de a látszatot tartani kell. Ebbe nőttem fel, tudom milyen ez.
Felmentem, de eszem huszadik ágában sem volt pihenni, na persze a fejem sem fájt. Bár ha sokáig ott maradok, az sem késlekedett volna.

Azért van annak előnye, ha a tulaj lányának születünk. A recepciós nő pillanatok alatt kibökte, melyik szobában lakik az általam keresett emberke. A folyosó végén vártam, és nem is sokáig. Kristen bevágta maga után az ajtót, én pedig lecsaptam.
- Beárultál apámnak! – a hangom ettől nyugodtabb már nem is lehetett volna. Pont, ahogy terveztem.
- Kérdezte, hogy mit csináltunk, én meg nem hazudtam. Nem mondtad, hogy ne mondjam neki! – előkapta a lányok megolvasztására használatos mosolyát, ami elég jól működött, de nem nálam. Kedves voltam, mert az akartam lenni.
- Mondjuk úgy, hogy azt hittem van annyi eszed. De nincs. – csipkelődtem, és kivételesen ezt nem sértésnek szántam.
- Vagy… Csak leszarom, hogy apuci lecseszett.
Nem volt hajlandó kiereszteni a kezéből a vezetést. Tegnap megtette és be is bukta, ezt a luxust még egyszer nem engedhette meg magának, tudtam jól, de azért reménykedtem.
- Kedves…- kivételesen nem bántott meg, de erről nem feltétlen kell tudnia. Lehet, csak akkor érzi jól magát, ha a lelkembe tiporhat. Ki tudja? Ezeknél a színészpalántáknál nem lehet tudni. Bezzeg ilyen gondom soha nem volt Braddal vagy Mellel, ők tisztán játszottak még akkor is, ha az aktuális párjukat csalták meg velem.
- Mit akarsz Rach?
Elegem volt a játszadozásból, így elég nyíltan válaszoltam:
- Kielégülésre vágyom… Fizessek, vagy anélkül is menni fog? – ha már ő szeret belém gázolni, én miért ne tegyem. Habár volt egy olyan sejtésem, hogy ezt most nem fogja magára venni. Jó volt tegnap neki is, és tudta, hogy ha ő is jól játszik megint megkaphat.
- Ezért ma már egyszer majdnem kitekertem a nyakad! – és igen, nem sértődött meg, bár azért figyelmeztetett mit mondhatok. Ettől viszont totál beindultam, pedig alapjáraton nem szeretem ezt a hangnemet. Talán csak tőle viselem el.
- Így visszagondolva, inkább felizgat, mint megrémít!

Berántott az ajtón, majd belekezdett a szokásos vad előjátékba. Már elég rendesen belemerültünk a dologba. Mézédes ajkai végigjárták a már megszokott útjukat, nyelvével eljátszadozott melleimnél, majd finoman meg is harapta azt. Közben én levadásztam róla a pólóját, és izmos mellkasát simogattam. Ekkor mélyen a szemembe nézett. Észrevette, hogy mire vágyom és meg is adta. Tudta, hogy most jobban vágyom a gyengédségre, mint az állatias szexre, amiben le kell szögeznem, nagyon is jól teljesített előző nap. De most nem azt akartam.
Gyengéden bánt velem, olyan együttlétben részesített, mintha szerelmesek lennénk. Kedves volt, figyelmes és igazán érzéki. Lassan csókolóztunk, majd ölbe vett is az ágyig meg sem állt. Finoman letett, majd minden teketóriázás nélkül a felsőmmel együtt a melltartómtól is megszabadított.
Ujjaival legérzékenyebb pontomat kényeztette. Míg én egyre többet akartam, ő egyre többet nyújtott.
- Érezni akarlak! – alig bírtam kimondani két nyögés között. Sóhajaimtól volt hangos a szoba, de nem érdekelt, ilyen jó még soha nem volt senkivel.
- Robert! – csúszott ki a számon már sokadjára.
Végtelenül gyengéd és lassú volt, pedig én már rég gyorsítani akartam a tempót. Végre engedte, hogy remegő kezeimmel és némi segítséggel megszabadítsam nadrágjától. Na ettől sem kellett több, kezembe vettem férfiasságát, és már tettem is a dolgomat. Amikor már ő sem bírta tovább végre egyesültünk. Először nem mozdult, majd lassan munkának látott. Jó volt… Kurva jó. Azt akartam, hogy neki is ilyen jó legyen. Nagy nehézségek árán, hangos nyögések közepette lábaimat nyakába küzdöttem, így ő még mélyebbre hatolhatott bennem. Tudtam, hogy ez teszik neki. Eddig is elég hangos volt Rob, de ezután már az én sóhaj és nyögéskoncertemet is felülmúlta.
Egy idő után késztetést éreztem, hogy megöleljem, még közelebb tudjam magamhoz. Minden hang, ami torkomat elhagyta az ő fülében ért véget. Egyre gyorsabban mozgott, s végül együtt értünk el a csúcsra.
Még mindig szorosan öleltem, nem akartam elengedni, még nem, így az ő karjai is körém fonódtak. Mélyen a szemembe nézett, de nem tudom mit láthatott, mivel nagyon meglepődött.
Közelebb hajoltam, hogy ha akar, megcsókolhasson. Elmosolyodott, így olyan volt, mint egy ártatlan kisfiú, majd gyengéden összeforrasztotta ajkainkat. Szorosan hozzábújtam, a karjaiban aludtam el, ott, ahol az én igazi helyem volt.

Mikor felkeltem, már egyedül voltam az ágyban. Magamra hagyott. Szóval megint csak játszadozni fogunk?- gondoltam magamban. Csendesen összeszedtem a ruháimat, bár elég dühös voltam. Valahogy azt hittem ezek után másképp lesz. De miből hittem? Mert nem vad és állatias szexben részesített, hanem igazi nőként kezelt és tisztelt? Igen, ezért. Mindegy, megint koppantam. Nem szabad megnyílnom soha senkinek, abból csak baj lesz. Ahogy a szobát elhagytam jött velem a mérgem is.

A nappaliban aztán meglepetés ért.
- Jó reggelt, vagyis inkább délutánt, csipkerózsika. – mosolygott rám kedvesen.
- Neked is. – a mérgem egy pillanat alatt elszállt, már csak egy csepp maradt belőle. – Hány óra van?
- Öt körül. Figyelj, arra gondoltam mi lenne, ha elvinnélek vacsorázni? De nem itt a szállodában, hanem valahova máshova. Van kedved?
Mintha némi reménykedést véltem volna felfedezni meseszép szemeiben, de igazán nem voltam benne biztos. Eddig apuci kicsi lányaként kezelt, mi változott?
- Rendben. – mondtam, bár elég bizonytalan voltam. – Hova megyünk?
- Foglalok asztalt a Starsban, ha neked is jó, és akkor nyolckor lent találkozunk a halban?
- Jó lesz, most viszont akkor megyek átöltözni. – zavarban voltam, nem tudtam, hogy köszönjek el, de ő ezt is megoldotta. Egy apró csókot adott.

Átmentem a saját lakosztályomba, de miután az egész gardróbot felforgattam és nem találtam megfelelő ruhát, fogtam a kulcsom és haza mentem. Van még időm alapon. Persze végül rohanás lett az egész. Fürödtem, sminkeltem, kerestem egy elég dögös ruhát. Egy vérvörös színű enyhén dekoltált ruhát választottam, aminek nem volt pántja és térd felettig ért. Egy ugyanilyen színű magas sarkúval és táskával vettem fel. A hajamra már nem volt időm, így csak kifésültem, ezért csak néhány hullám bolondította meg. Úgy éreztem, elég jól nézek ki, s reméltem Rob is így fogja gondolni.

Bepattantam a Ferrarimba, tövig nyomtam a gázt. Még jó, hogy nem volt itt Cara, utálta a vezetési stílusomat. Szerinte a három pedál közül csak azt ismertem, ami jobbszélen volt. A fékkel haragban vagyok, a kuplungot pedig csak megtűröm. Épp nyolcra odaértem.
Rob már a halban volt. Amikor meglátott a szemei kipattantak, a pupillája kétszeresére tágult, arcán pedig megjelent az a mosoly, amiért bármelyik lány ölni tudna.
- Gyönyörű vagy! – s már meg is csókolt.